20 helyszínen 2 milliárdból újultak meg utak, járdák, gyalogátkelők, hidak Nagykanizsán

Egy hosszú fejlesztési folyamat végére került pont: a Babóchay utca felújításával befejeződött „Közlekedésfejlesztés Nagykanizsán” elnevezésű, nagyszabású projekt. A fejlesztések a Miniszterelnökség Területi Infrastrukturális Előirányzat 2017-ben elnyert, 2 milliárd forintos támogatásából valósultak meg.
A Babóchay utcában az alábbi korszerűsítéseket végezték el a szakemberek az út és a járda elbontása után:

  • az utat 4.5 méter szélességben újjáépítették
  • a járdát mindkét oldalon 1.2 méter szélességben újjáépítették
  • az út mellett 1-1 méter szélességben padkát építettek
    A TIF projekt költsége – a Babóchay utcára vonatkozóan – bruttó 117.347.414 forint volt. Ezen felül az önkormányzat még két fejlesztést végeztetett el:
  • kapubejárok megépítése – a felújított utca egységes arculatáért, külön forrásból
  • teljes víziközmű (szennyvíz- és ivóvízvezeték) rekonstrukció az utca teljes hosszában – a Víziközművek Állami Rekonstrukciós Alapjához benyújtott pályázatból.

Nem csak a Babóchay utca az egyetlen, amelyet korszerűsítettek a területi infrastrukturális támogatásnak köszönhetően. A mintegy 2 milliárd forintos kormányzati támogatásból 20 helyszínen újultak meg utak, járdák, gyalogátkelők és hidak, négy ütemben.

1.ütem:

  • Ady sétálóutca kialakítása
  • Hunyadi utca (út, járda, víz)
  • Zrínyi utca (járda, víz, csatorna)

2.ütem:

  • Balaton utcai gyalogátkelő megvilágítása
  • Alkotmány út (járda és árok)
  • Alkotmány út (gyalogátkelő)
  • Ráckert utca (járdafelújítás – Árvácska sétány)
  • Vámház utca (járdaépítés)
  • Bajcsai út (járdafelújítás)
  • Pivári utca (út, járda, víz)
  • Sugár út (út, járda, víz)
  • Kisfaludy utcai gyalogátkelő (Csengery úti csomópont)

3.ütem:

  • Szigeti utca (útfelújítás)
  • Principális híd
  • Platán sor (út, víz, déli járda) – 2 projektelem összevonásával
  • Vörösmarty utca (út, járda, víz, csatorna)
  • Csónakázó tóhoz vezető beközlekedő út (felújítás és közvilágítás)

4.ütem:

  • Múzeum tér kikötése a Rozgonyi utcára (út, járda, parkoló)
  • Babóchay utca

Örülök annak, hogy ezzel a hatalmas fejlesztési csomaggal a Kormány jóvoltából városunk még korszerűbb, élhetőbb és biztonságosabb lett. A fejlesztések nem állnak, nem állhatnak meg, hiszen „Nagykanizsa értünk szépül”!
Köszönöm mindazok munkáját, akik a pályázatban részt vettek, valamint hozzájárultak az egyes projektelemek megvalósításához! – tájékoztatott Facebook oldalán szombaton Balogh László nagykanizsai polgármester.

Bosszantó csőtörések a Platán soron

„Sziasztok! Egy téma, hátha érdekel titeket: Nagykanizsán a Platán soron idén már nem tudom megszámolni hányszor volt csőtörés.

Jelenleg is van… Csak foltozzák, javítgatják a csöveket. Ahol megcsinálják, legközelebb közvetlenül mellette lesz csőtörés. A személyes véleményem, hogy az egész utcában ki kellene cserélni a csöveket, mert elöregedtek, így heti rendszerességgel lehet ezután is csőtörés.” – írta olvasónk.

(Csőtörés a nagykanizsai Platán soron 2016 október végén)

Olvasónknak nagy valószínűséggel igaza lehet, miszerint valóban a régi vízvezeték-csövek adták meg magukat a Platán soron, így a vízmű kénytelen-kelletlen csak „leköveti” és próbálja elhárítani a hibákat.

Idén októberben és november elején is volt már csőtörés a nagykanizsai Platán soron, – érdekes, hogy a meghibásodások gyakorisága az ősz és a tél beköszöntével emelkedik – a megoldás nyilvánvalóan csak a teljes vízműhálózat cseréje lenne, amelyre az anyagiakat vagy a vízműnek pályázati forrásból kellene előteremtenie vagy pedig a városnak kellene állnia a tervezés, kivitelezés költségeit. Azt nem tudjuk, hogy mindezt Nagykanizsa jövő évi költségvetésébe be tudják-e tervezni.

Ma délelőtt sem volt vízellátás a Platán sor egy szakaszán, a hibát a vízmű munkatársai péntek délutánra elhárították.

