Vihar – Az egész országban másodfokú figyelmeztetések

A heves zivatarok és a felhőszakadás veszélye miatt is az egész országban másodfokúra emelte a figyelmeztetést hétfőn a meteorológiai szolgálat.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: először nyugaton, északnyugaton alakulhatnak ki intenzívebb zivatarok. Napközben délnyugat felől északkelet felé haladva több hullámban is várhatók zivatarok, vagy akár zivatarrendszerek.

A zivatarokat sok helyen felhőszakadás (30-60 milliméternyi csapadék), helyenként nagy méretű (2-4 centiméter körüli átmérőjű) jég és károkozó (70-90, esetleg 90-100 kilométer/órás) szélroham kísérheti. A heves zivatarok kockázata a Dunántúl keleti felén, Duna-Tisza közén a legjelentősebb – emelték ki.
Legkésőbb a keleti, délkeleti országrészben várhatók zivatarok – írta a meteorológiai szolgálat, hozzátéve: hétfő éjjel a Dunántúli-középhegység és a főváros térségében viharossá fokozódó szél.

 

Keddre virradóra és napközben az ország keleti felén, főként a Tiszántúlon lehet még intenzív záporokra, zivatarokra, felhőszakadásra számítani.
Ezzel együtt hétfőn még az ország nagyobbik, délkeleti felén 25, 26 fok körüli, főként a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön 27 fok feletti középhőmérséklet várható. A hőség miatt Békés és Csongrád megyében továbbra is másodfokú Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

 

Az előrejelzés szerint hétfőn a csúcshőmérséklet általában 30-35 fok között várható, de északnyugaton ennél akár több fokkal hűvösebb is lehet. Késő estére 19-24 fok közé hűl le a levegő. Kedden a legalacsonyabb hőmérséklet 15-20, a legmagasabb hőmérséklet többnyire 22-27 fok között alakul. MTI

Látványos villámlást fotóztak le Kanizsánál

Az elmúlt napok viharos időjárása rengeteg nappali és éjszakai villámlást eredményezett.

Nemrég jégeső is lecsapott Nagykanizsára, ugyanakkor szélviharok fordítottak ki fákat a földből a városban.

Most egy nagyon látványos, egyben félelmetesen szép fotót kaptunk egy olvasónktól.

Kovács Kornél azt a pillanatot tudta megörökíteni, amikor egy hatalmas villám csap le a Petőfi utcánál lévő Coca-Colás víztoronytól jobbra Kanizsa külterületére.

A nem mindennapi fotót köszönjük szépen 🙂

Egyben biztatjuk olvasóinkat, küldjenek fotókat, videókat az info@delzalapress.hu e-mail címünkre vagy a Facebook oldalunkra privát üzenetben.

Zivatarok csaphatnak le Zalára

A heves zivatarok veszélye miatt már vasárnap délután több járásra másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat. Az érintett területeken a következő órákban olyan heves zivatarok lehetnek, amelyeket viharos szél, jégeső, illetve intenzív esőzés kísérhet.

(Fotó: Villámlás Nagykanizsán. Archív. MTI/Varga György)

Az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint vasárnap a fővárost és Pest megyét, továbbá Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyét érintően lehetnek másodfokú, narancs riasztások a heves zivatarok veszélye miatt.
Szintén a heves zivatarok veszélye miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém, Zala megyék területén elsőfokú a figyelmeztetés.
Emellett Tolna és Baranya kivételével országszerte felhőszakadás veszélyére is figyelmeztetnek.

Azt írták: egyre több helyen – eleinte nagyobb eséllyel az északi országrészben és az Alföldön, később a Dunántúlon is – lehet számítani zivatarokra. Intenzívebb zivatar is kialakulhat. Elsődleges veszélyforrások a felhőszakadás és a kisebb körzetben károkozó szélrohamok lehetnek, de helyenként jégeső is hullhat.

