Május elsejével eltörlik a maszkviselési kötelezettséget az egészségügyi és szociális intézményekben is

Magyarország kedvező járványügyi helyzetére tekintettel az országos tisztifőorvos május elsejével visszavonta a kötelező maszkviselésre vonatkozó határozatát – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint hétfőtől az egészségügyi és a szociális intézményekben sem a dolgozóknak, sem a látogatóknak nem kell maszkot hordaniuk.

Hozzátették: a kórházigazgatók saját hatáskörben továbbra is dönthetnek a kórházat vagy a kórházon belül bizonyos osztályokat érintően a kötelező maszkhasználatról.

Maszk volt rajta. Dögöljön meg, ha fél! – mondták neki egy kanizsai benzinkúton

Ma reggel az egyik benzinkútnál (rengetegen voltak) állok sorban a pénztárnál. (Elfelejtettem, hogy mindenki tankol, siet ki a városból – én nem, én csak nem néztem a naptárra.) Maszk van rajtam persze, az orromon is! Legalább 10-en vagyunk, rajtam kívül még 2 ember visel maszkot.

Mögöttem egy pasas nyomul nagyon, szinte hozzám ér. Mondom neki, szelíden, udvariasan, legyen szíves tartsa meg a másfél métert, miután maszkot sem visel. Szerinte megvan a másfél méter, különben is mit óbégatok, Kanizsán egy beteg se volt soha, ő meg aztán főleg egészséges. Csak mondta mondta a hülyeségeit, próbáltam nem vitatkozni vele, de azért annyit mondtam, hogy bocs de nem akarok meghalni ettől a vírustól. A végén már olyasmi is elhangzott tőle, hogy én csak nyugodtan dögöljek meg, ha annyira félek…

Amiért ez most kikívánkozik belőlem az az, hogy éppen tegnap tudtam meg egy egészségi dolgozótól, hogy igenis voltak/vannak fertőzöttek Kanizsán, többen is, karanténban, sőt súlyos esetek is, akik nyilván Egerszegen kötöttek ki…sajnos az „illetékesek” változatlanul nem informálnak bennünket, nincs jogunk tudni, hogy Zala megye miért áll harmadik helyen a fertőzöttek számát tekintve, melyik településeken vannak fertőzöttek, stb…

Nyilvánvalóan nem neveket és lakcímet kérne az ember, csak valami olyan tájékoztatást, hogy az emberek megértsék végre, hogy ez a vírus igenis itt van közöttünk, ez nem egy közönséges influenza, ebbe bele is lehet halni, vagy ha szerencsésen átvészeli valaki, olyan szövődmények maradhatnak vissza, ami az egész hátralevő életére kihathat.

Szóval, valahol megértem ezt a szerencsétlen hülyét, akin látszott, hogy hol szerezhette a “műveltségét”, nyilván nem olvas utána, nem tájékozódik, mert valószínű nem is érdekli az egész. Neki megmondták, hogy Kanizsán nincs beteg, ennyi elég… különben is összeesküvés az egész meg ilyesmi….

Akik jobban ismertek, tudjátok, hogy az USA-hoz erős szálak fűznek, sokáig éltem ott, ismerőseim, barátaim vannak, akik miatt aggódom. Azt meg, hogy mit jelent nekem, hogy az egyetlen gyerekem is ott él, ráadásul California-ban, azt ugye egy szülőtársamnak se kell ecsetelnem. Fogalmam sincs mikor láthatom legközelebb, se ő, se én nem utazhatunk…
Szóval, örüljünk, hogy kis hazánk eddig viszonylag jól megúszta ezt a járványt és ne higgyük, hogy ez mindig így lesz/lehet…

VISELJÜNK MASZKOT ÉS TARTSUK MEG A MÁSFÉL MÉTERT!!!! Ha már az “illetékesek” hülyének is néznek bennünket, azért nem kell hülyének lennünk…
(Forrás: Facebook)

A Kanizsa Rehabos védőmaszkok első részét is kiosztották

Az elmúlt napokban-hetekben minden háztartás postaládájába került két darab egészségügyi maszk, melyek a városban élők védelmét szolgálják. A Kínából megrendelt 50 ezer darab maszk beszerzésében nagy segítségünkre volt Horváth György kanizsai vállalkozó, akinek ezúton is nagy köszönetet mondok.

Ugyanakkor folyamatosan érkeztek hozzánk a korábban megrendelt maszk-szállítmányok a Kanizsa Rehab-tól is, melyeket – eddig mintegy 9000 darabot – elsősorban az egészségügyben dolgozók, hatóságok és mindazok kapták, akik a jelenleg a frontvonalban küzdenek a város közellátásáért, egészségvédelméért, fertőtlenítéséért, ügyeleteiért, élelmiszer ellátásáért.

A városunkban működő több mint harminc nyugdíjas klubot is megkerestük, amennyiben igénylik, biztosítunk számukra, a klubok tagjai számára is maszkokat, mivel e társadalmi csoport, a nyugdíjasok a leginkább veszélyeztetettek a járvány időszakában.

