Körforgalom épül Nagykanizsa keleti lehajtójánál

Tisztelt Kanizsaiak!

A koronavírus-járvány idején is folytatódik a város gazdasági lehetőségeinek a bővítése, ezért tegnap a NIPÜF Zrt. és városunk Ipari Park-fejlesztéssel foglalkozó szakembereivel közösen bejártuk azt az építési területet, amely a napokban elindult körforgalom kialakításának a helyszíne.

Az M7-es autópálya Nagykanizsa keleti lehajtójánál létesülő körforgalom 370 millió Ft-os megvalósítása jelentős beruházás, mivel két, összesen 90 hektáros fejlesztés alatt álló iparterületet tár fel és lát el útkapcsolattal.

Mindez része a város közel 3 milliárd forintos iparterület bővítést eredményező beruházásának, amely tavaly szeptemberben kezdődött, és célja, hogy összesen 90 hektárnyi beruházási terület jöjjön létre, mely direkt autópálya kapcsolattal rendelkezik. Az így kialakított területek segítik a városba irányuló befektetések befogadását, hiszen a korábbi Ipari Parkunk lényegében megtelt.

A megkezdett útépítési munkálatok némi kényelmetlenséggel járnak majd, mivel jövő hét szerdától három hétre lezárásra kerül az autópálya ezen felhajtó szakasza – tájékoztatott Facebook oldalán pénteken Balogh László nagykanizsai polgármester.

 
loading...