Egy csapóajtón keresztül, falbontással jutottak be a rendőrök a szentpéterúri családi házban kialakított rejtekhelyre.
A zalai nyomozóknak olyan információ jutott a birtokába, miszerint egy személy kábítószert termeszt Szentpéterúron az otthonában.
Tekintettel arra, hogy a beszerzett adatok szerint az illető fegyverrel rendelkezik, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság felkérésére a TEK munkatársaival együtt tartottak kutatást a nyomozók az ingatlanban 2023. augusztus 10-én hajnalban.
A rendőrök az Ady Endre utcai családi ház padlásán keresztül, egy csapóajtón át, falbontással jutottak be a melléképületben lévő rejtekhelyre. A titkos helyiségben találtak rá a kannabisz növények termesztéséhez szükséges felszerelésekre, fényvisszaverő fóliasátrat, fénycsöveket, szellőztetőt, valamint 28 tő cserepes növényt és 79 palántát is lefoglaltak.
A kábítószert egy testvérpár nevelgette, őket elfogták, majd előállításukat követően gyanúsítottként kihallgatták kábítószer birtoklása bűntett megalapozott gyanúja miatt – tudatta a Rendőrség honlapján pénteken a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A 30 éves, büntetett előéletű, Nagykanizsa környéki településen (Nemespátrón. A Szerk.) élő férfi 2022. június 28-án 19:30 órát megelőzően, ittas állapotban hazafelé tartott otthonába, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve felkereste a 2021 májusában elhalálozott ismerőse lakatlan házát.
Az épülethez érve, egy ott talált fazékra felállt, majd a lakóház ablakát kitörve, oda bemászott, és a szobahelyiség ágya melletti fotelt öngyújtóval meggyújtotta. A tűz a szobában gyorsan terjedt, ugyanis ott az elhunyt tulajdonos örököse nagy mennyiségű, már nem használt ruhaneműt illetve egyéb használati tárgyat halmozott fel.
A férfi meg sem próbálta eloltani a tüzet, hanem távozott az ingatlanból. A lángokat a környéken lakók észlelték, ezért értesítették a tűzoltókat. Az oltás ellenére a szoba és annak teljes bútorzata megégett, a tűz a szobából nem terjedt tovább, de a hő és a füst az épület többi lakrészét is károsította, a vakolat lemállott, a villanyvezetékek megolvadtak, a ház belseje kormos lett.
A férfi 2022. szeptember 9-én az esti órákban ismét megjelent a fenti ingatlannál, hogy a nyomokat eltüntesse. Bemászott a lakóház kiégett ablakán át, majd a pincébe ment. A pincefeljárónál papírlapokat helyezett a földre, arra pedig ott talált gumiabroncsot, majd a papírt cigarettával meggyújtotta, amelytől a gumi lángra kapott, a tűz a helyiségben tárolt lomokra is átterjedt, más helyiségre viszont nem.
A kormos füstöt észlelve a szemközti szomszéd értesítette a tűzoltókat, akik a helyszínre érve, a tüzet ismét eloltották. Az épületben a tűzesetek következtében 12 575 162 forint kár keletkezett, amely a nyomozás során nem térült meg.
Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség jelentős kárt okozó rongálás miatt emelt vádat a napokban – közölte honlapunkkal pénteken dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője.
A nagykanizsai rendőrök kezdeményezték a letartóztatását annak a bűnismétlő sofőrnek, aki rá sem bagózott a vele szemben hozott jogerős bírói ítéletre, és autót vezetett.
A járőrök 2023. augusztus 9-én 23 óra 50 perc körül Nagykanizsán, a Garay utca és a Kinizsi utca kereszteződésénél egy személyautóval közlekedő járművezetőt ellenőriztek.
Alkoholszondát alkalmaztak a láthatóan ittas sofőrrel szemben, ami pozitív értéket mutatott. Az intézkedés során azt is megállapították, hogy a 47 éves kisrécsei férfi jogosítvány nélkül ült a volán mögé, mivel a bíróság két korábbi hasonló cselekménye miatt jogerősen eltiltotta a vezetéstől.
