Koronavírus: mától vidéken új szabályok léptek életbe

Ma megkezdődött a járvány elleni védekezés második szakasza, új szabályok léptek életbe vidéken – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a hétfői online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert rendőr alezredes felhívta a figyelmet, hogy Budapesten és Pest megyében továbbra is hatályban maradnak a kijárási korlátozásra vonatkozó rendelkezések. A többi megyében az üzletek, a vendéglátóhelyek kerthelyiségei, teraszai, a strandok, a szabadtéri múzeumok és az állatkertek nyitva tarthatnak – mondta.

Az alezredes egy kérdésre válaszolva elmondta: az üzletek korlátozott nyitvatartására vonatkozó szabályok nem vonatkoznak a szolgáltatásokra, például a fodrászokra, kozmetikusokra, de azt kérik a szolgáltatás nyújtóitól és igénybe vevőitől, hogy fokozottan tartsák be a higiéniai szabályokat.

Kiss Róbert ugyancsak kérdésre válaszolva elmondta, hogy a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szerint mindenki köteles az üzletben, tömegközlekedési eszközön szájat és orrot eltakaró sálat, kendőt vagy orvosi maszkot viselni, vagyis a futároknak, taxisoknak nem kötelező, de ajánlott a maszkviselés.

A vendéglátóhelyeken betartandó védőtávolságról az alezredes elmondta, a kormányrendelet általános védelmi intézkedésként írja elő a másfél méteres védőtávolságot két ember között. A vendéglátó helyeken a védőtávolságot asztaltársaságonként kell betartani, a szükséges feltételekről pedig az üzemeltetőnek kell gondoskodni.

Vidéken minden üzlet korlátozás nélkül nyitva tarthat, de az élelmiszerüzleteket, drogériákat, gyógyszertárakat, gyógyszert, gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzleteket 9 és 12 óra között továbbra is csak a 65 év felettiek látogathatják.

Telefonos előjegyzés útján indulhatnak újra a háziorvosi és fogászati ellátások, a szakrendelések, a transzplantációs beavatkozások bizonyos formái és az egynapos sebészet ellátás – jelentette be az emberi erőforrások minisztere az M1 aktuális csatornán.

Kásler Miklós kiemelte, a főszabály az, hogy a páciensnek telefonon kell időpontot kérnie az adott ellátásra, óránként négy beteg ellátására lesz lehetőség, és minden beteg és vizsgálat után fertőtleníteni kell a helyiséget. MTI

Koronavírus: jelentősen emelkedett a zalai fertőzöttek száma

Meghalt 8 idős, krónikus beteg, és 83-mal 2583-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – közölte a koronavirus.gov.hu hétfő reggel.

A kormányzati portálon azt írták: újabb magyar állampolgároknál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Az elhunytak száma 280-ra emelkedett. 498-an már gyógyultan távoztak a kórházakból.

Kórházban 931 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 52-en vannak lélegeztetőgépen. A betegek számának növekedése miatt a kórházak országszerte növelik ágykapacitásukat, készülve a tömeges megbetegedések fázisára.
Az oldal adatai szerint jelenleg 9829-en vannak hatósági házi karanténban. A mintavételek száma 65 625.

(Zalában a vasárnapi közlés szerint 48 volt a fertőzöttek száma, ami hétfő reggelre 65-re emelkedett. A grafika forrása: koronavirus.gov.hu)

Kiemelték: a csoportos megbetegedések szakaszában van Magyarország, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus. Az azonosított koronavírus-fertőzötteknél jóval több a tényleges vírushordozó, aki fertőzhet.

A tömeges fertőzés lassításához nagyon fontos, hogy az idősek, a diákok, a külföldről hazatérők, és aki teheti, maradjon otthon, továbbá mindenki tartsa be az ajánlásokat és a kijárási korlátozásokat. Különösen a budapestieket kérik, hogy tartsák be a korlátozásokat, mert a fővárosban van a legtöbb fertőzött.

Ahogy az eddigi elhunytak adataiból is látszik, a koronavírus az idősekre a legveszélyesebb, ezért nyomatékosan kérik az időseket, hogy maradjanak otthon, és a bevásárláshoz kérjék hozzátartozóik vagy az önkormányzat segítségét. Az idősotthonok ellenőrzése tart, az intézmények vezetőit és a fenntartókat kérik a járványügyi intézkedések fokozott és folyamatos végrehajtására – tették hozzá.

