Tűz a bagolai hulladéklerakóban, jégeső, vihar Kanizsán

Mintegy száz négyzetméteren égett a szemét Nagykanizsa bagolai településrészén, egy hulladéklerakó telepen szerdán kora délután. A város hivatásos tűzoltói három vízsugárral fékezték meg a lángokat. A rajok munkáját egy erőgép is segítette. A helyszínre a megyei katasztrófavédelmi mobil labor is kiérkezett, de veszélyes anyag jelenlétét a levegőben nem mutatták ki. A tűzoltók a területet hőkamerával átvizsgálták, de további izzásra, tűzre utaló nyomot nem találtak – tudatta honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. (Fotók: Cseresznyés Dániel tűzoltó hadnagy – Nagykanizsa HTP)

Ezt követően késő délután zivatar tört rá Nagykanizsára, amely során több utcát szinte elárasztott a víz és még jégeső is volt.

(Összegyűlt jég egy zivatar elvonulása után Nagykanizsán 2022. május 25-én este. Fotó:MTI/Varga György)

Két alkalommal kidőlt fákhoz, egyszer pedig egy elöntött garázshoz riasztották a nagykanizsai hivatásos tűzoltókat szerdán, a Zala megyén átvonuló viharos időjárással összefüggésben. A tűzoltók a dél-zalai város Iskola utcájában előbb egy tizenkét méter magas fát távolítottak el az úttestről, majd ugyanebben az utcában egy szintén hasonló méretű fa dőlt villanyvezetékre. A város hivatásos tűzoltói azután, hogy a helyszínre szintén kiérkező áramszolgáltató az adott szakaszt áramtalanította, drótkötél segítségével lehúzták a fát a vezetékről, majd motoros láncfűrésszel eltávolították. Nagykanizsa Kaán Károly utcájában pedig betört a víz egy garázsba, ahonnan a város hivatásos tűzoltói az ott tárolt értéktárgyakat kimentették – közölte a megyei katasztrófavédelem. (Fotók: Nagykanizsa HTP)

Drogfutárokat kapcsoltak le Nagykanizsán

A Zala Megye Rendőr-főkapitányság nyomozói lezárták a nyomozást és vádemelést javasolnak a gyanúsítottak ellen. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett és más bűncselekmények elkövetésének magalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást.

2021. augusztus 30-án a nagykanizsai rendőrök egy gépjármű közbiztonsági ellenőrzése során elfogtak és előállítottak egy 28 és egy 27 éves tatabányai, valamint egy 32 éves nagykanizsai férfit, miután a gépkocsiból, és a személyek ruházatából, összesen több mint kettő kilogramm kábítószergyanús fehér por és zöld növényi törmelék került elő, melyekről az eljárás során lefolytatott kábítószervizsgálat megállapította, hogy amfetamint és THC-t tartalmaznak.

A gyanúsítottak elfogása során lefoglalt nagyobb mennyiségű készpénz, a kábítószergyanús anyag jelentős mennyisége, csomagolásának módja, valamint az elfogás körülményei alapján megalapozott gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a gyanúsítottak kábítószer kereskedelemmel foglalkoznak, amit a lakhelyükön tartott kutatás során talált kábítószerek méréséhez, csomagolásához szükséges eszközök, mérlegek, zacskók szintén alátámasztottak. A férfiak az eljárás során beismerő vallomást tettek, ami igazolta a nyomozók gyanúját, miszerint a két tatabányai férfi kábítószer-kereskedelem céljából találkozott Nagykanizsán a helyi férfival.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett miatt folytatott eljárást befejezte és a nyomozás iratait a három férfival szemben vádemelési javaslattal megküldte a Zala Megyei Főügyészségnek – közölte szerdán a Zala Megye Rendőr-főkapitányság. (Fotók: ZMRFK)

Szombaton Gyermeknap lesz Nagykanizsán

Minden figyelmünk, szeretetünk a gyermekekre irányul ilyenkor május végén. De nem csak most, hiszen egész életünk során védelmezzük őket, őrizzük minden bajtól, egyengetjük útjaikat, segítjük nyiladozó értelmüket és támogatjuk szárnyaik bontogatását. Ha mi írhatnánk sorsuk könyvét, csupa jót kívánnánk nekik, szívük vágyát és oly sok szépet írnánk bele, mint egy mesebeli világ, hogy jól érezzék magukat benne, vidámak, örömtelik legyenek.

