Zalakomári betörők buktak le

A nagykanizsai rendőrök pár órán belül azonosították és elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható két zalakomári férfit.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak február 14-én éjjel Galambokon, az egyik Közharaszti hegyen lévő pincébe bementek, majd réz üstöt, műanyag hordót, hegesztőtrafót és egyéb haszontárgyakat loptak el.

A rendőrök pár órán belül azonosították és elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható két férfit, majd őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként hallgatták ki őket lopás bűntett elkövetése miatt – olvasható a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Stabil, kiegyensúlyozott Kanizsa költségvetése

Stabil, kiegyensúlyozott a költségvetése idén Nagykanizsának, ahol a korábbiakat jelentősen meghaladó bevétel több mint fele fejlesztéseket szolgál – közölte keddi sajtótájékoztatóján a város polgármestere.

Dénes Sándor (Fidesz-KDNP) a közgyűlés által 2017-re elfogadott költségvetésről elmondta: az elmúlt években jellemző 10-11 milliárd forint körüli főösszeg az idén 17,2 milliárdra emelkedett, köszönhetően a területi operatív program és a Modern városok program már elkönyvelt fejlesztési forrásainak. Míg a korábbi években a város teljes költségvetésének 80 százaléka a működést szolgálta és 20 százalék jutott a fejlesztésekre, addig idén a bevételek több mint felét fordíthatják fejlesztésekre.


Megfelelő forrás áll a város rendelkezésére gazdaságfejlesztésre, munkahelyteremtésre, sportra, kulturális célokra és a szociális ágazat működtetésére is – fogalmazott a polgármester. Hozzátette, hogy adóemelésről sem kellett dönteni.

A jelentősebb tételek között említette, hogy a mintegy 17,2 milliárd forintból csaknem kétmilliárdot fordítanak utak, járdák, hidak rendbetételére, mintegy 757 milliót pedig városüzemeltetési feladatokra.
Dénes Sándor a legfontosabb feladatnak az iparterület bővítését nevezte, ehhez a területi operatív programból 2,7 milliárd forintot, a Modern városok programjából pedig 2,9 milliárd forintot fordítanak, hogy újabb munkahelyeket teremtve további befektetők telepedhessenek meg Nagykanizsán. MTI

Börtönből vertek át egy kanizsai nőt

Csalás miatt emeltek vádat Nagykanizsán egy férfi ellen, aki az egyik büntetés-végrehajtási intézet fogvatartottjaként követett el a gyanú szerint telefonos csalást – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Pirger Csaba azt közölte: a férfi 2015 szeptemberében kezdte meg az egyik büntetés-végrehajtási intézetben a kifosztás és más bűncselekmények miatt rá kiszabott szabadságvesztés letöltését.


A börtönben biztosítottak számára egy szabályozott körülmények között használható mobiltelefont, ő azonban ismeretlen módon és időben engedély nélkül beszerzett egy másik telefonkészüléket is. Az engedély nélkül tartott telefonjának egyenlegét úgy akarta feltölteni, hogy nyereményjáték ígéretével másoktól pénzt csal ki.

Még 2016 szeptemberében felhívott egy Nagykanizsán élő telefon-előfizetőt, akinek egy telefonos szolgáltató munkatársaként mutatkozott be. Azt állította, hogy egy nyereményjátékon vett részt és az ő telefonszámát sorsolták ki nyertesként, ezért 75 ezer forintot kap.

A férfi meggyőző és határozott stílusával rávette a sértettet arra, hogy egy bankautomatánál töltse fel az általa megadott mobilszám egyenlegét, azt állította, hogy az csak egy tranzakciós kód. A férfi 15 ezer forintos feltöltést kért a sértettől, aki ezt meg is tette, majd a sikeres tranzakció után a vádlott arra vette rá, hogy ugyanezt még ötször ismételje meg, a sértett pedig ezt is végrehajtotta.

