30 százalékos lakbéremelésről és a kamerarendszer bővítéséről is döntött Nagykanizsa közgyűlése

A közterületi kamerarendszer bővítéséről, az önkormányzati lakások bérleti díjának emeléséről és a református iskola indításának támogatásáról is döntött pénteken Nagykanizsa közgyűlése.

A zalai városban jelenleg 77 helyszínen működnek közterületi kamerák, amelyek egy része elavult, illetve indokolttá vált, hogy további helyszíneken bővítsék a rendszert. A képviselők egyhangúlag döntöttek arról, hogy 25 millió forintból idén négy helyszínen újakra cserélik az elavult, rendszámfelismerésre is alkalmas kamerákat, további 11 helyszínen pedig új kamerákat helyeznek el.

Balogh László polgármester (Fidesz-KDNP) előterjesztése és a testület egyhangú döntése alapján térítésmentesen ad át a város egy ingatlant a Somogyi Református Egyházkerületnek, hogy abban a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium fenntartójaként a zalai városban is református iskolát indítson.

A Szent Imre utcában korábban óvodaként működő, de évek óta kihasználatlan ingatlanban felmenő rendszerben kezdenék el az oktatást, de az épület szükséges felújítása miatt az első évfolyamot ősszel még a néhány éve épült Kiscsillag Református Óvodában helyezik el.

A közgyűlésben többséget adó Éljen VárosuNk! Egyesület (ÉVE) frakciójának előterjesztése alapján, és végül a frakció tagjainak szavazatával döntöttek az önkormányzati lakások bérleti díjának 30 százalékos emeléséről.

A vitában a többséget adó képviselők azzal érveltek, hogy 2019 óta nem emelkedett a lakások bérleti díja, de a fenntartási költségük azóta jelentősen nőtt, a Fidesz-KDNP frakciójának tagjai ugyanakkor aggályosnak tartották, hogy előzetes egyeztetés nélkül és egy lépcsőben már április 1-jétől jelentős mértékben növekednek a díjak. MTI

Átadták a Nagykanizsai Kiscsillag Református Óvodát

Vasárnap igazi ünnepnap volt a városunkban, amikor a hálaadó istentiszteletet követően átadásra került a kormányzat által támogatott, közel félmilliárd forintos beruházás keretében épült Nagykanizsai Kiscsillag Református Óvoda.

Az itt élő közösség nevében mint Nagykanizsa polgármestere városunk szövetébe fogadtam ezt a óvodát, szeretett részünkké, amely a mi gyermekeink, a mi jövőnk és reményünk otthona – írta többek között Facebook oldalán Balogh László nagykanizsai polgármester.

Az épület alapkövét tavaly ünnepélyes keretek között február 7-én tették le, az építés nagyon jó ütemben haladt. A város szívében található új, impozáns Kálvin téri épületet huszonhárom, az ovit most kezdő kiscsoportossal és az egy óvodai évet már maguk mögött tudó apróságokkal együtt több, mint ötven óvodás vehette birtokba. Az új ovinak már honlapja is van, amely itt található található. (Fotók: Gergely Szilárd)

75 férőhelyes református óvoda épül a város szívében

Február 7-én (pénteken) a nagykanizsai Kálvin téri református templommal szemközti területen tartották a Nagykanizsai Kiscsillag Református Óvoda alapkőletételi ünnepségét a leendő ovi helyszínén. Az ünnepségen több között részt vett Bene Csaba, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke, továbbá köszöntőt mondott Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, Cseresnyés Péter Nagykanizsai térség országgyűlési képviselője valamint Balogh László, Nagykanizsa város polgármestere.

A köszöntőt Hella Ferenc lelkipásztor a Nagykanizsai Református Egyházközség Presbiteriuma nevében nyitotta meg.

Valóban nagy öröm nekünk és valóban sokat jelent, hogy egy ilyen intézménynek a megalapítása, előkészítése, építése létrejöhetett. Köszönjük Nagykanizsa Megyei Jogú város támogatását, hiszen ha nem úgy állnak hozzá a projekthez, akkor az nem jöhetett volna létre – mondta többek között Hella Ferenc.