A visszajelzések alapján számos klub már igényelte tagjai számára a maszkokat. Köztük a VOKE négy idősügyi klubja, akikhez Kámánné Szép Terézia intézményvezető és a Honvéd Kaszinó három klubja, akikhez pedig Halmos Ildikó igazgató segítségével jut el az 510 darab maszk.

Ezeken felül többen is jelezték a kérésüket, és eddig 11 idősügyi klub 706 maszkot kapott meg.

Köszönet ezúton is minden frontvonalon dolgozónak és mindenkinek, aki a hátországban teszi a dolgát, és segíti közösségünket, akár csak annyival is, hogy otthon marad.

Egymás iránti felelősség, önmérséklet, lemondás és kitartás. Ezekre van most leginkább szükség – írta Facebook oldalán csütörtökön Balogh László nagykanizsai polgármester. (Fotók: Balogh László – Facebook)

Mindenkinek javasolja a védőmaszkok viselését a nagykanizsai kórház főigazgatója

A postától kapott információból és sok kanizsai polgár visszajelzéséből tudjuk, hogy már számos otthonba megérkezett az a két-két darab orvosi szájmaszk, melyet a város e héten küld minden háztartásba.

Dr. Brünner Szilveszter, kórházunk főigazgatója elmondta e maszkok használatáról, hogy a rendkívüli időszakban ezeket nem azért kell viselnünk, mert így megvéd minket, hogy elkapjuk a vírust.

Hanem jelenleg az a funkciójuk, hogy mi ne terjesszük a fertőzést. Ha ugyanis mindenki hordja a közterületeken, boltokban, akkor nem adja tovább senki, így lényegében megszakad a fertőzési lánc, és lassul a járvány terjedése, ami most a fő cél.

Ezért mindenkinek javasolja a viselését. Mert e járvány jellemzője, hogy a betegek nagy része tünetmentes és úgy is terjeszti a vírust, hogy esetleg nem is tud róla. Így 2-3 nappal a lehetséges tünetek megjelenése előtt már fertőzőek lehetünk másokra.

A főigazgató hozzátette, hogy mindenki csak a saját maszkját hordja, és viselje, amikor elindul otthonról, és csak akkor vegye le, amikor hazaérkezik.

Addig lehet e maszkokat hordani, amíg valaki nem észleli a betegség konkrét tüneteit magán. Tehát mindenki nyugodtan viselje akár hetekig, hiszen nem orvosi-műtéti szituációról van szó.

Megerősítette: nem minket véd a maszk, hanem másokat, de ha mindenkin van, akkor egymást védjük meg. Ezért nem szükséges a cseréje.

Ha fertőtleníteni kívánjuk, akkor a főigazgató azt tanácsolja, hogy alkoholos fertőtlenítővel fújjuk vagy törölgessük le, és utána újra használhatjuk.

De most a legjobb gyógyír az, hogy kizárólag akkor hagyjuk el az otthonunkat, amikor az valóban szükséges! – írta kedden délután Facebook oldalán Balogh László nagykanizsai polgármester.

Koronavírus – Védőmaszkokat gyártanak Nagykanizsán

Mindannyian tudjuk, hogy sajnos a védőmaszkok hiánycikké váltak szerte a világon, így nálunk is. Ma délután egyeztettem a Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. vezetőjével, hogy lehetséges-e védőmaszkok készítése itt helyben, melyben ő megerősített engem.

Ezáltal, még a héten elindul a védőmaszkok készítése városunkban, és folyamatában várhatóan 10 ezer darab készülhet el. Bízom benne, hogy ezzel is hozzá tudunk járulni a vírus terjedésének lassításához, és az itt élők egészségéhez és biztonságérzéséhez.

Amint hozzáférhetővé válnak az elkészült maszkok, mielőbb tájékoztatom Önöket!
Egymás iránti felelősség, önmérséklet, lemondás és egy kis kitartás. Ezekre van most leginkább szükség – írta Facebook oldalán hétfőn Balogh László nagykanizsai polgármester.

Úgy tudjuk, hogy a Kanizsa REHAB-nál körülbelül 10 ezer darab szájmaszk készítésére elegendő szövet áll rendelkezésre.
A védőmaszk 2 rétegű egészségügyi textíliából készül majd, 90°C-on mosható és fertőtleníthető lesz.
Arról is értesültünk, hogy az első mintadarabok már elkészültek.

A termékeket várhatóan a lakossággal fokozottabban érintkezők kapják meg elsőként és az is elképzelhető, hogy gyerekméretben is gyárt belőle a cég, amely információink, jelenlegi kapacitásával szerint naponta 1000 darab védőmaszkot tud készíteni.
Az is elképzelhető, hogy az ügyben a városban működő más varrodákkal is felveszi majd a kapcsolatot a városvezetés.

Ötvenre nőtt a magyarországi koronavírus-fertőzöttek száma

A koronavirus.gov.hu oldalon azt írták: újabb magyar állampolgároknál és egy külföldinél mutatták ki a koronavírus-fertőzést (Covid-19). Kiemelték: Magyarországon a diagnosztizált koronavírus-fertőzöttetek száma elérte az 50-et, közülük 9 iráni, 1 brit, 1 kazah és 39 magyar állampolgár. Hétfőn egy második iráni gyógyult is távozott a kórházból.