Maszk volt rajta. Dögöljön meg, ha fél! – mondták neki egy kanizsai benzinkúton

Ma reggel az egyik benzinkútnál (rengetegen voltak) állok sorban a pénztárnál. (Elfelejtettem, hogy mindenki tankol, siet ki a városból – én nem, én csak nem néztem a naptárra.) Maszk van rajtam persze, az orromon is! Legalább 10-en vagyunk, rajtam kívül még 2 ember visel maszkot.

Mögöttem egy pasas nyomul nagyon, szinte hozzám ér. Mondom neki, szelíden, udvariasan, legyen szíves tartsa meg a másfél métert, miután maszkot sem visel. Szerinte megvan a másfél méter, különben is mit óbégatok, Kanizsán egy beteg se volt soha, ő meg aztán főleg egészséges. Csak mondta mondta a hülyeségeit, próbáltam nem vitatkozni vele, de azért annyit mondtam, hogy bocs de nem akarok meghalni ettől a vírustól. A végén már olyasmi is elhangzott tőle, hogy én csak nyugodtan dögöljek meg, ha annyira félek…

Amiért ez most kikívánkozik belőlem az az, hogy éppen tegnap tudtam meg egy egészségi dolgozótól, hogy igenis voltak/vannak fertőzöttek Kanizsán, többen is, karanténban, sőt súlyos esetek is, akik nyilván Egerszegen kötöttek ki…sajnos az „illetékesek” változatlanul nem informálnak bennünket, nincs jogunk tudni, hogy Zala megye miért áll harmadik helyen a fertőzöttek számát tekintve, melyik településeken vannak fertőzöttek, stb…

Nyilvánvalóan nem neveket és lakcímet kérne az ember, csak valami olyan tájékoztatást, hogy az emberek megértsék végre, hogy ez a vírus igenis itt van közöttünk, ez nem egy közönséges influenza, ebbe bele is lehet halni, vagy ha szerencsésen átvészeli valaki, olyan szövődmények maradhatnak vissza, ami az egész hátralevő életére kihathat.

Szóval, valahol megértem ezt a szerencsétlen hülyét, akin látszott, hogy hol szerezhette a “műveltségét”, nyilván nem olvas utána, nem tájékozódik, mert valószínű nem is érdekli az egész. Neki megmondták, hogy Kanizsán nincs beteg, ennyi elég… különben is összeesküvés az egész meg ilyesmi….

Akik jobban ismertek, tudjátok, hogy az USA-hoz erős szálak fűznek, sokáig éltem ott, ismerőseim, barátaim vannak, akik miatt aggódom. Azt meg, hogy mit jelent nekem, hogy az egyetlen gyerekem is ott él, ráadásul California-ban, azt ugye egy szülőtársamnak se kell ecsetelnem. Fogalmam sincs mikor láthatom legközelebb, se ő, se én nem utazhatunk…
Szóval, örüljünk, hogy kis hazánk eddig viszonylag jól megúszta ezt a járványt és ne higgyük, hogy ez mindig így lesz/lehet…

VISELJÜNK MASZKOT ÉS TARTSUK MEG A MÁSFÉL MÉTERT!!!! Ha már az “illetékesek” hülyének is néznek bennünket, azért nem kell hülyének lennünk…
(Forrás: Facebook)