Ezüstös Hungarian Open

A ZSE leány hármasa második helyen végeztek a 23 csapatos női nemzetközi mezőnyben.

 

Augusztus 8-12-közt 218 versenyző részvételével Újszászon rendezték a 19. Hungarian Open Nyílt Nemzetközi Lábtoll-labda Bajnokságot. A ZSE leány hármasa Kunics Réka, Morvai Noémi, Vlasics Dalma második helyen végeztek a 23 csapatos női nemzetközi mezőnyben, megszerezve a zalai résztvevők egyetlen érmét.

 

Az elődöntőben a Kunics Réka vezette hármas 2:0 arányban verte a második számú újszászi csapatot és került a döntőbe, ahol nagy ellenfelük a szintén újszászi leányok (Ézsiás Kitti, Joó Anett, Makai Gréta, Varga Klára, Vágó Henriett) várták őket. Az első szettet Újszász nyerte, de a másodikban fordítottak a céltudatosabb és határozottabb kanizsaiak. A harmadik játékrészben a hazai csapat elhúzott, 19 pontnál egy kicsit megtorpantak, a zalai leányok 1 pontra megközelítették őket, azonban Kunics Réka sérülése megpecsételte a sorsukat.

Egyéniben a legjobb zalai eredményt a 7. helyen végzett Mile Alexandra érte el.

 

A férfiaknál a ZSE centercsapata (Farkas Balázs, Huszár Emil, Lukács Márton, Takács Endre), a németek legjobbját a Haspét búcsúztatták a negyeddöntőben, azonban újabb bravúrra nem voltak képesek, így a negyedik helyen zárták a bajnokságot.

Egyéniben a zemplénes Farkas Balázs bravúrosan jutott előre Sven Valtert és Kurdi Gábort megelőzve, csak a későbbi győztes újszászi Herczeg Gábor tudta megállítani.

 

Eredmények

Női csapat (23)

2. Kunics Réka, Morvai Noémi, Vlasics Dalma ZSE Nagykanizsa

10. Dobozi Boglárka, Oszlányi Mercédesz, Szacskó Ágota, Udvari Boglárka Újszászi VVSE – Z+D Cserszegtomaji SK

22. Kanász Zsófia, Kocsis Nikolett, Laskiné Spingár Éva, Szomi Alexandra Szepetnek SE

 

Női egyéni (70)

7. Mile Alexandra Z+D Cserszegtomaji SK

12. Udvari Boglárka Z+D Cserszegtomaji SK

 

Férfi csapat (38)

4. Farkas Balázs, Huszár Emil, Lukács Márton, Takács Endre ZSE Nagykanizsa

7. Baranyai Benett, Kunics Bence, Lukács Benedek ZSE Nagykanizsa

19. Farsang András, Farsang Imre, Mile Alexandra Z+D Cserszegtomaji SK

21. Horváth Gergő, Molnár Tamás, Pati Tamás Szepetnek SE

23. Ágoston Áron, Budavölgyi Bálint, Gajda István FK Hajdújárás – ZSE Nagykanizsa

 

Férfi egyéni (110)

5. Farkas Balázs ZSE Nagykanizsa

8. Huszár Emil ZSE Nagykanizsa

15. Lukács Márton ZSE Nagykanizsa

 

 

Jelentősen nőtt a zalai vállalkozók árbevétele és eredménye

Jelentősen, több mint 50 százalékkal nőtt Zala megyében 2013-ban az egyéni vállalkozókra jutó átlagos eredmény, az egy főre jutó adófizetési kötelezettség az országos átlagot is meghaladja.