Az egyenruhások a férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol járművezetés ittas állapotban, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmények elkövetésének gyanújával kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását – közölte a Rendőrség honlapján csütörtökön a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
9 év elteltével a jet-skik ismét visszatérnek Nagykanizsára. A Magyar Jet-Ski Szövetség ugyanis 2023. augusztus 19-20. között a nagykanizsai Csónakázó tavon rendezi meg a 2023. évi Jet-Ski Magyar Bajnokság III., zárófutamát az ’Art of Info Kupa és Juhos Árpád emlékverseny’ keretében. A rendezvényen történő részvétel INGYENES!
Az érdeklődők nem csupán nézőként, de versenyzőként is részt vehetnek az eseményen – az amatőr szlalom verseny keretében. A látványos és izgalmas versenyeken túl finom ételekkel, hűsítő italokkal, ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokkal és fergeteges hangulatú Vízparti Retro Diszkóval várjuk a rendezvényre látogatókat, melyre a belépés szintén díjmentes.
(A fotó illusztráció)
A rendezvény programja:
augusztus 18. (PÉNTEK)
17:00 – 19:00 Nagykanizsa Kupa Ifjúsági jet-ski verseny
augusztus 19. (SZOMBAT)
09:30 – 14:00 Edzés, pole pozíciós versenyek 15:50 – 18:25 Döntők 1. futama A döntő 1. futama után Vízparti Retro Diszkóval várjuk a rendezvény látogatóit, a fergeteges hangulatról DJ Jeppetó és DJ Lupy gondoskodik!
augusztus 20. (VASÁRNAP)
09:00 – 11:00 Döntők 2. futama 11:00 – 13:10 Amatőrök szlalom versenye 14:00 – 14:10 Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő és Balogh László polgármester úr ünnepi köszöntője 14:10 – 17:30 Döntők 2. és 3. futama 18:00 – 18:30 Díjátadó ünnepség 19:00 – 20:00 DJ Goor 20:00 – 21:00 Lotfi Begi 21:00 – TŰZIJÁTÉK
A rendezvény egyben karitatív megmozdulás is, mottója: „Küzdelem a rák ellen!”. Ifj. Juhos Árpád, az Affidea Group Kft. projektvezetési igazgatója a versenyt a rákkal küzdőknek és Édesapjának, id. Juhos Árpádnak dedikálja, aki maga is küzdött a betegséggel, és 2 éve elhunyt. Id. Juhos Árpád az egyik legfontosabb alakja volt a Jet-Ski és Motorsportnak Magyarországon!
2023.08.20-án (vasárnap) 9-19 óráig a következő ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokkal várja a látogatókat az esemény egészségügyi partnere, az AFFIDEA Group Kft.:
vércukorszintmérés
vérnyomásmérés
pulzus mérés
véroxigén szint mérés
A kiemelt sportesemény fővédnöke Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, a rendezvény névadó szponzora az Art of Info Kft.. (Forrás: Facebook)
Magánszemélyek tettek bejelentést, és lépett a vízügy – mondta a polgármester a Szabad Európának. Galácz György hozzátette: a déli parti település hét-nyolc kilométeres partszakaszán legalább 120 illegális stég van.
Először flexszel levágják az illegális stégekre rakott kapukat – erősítette meg a polgármester a hírt, amelyről először a hirbalaton.hu számolt be. Hozzátette: megpróbálják elérni ezeknek a stégeknek a tulajdonosait, hogy maguk számolják fel az építményeket, különben viselniük kell az elbontás költségeit.
(A fotó illusztráció. Kilátás a balatonmáriafürdői szabadstrandról)
Mint mondta, nemcsak stégekről, hanem illegálisan a vízbe kihelyezett víziállásokról van szó. Ezekre egyébként kérhető mederbérleti engedély a vízügyi hatóságtól.
Galácz György hozzátette: amióta az önkormányzatnál dolgozik – és ennek már több mint harminc éve –, ilyen akció még nem történt. Mint fogalmazott, úgy tűnik, hogy a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság balatoni kirendeltségének új vezetője beleállt ebbe, ő polgármesterként pedig támogatja, hogy a vízügy, amely nem is hatóság, nem engedi tovább ezt a helyzetet. Most Balatonfenyves határától nyugatra haladva, az állami tulajdonú partszakaszokon kezdték a vízügyesek a munkát.
Nettó természetkárosítás
Galácz György szerint egyre gátlástalanabb módon zárták el egyesek a vízhez vezető lejárókat, a gyakran összetákolt, különféle természet- és tájidegen anyagokból épített stégek környezetszennyezők. A tómeder állami tulajdon, oda stéget, víziállást elhelyezni csak engedéllyel lehet, az oda vezető utat pedig, ha közterület, nem lehet lezárni.