Az oldal térképe alapján továbbra is Budapesten (1286 ember) és Pest megyében (352) van a legtöbb fertőzött.
Ezt követi Fejér megye (263), Győr-Moson-Sopron megye (76), Komárom-Esztergom megye (87), Csongrád megye (86) és Borsod-Abaúj-Zemplén (62). Békés megyében van a legkevesebb (14) fertőzött Magyarországon. MTI

A Kanizsa Rehabos védőmaszkok első részét is kiosztották

Az elmúlt napokban-hetekben minden háztartás postaládájába került két darab egészségügyi maszk, melyek a városban élők védelmét szolgálják. A Kínából megrendelt 50 ezer darab maszk beszerzésében nagy segítségünkre volt Horváth György kanizsai vállalkozó, akinek ezúton is nagy köszönetet mondok.

Ugyanakkor folyamatosan érkeztek hozzánk a korábban megrendelt maszk-szállítmányok a Kanizsa Rehab-tól is, melyeket – eddig mintegy 9000 darabot – elsősorban az egészségügyben dolgozók, hatóságok és mindazok kapták, akik a jelenleg a frontvonalban küzdenek a város közellátásáért, egészségvédelméért, fertőtlenítéséért, ügyeleteiért, élelmiszer ellátásáért.

A városunkban működő több mint harminc nyugdíjas klubot is megkerestük, amennyiben igénylik, biztosítunk számukra, a klubok tagjai számára is maszkokat, mivel e társadalmi csoport, a nyugdíjasok a leginkább veszélyeztetettek a járvány időszakában.

A visszajelzések alapján számos klub már igényelte tagjai számára a maszkokat. Köztük a VOKE négy idősügyi klubja, akikhez Kámánné Szép Terézia intézményvezető és a Honvéd Kaszinó három klubja, akikhez pedig Halmos Ildikó igazgató segítségével jut el az 510 darab maszk.

Ezeken felül többen is jelezték a kérésüket, és eddig 11 idősügyi klub 706 maszkot kapott meg.

Köszönet ezúton is minden frontvonalon dolgozónak és mindenkinek, aki a hátországban teszi a dolgát, és segíti közösségünket, akár csak annyival is, hogy otthon marad.

Egymás iránti felelősség, önmérséklet, lemondás és kitartás. Ezekre van most leginkább szükség – írta Facebook oldalán csütörtökön Balogh László nagykanizsai polgármester. (Fotók: Balogh László – Facebook)

Koronavírus – Kijárási korlátozás Nagykanizsán

Rendőrök járőröznek Nagykanizsán, a tavaszi Erzsébet téren 2020. április 11-én, szombaton.

A koronavírus-járvány miatt március 28-án kihirdetett kijárási korlátozást a kormány április 9-én határozatlan időre meghosszabbította.

Fotó: MTI/Varga György

Rendőrök ellenőriznek egy autóst Nagykanizsán, a Csónakázó-tónál 2020. április 11-én, szombaton. A koronavírus-járvány miatt az önkormányzat lezárta a Csónakázó-tó parkolóit április 13-án éjfélig. Fotó: MTI/Varga György

Járőröző rendőrök igazoltatnak egy horgászt Nagykanizsán, a Csónakázó-tónál 2020. április 11-én, szombaton. A koronavírus-járvány miatt március 28-án kihirdetett kijárási korlátozást a kormány április 9-én határozatlan időre meghosszabbította. Fotó: MTI/Varga György

Mindenkinek javasolja a védőmaszkok viselését a nagykanizsai kórház főigazgatója

A postától kapott információból és sok kanizsai polgár visszajelzéséből tudjuk, hogy már számos otthonba megérkezett az a két-két darab orvosi szájmaszk, melyet a város e héten küld minden háztartásba.

Dr. Brünner Szilveszter, kórházunk főigazgatója elmondta e maszkok használatáról, hogy a rendkívüli időszakban ezeket nem azért kell viselnünk, mert így megvéd minket, hogy elkapjuk a vírust.

Hanem jelenleg az a funkciójuk, hogy mi ne terjesszük a fertőzést. Ha ugyanis mindenki hordja a közterületeken, boltokban, akkor nem adja tovább senki, így lényegében megszakad a fertőzési lánc, és lassul a járvány terjedése, ami most a fő cél.

Ezért mindenkinek javasolja a viselését. Mert e járvány jellemzője, hogy a betegek nagy része tünetmentes és úgy is terjeszti a vírust, hogy esetleg nem is tud róla. Így 2-3 nappal a lehetséges tünetek megjelenése előtt már fertőzőek lehetünk másokra.