 

A NAV Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága által a zalai egyéni vállalkozók 2013. évi személyijövedelemadó-bevallási adatairól közölt összegzés szerint az egy vállalkozásra jutó átlagos eredmény 350 ezer forint volt a múlt évben, ami 51,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, bár alacsonyabb az országos értéknél. Az eredményesség növekedése együtt járt a fizetendő vállalkozói adó összegének növekedésével is, így az egy főre jutó adókötelezettség 110 ezer forintról 140 ezerre nőtt, ami 20 ezer forinttal magasabb az országos átlagnál.
Zala megyében a múlt évben egy közúti teherszállítással foglalkozó egyéni vállalkozó érte el a legmagasabb, több mint 5,8 milliárd forintos árbevételt. A második legmagasabb bevételt, csaknem 1,3 milliárd forintot egy fűrészáru gyártással, a harmadikat, 1,1 milliárd forintot pedig egy sertéstenyésztéssel foglalkozó vállalkozó könyvelte el.
A megyében az év első napján 12,9 ezer egyéni vállalkozót tartottak nyilván. Az egyéni vállalkozások több mint 11 ezer embert foglalkoztattak, a létszám több mint 60 százaléka az önfoglalkoztatókat jelenti, az alkalmazottak és a segítő családtagok száma meghaladta a 4 ezret.
A vállalkozói kivét éves átlagos összege a megyében 1,1 millió forint volt tavaly, 100 ezer forinttal több a 2012-es adatnál és megegyezett a 2013-as országos átlaggal. A vállalkozók saját jövedelme 7 százalékkal 1150 ezer forintra emelkedett, éves átlagos összege 30 ezer forinttal kevesebb a minimálbér éves összegénél és 70 ezer forinttal több az országos átlagnál.
A tételes költségelszámoló egyéni vállalkozók összességében 78 milliárd forint bevételt értek el, ezzel a megye gazdaságának üzleti forgalmából 8,7 százalékkal részesedtek. Az egyszerűsített vállalkozói adó hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók 2013-ban 1,7 milliárd forint árbevételt könyveltek el, ami után 600 millió forint adókötelezettségük keletkezett, a kata adónemet választó egyéni vállalkozók 6 milliárd forintos árbevételt értek el.
A költségeikkel tételesen elszámoló egyéni vállalkozók egy főre jutó, 11,3 millió forintos árbevétele 26,5 százalékkal haladta meg az előző évit, míg az evások 5,3 millió forintos átlagos bevétele 10,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az egyéni vállalkozók 80 százalékának éves árbevétele azonban nem érte el a 10 millió forintot, és mindössze 8 százalékának volt 30 millió forintot meghaladó árbevétele.
    Zalában a múlt évben az egyéni vállalkozók 59 százaléka volt nyereséges, 34 százaléka veszteséget, 7 százaléka pedig nulla eredményt mutatott ki bevallásaikban – derül ki a NAV adataiból.

TOP 5 leghatékonyabb edzés HAS-ra

1. Plank tartás (alkartámasz)
A legkevésbé eszközigényes, de rendkívül hatékony módszer a feszes hasfalhoz. Menj le fekvőtámasz pozícióba, ereszkedj az alkarodra, és tartsd fél percig. Rövid pihenő után ismételj. 3-4 ismétlés már érezhető másnap.
Fontos: a hát, és a törzs egyenes legyen!

plank

2. Függeszkedésben nyújtott láb emelés

Ez valamivel eszközigényesebb, mert bordásfal, keresztrúd, vagy bármilyen kapaszkodó szükséges hozzá. Egyszerűen csimpaszkodj fel egy rúdra, és emeld a lábad nyújtva. Ne a térded húzd fel, hanem a testeddel írj le egy L-betűt (profibbak U-betűig is mehetnek). 3-4 alkalommal 10-15 ismétlés szintén érezhető másnap.
Fontos: ügyelj eszközöd stabilitására!

download

3. Felülések

A felüléseknek több változata ismert. A klasszikus felülés nem annyira javasolt, mert megerőlteti a gerincet, és a hatás sem az igaz. Ehelyett továbbra is háton fekve végezd a gyakorlatot, de vagy popsihoz húzott lábbal, ahol a térdhez közelíted a könyöködet, vagy pedig 90°-ban emeld meg a lábad és úgy préseld magad a térdeid felé.
Fontos: a karjaid legyenek végig merőlegesek a fejedre, és teljesen egyvonalban a talajjal!

images (1)

4. Fekvőtámasz
Sosem gondolnád, de a fekvőtámaszozás az egyik legkomplexebb gyakorlat. A mellizom, a karizmok, és a törzsizmokon kívül a hasra is jótékony hatással van. Két ismert és hatékony változata a szűk és a széles fekvőtámasz. Könnyítésként legfeljebb annyit engedj meg magadnak, hogy térdelsz.
Fontos: egyenes legyen a hát, és ereszkedj le rendesen!