Május utolsó szombatján minden a gyerekekről szól majd Nagykanizsán! Koncertek, mini cirkusz show, Harry Potter és varázsvilága, ugrálóvár, kosaras körhinta, arcfestés és még számos meglepetés várja a kisebbeket, nagyobbakat, valamint a sokadik gyerekkorukat élő felnőtteket a városi gyermeknapon és kék lámpás napon.

Arra biztatom a szülőket, hogy május 28-án délután jöjjenek el a Medgyaszay Házhoz, játsszanak és szórakozzanak együtt gyermekeikkel! Rossz idő esetén sem marad el a rendezvény; ha esik, akkor a szabadtérre tervezett színpadi és egyéb programoknak is a Medgyaszay Ház ad otthon – közölte Facebook oldalán szerdán Balogh László nagykanizsai polgármester.

Adatainak megadásával a testvérét mártotta be egy nagykanizsai férfi

Egy 1986-ban született nagykanizsai férfi 2022. február 6-án 19 óra 40 perckor a Nagykanizsa, Hevesi utcában élettársát, és két kiskorú gyermekét utasként szállítva közlekedett egy Seat Toledo típusú személygépkocsival, amikor a rendőrjárőr igazoltatta.

A gépkocsiban utazó gyermekek biztonsági rendszerben nem voltak elhelyezve, ezért a vádlottal szemben közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértés miatt helyszíni bírsággal sújtották. Az intézkedés során az okmányait bemutatni nem tudta.

Személyi igazolványa nem volt nála, míg vezetői engedélyét 2021. szeptember 30-án, Zalaegerszegen történt igazoltatása alkalmával bódult állapotban elkövetett járművezetés gyanúja miatt bevonták. A vádlott ezt kihasználva az ellenőrzés alkalmával testvére adatait adta meg, majd a helyszíni bírság nyomtatványt testvére nevével ellátva aláírta.

A vádlott 2022. március 5-én 12 óra 35 perckor a Nagykanizsa, Zemplén Gy. utcában a Kazanlak körút irányába közlekedett családjával a Seat Toledo típusú személygépkocsival, amikor a rendőrjárőr ismét igazoltatta, ahol a vádlott nála lévő iratok hiányában újból testvére adatait diktálta be a járőröknek.

Az ellenőrzés során az eljáró rendőrök jelezték a vádlottnak, hogy észlelték a valótlan adatok megadását, majd felszólításra vádlott bevallotta, hogy az intézkedés alkalmával ismét testvére adatait adta meg.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség közokirat-hamisítás bűntette és hamis vád vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Baleset Bajcsa és Kiskanizsa között

Fának ütközött és felborult egy személygépkocsi a 6833-as úton, hétfőn délután Nagykanizsa közelében. A riasztott városi hivatásos tűzoltók áramtalanították az autót, amiben csak a 29 éves fityeházi sofőr utazott. A raj a helyszínt átadta a rendőrségnek – tudatta honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

(Helyszíni fotók: Rescue Lenti) Információink szerint a sofőrt a mentőszolgálat a nagykanizsai kórházba szállította.

3+1 módszer az ablakok házi szigetelésére

(x) A megfelelő hőszigetelés elengedhetetlen az otthonában nemcsak a komfortérzet növelése miatt, hanem az egészsége megőrzése érdekében is. Kézenfekvő megoldás lenne, ha egy az egyben meg tudná oldani az összes nyílászáró cseréjét, viszont ha ez éppen nem kivitelezhető, érdemes egyéb módszereket kipróbálni az optimális hőszigetelés elérésére.

Ebben a cikkben 3+1 házi praktikát mutatunk, hogy ezt miképp valósíthatja meg.

  1. Bélések használata

Ha dupla szárnyú ablakai vannak, a két szárny közé tehet régi törölközőt vagy habszivacsot. Igényesebb megoldás, ha ezeket jópofa huzatba varrja. Az így elkészített huzatfogók a szimpla ablakok elé is tehetők, és még esztétikusak is. Ideiglenesen újságpapírt is szoktak használni erre a célra, de látványa miatt és mivel nem lehet jelentős eredményt várni tőle, inkább az előbbieket javasoljuk. 

  1. Ablakfólia

A fólia felragasztása jobb szolgálatot tehet a hőszigetelésben, emellett még a páralecsapódást is megakadályozza. Kombinálni is lehet a bélésekkel a jobb hatékonyság miatt. Ha nem szeretné ilyen fél megoldásokkal halasztani a felújítást, tekintse meg az RS Ablak műanyag nyílászáró kínálatát, éljen az államilag támogatott lehetőséggel, és bízza profi szakemberekre a munkálatok java részét.