Kormányrendelet határozza meg, hogy stégen nem lehet felépítmény, kapu sem, ahogy azt is, hogy minden évben április 1-jétől október 31-ig lehetnek csak úgynevezett víziállások a tóban. A rendeleteknek azonban sokan nem tesznek eleget, a vízügy, miután nem hatóság, szankcionálni nem tud, legfeljebb annyit tehet, hogy felmondja a mederbérleti szerződést, ha egyáltalán van ilyen az építményre, ha pedig nincs, elbontja.
(Vízibiciklik a balatonmáriafürdői szabadstrandnál)
Privát?
A Vízügy közleménye szerint a balatonmáriafürdői illegális stégeket, kerítéseket, állami területen felállított elzárásokat (melyekre esetenként PRIVÁT feliratú táblát is kifüggesztettek) a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG) Balatoni Vízügyi Szakaszmérnöksége lakossági bejelentés és a polgármester jelzése alapján vizsgálta. Ellenőrizték, hogy
valóban állami területről van-e szó,
esetleg bérli-e valaki a területet,
létezik-e engedély stég/bejáró építésére.
Ahol kiderült, hogy állami területen engedély nélküli építményről volt szó, a vízügy munkatársai megkezdték a bontást.
„Se pénz, se posztó”
A polgármester arról is beszélt, hogy az önkormányzat már tizenöt évvel ezelőtt próbált alternatívát nyújtani a lakosoknak, rendezési tervet készített, 250 méterenként mindenki elérhetett volna egy strandot vagy lejárót.
„Lett volna egy egységes kép, példát mutattunk volna az embereknek, de végül se pénz, se posztó, nem lett belőle semmi. Belefáradtunk.”
A polgármester szerint azt, amit most itt a vízügy elkezdett, minden természetszerető embernek támogatnia kell.
(Forrás: Szabad Európa. Copyright (c) 2020. RFE/RL, Inc. Az újraközlést engedélyezte: Radio Free Europe/Radio Liberty, 1201 Connecticut Ave NW, Ste 400, Washington DC 20036.)
Százezresével nyitják az értékpapírszámlát a kisbefektetők, ismét tarol a tbsz, és lassan több pénze van a lakosságnak állampapírban, mint bankbetétben. A spekulánsok kedvence pedig továbbra is az OTP-részvény – írja elemzésében a Bank360.hu.
Több mint 230 ezer új értékpapírszámla, 16,5 ezer új tartós befektetési számla és csaknem 2800 milliárd forintnyi friss lakossági megtakarítás a különböző értékpapírokban – ezt eredményezte a magas inflációs és a kamatokra kivetett szocho az idei első félévben. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint teljesen felforgatta a megtakarítási piacot a válság. A 25 százalék fölött tetőző infláció és a befektetésekre júliustól kivetett új sarc magyarok százezreit késztette lépésre.
Csak a Magyar Államkincstárnál 140 ezer új értékpapírszámlát nyitottak az idén, a befektetési szolgáltatóknál (ezek bankok, brókercégek és a fióktelepek lehetnek) további 96 ezer új számla nyílt meg, és a történelem során először meghaladta a 2 milliót az értékpapírszámlák száma. Arra is egyre jobban ügyelnek a kisbefektetők, hogy a hosszabb távú, nem állampapírban lévő megtakarításaik hozamát ne terhelje adó vagy szociális hozzájárulás (szocho).
Az idén csaknem 16,5 ezer új tartós befektetési számla (tbsz) nyílt meg a befektetési szolgáltatóknál, ezzel a tbsz-ek száma 274 ezerre nőtt, ami csaknem hároméves rekord. Az ilyen számlákon tartott értékpapírok hozama és árfolyamnyeresége a gyűjtőévet követő ötödik év után adómentesen felvehető.