fekvotamasz_2

5. Haskerékkel kigördülés
Nem egy bonyolult eszköz, minden sportboltban elérhető. Ha esetleg mégsincs, akkor két papírtányér is megteszi. Ereszkedj térdre és támaszkodj a haskerékre vagy négykézláb a papírtányérokra. Csúsztasd a kereket/papírtányérokat magad előtt addig, amíg még bírod tartani hasizommal, majd húzd magad vissza szintén hasizmodat használva. Lassan csináld, és inkább szabályosan. Kb. 50-70 centi kigördülés előre bőven megteszi!
Fontos: ne feszegesd a határaidat, mert könnyen megterhelheted a gerincedet vele!

images (2)

Kutyatulajdonosok javaslatait várják

A beszerzésre kerülő ürüléktároló edények hatékony kihelyezése érdekében kéri Önöket a városvezetés, szíveskedjenek javaslatot adni arra, hogy az edények letelepítése konkrétan hová történjen.

 

Tisztelt Nagykanizsai Polgárok!

„Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik.”
Mahatma Gandhi.

Nagykanizsa Önkormányzata 2012 novemberében hirdette meg a felelős állattartást szolgáló 3 éves programját. Ennek keretében ez év ősszel megkezdjük a városban a kutyafuttatók építését, valamint a kutyaürülék-gyűjtő edények kihelyezését is. Ahogy a kutyafuttatók helyszínének kijelölésénél, úgy az ürülékgyűjtő edények telepítésénél is messzemenőkig figyelembe akarjuk venni a város polgárainak javaslatait, vagyis az Önök véleményét.
A beszerzésre kerülő edények hatékony kihelyezése érdekében is kérjük Önöket, szíveskedjenek javaslatot adni arra, hogy az edények letelepítése konkrétan hová történjen. Ez azért is fontos, hogy valóban a leggyakoribb ”kutyasétáltató útvonalak” mentén legyenek gyűjtőedények, illetve elkerüljük az olyan, felesleges telepítéseket, ahol a használatuk minimális lenne.

Főként a kutyatartók kezdeményezésére – de összhangban az önkormányzatunk céljaival, érdekeivel is – támogatni kívánjuk a városban egy állatbarátokból álló, alulról építkező és majd civil szerveződésként működő állatvédelmi őrszolgálat, állatvédőrség létrehozását és 2014. szeptemberétől való működését.
Az állatvédőrséggel, a szervezet munkájában való önkéntes részvétellel kapcsolatban további információt munkatársam, dr. Szabados Gyula önkormányzati tanácsadó nyújt a +36 20 399 0726-os telefonon, illetve a szakmai tájékoztató anyag is letölthető innen.
http://www.nagykanizsa.hu/up_image/Állatvédőrség%20oktatási%20anyag-2.pdf

Kérjük Önöket, hogy az edények elhelyezésére vonatkozó konkrét javaslatukat vagy az állatvédőrséghez való csatlakozásról a szándéknyilatkozatukat 2014. szeptember 1. napjáig szíveskedjenek megküldeni az allatsegites@gmail.com címre e-mailen, vagy pedig a Polgármesteri Hivatal előterében, illetve a ”Kedvencek” Állateledel Szaküzletben (TESCO) elhelyezett gyűjtőládába bedobni.

Segítő közreműködésüket előre is köszönjük!

Nagykanizsa, 2014. augusztus 8.
Cseresnyés Péter
polgármester

Horváth Laura a Dalfesztivál döntőjében

Éppen egy hónap múlva, szeptember 11-14. között rendezik meg A Magyar Dal Hétvégéjét benne A Magyar Dal Napja programjaival. Kanizsai szereplő, sőt versenyző is lesz a hévízi dzsemborin: Horváth Laura — írja a kiskanizsa.hu.