Emellett viszont az ország nagyobbik, délkeleti felén 25, 26 fok körüli, főként a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön 27 fok feletti középhőmérséklet várható. Emiatt az ország nagy részén a hőség miatt is figyelmeztetés van érvényben: Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében másodfokú.
A hőség mellett a heves zivatarok és felhőszakadás veszélye miatt hétfőre is országszerte első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat. MTI

Tragédiával végződött az első kanizsai autós ámokfutás

1885-ben a marburgi idősebb Franz Lajos megvásárolta a Vár úti gőzmalmot, amellyel azután 1892-től villamos árammal látta el a Nagykanizsát.
Fiai közül hárman ide is költöztek, a Csengery út 9. szám alatti házukba.
A városban az első személygépkocsit ifjabb Franz Lajos birtokolta 1905-től.
A visszaemlékezések szerint nagy, ormótlan, megjelenésében fiákerre emlékeztető szerkezet volt.

 

A városi sajtó gyakran cikkezett a botrányosan nagy sebességről (még a 40 km/h értéket is elérte), amellyel a kocsi közlekedett.

Franz sofőrje rövid idő alatt kétszer is gázolt. Egyik balesetének következménye egy hölgy halála lett.
„A város közbiztonságának réme” (a helyi laptól kapta e minősítést) 1906-ban már Budapesten dolgozott, másik munkahelyen, másik autóval. Ott egy kisfiút gázolt halálra.

A kocsiról nem maradt felvétel, de a mellékelt rajz (1908-ban készült Kanizsán) akár ezt az autót is ábrázolhatja.
A másik két fiú is vonzódhatott gépjárművekhez, mert az ugyancsak ekkoriban készített fotón ők feszítenek a város első oldalkocsis motorkerékpárján.
A Franzék udvarán készült képen harmadikként a kereskedőt láthatjuk.
(Forrás: Kanizsa – vár vissza – Facebook)

Kanizsai zsaruk bravúrja a II. Kistolmácsi Sárkányhajó Gyorsulási Bajnokságon

Szombaton került megrendezésre a II. Kistolmácsi Sárkányhajó Gyorsulási Bajnokság, melynek főszervezője a Tarvízió Kft. volt valamint szervezőként szintén közreműködött a Sárkányjárat-Kanizsa Sárkányhajós Sportegyesület és természetesen Kistolmács Község Önkormányzata.
A versenyt 16 fős amatőr csapatok számára hirdették meg és közöttük maximum 4 fő igazolt sárkányhajó versenyző szerepelhetett.
A csapatok mellé kormányost, dobost és minden egyéb felszerelést a szervezők biztosítottak, a mentőmellény szabályszerű használata kötelező volt.

(A verseny döntőjét a kanizsai zsaruk nyerték)

Az idei 100 méteres kijelölt pályán rendezett versenyre 9 csapat nevezett. A Keri Senior – Nagykanizsa, a Vízky – Letenye, a Sárkánykommandó – Nagykanizsa, a Murás Pecások – Letenye, a Nagyon Dragon – Kistolmács, az S-ördögök – Gyékényes, a Becsehely ÖTE, a Húsz Lóerő – Nagykanizsa és a Lovászi Motorosok gárdája.

Az eredményhirdetés során a díjakat Tar Mihály, a Tarvízió Kft. ügyvezetője, Dr. Kuzma Ibolya a Sárkányjárat- Kanizsa Sárkányhajó Egyesület elnöke és Birkás Zoltán Kistolmács polgármestere adta át.

(A nagykanizsai rendőrök győztes csapata az eredményhirdetés után)

A Becsehelyi ÖTE gárdája azért érdemelt ki különdíjat, mert ők voltak a legtöbb lányt felvonultató egység. A vigasz kupát három csapat közül választották ki, amelyet a gyékényesiek vehettek kézhez.

Harmadikak lettek a Keri Seniorok, második helyen végzett a kanizsai Húsz Lóerő és a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára állhatott a nagykanizsai rendőrökből, családtagjaikból, barátaikból álló Sárkánykommandó közössége.
Gratulálunk 🙂

Kanizsai programok júliustól-októberig

Tizenhárom különféle programot szerveznek az idén nyáron Nagykanizsán.

