Új csomaglogisztikai üzemet nyitott Zalaegerszegen a Magyar Posta

Több mint hetven új munkahelyet teremtett a Magyar Posta az új, automatizált csomaglogisztikai üzemcsarnokában Zalaegerszegen – közölte a Magyar Posta Zrt. kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a több mint 2700 négyzetméternyi területen egy versenyképes, digitalizált üzemcsarnok épült, amelybe egy automatizált csomagszortírozó gép is került, jelentősen gyorsítva a csomagok feldolgozását.

(Fotó: Balaicz Zoltán – Facebook)

Hozzátették: a depóban elhelyezett szállítópálya óránként akár 2000 darab küldemény feldolgozására képes, a gép a csomagok hitelesített tömeg- és térfogatmérését, azonosítását és irányítását is elvégzi.

Az üzemcsarnokra egy 19 kilowatt teljesítményű napelem-rendszert is telepítettek.

Horváth Tamás, a Magyar Posta szervezetirányítási vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy idén nyolc vidéki városban építenek ki automatizált csomagfeldolgozási rendszert, közülük az egyik a zalaegerszegi.

Az új üzemcsarnok vonzáskörzetébe mintegy 60 posta tartozik és több mint 260 településen lát el csomagkézbesítési feladatokat – áll a közleményben.

Megkezdődött a „zalai Jézus” ügyének tárgyalása

A Zalaegerszegi Járásbíróság – a márciusi eredménytelen előkészítő ülés után – 2023. április 19-én tartotta az első tárgyalási napot annak a férfinek az ügyében, aki magát „gyógyító és lelket mentő mesternek” feltüntetve csalt ki milliókat.

Az ügyben a bíróság zárt tárgyalást rendelt el. Ez történhet hivatalból vagy indítványra, az ügyészség, a vádlott, a sértett, illetve az egyéb érdekeltek kezdeményezése nyomán.

Ilyen esetekben a bíróság a nyilvánosságot az egész tárgyalásról vagy annak egy részéről indokolt határozattal kizárhatja. Zárt tárgyalást rendelhet el erkölcsi okból, különleges bánásmódot igénylő személy védelme, illetve minősített vagy egyéb védett adat miatt.

Ebben az ügyben a védő a vádlott, míg az ügyészség a tanúk személyiségi jogainak védelme érdekében nyújtott be zárt tárgyalás tartására irányuló indítványt.

Ezek közül a bíróság az utóbbit találta megalapozottnak, ugyanis több tanúként kihallgatott személy vallomása is tartalmaz szenzitív (érzékeny) adatokat.

A büntetőügy sértettjei, tanúi emberi méltóságának és személyiségi jogainak védelméhez fűződő érdek a bíróság álláspontja szerint jelen ügyben meghaladja az eljárás nyilvánosságához, mint a büntetőeljárás garanciális követelményéhez fűződő közérdeket. Ezért a nyilvánosságot erkölcsi okból kizárta – közölte honlapunkkal szerdán dr. Bartalné dr. Mentes Judit, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Kapcsolódó

Jön a jó idő, nyári gumik kerülnek a felelősen közlekedő autókra

(x) A megfelelő gumiabroncs kiválasztása az egyik legfontosabb döntés, amikor az autónk karbantartásáról van szó. A minőségi gumiabroncsok segítenek abban, hogy biztonságosan és hatékonyan közlekedjünk, legyen szó akár rövid utakról, akár hosszabb utazásokról. Azonban az autógumi vásárlása sokak számára egyáltalán nem könnyű feladat, főleg, ha figyelembe vesszük az árakat is. Szerencsére, az akciós gumiabroncsok lehetővé teszik számunkra, hogy minőségi termékeket vásároljunk kedvező áron.

Minőségi gumiabroncsok, elérhető áron

Egy akciós gumiabroncs nem jelent alacsonyabb minőséget, hanem többnyire olyan terméket takar, amelyet készletkisöprés vagy egyéb okból leértékelnek a kereskedők. Bár a gumi gyártási éve fontos tényező, az első használat előtt védi egy filmréteg, így akár éveket is állhat a raktárban minőségromlás nélkül.

Válasszunk gumiabroncsot az időjárásnak megfelelően

A nyári gumiabroncsokat a melegebb időjárási viszonyokra tervezték, így ilyenkor hatékonyabbak a hideg időben használatos téli gumiabroncsoknál. Az évszaknak megfelelő gumik javítják a jármű vezetési tulajdonságait, beleértve a tapadást, a fékezést és az irányítást is. A nyári gumiabroncsok jobb tapadást biztosítanak a száraz és nedves úton is, emellett csökkentik az akvaplaning, azaz vízen futás kockázatát is.

Melyik a megfelelő típus, hogyan válasszak?