Vasárnap koncertet adnak az Igricek, este pedig a Dalfesztivál döntőjében énekel 15 amatőr énekes között Horváth Laura is.
Laurát – Lolát – nemcsak Kanizsán és Zalában, hanem országszerte, sőt határainkon túl is jól ismerik már. Nemcsak a Kanizsa Csillagai, de már a Gipsy’n Drom együttesből is, valamint sok színpadról, ahol cross over-eket, népszerű, örökzöldeket, mai feldolgozásokat is énekel.
A Dalfesztiválon eddig nagy sikert aratott Koncz Zsuzsa Valahol egy lány, és Kovács Kati Ha legközelebb látlak című dalával, a döntőben pedig  Zalatnay Sarolta számát, a   Nem várok holnapig!-ot adja elő. Az eddigi fordulók felvételei fent vannak a Hévíz TV internetes oldalán!

MILYEN JÓ LENNE, HA A MAGYAR DAL HETE RÉSZTVEVŐI, LÁTOGATÓI ÁTRUCCANNÁNAK MAJD KANIZSÁRA IS EGY KIS DÖDÖLLÉZÉSRE! MARKETINGESEK!!!

A programban nagy nevek, nagy ötletek:

A MAGYAR DAL HÉTVÉGÉJE, benne a MAGYAR DAL NAPJA. 2014. szeptember 12-14. (péntek-vasárnap).
A belépés ingyenes!
2014. szeptember 12. (péntek)

Muzeális Gyűjtemény
17:00 Hangszerkiállítás megnyitója – Tóth József TÁROGATÓÉPÍTŐ hangszerész mester és Lakatos László Hegedűkészítő hangszerész mester munkáiból.

Nagyszínpad – Nagyparkoló
20:00 BACK II BLACK KONCERT

2014. szeptember 13. (szombat)

Amikor fellibent a Vasfüggöny…
Hévíz mindig a kelet és nyugat találkozási pontja volt, sok színes emléket őriz vendégeikről és családjaikról.
Egész nap GOOD BYE, LENIN! FILMMARATON
15:00 Szabadtéri emléktár megnyitó és Trabi találkozó

Muzeális Gyűjtemény
15:00-17:00 Munkabemutató Tóth József és Lakatos László hangszerész mesterekkel

Nagyszínpad – Nagyparkoló
16:00 Vodku zenekar koncertje
18:00 Kapócs Zsóka műsora
20:00 NAGY FERÓ ÉS A BEATRICE zenekar koncertje

2014. szeptember 14. (vasárnap)
A MAGYAR DAL NAPJA

Hévízi-tó
10:00 Magyar Dal Napja ünnepélyes megnyitója
Megnyitja: Presser Gábor, dalszerző, énekes
A Hévízi-tó körüli sétányon mintegy 1000 fő, a tavat körbeállva együtt énekel. Ezt követően a helyszínről indul útjára a MAGYAR DAL HŐLÉGBALLONJA.

Szentlélek Templom
10:00 A vasárnapi szentmisét követően PETRÁS MÁRIA ERDÉLYI SZÁRMAZÁSÚ NÉPDALÉNEKES KONCERTJE

Hévíz közterei
Dr. Moll Károly tér
11:00 Csicsergők műsora
11:30 MUSICA ANTIQUA együttes műsora

Festetics tér
12:00 Csicsergők műsora
12:30 Musica Antiqua együttes műsora

Dr. Schulhof sétány
13:00 Csicsergők műsora
13:30 Musica Antiqua együttes műsora

Deák tér
14:00 Csicsergők műsora
14:30 Musica Antiqua együttes műsora

Dottó – a városnéző kisvonat
Délelőtt 11-20 óráig a DOTTÓ MENETREND SZERINTI ÚTVONALÁN KÖZLEKEDVE EGY GITÁROS ÉS EGY HARMONIKÁS ZENÉL. A zenészek óránként váltják egymást, a nap folyamán kétszer játszanak.

A MAGYAR DAL HAJÓJA
A keszthelyi kikötőből útjára indul a Magyar Dal „Hévíz” Hajója, melynek fedélzetén négy tagú zenekar előadásában a 60-AS ÉVEKET IDÉZŐ TÁNCDALOK SZÓLALNAK meg. Indulás: 15:00 és 16:00 órakor.
Kapcsolódó program PARTNER FÜRDŐVÁROSOKBA EGY KISBUSZ INDUL ÚTNAK A MUSICA ANTIQUA ZENEKARRAL ÉS A CSICSERGŐK GYERMEKKARRAL, AKIK ELVISZIK A MAGYAR DALT PARTNER FÜRDŐVÁROSAINK HELYSZÍNEIRE: ZALAKAROSRA, SÁRVÁRRA ÉS BÜKRE.

