Kedden hidegfront hoz esőt, de Mindenszentek napján már alapvetően napos idő várható

Azt ígérik, hogy idő lesz gyertyagyújtáskor.

A hétfői napos idő után kedden erős széllel érkező hidegfront hoz esőt, de szerdán, mindenszentek napján alapvetően napos idő várható 14 és 20 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel. A hét második felében folytatódik az enyhe, de változékony, szeles őszi időjárás, majd pénteken ismét többfelé lehet eső – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn reggel, kora délelőtt az északi völgyekben is kitisztul az idő, felszakad a felhőzet és általában fátyolfelhős időre lehet számítani sok napsütéssel, csapadék nélkül. Délelőtt nyugat felől kis eséllyel vastagabb felhőtömbök sodródhatnak az ország fölé, amelyekből gyenge csapadék nem zárható ki. A déli, délnyugati szelet nagy területen kísérik élénk, főként az Észak-Dunántúlon erős, néhol viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 19 és 24 fok között alakul, de az északi völgyekben pár fokkal alacsonyabb érték is lehet.

(Fotó: archív. Mindenszentek napján a nagykanizsai Tripammer utcai temetőben. Fénykép: S. Varga György)

Kedden egy hidegfront hatására nyugat felől mindenütt megnövekszik a felhőzet, csak kevés helyen süthet ki hosszabb időre a nap. Többfelé várható eső, zápor, zivatar. Sokfelé lesz élénk, erős a déli, majd az északnyugatira forduló szél, zivatarok környezetében átmenetileg viharos lökések is előfordulhatnak. Hajnalra általában 12 és 18 fok közé hűl a levegő, de a kevésbé felhős északkeleti tájakon ennél több fokkal alacsonyabb értékek is lehetnek. A maximum-hőmérséklet 17 és 25 fok között várható.

Mindenszentek napján, szerdán reggelre mindenütt csökken a felhőzet, megszűnik a csapadék, napközben alapvetően napos idő várható főként az ország északkeleti felén gomolyfelhőkkel, ekkor már csak északkeleten lehet egy-egy zápor. Késő délutántól délnyugat felől összefüggő fátyolfelhőzet érkezik. Az ország északkeleti felén élénk, erős lökések kísérik a nyugati, északnyugati szelet, amely a nap második felében fokozatosan délire fordul és mérséklődik. A minimum-hőmérséklet 4 és 11, a csúcsérték 14 és 20 fok között alakul.

Csütörtök hajnalban főként északon, északkeleten képződhet köd, illetve rétegfelhőzet, amelynek nagyobb része feloszlik, ezt követően délnyugatról északkelet felé haladó, változó vastagságú felhőtömbök zavarják, szűrik a napsütést. Számottevő csapadék nem valószínű. A délkeleti, déli szél az északkeleti tájak kivételével nagy területen megélénkül, főként az Észak-Dunántúlon megerősödik. A minimum jobbára 4 és 10 fok között valószínű, ugyanakkor a kevésbé felhős, hidegre érzékeny területeken fagypont közelébe csökkenhet a hőmérséklet. Kora délutánra döntően 15 és 21 fok közé melegszik a levegő, de a tartósabban felhős északkeleti tájakon ennél egy-két fokkal hűvösebb is lehet.

Pénteken nyugat felől egyre nagyobb területen befelhősödik az ég, és egyre többfelé várható eső, zápor, helyenként jelentős mennyiség is hullhat. A kiterjedt felhő- és csapadékzóna a délkeleti, keleti tájakat éri el legkésőbb, arrafelé van nagyobb esély némi napsütésre. Sokfelé kísérhetik erős, helyenként viharos lökések a déli, délkeleti szelet. Hajnalban 3-14 fokig hűl a levegő, északkeleten lesz a hidegebb. A csúcshőmérséklet 14 és 23 fok között valószínű, nyugaton az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékekkel.

Szombaton szakadozottabbá válhat a felhőzet, van esély hosszabb napos időszakokra is. Ezzel együtt a csapadékhajlam is csökken, napközben már kevesebb helyen eshet. A délies irányú szél helyenként nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is előfordulhatnak. A hajnali 6-14 fokról várhatóan 12 és 19 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap erősen felhős vagy borult időre van kilátás, ismét többfelé valószínű eső, zápor. A délies irányú szelet továbbra is több helyen kísérhetik erős, néhol viharos lökések. Hajnalban 5-13, délután 11-19 fok valószínű.

Ünnepi nyitvatartás és forgalmi rend változás a nagykanizsai temetőkben

TISZTELT TEMETŐLÁTOGATÓK!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2021. október 29. (péntek) reggel 9 órától 2021. november 2. (kedd) 9 óráig a MAORT lakótelep utcáiban egyirányú forgalmi rendet vezetünk be. A megnövekvő temetőlátogatói forgalom miatt 2021. október 29. (péntek) reggel 9 órától 2021. november 1. (hétfő) 22 óráig a Tripammer utcai temető főbejárat melletti szakasza (a Vécsey utcától a Papp Simon sétányig) is egyirányú lesz.