A számunkra leginkább megfelelő autógumi kiválasztása számos tényezőtől függ, beleértve az autó típusát, a vezetési stílust és az időjárási körülményeket. A megfelelő gumiabroncs lehetővé teszi, hogy biztonságosan és kényelmesen közlekedjünk az úton, valamint javítja az autó teljesítményét és üzemanyag-hatékonyságát is.

Minden autós feladata a megfelelő nyári személyautó gumi kiválasztása mellett, hogy figyelje a gumiabroncsok állapotát, és időben cserélje őket, hogy biztonságosan közlekedhessen.

Akciós autógumi webshopból

Az akciós autógumi árakat érdemes összehasonlítani a különböző boltokban és webáruházakban. Az árak szórása nagy mértékű lehet és fontos tényező a szállítási költség is. Érdemes alaposan áttanulmányozni az akciós gumiabroncsok különböző típusait és a már kiválasztott méreteket, és keresni azokat a boltokat vagy webáruházakat, amelyek a legjobb árakat és szállítási feltételeket kínálják. (A képek forrása: canva.com)

A pormaszk segít a munkavállalók egészségének megőrzésében

(x) Egyes munkakörökben nélkülözhetetlen a munkavédelmi eszközök használata, melynek biztosítása nemcsak jogszabályi előírás, hanem a dolgozók érdeke is. Az egészségre káros, nagy mennyiségű por belégzése például egyike azon veszélyforrásoknak, amely a munkavégzés közben érheti a kollégákat.

A védőeszköz használata nélkül a tüdőben letapadhat a por, mely egy idő után súlyosabb problémákat is okozhat. A különböző pormaszkok közül kiválasztani a megfelelőt nehéz, ehhez nyújtunk segítséget.

Pormaszk választásához

Az eltérő munkakörök más és más munkavédelmi eszközök használatát igénylik. Az építőiparban például a dolgozók a levegőben terjedő apró porszemcsék okozta károsodásoknak vannak kitéve. A Netpolc kínálatában található pormaszkok többféle variációja segíthet a súlyosabb betegségek kialakulásának megelőzésében. A munkakörhöz passzoló pormaszk kiválasztásához több szempontot figyelembe kell vennünk.

Védelmi fokozatok

Az eldobható vagy többször felhasználható pormaszkok a levegőben szálló részecskéket szűrik meg. Az építőiparban, mezőgazdaságban, egészségügyben és az otthoni barkácsolás során is szükséges lehet a használata. Különböző szintű védelemmel ellátott modellek közül választhatunk. Három szintet különböztethetünk meg az FFP besorolásban.

Az FFP1 a legalacsonyabb fokozatú maszk, mely a nem mérgező és kellemetlen megterhelést jelentő porszemcsék felfogására használható. A levegőben lévő apró szemcsék 80%-át kiszűri 0,6 mikron méretig. 

Az FFP2 maszk olyan munkakörnyezetben használható, ahol a levegőben ártalmas anyagok kiszűrése szükséges. A fémiparban és a bányászatban jó megoldás a dolgozók védelmére, hiszen a levegő 94%-ából megszűri a 0,6 mikron nagyságú porszemcséket. Ezeken a munkahelyeken a munkavállalók hosszú távon súlyos légúti megbetegedéseknek, akár tüdőrák kialakulásának vannak kitéve a maszk használata nélkül.

A pormaszkok legerősebb változata az FFP3, mely a mérgező anyagok megszűrésére is alkalmas. A vírusoktól, baktériumoktól, valamint a radioaktív anyagoktól is megvéd ez a típusú maszk, a levegőben lévő 0,6 mikronos részecskék 99%-át kiszűrve.

Praktikus használat

A pormaszkok szelepes vagy szelep nélküli változata annyiban különbözik egymástól, hogy a szelepes modellekből a kilégzés során keletkezett pára könnyebben eltávozik. Egyes pormaszkok szénbetéttel egészülnek ki, mely a kellemetlen szagok szűrését biztosítja.

A szabályosan felvett pormaszkok teljesen fedik a száj és az orr környékét, így biztosítva, hogy ne juthasson a káros szennyeződés a maszk alá. A megfelelően felvett maszkban könnyű a levegővétel, viselése komfortos lesz, akár egész nap. 

Az otthoni barkácsoláshoz is ajánlott a pormaszk viselése, hiszen a faforgács, a vakolatdarabok egyaránt károsíthatják egészségünket, melyeket a maszk felfog. A többször használatos pormaszkok tisztítására tiszta vizet vagy gyenge mosószeres vizet ajánlunk, majd öblítés után tiszta felületen érdemes szárítani.