A főigazgató hozzátette, hogy mindenki csak a saját maszkját hordja, és viselje, amikor elindul otthonról, és csak akkor vegye le, amikor hazaérkezik.

Addig lehet e maszkokat hordani, amíg valaki nem észleli a betegség konkrét tüneteit magán. Tehát mindenki nyugodtan viselje akár hetekig, hiszen nem orvosi-műtéti szituációról van szó.

Megerősítette: nem minket véd a maszk, hanem másokat, de ha mindenkin van, akkor egymást védjük meg. Ezért nem szükséges a cseréje.

Ha fertőtleníteni kívánjuk, akkor a főigazgató azt tanácsolja, hogy alkoholos fertőtlenítővel fújjuk vagy törölgessük le, és utána újra használhatjuk.

De most a legjobb gyógyír az, hogy kizárólag akkor hagyjuk el az otthonunkat, amikor az valóban szükséges! – írta kedden délután Facebook oldalán Balogh László nagykanizsai polgármester.

Megérkeztek a kínai egészségügyi védőmaszkok Nagykanizsára

Megérkezett városunkba az az 50 ezer db egészségügyi maszk, melyeket a kanizsai háztartások részére szeretnénk eljuttatni. Várhatóan a jövő hét folyamán megérkezik a postaládákba – tájékoztatott Facebook oldalán pénteken délután Balogh László nagykanizsai polgármester.

Kínából érkeznek egészségügyi védőmaszkok Nagykanizsára – Dél-Zala Press

A Kanizsai Dorottya Kórház betegellátása kapcsán az elmúlt 24 órában nem jelentkezett vírusfertőzésre gyanús eset. Intézményükben továbbra sem kezelnek ilyen beteget. A kórház működése zavartalan, az akut betegellátás továbbra is zajlik, a betegek irányítása példaértékű munkatársaik segítéségével. Továbbra is arra kérik a lakosságot, hogy a járványveszélyre való tekintettel működjenek együtt az egészségügyi dolgozókkal.

Szerdáig 7000 védőmaszkot osztottak ki Nagykanizsán

Tisztelt Kanizsaiak!

Tájékoztatás néhány mai napi eseményről, intézkedésről:

  1. Bölcsődei ellátást 3 kisgyermek vett igénybe.
  2. Óvoda:
    • napközbeni ellátás: 24 kisgyermek
    • étkezést (elvitellel): 45 fő
  3. Idősek, fogyatékkal élők ellátása:
    • házi segítségnyújtás: 36 fő
    • szociális étkezés (ebéd időseknek kiszállítással): 247 fő
    (a kiszállításban segítenek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nagykanizsai csoportja, és a Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ dolgozói is)
    • támogató szolgálat: összesen 36 fogyatékkal élőt látnak el, ezen a napon 7 főt,
    • Bevásárlás: 9 idős ember vette igénybe, a Polgármesteri Hivatal dolgozói végezték.
  4. Az elmúlt napokban folyamatosan érkeztek a korábban megrendelt maszk-szállítmányok a Kanizsa Rehab-tól.
    Az eddigi közel 7000 darabos tételt első körben az alábbiak szerint osztottuk el az igényeket és feladatokat is figyelembe véve:

Egészségügyi Alapellátási Intézmény: 800 db
Egyesített Szociális Intézmény: 340 db
Nagykanizsai Központi Óvoda: 150 db
Egyesített Bölcsőde: 50 db
VIA Kanizsa: 200 db
VG Zrt.: 200 db
Családsegítő és Gyermekjóléti Központ: 200 db
Netta Pannónia: 300 db
Vízmű: 200 db
Vöröskereszt: 200 db
Kistérségi Társulás: 50 db
Szakképző Centrum: 100 db
Nagykanizsai Tankerület: 200 db
Kanizsa Pékség: 100 db
Printec: 100 db
Pensió: 100 db
Máltai Szeretetszolgálat: 100 db
Nagykanizsai Rendőrkapitányság: 400 db
Tűzoltóság: 200 db
E-ON: 300 db
Volán: 100db
MÁV: 100 db
Mentők: 100 db
Kanizsai Kulturális Központ: 60 db
Z. M. Önk. Gyermekotthona: 200 db
Városfejlesztő Kft.: 50 db
Kanizsa Médiaház: 100 db
Hulladéklerakó: 25 db
Kanizsai Uszoda Kft.: 50 db
Halis István Városi Könyvtár: 100 db
Készenléti Rendőrség: 200 db
Javító-nevelő Intézet: 100 db
Polgármesteri Hivatal és egyéb intézmények: 1385 darab

Emellett várjuk még a Kanizsa Rehab-tól korábban megrendelt mennyiségből még fennmaradt 3000 darabot, melyet elsősorban az egészségügyben dolgozók és mindazok kapják, akik a jelenleg a frontvonalban küzdenek a város közellátásáért, egészségvédelméért, fertőtlenítéséért, ügyeleteiért, élelmiszer ellátásáért.