Termelői Piac
7:00-12:00 ZENÉS BOLHAPIAC
Régi bakelit lemezek, kazetták, zenés videokazetták, DVD-k, CD-k, koncertrelikviák adása- vétele, csereberéje, utcazenészek közreműködésével.
A részvétel mindenkinek ingyenes.

Nagyszínpad
12:00 Zabszalma együttes gyermekkoncertje
13:30 IGRICEK ZENEKAR KONCERTJE
15:00 Boroszlán népzenei együttes koncertje
16:30 Rusznák Gábor Jumprock Band koncertje
18:00 Budapest Voices koncertje
20:00 HÉVÍZI DALFESZTIVÁL DÖNTŐJE
15 AMATŐR ÉNEKES ELŐADÁSÁT AZ ABRAKAZABRA EGYÜTTES KÍSÉRI.
MŰSORVEZETŐ: BEBE (Back II Black zenekar frontembere)
Sztár zsűri: Náray Erika, Somló Tamás, Karácsony János, Poór Péter
A verseny befejezését követően, az értékelés alatt Tóth Vera énekesnő fellépése a nagyszínpadon, az ABRAKAZABRA közreműködésével.

 

 

 

 

 

 

 

Vis maior kérelmek: 115 millió

Meghaladja a százmillió forintot azoknak a zalai településeknek a vis maior-kérelme.

 

Rigó Csaba a helyszínbejárással együtt megtartott sajtótájékoztatón elmondta: eddig 18 zalai település jelentette be pályázati igényét összesen mintegy 115 millió forintra. A jelzések szerint leginkább önkormányzati utak – akad olyan település, ahol szinte mindegyik -, illetve vízelvezető árkok károsodtak a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatt.
Példaként említette, hogy Csatár önkormányzata nyolc út és közművek helyreállítását, Várvölgy kilenc települési út, Alsópáhok pedig tizennégy utca helyreállítását oldaná meg az állami támogatás segítségével. A kormánymegbízott hozzátette azt is: vis maior-támogatásra akkor nyújthatnak be igényt a települések, ha a károk miatt az önkormányzati feladatellátásokban zavarok állnak be, például nem tudják elszállítani a hulladékot vagy a mentő nem tud bemenni egy beteghez.
Rigó Csaba a helyszínbejáráson a megyei katasztrófavédelem, a kormányhivatal építésügyi hatósága, valamint a közútkezelő munkatársainak kíséretében tekintette meg a legutóbbi nagy eső miatt elmosott vízelvezető árkokat és alámosott utakat. Közölte, hogy terveik szerint a közeljövőben katasztrófavédelmi gyakorlatot tartanak a településen, és ennek keretében a tényleges károk helyreállításában is segíteni tudnak.
Mátyás László (független) polgármester arról számolt be a jelenlévőknek, hogy július 30-án érte őket a viharos esőzés, amikor a település 13 útja közül 11 esetében az útpadkában vagy a burkolatban keletkeztek károk a sáros, törmelékes vízfolyás miatt. A magasabb területekről lezúduló iszapos víz házakba is betört, de egy kidőlt fától elszakadt villanyvezeték miatt a település szennyvízátemelője is leállt, és ezért egy házat a visszafolyó szennyvíz is elöntött.
Számításaik szerint mintegy 60 millió forintnyi kár keletkezett az 530 lakosú faluban, amelynek az éves költségvetése 40 millió forint. A jelentősebb károk enyhítésére 30 millió forintot remélnek, mert annak a tízszázalékos önrészét még ki tudják gazdálkodni – tette hozzá a polgármester. (MTI)

Fotó: Varga György

Füles alapján csípték fülön a fülfelező férfit

Italoztak, verekedtek, melynek hevét a vesztes fél fél füle bánta. A sebet ellátták, de a füles esetet valaki lefülelte, és a fülest a rendőrséggel megosztotta. Így lett fogas ügy a fül.