Így válasszunk kilincset okosan

(x) Nyílászáró vásárlása során fontos kérdés, hogy milyen legyen a kilincs. Ezenfelül még kulcsfontosságú szempontnak szokott számítani a megjelenés, valamint a zárszerkezet típusa is. Ebben a cikkben ezek közül az elsővel, a kilincs kiválasztásával fogunk foglalkozni, ehhez fogunk neked egy kis segítséget nyújtani.

Valójában mitől lesz jó egy ajtó?

Kezdjük a zárszerkezettel, ami elsősorban működés szempontjából fogja meghatározni az ajtónkat! Márpedig nagyon fontos, hogy ne tévesszük szem elől a funkcionalitást, amivel kapcsolatban nem engedhetünk az igényeinkből.

Épp ezért nagyon fontos, hogy minőségi zárszerkezettel rendelkezzen az ajtó. Azonban a pontos tulajdonságai függnek az ajtó anyagától éppúgy, mint a betöltendő szerepétől. Például faajtókba jellemzően bevésőzárakat szoktunk használni, a gombos zárbetétek pedig jellemzően mellékhelyiségekbe alkalmazandók. Érdemes megnézni a Zardiszkont.hu zárbetét kínálatát, mert számos választási lehetőségünk van!

Persze az olyan alapvető dolgokra is figyelnünk kell, hogy az ajtónak illeszkednie kell a falnyílásba, illetve az ebbe szerelt tokba. Ideális esetben ez elég pontos illeszkedést jelent, ami egyúttal hatékony szigetelést is biztosít. Ez bejárati ajtók esetén kifejezetten fontos, de a beltéri nyílászárók esetén sem árt, ha megfelelő a hangszigetelés.

Ha ezzel megvagyunk, akkor gondolhatunk az esztétikára is, de ez nagyon szubjektív. Éppúgy, mint a kilincsek, amelyek viszont sokkal nagyobb hatással vannak az összképre, mint azt sokan elsőre gondolják. Ezt általában csak akkor látják meg az emberek, ha kicserélik valahol a régi kilincset egy újra. Viszont ebben a kérdésben sem támaszkodhatunk kizárólag az esztétikára. Nézzük is, hogy mire gondolunk!

Így válasszunk kilincset

Nem mindegy, hogy milyen nyílászáróról van szó. Teljesen más típus kell egy bejárati ajtóhoz, mint egy beltéri vagy egy erkélyajtóhoz. Hát még a fürdőszobához vagy mellékhelyiséghez! Szerencsére az olyan cégek, mint a Zardiszkont.hu széles választékkal és minőségi termékekkel gondoskodik minden területről.

A döntés alapja tehát a nyílászáró típusa, de természetesen nagyon fontos az is, hogy a végeredmény milyen lesz esztétikailag. Teljesen más megjelenése lesz egy ajtónak, ha két különböző kinézetű kilinccsel szereljük fel. Emellett egy felújítás során, amikor például csak a kilincset cseréljük, méretben is megfelelőnek kell legyen. Az új zárcímnek ugyanis el kell takarnia a régi kilincstakaró nyomait.

Csak stílusosan! Például rozettás kilinccsel?

Ha minőségi kilincset szeretnénk, akkor elsősorban az összképet nézzük! Például ott van a rozettás típus, mely két külön részből áll, a kilincs körül, valamint a kulcslyuk körül is van egy-egy takarórész. Ez például nagyon praktikus megoldás, viszont nem fog mindenhova passzolni.

Nagyon fontos, hogy hiába praktikus egy kilincs, attól még az összkép a legfontosabb. Egy rossz választás elronthatja az egész ajtó kinézetét. Fontos tehát a funkcionalitás, a nyílászáró típusa és természetesen az esztétika is.

Pénzt kért kölcsön, majd meglopta segítőjét

A 39 éves szentliszlói férfi 2022. május 10-én, kora reggeli időpontban azért kereste fel helybeli ismerősét, hogy pénzt kérjen kölcsön tőle.

A sértett férfi a vádlottban megbízva, szeme láttára vette elő a megtakarított pénzét tartalmazó pénzkazettát, valamint pénztárcáját, amelyből átadta a vádlottnak a kért összeget, majd a vádlott távozása után elaludt.

A vádlott azonban nem sokkal később visszament a sértett nyitott lakásába – és kihasználva azt, hogy a sértett aludt – magához vette a sértett megtakarított pénzét tartalmazó, az ágya melletti kisasztal alá helyezett pénzkazettát, majd otthonába vitte, ahol azt egy kalapáccsal feltörte.

A kazettában talált 140.000 forintot a vádlott – részben ékszer vásárlására- elköltötte.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség védekezésre képtelen személytől való elvétellel elkövetett kifosztás bűntette miatt emelt vádat a férfivel szemben, melyben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt – tájékoztatta honlapunkat kedden dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes szóvivője.