Például mától (szombat) egészen július 30-ig az Erzsébet téren kivetítőn lesz látható a 17. FINA Úszó Világbajnokság.

Július 27-én a Vujicsics Együttes ad koncertet a zenepavilonnál, ugyanott augusztus 2-án argentin est lesz, melynek közreműködője a Tangó Harmony.

Augusztus 9-19 között Nagykanizsa felett zajlik az Ultrakönnyű Repülők Európa Bajnoksága.

Augusztus 13-án a Kanizsa Big-Band játszik az Erzsébet téren, vendégük Berdisz Tamás lesz.

Többek között lesz még nemzetközi kerékpárverseny a Csótónál, görög est a zenepavilonnál és szeptember elején Őszi Kultúr Korzót rendeznek az Ady utcában.

Másodfokú riasztások a zivatarveszély miatt

A heves zivatar és a felhőszakadás veszélye miatt első- és másodfokú riasztásokat is kiadott az Országos Meteorológiai Szolgálat több keleti járásra péntek délután. Az érintett területeken a következő órákban olyan heves zivatarok lehetnek, amelyeket viharos szél, jégeső, illetve intenzív esőzés kísérhet.

A meteorológiai szolgálat az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint a nap folyamán Békés és Hajdú-Bihar megye járásait érintően lehetnek másodfokú riasztások a heves zivatar és a felhőszakadás veszélye miatt. Eszerint a heves zivatarok során akár 90 kilométer/óránál erősebb széllökések lehetnek, nagyobb méretű jég is hullhat, s rövid idő alatt akár 50 milliméternél is több eső eshet.

(Fotó: Nagykanizsai Viharvadászok – Facebook)

Szintén a heves zivatar és a felhőszakadás veszélye miatt Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Zala megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. A meteorológiai szolgálat azt írta: estig főként a Tiszántúlon és az Északi-középhegység keleti részén lehet egy-egy zivatar.
Az esti órákban ugyanakkor a Dunántúl délnyugati, nyugati megyéi felett labilissá válik a légkör, ekkor már inkább arrafelé várhatók néhol zivatarok.

 

Emellett a hőség miatt Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van érvényben másodfokú, míg Budapesten és Pest megyében, továbbá Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy és Tolna megyében elsőfokú figyelmeztetés.
A veszélyjelzés szerint szombat reggeltől néhol, délután már szórványosan – legkisebb eséllyel a nyugati megyékben – alakulhatnak ki zivatarok, leginkább viharos szélrohamok és felhőszakadás kíséretében.

A meteorológiai szolgálat azt írta: a záporok által érintett területeken átmenetileg jelentősen felfrissülhet a levegő. Ezzel együtt viszont szombaton tovább fokozódik a hőség, a hegyvidékeket kivéve mindenütt 25, a Tiszántúlon 27 fok feletti középértékek várhatók.
Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet 16-22 fok között alakul. A legmagasabb hőmérséklet 31-36 fok között várható. MTI

Így lángoltak Kanizsán a szelektív hulladékgyűjtők

Korábban írtunk arról, hogy a múlt héten szombaton éjszaka öt szelektív hulladékgyűjtőből három lángolt Kanizsán.

Arról is beszámoltunk, a Batthyány utcai tüzet szinte biztosan gyújtogatás okozta.

Tűzvizsgálati eljárásra a jogszabályok értelmében ez esetben nem volt szükség.

Utánanéztünk az interneten és kiderült, hogy egy-egy szelektív hulladékgyűjtő átlagos ára bruttó 130 ezer, nettó kb. 102 ezer forint, így a felgyújtott konténerek miatt minimum 300 ezer forintos kára keletkezett a hulladékgyűjtő cégnek, egyben a városnak.

A keletkezett kárt persze az adófizetők fogják megfizetni.

Most hozzájutottunk az eredeti fotókhoz, amelyeket a BM OKF Médiaszerveren találtuk és készítőjük Kurucz József tűzoltó törzszászlós.

