5 kedvelt sport, ami még a környezetet sem károsítja

A mai világban annyiféle sport érhető el számunkra, mint égen a csillag – és nem csak akkor, ha kihasználunk egy üdvözlő kód ajánlatot a sportfogadásaink során. Rengeteg sportszergyártónál már a legtöbb, régebben még kifejezetten „egzotikusnak” számító sporthoz szükséges kellékeket is azonnal beszerezhetjük. Néhány sport azonban más szempontból emelkedik ki a többi közül: most azt az 5 kedvelt mozgásformát gyűjtöttük össze, amely remek edzési lehetőség mellett még környezetbarát megoldásokat is jelentenek a bolygónk számára.

1. Futás

Futás: az örök klasszikus. Ha van egy olyan sport, ami garantáltan szinte semmilyen káros hatással nincsen a környezetünkre, az a szabadban való futás. Az egyetlen „szemét”, amit ilyenkor specifikusan a sporthoz kapcsolva termelünk, az a futócipőnk. Erre azonban már rengeteg sportcipőgyártó szintén rájött: a boltokban pedig egyre több olyan zöld futócipő jelenik meg, amely 100%-ban újrahasznosított anyagokból készült.

A másik nagy előnye a futásnak, hogy tényleg bárki és bármikor elkezdheti. Mivel semmilyen eszközt és kelléket nem igényel, így kifogásunk is alig lehet, hogy végre belefogjunk az egészséges életmódba. Alternatívaként a sétát is csak ajánlani tudjuk: testünknek, lelkünknek remek időtöltés a szomszédság felfedezése két lábon.

2. Hegymászás

Szintén egy rendkívül környezetbarát módja magának a környezet megismerésének a hegymászás: de természetesen csak is akkor, ha helyesen és fenntarthatóan tesszük ezt. Ha a szabadban mászunk, nem csak biztonságunk érdekében fontos, hogy a kijelölt útvonalon maradjunk. Ha ezeket követjük, akkor a természetet és az élővilágot is jóval kisebb mértékben zavarjuk csak meg sportolásunkkal.

A hegymászás esetében – ahogy már a futásnál is láthattuk – sokat számíthat az is, hogy milyen ruházatot, cipőt választunk. Jó pár olyan sportszermárkával találkozhatunk már, akik direkt, kiemelten környezetbarát technológiákkal, környezetbarát anyagok felhasználásával készítenek sportkellékeket.

3. Biciklizés

A biciklizés már valamennyivel több szemetet termel, hiszen a kerékpárok előállítása nem kis anyag- és energiaigényt feltételez. Ennek ellenére egy jó bicikli nagyon sokáig, hosszú évekig megfelelő lehet a számunkra. Ha pedig ezt egy megbízható, szintén jó minőségű sisakkal is ki tudjuk egészíteni, akkor már tényleg semmi nem állíthat meg minket. Kifejezetten előnyös lehet hosszabb távú kirándulásokra is, mind hazánkban, de akár kisebb-nagyobb külföldi túrák esetén is. Ha itthon szeretnénk maradni a biciklis túrákkal, akkor is bőven válogathatunk a célállomások között. Körbe biciklizhetjük a Balatont, a Velencei-tavat, a Tisza-tavat, de jó pár hegyi túra vagy akár hortobágyi kalandozás is beleférhet még.

4. Úszás

Bár a klóros víz és a nagy uszodák építése megint csak nem a legkörnyezetbarátabb megoldás, szerencsére a jó idő beálltával több természetes víz is elérhető a sportolni vágyóknak. Úszónadrágokból, fürdőruhákból szintén elérhetők már újrahasznosított anyagokból készült darabok, amelyek remek választásnak bizonyulhatnak mindenki számára. Télen természetesen válasszuk a fűtött medencéket és fedett uszodákat, nyaranta azonban remek lehetőséget adnak természetes állóvizeink – és még egy kis változatosságot is hozhat az úszóélményünkbe.

5. Kajak-kenu

A kajak-kenu sport Magyarországon mindig is kiemelkedő népszerűségnek örvendett. Az olimpiai teljesítmények mellett ráadásul az amatőr és hobbisportolók kedvelt időtöltése is, melyet jelentősen elősegít az evezős sportok viszonylag könnyű elérhetősége is. Az ország több helyén találhatunk direkt kajak-kenu sportok népszerűsítésére kialakult helyeket, ahol könnyen tudunk bérbe venni a sporthoz szükséges eszközöket. Amellett pedig, hogy kifejezetten környezetbarát módja a sportolásnak, remek lehetőséget ad arra is, hogy közelebbről megismerkedjünk a vizek és vízpartok élővilágával.

   
loading...