A nemzetközi csomagküldő szolgálat státuszjelentése szerint már a szállítás fázisában van az az általunk rendelt további 50 ezer kínai maszk, melyekből minden kanizsai háztartás számára szeretnénk eljuttatni.
A repülőgépes szállítmány már túl van a bonyolult előzetes vámvizsgálaton. Jelenleg a kiszállítás időpontjáról való elektronikus értesítést várjuk, mely remélhetőleg mielőbb jelez nekünk a rendkívül túlterhelt szállítási rendszer ellenére.

Vigyázzanak magukra! Vigyázzunk egymásra! – írta Facebook oldalán szerdán Balogh László nagykanizsai polgármester.

Önkénteseket keresnek Nagykanizsán, akik bevásárolnak az időseknek

Segítsünk az időseknek!

Önkéntes Pontunk olyan személyeket keres, akik a járvány ideje alatt szívesen segítenének, vásárolnának be idős, beteg, mozgásukban korlátozott embertársainknak.
Az is nagy segítség, ha valaki megosztja felhívásunkat.

Köszönettel: Budavölgyi Kálmán – Nagykanizsai Önkéntes Pont. Tel: 20/9313-055.

Első körben önkénteseket toborzunk, majd ezt követően keressük meg a segítségre szoruló személyeket az önkéntes közvetlen lakókörnyezetében (sorház, lépcsőház, utcarész).

Önkénteseinket ellátjuk a személyes védelmüket szolgáló eszközökkel, valamint megbízólevéllel, ezt követően kezdik el segítségnyújtást a vásárlásban, a gyógyszer kiváltásban.

(Otthonmaradásra biztató, az idős állampolgároknak szóló felhívást ragaszt ki egy lány egy nagykanizsai társasház bejárati ajtajára 2020. március 22-én. A új koronavírus-járvány megakadályozását célzó plakát a koronavirus.gov.hu oldalról tölthető le. Fotó: MTI/Varga György)

Felhívás Nagykanizsa 70 év feletti lakosságához!

Tisztelt Kanizsaiak!

A koronavírus nagyon gyorsan terjed, és tudjuk, hogy az idõsekre a legveszélyesebb. Ezért továbbra is arra kérjük idősebb honfitársainkat, hogy maradjanak otthon, és mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy ne kelljen kimenniük az utcára, és ne kelljen elhagyniuk a lakásukat.

Önkormányzatunk, civil szervezetek, magánszemélyek is felajánlották, hogy segítenek az otthon maradt idősek ellátásában.
Kérem, hogy amennyiben bevásárlásban, gyógyszer kiváltásban, postai ügyintézés és egyéb más dologban segítségre lenne szükségük, az alábbi telefonszámokon jelezzék felénk:
• hétfőtől csütörtökig 8.00-16.00 óráig, pénteken 8.00- 12.00 óráig a következő telefonszámon +36 20/849-2441, +36 20/849-2415, +36 20/849-2454, email: ellatas@nagykanizsa.hu

A szükséges ügyintézés során kérnénk, hogy csakis kizárólag készpénzt adjanak munkatársaink részére, bankkártyás ügyintézésre nincs lehetőség.

Egymás iránti felelõsség, önmérséklet, lemondás és egy kis kitartás. Ezekre van most leginkább szükség.

Balogh László
Nagykanizsa MJV polgármestere

Ezek a magyarországi kijárási korlátozás szabályai!

Megjelent péntek reggel az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett kijárási korlátozásról szóló rendelet a Magyar Közlönyben.
A kormányfő aláírásával nyilvánossá vált döntés az ország egész területére érvényes március 28. és április 11. között, ez idő alatt mindenki csak alapos indokkal hagyhatja el otthonát.

A rendelet szerint ilyen indoknak minősül a munkavégzés, a hivatásbeli kötelezettség, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenység, valamint az ezek elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító üzletben történő vásárlás, elsősorban a műszaki cikket, az építőanyagot és eszközöket árusító üzletekben.