A gyanú szerint egy 42 éves férfi 2014. augusztus 10-én délután szomszédjánál italozott, amikor a szomszédasszonya élettársával, egy 58 éves férfival összeveszett, illetve összeverekedett.

A vita hevében a 42 éves ember leharapta „barátja” jobb fülének egy részét, majd ellátta sebeit és tovább folytatták a társalgást.

A névtelen bejelentést követően a férfit a nagykanizsai rendőrök elfogták és a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, aki azt tagadta, hogy harapott volna, azonban azt elismerte, hogy a verekedés során letépte a másik férfi fülét.

A sérültet a mentők kórházba vitték, aki nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást O. Pál ellen.

Házi túrórudis Mosolykert a KalandoZoo-ban

Az Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület és a Zobori KalandoZoo múlt vasárnap is programmal kedveskedett a gyermekek részére a „Mosolykert-helyi termékek a gyereke örömére” elnevezésű rendezvényen.

zobor-427 (640x426)
A programon hagyományőrző csoportok, kulturális egyesületek műsorai mellett a Zalakarosi Fürdő Neckermann Klub Oázis animátorai is szórakoztatták a látogatókat, a Balaton Felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai pedig játékos formában varázsolták a Kis-Balaton növény-és állatvilágát a kalandpark Ökoházába, ahol többek között Fekete István: Tüskevár c. regényével közelebbről is megismerkedhettek a gyermekek és a szülők. A helyi termékek kóstoltatása során többek között házi készítésű túrórudival is találkozhattak a látogatók.

zobor-110 (640x426)

Nem mindegy, mire ad felhatalmazást!

Legyenek körültekintőek, ha hivatali ügyeiket meghatalmazott útján intézik.

 

Mielőtt meghatalmazást adnak, tájékozódjanak teljes körűen az ügyintézéshez szükséges okmányok és iratok köréről, a befizetendő eljárási illetékek összegéről.

A meghatalmazás következő elemeire fordítsanak különös figyelmet: pontosan jelöljék meg, hogy kit, milyen ügyintézésre, mikor hatalmaznak meg. Ne hagyjanak kitöltetlen részeket, ne készítsenek úgynevezett biankó okiratot, amelyet az azt felhasználó tetszőlegesen tölthet ki. Minden dokumentum – így a meghatalmazás is – okiratnak minősül, amennyiben tényt bizonyít és formailag megfelel az előírásoknak.  Akár közirat-hamisítás bűncselekmény elkövetőivé válhat az, aki hiányosan tölti ki a meghatalmazást. A törvény ugyanis nem csupán a hamis közokirat készítését, felhasználását, de az ezekben történő közreműködést is bünteti. A közreműködés a törvényalkotó szerint azt – is – jelenti, ha nem körültekintően járnak el okiratok készítésekor.

Az ügyintézés lezárultával győződjenek meg arról, hogy a meghatalmazott a rá bízott feladatot maradéktalanul – a törvényeknek és szabályoknak megfelelően – elvégezte, az eljárási illetéket befizette és az ezt tanúsító dokumentumok hitelesek. A befizetést igazoló bizonylat ellenőrzésén túl érdemes utána járni a kötvényszám alapján például annak, hogy a kötelező gépjármű felelősségbiztosítást valóban megkötötték-e. Az utóbbi időben ugyanis több biztosítási kötvényről, valamint eljárási illeték befizetését igazoló postai feladóvevényről derült ki, hogy teljes hamisítványok, melyeket számítógéppel készítettek. Ezekről első ránézésre nehéz megállapítani, hogy hamisak, így lehetséges, hogy az okmányirodában azt az ügyintéző elfogadja, és csak később derül ki, hogy nem valósak. Ilyen esetekben büntetőjogilag felelősségre vonható mind a hamis okirat készítője, mind a felhasználója – aki jelen példa alapján az okmányirodai ügyintézés során benyújtja.

Legyenek körültekintőek, ellenőrizzék a meghatalmazott által elvégzett munkát, hogy ezzel elkerülhessék a későbbi kellemetlenségeket.

ORFK Kommunikációs Szolgálat

 

1 20 21 22 23 24 31