A vádlott mindezek után közölte, hogy perceken belül megérkezik a nyeremény a számlájára, de arra is utasította áldozatát, hogy tépje össze a banki bizonylatokat, amit a sértett mégsem tett meg. Csak amikor otthon, internetbankon keresztül ellenőrizte a bankszámláját, jött rá arra, hogy 90 ezer forinttal csökkent az egyenlege, nyereményt pedig nem kapott, ezért rendőrségi feljelentést tett.

A börtönben ülő vádlott a sikeres feltöltéseket követően nemcsak telefonálgatott, de a telefonegyenleg terhére a családtagjainak ételt rendelt, illetve 25 ezer forintot szerencsejátékra költött. A Nagykanizsai Járási Ügyészség a férfi ellen kisebb kárt okozó csalás vétsége miatt emelt vádat. MTI

Nagykanizsa Fánkfesztivál 2017

Új helyszínen, kétnaposra bővítve rendezik meg idén a kilencedik Országos Farsangi Fánkfesztivált Nagykanizsán, ahol várhatóan idén is több tucatnyi változatban, ezerszámra fogy majd a farsangi finomság – számoltunk be legutóbb Gasztropress rovatunkban.

Most pedig közre adjuk a részletes programot, melyek egy része az Erzsébet téren, másik része pedig a Kanizsa Plaza-ban lesz.

A IX. Országos Farsangi Fánkfesztivál szervezője a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház.

Jó szórakozást kívánunk!

Február 25-én (szombaton) 11-12 óra között a  Széchenyi tér-Fő út-Erzsébet tér-Kalmár utca-Európa Tanács u. 2, a IX. Országos Farsangi Fánkfesztivál karneváli felvonulása alatt forgalomkorlátozásra, útlezárásra lehet számítani.

Kanizsa a 60-as években

Érdekes és értékes fotókat kaptunk a 60-as évek Nagykanizsájáról.

A ritka fényképeket Szombath Tibor töltötte fel a KanizsaPress Facebook oldalunk látogatói bejegyzései közé.

A fotókat Olsvay Endre készítette.

Továbbra is szeretettel várjuk Olvasóink információit, fotóit e-mail címünkön, amely a következő:

info@delzalapress.hu

Infókat, fotókat várunk a KanizsaPress Facebook oldalára privát üzenetben is.

Következzen néhány egyedülálló fotó a 60-as esztendők Kanizsájáról.

Újszülött kori sárgaság mérésére szolgáló készüléket vásárolnak

OVB (OVB Vermögensberatung Kft.) Pályázati Program megvalósulása – Nagykanizsai Újszülöttekért Alapítvány

Az Alapítvány a Kanizsai Dorottya Kórház Gyermek- és Újszülött Osztályához tartozik. Az ide befolyt összegekből folyamatosan bővítik az eszköztárukat, korszerűsítik a műszereiket és ezzel is elősegítik, hogy az újszülöttek és a kis betegek a lehető leghamarabb, és a legjobb körülmények között fejlődhessenek, gyógyulhassanak.

(Középen Pusztainé Dr. Nád Márta osztályvezető főorvos, jobbról az első Csiszár Márk, az OVB képviselője)

Dr. Nád Márta, Osztályvezető Főorvosnő elmondta, hogy jelenlegi legfőbb céljuk egy újszülött kori sárgaság mérésére szolgáló készülék vásárlása, így a támogatási összeggel ezen cél megvalósulását segítette Csiszár Márk és csapata az OVB képviseletében.

Bár az Újszülött Osztály rendelkezik már egy ilyen készülékkel, de idővel korszerűtlenné vált, gyakran meghibásodik, javítási költségei pedig magasak. A meghibásodásokból eredő hiánya nagy nehézségeket jelent az osztálynak.

A gép segítségével ugyanis nem a hagyományos módszerrel, azaz vérvétellel kell megállapítani a sárgaság mértékét, hanem csupán pár másodpercig a csecsemő bőréhez érintve már megkapható az adat, így használatával a csecsemőket ellátó orvosok és nővérek időt tudnak spórolni, de ami a legfontosabb, hogy a babákat így nem kell tűvel megszúrni.

