Mulatozott, majd egy kanizsai taxin vezette le energiáit

Egy férfi mulatozás után tartott hazafelé, és ütni kezdte egy taxi szélvédőjét. Járőrök érték tetten a helyszínen.

A nyomozás adatai szerint 2023. április 29-én 2 óra körül egy 42 éves férfi mulatozást követően baráti társasággal tartott hazafelé gyalog Nagykanizsán.

(A fotó illusztráció)

A helyi lakos a Rozgonyi utcában minden előzmény nélkül egy utast felvevő taxi elé lépett, és ököllel kezdte ütni a személyautó szélvédőjét. Az esetnek az arra járőröző rendőrök vetettek véget, akik elfogták, és előállították a magáról megfeledkező személyt.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság az elkövető ellen garázdaság vétsége, valamint kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt folytatott eljárást befejezte, a keletkezett iratokat átadták az ügyészségnek – közölte a Rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Hőség: életbe lépett a „vörös kód”

A következő napokban várható hőség miatt péntek reggel óta életbe lépett a „vörös kód”, ami kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását.

Fülöp Attila, a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az extrém meleg miatt idén már a harmadik alkalommal kellett elrendelnie nyáron a „vörös kódot” a szociális ellátórendszerben. Ilyen korábban nem volt – jegyezte meg.

Elmondta: a különleges időjárási viszonyok miatt péntek reggel 8 órától hétfő este 8 óráig elrendelte a „vörös kód” kiadását, ami speciális eljárásrendet jelent; minden szociális intézménynek meg kell nyitnia kapuját, ha a regionális diszpécserszolgálat utcán bajba került emberről kap információt.

Hangsúlyozta: az idei két „vörös kód” riasztás alatt a regionális diszpécserszolgálatokhoz csaknem száz jelzés érkezett. Ez is mutatja, hogy valóban szükséges ilyenkor a különleges odafigyelés – fűzte hozzá.

Fülöp Attila kitért arra, hogy a „vörös kód” a szociális intézményekre vonatkozó intézkedéseken túl figyelmeztetést jelent a társadalomnak is. Azt kérte, mindenki vigyázzon magára, és ha az utcán bajba került hajléktalan embert lát, jelezze azt a regionális diszpécserszolgálaton keresztül.

Elmondta azt is, péntek reggel a hajléktalanellátó-rendszer kihasználtsága 78 százalékos volt, vagyis rendelkezésre áll elegendő férőhely. Ha valaki segítségre szorul, mind Budapesten, mind a vidéki városokban igénybe tudja venni az ellátást.

Az országos tisztifőorvos hétfőtől csütörtök éjfélig másodfokú hőségriasztást rendelt el az ország egész területére, majd a hőségriasztást péntektől hétfő 24 óráig meghosszabbította és harmadfokúra emelte.

Sok a szúnyog, megint irtják Kanizsán

Augusztus 28-án (hétfő) földi kémiai szúnyoggyérítést végeznek napnyugta után Nagykanizsán. (Esős időjárás miatti pótnapok: augusztus 29-30.)

A felhasznált szer emberre, melegvérű állatokra nem veszélyes, a hatóanyaga néhány óra alatt lebomlik.

(Fotó: archív. Földi szúnyoggyérítés Nagykanizsán. MTI/Varga György)

A lakosság részére javasolt intézkedések:

A szabadban tárolt gyermekjátékokat, élelmiszereket, evőeszközöket, a szabadban szárított ruhákat, a kezelés napján javasolt összegyűjteni vagy letakarni.
A kezelés idejére és az azt követő 1 órában javasolt az ablakokat, ajtókat zárva tartani, és a külső levegőt bejuttató mesterséges szellőztető berendezéseket kikapcsolni.
A kezelt területen termő zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztás vagy feldolgozás előtt ajánlott megmosni.
A kezelést végző gépkocsi közvetlen közelében tartózkodni nem szabad.

(Forrás: Facebook)

Testvére autóját törte össze a zalakomári férfi, börtönbe mehet

Egy 29 éves zalakomári férfi 2023. április 28–án 15 óra körül Zalakomárban észrevette, hogy a testvére háza előtt áll annak személygépkocsija, benne az indítókártyával.

A férfi – annak ellenére, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezett – elhatározta, hogy az autóval testvére engedélye nélkül elmegy a másik testvéréhez Pusztakovácsiba.

Ezt követően a férfi a személygépkocsival Zalakomárból Balatonújlakig közlekedett, ahol a 68-as számú út 92+700 km szelvényében elvesztette uralmát a gépjármű felett és a vízelvezető árokba csapódott.

A gépkocsiban jelentős anyagi kár keletkezett, azonban a vádlott nem sérült meg, a helyszínről gyalogosan távozott.

A különös visszaesőnek számító férfivel szemben a Nagykanizsai Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette miatt emelt vádat a napokban, melyben börtönbüntetés kiszabását indítványozta – tudatta honlapunkkal pénteken dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes sajtószóvivője. (Fotók: Ügyészség)

Péntektől a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztás lép érvénybe!

Péntektől a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztás lép érvénybe, augusztus 28. hétfő 24 óráig – erről közös közleményben tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csütörtökön az MTI-t.

Emlékeztettek, hogy az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján augusztus 21-én 14 órától augusztus 24. 24 óráig másodfokú hőségriasztás rendelt el.

(Sissy cseppekkel a nagykanizsai Erzsébet téren. Fotó: Horváth Valéria))

A tisztiorvos a hőségriasztást hétfő éjfélig meghosszabbítja, egyúttal harmadfokúra emeli az ország egész területére vonatkozóan, vagyis péntektől országszerte a legmagasabb fokú hőségriasztás lesz érvényben – tették hozzá. Egyúttal figyelmeztettek arra, hogy a tartós hőség megterheli az egészséges szervezet is, de különösen veszélyeztetettek a kisgyermekek, az idősek, a várandósok, valamint a szív- és érrendszeri betegséggel élők.