Az idén június végén fordult elő az is első ízben, hogy a háztartások értékpapír-állománya átlépte a 20 ezer milliárd forintos lélektani határt, sőt megközelítette a 20,6 ezer milliárd forintot. Ennek több mint a fele, 11,57 ezer milliárd forint állampapírban volt, ami azt jelenti, hogy a háztartások állampapír-állománya már alig marad el a bankbetétekétől, amely 11,85 milliárd forintra süllyedt a félév végére. Egy-két hónapon belül akár az is megtörténhet, hogy több pénzt tart majd a lakossági állampapírban, mint a bankszámláin. Erre még akkor is jó esély lenne, ha a bankoknak nem kellene küldeni az ősz folyamán kötelező tájékoztató levelet az ügyfeleiknek arról, mennyivel jobban jártak volna, ha a nulla közeli kamatozású lekötetlen betét helyett állampapírba tették volna a megtakarításukat.
Minden jobb a bankbetétnél
Van persze most is néhány 10 százalék fölötti lekötött betéti ajánlat egyes bankoknál, és a privátbanki ügyfelek egy része feltehetően hozzáférhet a jelenleg 15 százalékos egynapos jegybanki betéthez is, de kamatadó és a szochó miatt most már ezek kamatából összesen 28 százalékot le kell adni az államnak, ami erősen csökkenti a megtakarítások vonzerejét. A bankbetétekből épp ezért a lakosság több mint 820 milliárd forintot vont ki az első félévben.
A 16 százalékról induló, majd folyamatosan csökkenő kamatozású Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) ezzel szemben nagyot ment. Elsősorban ennek a kötvénynek köszönhető, hogy a háztartások fél év alatt több mint 1400 milliárd forintnyi friss pénzt fektettek állampapírokba. A befektetési alapok is elképesztően sok pénzt vonzottak. Januártól június végéig csaknem 1080 milliárd forintnyi háztartási megtakarítás került az alapokba, vélhetően a szocho bevezetése is hozzájárult ahhoz, hogy június különösen erős hónap volt 325,8 milliárd forintos friss lakossági beáramlással. A háztartások befektetési alapokban lévő megtakarításainak értéke a félév végére átlépte a 7220 milliárd forintot, ami történelmi rekord.
Adathalász csalók valótlan befizetés kezdeményezésével, a rendőrség nevével visszaélve próbálnak meg jogtalanul megszerezni személyes- és bankkártya adatokat – hívja fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.
Közleményük szerint a gyanús honlapot a Rendőrség Ügyintézési Portál, befizetés funkciójának imitálásával működtetik.
Az adathalászok megtévesztő sms-ben be nem fizetett közigazgatási bírságra – többnyire tilosban parkolásra – hivatkozva keresik meg az érintetteket, elküldve részükre az adathalász linket is.
A rendőrség azt kéri, aki ilyen üzenetet kapott, törölje azt, ne kattintson a linkre, és ne adjon meg sem személyes adatot, se bankkártya adatot.
Kiemelték: az adatok védelme érdekében a rendőrség e-ügyintézési portálját kizárólag a https://ugyintezes.police.hu/ honlapcím beírásával érjék el.
„1972-es rekordárvizet adtunk át a múltnak a tegnapi nappal, amikor Őrtiloson, a Mura és a Rába összefolyásánál, 51 éves árvízszint-rekord dőlt meg.
Az elmúlt évek vízügyes fejlesztései jól vizsgáznak. A Rába, a Mura, a Dráva és a Sajó mentén továbbra is folytatódnak a védekezési munkák, a vízügyes szakemberek az ország egész területéről érkeznek az említett folyók mellé az azonnali átcsoportosításoknak köszönhetően. A vízügyes szakembereknek a tetőzések után még fokozottabban kell figyelniük az árvízi jelenségekre, hiszen a mostani apadások szokatlanul lassúak.
(Az áradó Dráva Őrtilosnál 2023. augusztus 8-án. (Fotó: MTI/Katona Tibor)
A Rába Szentgotthárdnál és Körmendnél apad, a folyó most a nyílt ártereken okoz majd elöntést, de lakott területeket közvetlenül nem fog veszélyeztetni. A szántóföldi elöntések miatt pedig az alsó szakaszokon lassul majd az apadás. Győrnél a rakpart szintjét megközelítheti a vízállás, mely a Duna és a Rába árhullámainak egybeesésétől függ.
A Mura Letenyénél tegnap a reggeli óráktól tetőzés közeli állapotban volt 546 cm-es észlelt vízállással. Ezt követően további 8 cm-es vízszintemelkedést követően hétfőn 15 órakor megkezdődött a folyó tetőzése (552 cm-es észlelt vízállással), mely este 23 óráig tartott. Ez mindössze 2 cm-rel alacsonyabb a valaha mért legmagasabb vízállásnál. A tetőzést követően ma délig közel 30 cm-t apadt a folyó.