Kalandvágyból külföldre kényszerült, de imádja szülővárosát, Kanizsát

Óvatos becslések szerint az alig 48 ezres lakosú Nagykanizsáról több mint háromezren mentek ki külföldre „kalandvágyból”, mert a magyar átlagbérből nem lehet megélni, az csak arra elegendő, hogy a számláinkat kifizessük, aztán a maradékból elvegetáljunk valahogy a következő fizetésig.

Így van ezzel Kovács Zsolt is.

Barátnője ezt írta nekünk:

„Tisztelt Szerkesztőség!

Nagyon-nagy tisztelettel és örömmel tölt el, hogy lehetőséget adtatok arra, hogy szép városunk , gyönyörű Erzsébet terét oly sokan megnézhetik „madár távlatból” is, amit mi hétköznapi szemlélők nem láthattunk eddig.

Továbbá köszönöm a lehetőséget, hogy teret adtatok a Barátomnak arra, hogy megmutathatta szülővárosát amelyre méltón büszke!
Ő itt született, itt nevelkedett-igaz most az élete arra kényszeríti, hogy nem élhet itt a minden napokban-de mindig szívesen jön HAZA és büszke arra, hogy itt élhet!

Én ugyan csak pár hónapja élek ebben a városban, de nagyon jól érzem itt magam…és remélem, hogy itt élhetem le életem hátralévő részét!

Őszinte tisztelettel és szeretettel köszönöm a lehetőséget amit megadtatok a Barátom számára!

További sikeres munkát kívánva: Berwinkl Krisztina”

Zsolt, amikor hazajöhet, akkor mindig egy szép videót készít Kanizsáról. Legutóbb egy fantasztikus Erzsébet téri videójáról számoltunk be.

Igaz, hogy a mostani vidi még 2015 decemberében készült, de nagyon szép 🙂

Fogadjátok szeretettel 🙂

Hőségriasztás vasárnapig

Csütörtök 0 órától vasárnap éjfélig hőségriasztást rendelt el Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyi államtitkárság csütörtök délben az MTI-vel.
Közleményükben azt írták: a másodfokú intézkedésről az Emmi Tisztifőorvosi Feladatokért Felelős Helyettes Államtitkárság értesítette a megyei kormánymegbízottakat, egyúttal kérte, hogy tájékoztassák az illetékességi területükön működő egészségügyi szolgáltatókat és megyei védelmi bizottságokat. Jelenleg további intézkedésekre nincs szükség.

 

(Fotó: Kovács Zsolt)

 

Kiemelték, hogy a nagy hőség megterheli az egészséges szervezetet is, így bárkinél okozhat egészségügyi panaszokat, kellemetlen tüneteket, dekoncentrációt. Külön felhívták az autósok figyelmét a vezetés közbeni fokozott óvatosságra. Azt kérik továbbá, hogy az elkövetkező napokban mindenki különösen ügyeljen a fokozott folyadékbevitelre.

 

Az Emmi azt írta, aki teheti, tartózkodjon árnyékban, légkondicionált helyiségekben a legmelegebb órákban, és kerülje a megterhelő fizikai munkát. A bárki által igénybe vehető légkondicionált helyiségek listája elérhető a katasztrófavédelem weboldalán az alábbi linken: http://www.katasztrofavedelem.hu/letoltes/lakossag/hoseg/klimatizalt_helyisegek_listaja_2017.xls – olvasható az Emmi közleményében.

 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: a napi középhőmérséklet csütörtökön az északkeleti megyék kivételével általában eléri a 25, 26, főként a Dél-Alföldön és az Észak-Dunántúlon helyenként meghaladja a 27 fokot. A hőség miatt a meteorológiai szolgálat Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Komárom-Esztergom megyére adott ki másodfokú, míg a fővárosra és Pest, továbbá Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést.

 

Csütörtökön a hőmérséklet délután 31-36, késő este 20-27 fok között valószínű. Pénteken és szombaton akár 37 fokig is melegedhet a levegő, és többfelé a minimumértékek is 20 fok körül alakulhatnak. MTI

1 708 709 710 711 712 906