Autóval ment cigiért, jogsi nélkül, ittasan Nagykanizsán

A nagykanizsai rendőrök kezdeményezték a letartóztatását annak a bűnismétlő sofőrnek, aki rá sem bagózott a vele szemben hozott jogerős bírói ítéletre, és autót vezetett.

A járőrök 2023. augusztus 9-én 23 óra 50 perc körül Nagykanizsán, a Garay utca és a Kinizsi utca kereszteződésénél egy személyautóval közlekedő járművezetőt ellenőriztek.

Alkoholszondát alkalmaztak a láthatóan ittas sofőrrel szemben, ami pozitív értéket mutatott. Az intézkedés során azt is megállapították, hogy a 47 éves kisrécsei férfi jogosítvány nélkül ült a volán mögé, mivel a bíróság két korábbi hasonló cselekménye miatt jogerősen eltiltotta a vezetéstől.

Az egyenruhások a férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol járművezetés ittas állapotban, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmények elkövetésének gyanújával kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását – közölte a Rendőrség honlapján csütörtökön a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.