Kapcsolódó

Hagyta, hogy kutyája szenvedjen a fertőzéstől

Nem sokon múlt, hogy nem pusztult el annak a nőnek a kutyája, akinek az ügyében a Nagykanizsai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött.

A vádlott 2021 áprilisától tulajdonosa volt egy közepes testű, keverék kan kutyának. A nő az ebet először a lakásban, majd később az udvaron tartotta.

Kölyökkorában, vagyis a hozzá kerülésekor egy nyakörvet csatolt rá, amit az udvarra helyezését követően sem vett le róla, nem ellenőrizte és nem tágította a kutya méretének növekedésével arányosan.

Az egyre szorosabbá váló nyakörv az állaton folytonosan mélyülő körkörös nyaki sebet okozott, amely elfertőződött, továbbá a kifekélyesedett, gennyes gyulladás szenvedést és fájdalmat okozott neki.

A vádlott a sebet nem kezelte, illetve nem gyógyíttatta annak ellenére sem, hogy az már erőteljes bűzt is árasztott. 2021 december közepén lakossági jelzésre az állatvédők megjelentek a nő lakásán, majd a bejelentésüket követően rendőri intézkedésre került sor.

Mivel a vádlott lemondott a kutya tulajdonjogáról, így az állatvédők az ebet azonnal állatorvoshoz szállították, aki életmentő műtétet hajtott rajta végre.

A fertőzés következtében a vérmérgezés közeli veszélye fennállt, a kutya azért nem pusztult el, mert kiemelték a környezetéből és rövid időn belül állatorvosi kezelésben részesült.

A vádlott állatkínzás bűntettét valósította meg, ezért a bíróság 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette – tudatta honlapunkkal hétfőn Dr. Bartalné dr. Mentes Judit, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Fókuszban a gyorshajtók: hétfőtől egyhetes sebességmérő akciót tart a rendőrség

Hétfőtől egy hétig fokozottan ellenőrzik a megengedett legnagyobb sebesség betartását a rendőrök az ország közútjain – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfőn a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának műveleti csoportja (ROADPOL Operational Group) április 17-23. között Speed elnevezéssel hirdetett fokozott ellenőrzést, amelyhez a magyar rendőrség is csatlakozik.

Hozzátették: a rendőrség Magyarország egész területén fokozott sebességellenőrzést végez, illetve április 21-én, péntek reggel 6 órától április 22-én, szombat reggel 6 óráig „Speedmarathon” ellenőrzésre is sor kerül, vagyis ténylegesen 24 óra időtartamban a rendelkezésre álló valamennyi komplex közlekedési ellenőrzési pont használatban lesz

(A fotó illusztráció)

Kapcsolódó

Nagykanizsa önkormányzata idén is támogatja a falfirkák eltüntetését

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki a falfirkák eltüntetésének támogatásáról szóló 81/2007. (XII. 21.) önk. rendelet szerinti önkormányzati támogatás elnyerésére. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 2023. évben 100 000 Ft.

A támogatás célja a városképet elcsúfító, zavaró falfirkák eltüntetésének ösztönzése.

A támogatásra pályázhat minden Nagykanizsa Megyei Jogú Város területén fekvő, nem műemléki védelem alatt álló ingatlan tulajdonosa, vagyonkezelője, társasház lakóközössége nevében a közös képviselő; kivéve, ha az maga az önkormányzat, illetve az önkormányzat költségvetési szerve, gazdasági társasága. Fenti korlátozás az önkormányzati résztulajdonnal rendelkező társasházakat nem érinti.

A pályázható támogatás összege társasházanként az utólag számlával igazolt falfirka eltüntetési költségek 40%-a, de maximum 50.000 Ft, egyéb ingatlanonként az utólag számlával igazolt falfirka eltüntetési költségek 40 %-a, de maximum 20.000 Ft.

Az önkormányzati támogatás ingatlanonként évente egy alkalommal vehető igénybe.

A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Csoportjához 2023. május 15-ig lehet beküldeni.

A beérkező pályázatokat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottság 2023. május 31-ig bírálja el.

A pályázat benyújtásának és a pályázati támogatás igénybevételének részletes feltételeit, tartalmi követelményeit, valamint az elbírálás és a támogatási összeg kihelyezésének módját Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a falfirkák eltüntetésének támogatásáról szóló 81/2007. (XII. 12.) rendelete, valamint a pályázati kiírás tartalmazza, amelyet meg lehet tekinteni a www.nagykanizsa.hu honlapon az Aktuális menüben a Felhívások alatt található falfirkák eltüntetésének pályázata 2023 címszó alatt. (Forrás: eKanizsa)

1 203 204 205 206 207 916