A Platán soron egyébként októberben is útfelújítási munkálatok zajlottak, erről az alábbi fotót készítettük.

Csőtörés a Platán soron

Hétfőn hajnalban csőtörés történt a nagykanizsai Platán soron. Mivel a vízműnek van ügyeletes brigádja, nagy valószínűséggel a hibát hamarosan elhárítják. Addig az érintett területen nem lesz vízszolgáltatás. A fotókat Varga Zoltántól kaptuk. Köszönjük szépen! Időközben a helyszínre érkeztek a nagykanizsai hivatásos tűzoltók is. Sajnos egy platánfa bánja, de legalább lesz víz a Platán soron.

Építési munkálatok indulnak a Kisfaludy – Csengery utcai csomópontban Nagykanizsán

A Területi Infrastrukturális Fejlesztések projekt keretében a Kisfaludy u. – Csengery u. csomópontban új gyalogátkelőhely épül. A kivitelezési munkák miatt forgalomváltozások lépnek életbe.

Az útkereszteződés Csengery utcai D-i oldali ága közvilágítási kábel fektetése miatt átvágásra kerül. Az útátvágás két ütemben valósul meg, félpályás forgalomkorlátozás és forgalomelterelés mellett 2019. április 25. 08.00 órától – 2019. április 26-án 16.00-ig.

Mindkét ütem esetében az autóbuszok és a tehergépjárművek terelőútvonalon közlekednek az alábbiak szerint: Kisfaludy utca felső szakasz – Kisfaludy utca alsó szakasz – Ady utca – Szemere u. – Csengery utca Miklósfa irányába oda-vissza. A terelőútvonal sárga terelőtáblákkal kerül jelzésre.

Az autóbuszok elterelése miatt a Csengery u. 31. sz. előtti autóbuszmegálló pár nem üzemel. Személygépkocsi forgalom számára az útátvágással érintett Csengery u. (Kisfaludy-Szemere u. közötti szakasz) továbbra is járható lesz félpályás útlezárás mellett.

A nagy forgalmú csomópontra tekintettel kérjük fokozott figyelemmel közlekedjenek az érintett útszakaszokon. Lehetőség szerint javasoljuk a forgalomtereléssel érintett útszakasz elkerülését. Megértésüket és szíves türelmüket előre is köszönjük!

(Forrás: Kanizsai fejlesztések hivatalos oldal)

Elkezdődött az útfelújítás a kórháznál és Szabadhegyen is

A szakemberek jelenleg a burkolatcserén dolgoznak a Mária és a Cseresznyés utcában. Az érintett területeken emiatt a forgalmat is korlátozták.

A kórházba igyekvők nem tudnak a Mária utcában parkolni, a Szekeres József utcában és a többi környező utcában lehet csak megállni. A munkálatokkal várhatóan a jövő hét elején végeznek a szakemberek. A két beruházás huszonnyolc millió forintba kerül.

– A Cseresznyés utcában különösebb forgalomkorlátozás nincsen, ott igazából úton folyó munkára kell készülni. A Mária utcában viszont azt a szakaszt, ami a kórház mögött található, teljes mértékben le kellett zárni. Ezért a Szekeres József utcának a forgalmi rendje megváltozott a Tavasz utcától a Mária utcáig, tehát a másik irányba lehet most közlekedni. Reméljük, hogy ez a hétvégére megszűnik és vissza tudjuk állítani a régi forgalmi rendet – mondta el Fitos István, a VIA Kanizsa vezérigazgatója a Kanizsa Újságnak.

Folytatódnak a nagykanizsai útfelújítások

A város öt további pontját érintik még a felújítások: jelenleg a Pivári utcában ivóvízhálózat és burkolat rekonstrukció zajlik, a Vámház utcában pedig járdát építenek.
Február 25-től a Sugár utcában a közműrekonstrukció mellett út- és járdaburkolat felújítást végeznek, március 1-től pedig még két helyszínen, az Árvácska sétánynál és az Alkotmány utcában látnak munkához a szakemberek.

(Az Ady utca sétálóutca lesz)

Ezen a nagyforgalmú út mellett, a Vámház utcában eddig az úttestre kényszerültek a gyalogosok.
Az itteni munkák mellett szintén megkezdődött a ráckerti járdának is a felújítása, a Kiskanizsán található Árvácska sétányról beszélünk. Itt a leromlott járdaburkolat felújítása fog megtörténni.

Szintén megkezdődött a Pivári utcai útburkolat felújítása, jelenleg vízi közműrekonstrukció zajlik. S ezt követi majd a leromlott burkolat felújítása – mondta Zsirainé Moldován Cecília, a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. projektmenedzsere a Kanizsa TV-nek.