(A fotó illusztráció. Thomas Kronsteiner/Getty Images)

Ide tartozik az egészségügyi ellátás és szolgáltatás igénybevétele is, beleértve a gyógyító tevékenységen túl a testi és a lelki egészség megőrzése céljából nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat, például a pszichoterápiás ellátást, a fizioterápiás kezelést, a gyógytornát.

Egyéni szabadidős sporttevékenység, valamint szabadidős célú gyaloglás céljából is el lehet hagyni az otthonokat. Az ilyen mozgásokat kül- és belterületen, lehetőség szerint zöldfelületen lehet végezni egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen, másoktól legalább másfél méter távolságot tartva. Napközbeni kiscsoportos felügyelet alatt engedélyezett a kiskorú gyermek kísérése is.

Alapos indoknak számít a házasságkötés és a temetés szűk családi körben, az élelmiszerüzletekben és drogériákban történő vásárlás. Emellett az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzleteket, a mezőgazdasági boltokat, a piacokat, a gyógyszertárakat, a benzinkutakat, a dohányboltokat, a fodrász- és manikűrös szalonokat is fel lehet keresni.

Az élelmiszerüzletekben, drogériákban, a piacokon és a gyógyszertárakban kizárólag 65 év felettiek vásárolhatnak 9 és 12 óra között.

Szombattól be kell zárniuk a vendéglátó üzleteknek, ezek csak elvitelre alkalmas ételek kiadásával, szállításával foglalkozhatnak.
A kijárási korlátozás ideje alatt igénybe lehet továbbá venni szállítási, tisztítási és higiéniás szolgáltatásokat, a gépjármű- és kerékpárszervizeket, valamint a hulladékgazdálkodással összefüggő szolgáltatásokat.

A legszükségesebb esetben engedélyezettek a személyes megjelenést igénylő ügyintézések, így a hatósági, a banki, a pénzügyi, a biztosítási és a postai szolgáltatások igénybevétele.
Lehetőség van a háziállatok közterületi sétáltatására, állatorvosi rendelő és állatkórház felkeresésére.

A kijárási korlátozás nem akadályozhatja a szülői jogokat és kötelezettségeket, továbbá a hitéleti tevékenységet.
Az otthon elhagyásának megfelelő indoka lehet még a magáról gondoskodni nem tudók vagy segítéségre szorulók (például kiskorúak, idősek és betegek) segítése.

A rendelet kimondja, mindenki köteles a lehető legkisebb mértékűre korlátozni a szociális érintkezést, és a közös háztartásban élők kivételével mindenkitől lehetőség szerint legalább másfél méter távolságot tartani mindenhol, beleértve a tömegközlekedést is.

Az üzleteket érintő korlátozások betartása a helyiség üzemeltetőinek felelőssége.
A most hozott szabályokat a rendőrség ellenőrzi és szabálysértési bírsággal büntetheti a rendelet megszegőit, ennek összege 5 ezer és 500 ezer forint között lehet. MTI

Koronavírus – Csalók célpontjai az idős emberek Nagykanizsán

Sajnálatos, hogy ezekben a rendkívüli időkben személyesen is igyekeznek kihasználni a csalók a világban jelenleg zajló egészségügyi válsághelyzetet.

Most kaptuk a hírt, hogy Nagykanizsán egy idős embert tévesztettek meg, miután azt hitte, hogy a vásárlásra segítő felajánlás valóban őszinte és jóakaratú. Azonban az átadott pénzével a csaló eltűnt. A tettről a bejelentés történt a rendőrség felé.

Kérem minden nagykanizsai polgártól, hogy bizalommal ugyan, de fokozottan figyeljenek oda, kinek, milyen célból nyújtanak át készpénzt.

A Polgármesteri Hivatal által koordinált vásárlások és ételkiszállítások esetében közterületfelügyelő kollégáim egyenruhában vannak, igazolvánnyal rendelkeznek, a civil segítőink pedig adatlappal, igazolással rendelkeznek.
Kérem, mindig ellenőrizzék, valóban annak adják át pénzüket, akinek ténylegesen szánták is! – tájékoztatott csütörtökön Facebook oldalán Balogh László nagykanizsai polgármester.

Koronavírus: június-júliusra várható a járvány magyarországi tetőzése

Több százmilliárd forintos költsége lesz a koronavírus-járvány elleni védekezésnek, ezek a források a költségvetésben rendelkezésre állnak – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján. A tárcavezető kiemelte: a kormány minden olyan intézkedést, amelyet a környező országok is megtettek, lényegesen előbb hozott meg, mint a többi ország, ezért a fertőzés mértéke jóval kisebb, mint Európa legtöbb országában.

1 2 3 4