  1. Ablaktömítő

Előnye, hogy méretre vágható, és rugalmas anyagának köszönhetően pont azokba a mélyedésekbe illeszthető, ahol az eredeti anyag elfáradt és nem képes ellátni funkcióját. Használható fa vagy műanyag ablakok, ajtók esetében. Ragasztásával kis időre el lehet kerülni a végleges cserét.

+1 A redőny, mint hő elleni védelem

Az ablak tulajdonságai bár meglehetősen kiválóak, és szemmel látható eredményeket tud elérni, mégis végesek. Mind a hideg, mind a meleg elleni védekezésben számottevő a redőny jelenléte. Óvja a nyílászárót az erős napsugárzással és a heves jégzivatarokkal szemben. Lehúzott állapotában több fokkal emelheti vagy éppen csökkentheti a benti hőmérsékletet. 

Amikor elengedhetetlen az új nyílászáró

A fent említett megoldások egyikével ideig-óráig el lehet halasztani a nyílászáró cseréjét, ám teljes védelmet az otthonának csak az nyújthat. A korszerűsítés nemcsak a lakás hőmérsékletét teheti jobbá, hanem hozzájárul a fűtésköltség csökkentéséhez vagy a kevesebb áramfogyasztáshoz, amit a légkondicionáló használata okoz. A modern eljárással gyártott ablakok két-, illetve háromrétegű üvegezésűek. Ez azért fontos, mert a rétegek között argon vagy kripton nemesgáz gondoskodik a lehető legkisebb hőveszteségről. A műanyag keretek több kamrával rendelkeznek, amik mind a hőszigetelést szolgálják.

Tekintse meg az RS Ablak kínálatát a legkülönfélébb nyílászárókra vonatkozóan, és rendelje meg otthona ablakait, amiknek a beépítésével nemcsak tökéletes szakemberi munkát, hanem garanciát is kap.

Csomagtartóban nevelte a kannabiszt egy miháldi férfi

A zalai rendőrök kábítószer birtoklással gyanúsítanak egy 27 éves férfit.

A nagykanizsai rendőrök május 21-én (szombaton) megjelentek egy miháldi lakóháznál, mivel feltételezhető volt, hogy az ingatlanban kábítószergyanús anyagok találhatóak. Botanikus szakértő jelenlétében lefolytatott ellenőrzés során a lakóház udvarán cserepekből és edényekből, valamint az udvaron álló gépkocsi csomagtartójából összesen 44 tő kannabisz került elő, amelyeket az egyenruhások lefoglaltak.

Az ingatlanban élő 27 éves férfit a rendőrök elfogták, és előállították a Nagykanizsa Rendőrkapitányságra, ahol kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók: ZMRFK)

Surdnál csapódott az árokba, megsérült

Egy 60 éves zákányi nő közlekedett május 20-án (pénteken) este 20 óra 35 perc körül egy személygépkocsival a 6804-es számú mellékúton Surd külterületén, amikor a 20-as kilométerszelvénynél megcsúszott, elvesztette uralmát a járműve felett, átsodródott a bal oldalra, ahol egy út menti betonhídfejnek ütközött.

Az ütközést követően megpördült és az árokba csapódott. A járművezető a balesetben megsérült – tudatta hétfőn a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Ittasan okozott balesetet egy zalaszentbalázsi férfi

A nagykanizsai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Egy 34 éves zalaszentbalázsi férfi közlekedett személyautóval 2022. március 31-én 22 órakor a 74-es számú főúton Zalaszentbalázs irányából Bocska felé. Amikor a 16-os kilométerszelvényhez ért, járművével letért a menetiránya szerinti jobb oldali útpadkára, majd egy vízelvezető árokba csapódott és eközben egy műanyag útjelző bóját is megrongált.

Az igazoltatás során felmerült a gyanú, hogy a jármű vezetője a vezetés megkezdés előtt alkoholt fogyasztott, melyet az alkoholteszter is igazolt, mert pozitív értéket jelzett. A sofőrt további mintavétel céljából előállították, majd járművezetés ittas állapotban vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai az ügyben a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek. 

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy aki ittasan vagy vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt járművet vezet, az elfogadhatatlan kockázatot vállal és ezzel saját, illetve mások életét és testi épségét is veszélyezteti! – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

1 315 316 317 318 319 934