Folytatódnak az útfelújítások Nagykanizsán

Tovább folytatódnak az út és járdafelújítások a város területén.
A Területi Infrastrukturális Fejlesztések projekt keretében megvalósuló Zrínyi utca felújítása jelenleg is folyamatban van.

A Zrínyi u. – Csengery u. útkereszteződésben végzett útépítési munkálatok szükségessé teszik a csomópont félpályás korlátozását. A forgalomkorlátozás felváltva mindkét sávot érinteni fogja.
A félpályás korlátozás tervezett ideje: 2019. február 18. – 2019. március 31.

A Zrínyi utca felújítása

A jövő héten további útszakaszok, járdák felújítása kezdődik meg:

Pivári utca út, járda felújítás, közműrekonstrukció (Bajcsy-Zsilinszky utcától Tőzike utcáig tartó szakaszon): út és járdafelújítás valamint az út alatt húzódó rossz állapotú vezeték rekonstrukciója valósul meg

Ráckerti gyalogjárda felújítása: leromlott állapotú járdaburkolat felújítása a Felsőtemető és Varasdi utcák között vezető Árvácska sétányon.

Sugár utca felújítása (Rákóczi Ferenc és Király Pál utcák közti szakaszon): leromlott állapotú út és járdaburkolat felújítása, valamint a szintén rossz állapotban lévő közművek rekonstrukciója valósul meg.
Az érintett szakaszon 2019. február 25-től félpályás lezárással kell számolni.

Vámház utcai járda építése is tovább folytatódik a nagy forgalmú ipari parki út mellett.

Kérjük a lakosság türelmét és megértését, valamint az autóval közlekedők és gyalogosok fokozott figyelmét!
Forrás:
Kanizsai fejlesztések.

Folytatódnak az útfelújítási munkálatok Nagykanizsa belvárosában

A közmű- és útrekonstrukció jelenleg a Zrínyi és az Ady utcában folytatódik.
Az ivóvízvezeték-rekonstrukció és az aszfaltburkolat felújítása egyébként három fázisban történik.
A második ütem pár héten, míg a harmadik pár hónapon belül indul.

 

(Közmű és útfelújítás az Ady utcában)

– A Hunyadi utcában befejeződtek a munkálatok. Ivóvízvezeték-rekonstrukció valósult meg, illetve az út kapott egy aszfaltburkolatot, valamint térkőből egy járda épült.
A továbbiakban a Zrínyi és az Ady utcákban folytatódnak a munkálatok.
Ott is közmű-rekonstrukció és útépítési munkálatok zajlanak, valamint az Ady utcában sétálóutca kerül kialakításra.
A továbbiakról pedig: a második ütemnek a szerződései már aláírásra kerültek, így várhatóan már a közeljövőben elindulnak azok a munkálatok is – fogalmazott Tanai Marianna, a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. műszaki menedzsere.
(Forrás: Kanizsa Újság)

Módosul a Zrínyi – Csengery utcai csomópont lezárásának időtartama

?Módosul a Zrínyi – Csengery utcai csomópont lezárásának időtartama.?

Korábban már hírt adtunk arról, hogy Nagykanizsán a Zrínyi u. és Csengery u. kereszteződésében végzett közműépítési munkálatok miatt szükségessé vált a csomópont teljes lezárása, ami november 14-én megtörtént.

(Köd Nagykanizsán. Fotó: Tóth László)

➡️A feltárás során előre nem látott akadályok, valamint az időjárási körülmények miatt a kivitelezési munkák a korábban tervezettnél később kerülnek befejezésre, ezért a csomópont lezárásának időtartama is módosul.

➡️Az útkereszteződés forgalomba helyezéséig a jelenleg fennálló, módosított forgalmi rend marad érvényben.

➡️A csomópont lezárásának tervezett vége: 2018. december 16.

Továbbra is kérjük a lakosság türelmét és megértését, valamint az autóval közlekedők és gyalogosok fokozott figyelmét.

(Forrás: Kanizsai fejlesztések hivatalos oldal – Facebook)

A kivitelezési munkák a végéhez közelednek az Ady-Zrínyi csomópontban!

A szolgáltatók és a kivételezők összehangolt munkájának köszönhetően befejeződnek az Ady-Zrínyi csomópont kivitelezési munkálatai Nagykanizsán.
A csomópont szeptember 24-én (hétfőn) visszaadásra kerül a forgalom számára.
Az átadást követően a Csengery utcában visszaáll az eredeti forgalmi rend! ‼️

(Fotó: Móritz István)

➡️Ezzel egyidejűleg befejeződnek a felújítási munkálatok a Zrínyi utca Ady csomóponttól Szent Imre utcáig terjedő szakaszán és a Szemere utcában is.

➡️A buszok számára a közlekedés a vasút irányába a Zrínyi, Ady Endre utcán történik.