Mint írták: kánikulában a szokásosnál nagyobb mennyiségű vízre van szüksége a szervezetnek, ezért a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt kéri a lakosságtól, hogy a nagy melegben fogyasszanak több folyadékot, lehetőség szerint vizet. A déli órákban pedig semmiképpen ne tartózkodjanak a tűző napon. Ugyanakkor az átlagosnál melegebb időjárás bárkinél okozhat egészségi panaszokat, kellemetlen tüneteket, dekoncentrációt.

A hatóságok különös óvatosságra intik az autóval közlekedőket, mert rájuk is kedvezőtlen hatással lehet a nagy meleg. Akik pedig a szabadságukat a vízparton töltik, kerüljék a déli órákban a napozást, hűtsék le magukat, mielőtt a vízbe mennének, illetve felhevült testtel semmiképpen ne ugorjanak a vízbe! – írták.

Arra is felhívják a figyelmet, hogy a gyermekeket, házi kedvenceket még néhány percre se hagyja senki a parkoló autóban, illetve ha bárki napon álló autóban hagyott gyermeket vagy háziállatot lát, azonnal hívja a 112-es segélyhívószámot!

(Fotó: archív. A hőség miatt locsolják a nagykanizsai belterületi utakat. A. Varga György/KanizsaPress)

A napok óta tartó kánikula és csapadékmentés időjárás miatt jelenleg hét vármegyében van érvényben tűzgyújtási tilalom. Vagyis tilos tüzet gyújtani a külterületi ingatlanokon fekvő erdőkben és fásításokban, valamint azok 200 méteres körzetében. A korlátozás ideje alatt a kijelölt, kiépített tűzrakóhelyeken sem szabad tüzet rakni – olvasható a közleményben.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) azt közölte, hogy előrejelzése szerint hétfőig napos, túlnyomóan derült idő várható, jellemzően 32-38 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletekkel. A levegő hőmérséklete hajnalra általában 16-23 fok közé hűl.

A meteorológiai szolgálat az ország nagy részére magas, 27 Celsius-fok feletti középhőmérséklet miatt adott ki figyelmeztetést a következő három napra – tájékoztatott az OMSZ.

Itt a 17. Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál részletes programja!

Két napon át tart a kanizsai „dödöllefeszt”, melynek helyszíne az Erzsébet tér lesz.

A rendezvény főszervezője a KKK. Íme a részletes program.

Szeptember 08. (péntek)

13.00 A fesztivál megnyitója
Közreműködik: Gyuri bíró
13.30 Tüttő János Nótaklub
14.00 A Honvéd Kaszinó Hölgyklubja
14.15 Sormási Dalárda
14.30 A Bojtár Népzenei Együttes és Vajda Zsuzsi gyermekműsora
15.30 Nagykanizsai Gólyalábasok
16.00 Canischa Cronica koncert
17.00 Nagykanizsai Gólyalábasok
18.00 AUREVOIR. koncert
19.00 Szőlőlopás a Zalagyöngye Művészeti Műhely táncosaival
20.00 TNT koncert
22.00 Utcabál -DJ HARNAL

Szeptember 09. (szombat)

10.00 A főzőverseny megnyitója
10.30 Pántlika Néptánccsoport
11.00 Ritmus Kórus, Nagyrécse
11.30 A SWANS Balett-és Tánciskola mazsorett bemutatója
12.00 Magic Ritmo Tánccsoport
13.00 Szan-Dia Fitness
14.00 A Zrínyi Miklós Általános Iskola Kangoo csoportja
14.30 Eraklin Táncklub
15.30 A Napsugár együttes gyermekkoncertje
16.30 A főzőverseny eredményhirdetése
18.00 FYX koncert
19.00 Nagykanizsai Fúvószenekar-térzene
20.00 SONGS OF OTTAWAN koncert
22.00 Utcabál- ZERO ZENEKAR

Kísérő program: borházak bormustrája, dödölle főzőverseny, gyermekliget, kézműves piac, vásári forgatag. (Forrás: Facebook)

Könnyen végzetes is lehet a hőség, ha baj van, azonnal forduljunk orvoshoz!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatait, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai ajánlásait figyelembe véve Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos 2023. augusztus 21-én (hétfő) 14.00 órától 2023. augusztus 24-én (csütörtök) 24.00 óráig II. fokú hőségriasztást rendelt el.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság felhívja a lakosság figyelmét, hogy a tartósan magas hőmérséklet károsan befolyásolja egészségi állapotunkat.

Kiemelten veszélyes az elhúzódó hőség az idősekre, a gyermekekre és a fizikai munkát végzőkre.

Az idősek körében a tartósan magas hőmérséklet szív- és érrendszeri panaszokat okozhat, ezek észlelésekor haladéktalanul orvoshoz kell fordulni, továbbá érzékenyen reagálhatnak a gyógyszereket szedő betegek is.

A kánikula idején – kiemelten 11-17 óra között – tartózkodjunk hűvös helyen, kerüljük a szervezetünket terhelő fizikai munkát; zuhanyozzunk naponta többször langyos vízzel!

Vigyázz! Dől a fa!

Parkoló kisteherautóra esett egy öt méter hosszú faág Nagykanizsán, a Városkapu körúton még hétfőn délelőtt.

A város hivatásos tűzoltói motoros láncfűrésszel eltávolították a fát. A járműben senki sem tartózkodott, így személyi sérülés nem történt – közölte honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

(Fotók: Cseresznyés Dániel tűzoltó hadnagy – Nagykanizsa HTP)

1 173 174 175 176 177 917