Az Osztályvezető Főorvosnő, Pusztainé Dr. Nád Márta az ott tartózkodó beteg gyermekek és szüleik, továbbá az Osztályon dolgozó kiváló szakemberek jelenlétében köszönte meg a 200.000 Ft-os támogatást.

(Forrás: ovb.hu)

Ha teheti, segítse Ön is az alapítvány munkáját! Köszönjük szépen!

„Nagykanizsai Újszülöttekért Alapítvány”

Számlaszám: 11600006-00000000-42012922
Alapítás ideje: 2010.06.01.
Adószám: 18032499-1-20.

Babakocsit loptak Kanizsán – Keresi a család

„Kedves Ismerősök!

Nagykanizsa Dózsa Gy.u.115/C, (elméletileg) zárt lépcsőházból eltulajdonították Adbor Duo ikerkocsinkat.

Tudom nem nagy rá az esély, de ha bárki találkozna vele valamelyik adok-veszek oldalon vagy máshol, kérem jelezze 🙁

Köszönöm!

A kocsinak vannak apró hibái, amelyek alapján be tudom azonosítani!”

(Forrás és infó: Facebook)

Ha valaki tud valamit az ellopott iker-babakocsiról, akkor hívja a 06/30/553-4521-es telefonszámot.

Köszönjük szépen!

Kétnaposra bővül a nagykanizsai fánkfesztivál

Új helyszínen, kétnaposra bővítve rendezik meg idén a kilencedik Országos Farsangi Fánkfesztivált Nagykanizsán, ahol várhatóan idén is több tucatnyi változatban, ezerszámra fogy majd a farsangi finomság.

A február 24-én és 25-én tartandó rendezvényről Lehota János, a nagykanizsai polgármesteri kabinet vezetője azt mondta: az önkormányzat célja, hogy minden évszakra jusson olyan kiemelkedő városi rendezvény, amely élővé teszi a belvárost, és teret ad a helyi, illetve térségbeli előadók fellépésének.


Ezért döntöttek úgy, hogy a korábban egynapos fesztivált az önkormányzat támogatásával még egy nappal megtoldják, így a nagykanizsai Erzsébet téren február 24-én iskolások maskarás felvonulása, gólyalábasok bemutatkozása, valamint helyi együttesek fellépése és szórakoztató programok várják egyéb lehetőségek mellett az érdeklődőket.

A második napon zajló gasztronómiai programokról Kámánné Szép Terézia, a szervező VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház igazgatója azt mondta: a Deák térről indulva karneváli menet érkezik a fesztivál új helyszínére, a Kanizsa Plazaba, ahol párhuzamosan zajlik majd a kulturális program és a fánkosok versenye. Profik és amatőrök, helyben sütött és hozott finomságokkal, valamint hagyományos és különleges, többek között speciális étrendűeknek készült fánkokkal lehet jelentkezni a megmérettetésre.

A korábbi években 30-50 csapat versengett a zsűri díjaiért, érkeztek horvát és szlovén társaságok is a megmérettetésre. A látogatók pedig ezúttal is egész nap kóstolgathatják a finomságokat, az elmúlt esztendők tapasztalatai alapján ezerszámra fogy ilyenkor a fánk a nagykanizsai fesztiválon. MTI

Keresik a nagyrécsei Nagy Istvánnét!

A nagykanizsai rendőrök a lakosság segítségét kérik egy 61 éves asszony eltűnésének ügyében.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 20030/1262/2017. általános számon folytat körözési eljárást Nagy Istvánné eltűnése miatt.

A 61 éves nő  február 7-én (kedden) 18 óra után fia nagyrécsei házából ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról, tartózkodási helye ismeretlen.

Az asszony felkutatásával kapcsolatban tett intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre, ezért kérjük a lakosság segítségét!