➡️Zrínyi utca Ady és Csengery utcák közti szakaszának lezárása miatt Szent-Imre utcán halad É-i irányba a buszforgalom.

➡️Ugyanakkor a csomópont átadását követően megkezdődik a Zrínyi utca és az Ady utca Zrínyi-Ady csomóponttól felfelé haladva történő felújítása, az utcának ezen része továbbra is Építési terület marad. Az utcában burkolatbontási és közműfeltárási munkák, ivóvízvezeték építési munkák, egyesített rendszerű csapadék és szennyvíz csatorna-építési útburkolat, térépítészeti és aszfaltozási munkák valósulnak meg.

?Továbbra is kérjük az autóval közlekedőket és a járókelőket is, hogy fokozott figyelemmel, óvatosan közlekedjenek, vegyék figyelembe a forgalmi rend visszaállítását mutató jelzőtáblákat, ne megszokásból közlekedjenek, illetve a munkaterületen ne parkoljanak.

(Forrás: Kanizsai fejlesztések hivatalos oldal)

Indulnak a kanizsai útfelújítási munkálatok

‼️INDULNAK AZ ÚTFELÚJÍTÁSI MUNKÁLATOK‼️
Összehangolt egyeztetéseket követően augusztus 13-án megkezdődnek a Területi Infrastrukturális Fejlesztések projekt keretében az útfelújítások, illetve a közműszolgáltatók által végzett közműfelújítások tovább folytatódnak.

(Fotó: Dél-Zala Press archív)

2018. augusztus 13-ai kezdéssel az alábbi munkálatok indulnak el:

➡️1. Ady-Zrínyi utcai csomópontban végzett közmű rekonstrukciós munkálatok –csomópont teljes lezárása mellett:
augusztus 13. – 2018. szeptember 7.
A csomópont lezárása azért szükséges, mert egyidejűleg több közmű üzemeltető tervez kiváltást, rekonstrukciót az érintett területen.

➡️2. Ady Endre utca felújítása:
2018.09.07-től kezdődően forgalomtechnikai lezárás mellett, burkolatbontási és közműfeltárási munkák, ivóvízvezeték építési munkák, egyesített rendszerű csapadék és szennyvíz csatorna-építési munkák párhuzamosan a munkák előrehaladtával útburkolat és térépítészeti munkarészekkel.

➡️3. Zrínyi utca felújítása:
2018.09.07-től kezdődően forgalomtechnikai lezárás mellett, burkolatbontási és közműfeltárási munkák, ivóvízvezeték építési munkák, egyesített rendszerű csapadék és szennyvíz csatorna-építési munkák párhuzamosan a munkák előrehaladtával útburkolat és térépítészeti munkák Zrínyi utca aszfaltozási munkáit.

➡️4. Hunyadi utca felújítása:
2018.08.15.-ei kezdéssel, forgalomtechnikai munkák megkezdése, burkolatbontás, ivóvízvezeték építési munkák, térkő járda és aszfalt burkolatú út építési munkái. Tervezett befejezési határidő: 2018.12.02.

?A felújítási munkálatok ideje az alábbi forgalomváltozás lép életbe:?

Tranzitforgalom elterelési iránya:
➡️Vár utca, Kemping utca, 7-es, 61-es út, Kaposvári út, Teleki utca, Kórház utca, Kisfaludy és Csengery utca.

Személyforgalom iránya:
➡️A csomópont lezárásával egyidejűleg kétirányú lesz a Csengery utca Fő és Kisfaludy utca közötti szakasza.
➡️A Szent Imre utcába szintén a Csengery utca irányából lehet behajtani, beközlekedés kizárólag lakóknak engedélyezett. A Szent Imre utca ideiglenesen kétirányú lesz, parkolók ideiglenesen megszüntetendőek.
➡️Ady Endre utcába az áruszállítás az építés ideje alatt kézikocsival oldható meg, Fő utca felől megnyitásra kerül.
➡️Zrínyi utcába Kalmár utcai körforgalom irányából behajtani csak lakóknak engedélyezett.

‼️A felújítások kezdési időpontjáról, a felújítási munkákkal járó forgalomkorlátozásokkal, illetve a tervezett munkakezdési és befejezési időpontok esetleges változásairól folyamatosan hírt adunk.

A felújítás idejére a kivitelező a lakosság türelmét kéri, hiszen mint az autóval közlekedők, mint a gyalogosan közlekedők jelentős terheket kénytelenek elviselni.

Célunk, hogy a projekt megvalósítása során a lehető legkisebb mértékben akadályozzuk az emberek mindennapjait és a lehető legkevesebb kellemetlenséget tapasztalják a felújítás közben, a rehabilitáció a legkevesebb fennakadást okozva történjen.

(Forrás: Kanizsai fejlesztések hivatalos oldal)

1 2