A forgalom zavartalansága érdekében kérjük, vegyék figyelembe az érintett utcákban elrendelt ideiglenes megállási tilalmakat.Nagykanizsa MJV Önkormányzata köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 16/2018. (VI. 29.) rendelete alapján a mindenszenteki időszakban, 2021. október 31. – november 1. (vasárnap-hétfő) a Tripammer utcai köztemetőbe a gépkocsival való behajtás tilos.

Mozgáskorlátozott kártyával 2021. október 29-től október 30-ig (péntek-szombat) és 2021.november 2-től november 4-ig (kedd-szerda-csütörtök) 7.00 órától 12.00 óráig lehet személygépkocsival a temetőbe behajtani.

Ez vonatkozik a kirendeltségi temetőkre is: Kiskanizsa, Bajcsa, Sánc, Bagola, Fakos, Palin, Korpavár, Miklósfa.

Temetők nyitvatartási ideje: Október 29. péntek: 6.00 – 20.00 óráig. Október 30. szombat: 6.00 – 20.00 óráig. Október 31. vasárnap: 6.00 – 20.00 óráig. November 1. hétfő: 6.00 – 22.00 óráig. November 2. kedd: 6.00 – 22.00 óráig. November 3. kedd: 7.00 – 18.00 óráig.

Ügyelet a Temetőgondnokságon: November 1. hétfő: 8.00 – 16.00 óráig. Elérhetőségeink: Temetőgondnokság: Nagykanizsa, Tripammer u. 3.Tel.: 93/311530 vagy 06/30/3484201. E-mail: via.temeto@nagykanizsa.hu (Forrás: Via Kanizsa – Facebook.

Nagykanizsai temetői járatok közlekedési rendje november 1-jén

2021. november 1-jén (hétfőn) temetői céljáratok indulnak 14C jelzéssel a Városkapu körúttól 8:00-tól 18:00-ig minden egész órakor, illetve a Köztemetőtől 8:15-től 18:15-ig minden óra 15 perckor.

(Forrás: Volánbusz )

Városkapu körút ► Köztemető
PercMegállóhelyek
0Városkapu körút
2Rózsa utca
5Attila utca – Rózsa utca
6Rózsa utca 1-2.
7Kórház, bejárati út (Teleki utca)
9Kórház utca
10Kisfaludy – Batthyány utcai sarok
11Csengery – Kisfaludy utcai sarok
12Csengery út 55-58.
15Tripammer utca, bolt
16Köztemető
Köztemető ► Városkapu körút
PercMegállóhelyek
0Köztemető
2Kórház utca
4Kórház, bejárati út (Teleki utca)
5Rózsa utca 1-2.
6Attila utca – Rózsa utca
8Szolgáltatóház
9Rózsa utca
11Városkapu körút

Felkészültek a Mindenszentekre és a Halottak napjára Nagykanizsán

„A közelgő Mindenszentek ünnepére és Halottak napjára készülődve városunk minden temetőjében fokozott figyelmet fordítunk az utolsó fűnyírás, kaszálás elvégzésére, a lomb és egyéb hulladékok elszállítására, valamint a közlekedési területek rendbe tételére.

Miklósfán a ravatalozótól induló mintegy 85 m hosszú, több éve elkészült mészkőzúzalékos gyalogút aszfaltozását végeztük el, a temetőlátogatók, a területi önkormányzati képviselő és a temetkezési szolgáltatók kérésének megfelelően. Az 1,60 m széles gyalogút szilárd burkolattal való ellátása 1,5 millió forintba került.

A sánci temetőben korábban kivágott koros hársfák tuskóinak eltávolítása után a temetői fogadalmi kereszt környékét rendeztük és növényzeti munkákat végeztünk a sírhelytömböket határoló fenyőfákon és sírhelytömbön belül is.

A központi és a 8 városrészi temető lejárt vagy rövidesen lejáró sírhelyeinek újraváltása ügyében a Tripammer utcai köztemetőben működő temetőgondnokságunkon november 1-jén 8-16 óráig ügyfeleink rendelkezésére állunk – közölte Facebook oldalán kedden a Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. (Fotók: Via Kanizsa – Facebook)

Kérik, hogy a kanizsai temetőkben megemlékezéskor viseljenek maszkot!

Tisztelt Kanizsaiak!
Közeleg a Halottak Napja, amely elhunyt szeretteinkre való emlékezés legfontosabb stádiuma, ezért ilyenkor természetes, hogy nagyon sokan látogatunk ki a temetőkbe, sírkertekbe.