(Árvíz a Murán 2023. augusztus 6-án a régi letenyei magyar-horvát határátkelőhelynél lévő Mura hídnál)
A Dráván Őrtilosnál 493 cm-rel megdőlt a rekord tegnap délben, 17 cm-rel a korábbi legmagasabb vízállás (476 cm) felett tetőzött a folyó. A Dráva mellett a vízügyes szakembereknek 7 olyan településnél is segíteniük kell, amelyeket nem véd állami védvonal, valamint meg kell védeniük azt a 31 települést is a Dráva bal partján, amelyek a terhelt árvízvédelmi töltésen túl vannak.
Ez közel 20.000 hektárt jelent a maga termőföldjeivel és települési vagyoni értékeivel. A nyár közepén a folyó útjában a legerősebb az ellenállás, hiszen ilyenkor alakul ki a legnagyobb vegetáció, amely fékezi az árvizet és ezzel emeli a szintjét. Drávaszabolcsnál folytatódnak a felkészülési munkák, a védvonalak homokzsákos erősítésével és magasításával készülnek a vízügyes szakemberek.
Itt csütörtökön várható a tetőzés, rekord értéket (1972-ben 596 cm) megközelítő vagy akár el is érő vízállás mellett. A vízjárást továbbra is meghatározza a külföldi tározók üzemrendje.
A Sajó jelenleg Sajószentpéternél tetőzik, a fenti határszakaszon ütemes az apadás. Sajópüspökinél a tegnap hajnali tetőzés óta már több mint egy métert csökkent a vízszint. Az árvízvédelmi készültségekkel érintett védelmi szakaszokon továbbra is a fokozatoknak megfelelő éjjel-nappali figyelő- és járőrszolgálatot tartanak a Vízügyi Igazgatóságok.” – közölte Facebook oldalán kedden az Országos Vízügyi Főigazgatóság.
Az elmúlt napokban-hetekben rendkívüli magyar sporteredményeknek örülhettünk: világbajnok lett a magyar férfi és női kardcsapat, a férfi vízilabda-válogatott, Kós Hubert úszó, Koch Máté vívó, győzött Pigniczki Fanni ritmikus tornász, Korok Fatima megdöntötte a szabadtüdős merülés világrekordját, Pap Bianka és Konkoly Zsófia érmeket, köztük aranyat és ezüstöt nyert a paraúszó-világbajnokságon.
De Nagykanizsán, lokális szinten is óriási sporteredmények születnek és születtek az elmúlt időszakban:
Csermák Anna, a Szan-Dia Fitness Sport Club kötélugrója az Amerikai Egyesült Államokban fekvő Colorado Springsben a magyar válogatott színeiben nemrégiben világbajnoki címet szerzett párosban, Andorfi Kovács Kittivel az oldalán. A kanizsai és a fővárosi lány a 2×30 másodperces duplázás számban úgy lett világbajnok, hogy eredményüket világcsúccsal érték el: az addigi 187-es „pörgetést” túlszárnyalva 190-et teljesítettek.
Molnár Csaba kerekesszékes karate magyar bajnokunk, az Ippon Shotokan Egyesület válogatott sportolója néhány napja az antwerpeni inkluzív karate világbajnokság formagyakorlat (Kata) kategóriájában a dobogó legmagasabb fokára állhatott, miután korábban Budapesten a WKF Magyar Bajnokságon szerzett aranyérmet.
Magyar bajnok lett a korosztályos sikereket követően az ifjú kanizsai Kurucz Levente, a Plastex Kanizsa Kajak-Kenu Klub sportolója, aki három érmet is szerzett a szegedi felnőtt országos-bajnokságon: párosban 500 méteren, olimpiai számban diadalmaskodott, egyesben 500 méteren második, 200-on pedig harmadik lett. Büszkék vagyunk rájuk is, kanizsai szívünk velük dobban!
Mindezt személyesen is elmondhattam a kiváló sportolóknak, és gratulálhattam Nekik, megköszönve városunk polgárai nevében példamutató sikeres sporttevékenységüket! Példák ők mindannyiunk számára…- közölte Facebook oldalán Balogh László nagykanizsai polgármester. (Fotók: Balogh László – Facebook)