Ingyenes a parkolás Nagykanizsán

„Tisztelt Kanizsaiak!

Módosítottam a fizető parkolóhelyek működtetéséről és igénybevételéről szóló önkormányzati rendeletet, így a mai naptól a parkolásért fizetendő óradíjak mértéke 0,-Ft-ra csökken, vagyis ingyenessé válik mostantól a veszélyhelyzet idejére a parkolás Nagykanizsán.

A döntésre több okból is szükség volt: a fennálló veszélyhelyzetben különösen fontos, hogy a kanizsai polgárok egészségének megóvása érdekében a személyes érintkezéseket a minimálisra csökkentsük.

Emellett kiemelt fontosságú, hogy a veszélyhelyzet fennállása alatt bekövetkezett nehéz pénzügyi helyzetben a lakosság terhei mind inkább csökkenjenek.

Ugyanakkor az itt élők az önellátáshoz szükséges beszerzéseikhez, vásárlásokhoz inkább az egyéni gépjárműves utazást válasszák a tömegközlekedés helyett, és az ingyenes parkolást biztosító nagyobb üzletláncok személyforgalmát a fizető övezetben található kisebb kereskedelmi egységek felé is osszuk el, csökkentve ezáltal az egy helyen összpontosuló tömeget!

Vigyázzanak magukra! Vigyázzunk egymásra!” – írta hivatalos Facebook oldalán hétfőn Balogh László nagykanizsai polgármester.

Magyarországon 187-re nőtt a fertőzöttek száma

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel 187-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma – olvasható a koronavirus.gov.hu honlapra kedden feltett közleményben.

A közlemény szerint a járvány a csoportos megbetegedések szakaszában jár, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus – tették hozzá.

A tömeges fertőzés lassításához nagyon fontos, hogy az idősek, a diákok, a külföldről hazatérők, és mindenki, aki teheti, maradjon otthon, és tartsa be a szabályokat, az ajánlásokat – hangsúlyozták.

A Magyarországon azonosított új koronavírus-fertőzöttek száma 187, közülük 10 iráni, 2 brit, 1 kazah, 1 vietnami és 173 magyar állampolgár. A gyógyultak száma 21, 8-an belehaltak a betegségbe, karanténban 92-en vannak, és 6113 mintavétel történt. MTI

Ingyenes a parkolás december 7-től jövő év január 3-ig Nagykanizsán

A nagykanizsai képviselő-testület csütörtöki ülésén a többség elfogadta azt a Berta Krisztián (Éljen Városunk) készítette előterjesztést, amelynek köszönhetően – más városokhoz hasonlóan – az év végi ünnepi időszakban nem kell parkolási díjat fizetni a dél-zalai városban.

Mint a képviselő fogalmazott, Nagykanizsán a polgárok és az üzletek tulajdonosainak részéről gyakran felvetődik az ingyenes parkolás kérdése. Számos más városban – például Keszthelyen és Sopronban is – évek óta ingyenes a parkolás az ünnepi időszakban.

(Fizetőparkoló Nagykanizsa belvárosában)

Most itt a lehetőség, hogy a kanizsaiaknak is megjárjon az ünnepi készülődésben az ingyenes parkolás. E módosítással és gesztussal mindenki jól fog járni: a polgárok a külvárosi részekről is be fognak jönni a városba főként vásárlási céllal, valamint a közösségi élményekért.

Ha már többen jönnek be a belvárosba azért, hogy itt kezdhessék meg az ünnepi előkészületeket, már nyertünk rajta. Mi, mint önkormányzat, az üzletek tulajdonosai és maguk a kanizsaiak.

Természetesen megvizsgáltuk az adott időszakra várható bevételkiesést is, mely összege várhatóan 4,8-4,9 millió forint lesz. Biztos vagyok benne, hogy ezt az összeget a jövő évi költségvetés tervezésekor más területekről be fogjuk tudni hozni, de az által, hogy ez az összeg jelenleg hiányozni fog tőlünk, megmarad a kanizsai családoknál.

Ha valóban közös szenvedélyünk Nagykanizsa, nem pedig csak üres szólamok, akkor halljuk meg a kanizsaiak hangját és tegyünk az érdekükben! – írta előterjesztésében többek között Berta Krisztián.

A kanizsai közgyűlés csütörtökön többségi szavazattal végül úgy döntött, 2019. december 7. nap 0 óra 0 perctől 2020. január 3. nap 23 óra 59 percig terjedő időszakban ingyenes lesz a parkolás.

Nyolc önkormányzati cég vezetőjét hívták vissza Nagykanizsán

A nagykanizsai közgyűlésnek csütörtökön sem sikerült alpolgármestert választania, ezért a szervezeti és működési szabályzat módosításával tanácsnoki pozíciókról döntöttek a képviselők. Az októberi önkormányzati választások után ellenzéki többségbe került, de Fidesz-KDNP-s polgármester vezette nagykanizsai közgyűlés hosszas vita után – kizárólag az ellenzék támogató szavazataival – úgy döntött: az új szmsz alapján ismét tehetnek önálló indítványt a képviselők, kettő helyett három bizottságban…

Ingyenes lesz a parkolás Nagykanizsán, de csak a zöld rendszámos kocsikkal

A zöld rendszámos, környezetbarát autókkal ingyen lehet parkolni Nagykanizsán – döntött csütörtöki ülésén a dél-zalai város képviselő-testülete.

Az ingyenes parkolás az egész város területére érvényes.

(Fotó: Dél-Zala Press archív)

A Zalai Hírlap cikke szerint Nagykanizsán két elektromos töltőállomás is lesz.

Erre a szükséges pénzt egy pályázaton nyerte el a városvezetés.

Ezen pályázaton belül vállalták azt, hogy akkor ingyenessé teszik a zöld rendszámos kocsik parkolását a településen.

Más forrásból úgy értesültünk, az ilyesfajta parkolás október 1-től lesz nem fizetős, az e-töltőállomásokra vonatkozó pályázat miatt kötelező volt beépíteni a rendeletbe az ingyenes parkolást.

Arról is döntést hoztak, hogy egy kereskedővárost szimbolizáló szobor kerül kihelyezésre a városban, amelynek elkészítésére 10 millió forintot ajánlott fel egy helyi vállalkozó.

A szobor két beszélgető nőalak lesz.

Elkészítője, egy kaposvári szobrász úgy tervezte meg, hogy a belső világításnak köszönhetően sötétedés után is kiemelkedik környezetéből.