A nagyszámú együttes jelenlét miatt a súlyosbodó járványügyi helyzetben azonban fokozódik a megfertőződés esélye is, így arra kérem a kanizsai lakosságot, hogy tekintettel egymás egészségére e hét végén (október 30., 31., és november 1.) a várhatóan rendkívül zsúfolt temetők látogatása során viseljenek maszkot.

(A Tripammer utcai temető Nagykanizsán)

Ezt az ajánlásomat jeleztem a köztemetőinket is üzemeltető VIA Kanizsa NZRT. vezetőjének, és kértem, hogy erre az óvintézkedésre rendszeresen és minden lehetséges fórumon hívja fel a nyolc kirendeltségi és a Tripammer utcai temetőket látogatók figyelmét.” – írta Facebook oldalán Balogh László nagykanizsai polgármester.

A Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. a koronavírusra tekintettel Facebook oldalán szintén tegnap hívta fel a lakosság figyelmét a maszkhasználatra.

„Tisztelt Temetőlátogatók!
A közelgő Mindenszentek ünnepe és Halottak napja időszakban jelentősen megnövekszik temetőink látogatói forgalma.
A bejáratoknál a temetőkertek fő gyalogos útvonalain és a telített sírhelytömbökben egyaránt vigyázni kell a magunk és a többi temetőlátogató egészségére, ezért a 9 városi temető mindegyikében javasoljuk és kérjük a szájat és orrot eltakaró védőmaszk használatát.” – közölték.

A nagykanizsai temetők látogatási rendje Mindenszentek időszakában

Tisztelt Temetőlátogatók!
A nagykanizsai temetők látogatási rendje Mindenszentek időszakában Nagykanizsa MJV Önkormányzata a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 16/2018. (VI. 29.) rendelete alapján az alábbiak szerint alakul:

Temetők nyitvatartási ideje:

Október 29. csütörtök: 6.00 – 20.00 óráig
Október 30. péntek: 6.00 – 20.00 óráig
Október 31. szombat: 6.00 – 20.00 óráig
November 1. vasárnap: 6.00 – 22.00 óráig
November 2. hétfő: 7.00 – 18.00 óráig
Ügyelet a Temetőgondnokságon:
November 1. vasárnap: 8.00 – 16.00 óráig

A fenti rendelet alapján 2020. október 31. – november 1. (szombat-vasárnap) a Tripammer utcai köztemetőbe a gépkocsival való behajtás tilos.

Mozgáskorlátozott kártyával 2020. október 29-től október 30-ig (csütörtök – péntek) 7.00 órától 12.00 óráig lehet személygépkocsival a temetőbe behajtani.

Ez vonatkozik a kirendeltségi temetőkre is: Kiskanizsa, Bajcsa, Sánc, Bagola, Fakos, Palin, Korpavár, Miklósfa.

Elérhetőségeink:
Temetőgondnokság: Nagykanizsa, Tripammer u. 3.
Tel.: 93/311530, 06/30/3484201
E-mail: via.temeto@nagykanizsa.hu
(Forrás: Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt.)

Mindenszentek 2019 – Temetői nyitvatartás Nagykanizsán

TISZTELT TEMETŐLÁTOGATÓK!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Nagykanizsa MJV Önkormányzata a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 16/2018. (VI. 29.) rendelete alapján a mindenszenteki időszakban (november 1-től november 3-ig) a Tripammer utcai köztemetőbe a gépkocsival való behajtás tilos, még mozgáskorlátozott kártyával sem megengedett.

Október 29-től október 31-ig (kedd – csütörtök) és november 4-én (hétfő) csak mozgáskorlátozott kártyával, 7.00 órától 12.00 óráig lehet személygépkocsival a temetőbe behajtani.

Temető nyitvatartási ideje:

November 1. péntek: 6.00 – 22.00 óráig

November 2. szombat: 6.00 – 22.00 óráig

November 3-tól (vasárnaptól): 7.00 – 18.00 óráig

Ügyelet a Temetőgondnokságon:

November 1. péntek: 8.00 – 16.00 óráig

November 2. szombat: ZÁRVA

November 3. vasárnap: ZÁRVA

Tájékoztatjuk a közlekedőket, hogy 2019. október 31. (csütörtök) reggel 9 órától 2019. november 4. (hétfő) 9 óráig a MAORT lakótelep utcáiban egyirányú forgalmi rendet vezetünk be.

A megnövekvő temetőlátogatói forgalom miatt 2019. október 31. (csütörtök) reggel 9 órától 2019. november 2. (szombat) 9 óráig a Tripammer utcai temető főbejárat melletti szakasza (a Vécsey utcától a Papp Simon sétányig) is egyirányú lesz.

(Forrás: Via Kanizsa)