Nagy Istvánné körülbelül 150 centiméter magas, vékony testalkatú, vállig érő, festett vörös haja van. Eltűnésekor piros színű, térdig érő kabátot és vajszínű bakancsot viselt.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható nőt felismeri és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén – olvasható a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

A Pipacs Presszó

Eddigi vendéglátóhelyekről írt megemlékezéseim közül, ki maradt néhány üzlet. Ezt bepótolandó írok most a Pipacs presszóról.
Helyileg városunkban a Petőfi utca „tetején” volt. Rendkívül nagy látogatottságú üzlet volt, ez a nem túl nagy presszó.

Köszönhette ezt annak, hogy jó néhány üzem, gyár volt a környékén ahonnan a melósok betértek egy-egy italra. Ezen kívül a közelben két laktanya is működött, ahonnan a katonák, tisztek és tiszthelyettesek is jártak ide. Tanuló koromban, az Asztalos János utcában működő VOSZK javító műhelyből jártunk ide.


Ebben az időszakban, az üzlet vezetője Kissné (Csumika) volt, aki korát meghazudtoló külsővel és modorral áldott meg a sors. Már akkor közelebb volt a hatvanhoz, mint az ötvenhez, de jó alakja volt, formás lábai, amit nem szégyenlett megmutatni. Miniszoknyát viselt. Úgy tudom, az ötvenes-hatvanas években-városunkban működő Kő kocsmában lépett fel, mint dizőz.

Ez a hely a Lenin út 21 alatt üzemelt. (talán az előttem levő generáció többet tudna mondani erről a helyről). (Ma fő út 21.) Később e házban volt a ZMSZVV központi irodája.

Visszatérve a Pipacsra ide is rengeteg érdekes „figura” járt volánosok, mint például az előző írásomban megemlített Fikusz Karcsi, akiről az a hír járta, hogy idegen légióban szolgált. Állítólag nagy testi erővel rendelkezett. Egyszer egy ötven kilós zsíros ládával ugrott le a Csepel platójáról.(ezt mesélték róla). Jártak ide a Tungsramtól, és az akkor még működő téglagyárból is. A hetvenes években, én is javítottam itt hűtőket, kávéfőző gépet.

Csumika nagyon jószívű asszony volt, ha mentem hozzá addig nem engedett dolgozni, amíg nem ittam, vagy ettem valamit. Olyan emlékem is van, hogy amikor a kedvenc presszóban volt pincér, és egyik este az akkor még üzemelő kis kerthelyiségben ültünk a barátokkal, Csumika odajött, és megszólalt.- Fiuk nem vagytok éhesek? Elsokalltam a lecsóval, megmelegítem, nektek egyétek meg!

Mi akkor abban a korban voltunk, hogy még a vasszöget is megettük volna. Így hát elfogadtuk a szíves invitálást, kihozta, jó néhány kenyérrel, úgy lábosból fogyasztottuk el. Hát ilyen asszony volt ő! Egyszer fordult elő, hogy az egyik szállítója a cégnek meg akarta lopni. Egy üveg Martinit tett a kocsi alá, gondolván, hogy amikor elmennek, kiveszi és elviszi haza. Igen, ám de elfelejtkezett róla, és eljárt a kocsival az üveg fölül.

Csumika nagyon dühös lett ,leordította az illető fejét. Innentől kezdve meggondolta kivel, hogy bánik. Teltek az évek, nyugdíjba vonult, az üzletet a cég egyik belső ellenőre vette meg, Hosznyák úr. Sajnos nem sokáig üzemeltette a presszót, Közbeszólt a sors, eltávozott az élők sorából, aránylag fiatalon. Az üzlet bezárt. Mi, akik akkor voltunk fiatalok, ma is megőrizzük az emlékét ennek a helynek, mint annyi másnak szeretett városunkban.
(Írta: Pusztafi Attila)

1 745 746 747 748 749 907