A program imádkozással és zsoltárok éneklésével folytatódott, majd a közös fohász után, Steinbach József a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke a megvalósuló programra kitérve osztotta meg gondolatait.

Régóta készültünk erre az alkalomra, hosszú előkészítések előzték meg a projekt létrejöttét. Mikor óvodát építünk, előttünk van a jövendőbeli generáció, az irányukba való felelősség. Mint a hős kezében a nyilak, olyanok az Isten kezében a gyermekek, így az óvoda építésével Isten a kezünkbe adja a jövő életet és ezzel együtt az életünket is – mondta.

A püspöktől Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, országgyűlési képviselő vette át a szót.

Örülök, hogy ez a beruházás elindul és ennek több oka van. Egyrészt az, hogy Nagykanizsa és térsége újra gazdagodik valamivel. Másrészt úgy gazdagodik, hogy optimizmust sugározva a legfiatalabbakba fektet be, hiszen óvodát épít.
Nagyon fontos dolgot tesznek a nevelők és a szülők együtt, hogy a jövő nemzedékét nevelik úgy, hogy azt az identitás tudatot – amit mit keresztény-magyar identitás tudatnak hívunk – átadják nekik. Ez az örömöm másik oka. A város és a kormány is azon dolgozik, hogy a fiatalok lehetőségeinek kitágítását biztosítsa
fogalmazott.

Az államtitkár után Balogh László Nagykanizsa polgármestere szólt a megjelentekhez.

Azt szeretném, hogy az unokám ebbe az óvodába járjon. Hogyha szikla az alapkövünk, a jó Isten a zsinórmértékünk, akkor minden építkezés célba ér. Ilyen építmény a mi közös városunk Nagykanizsa, ilyen a nemzetünk a Kárpát-medence és Magyarország, és ilyen a kultúránk, Európa.
A városvezető beszédében kitért a hit összetartó erejének az ebből fakadó közösséget összefogó, teremtő mivoltából megvalósuló projektre.

A polgármester beszéde után, Veres Andrea az Országos Óvodafejlesztési Program Projektirodájának projektvezetője vette át a szót.

A lehetetlennek tűnő problémák minél gyorsabb és minél precízebb megoldása, ezeknek a kezelése a feladatunk. Közel másfél éves munka áll mögöttünk, hiszen nemrég ezen a területen, egy régi lakóház állt. A lelkész úr és a gyülekezet áldozatos munkája van abban, hogy a mai napon itt állhatunk és az első református óvoda alapkövét elhelyezhetjük. Reményeink szerint, egy éven belül ugyanitt, az óvoda átadóját ünnepelhetjük – mondta Veres Andrea.

Az ünnepi beszédek után az elöljárók és óvodások, elhelyezték a nemzeti színű szalaggal ellátott időkapszulát és alapkövet. Az ünnepséget követően a református templom melletti közösségi házban megtekinthető volt az óvoda látványterve, illetve tervrajza. A beruházás összköltsége eléri a bruttó 400 millió forintot. Az óvoda építését teljes mértében a Magyar Állam finanszírozza, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Magyarországi Református Egyház közreműködésével. A Református Egyházközség a gyülekezeti tagoktól és egyéb támogatóktól kapott adományokkal is hozzájárul az óvodai játszóeszközök biztosításához. Az Országos Óvoda Program keretében induló beruházás várhatóan 2020 év végén fejeződik be, így 2021 év elején megnyithatja kapuit az apróságok előtt.

Az új intézménybe Nagykanizsáról és a környező településekről egyaránt várják az óvodások jelentkezését vallási hovatartozástól függetlenül. Az óvodai foglalkozások kisebb létszámú csoporttal már 2020. szeptembertől elkezdődnek a Református Egyházközség gyülekezeti termében, az óvodások innen fognak átköltözni az új épületbe.

A gyerekek jelentkezését már várják a nagykanizsai lelkészi hivatalban, valamint a nagykanizsa.reformatus.hu-n megtalálható formanyomtatvány és szándéknyilatkozat kitöltésével is lehet jelentkezni.

(Kép és szöveg: Szalai Szilveszter/KanizsaPress)