A Nagykanizsai Rendőrkapitányság keresi a baleset részesét és szemtanúit.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság 20030/1299/23. bűnügyi számon folytat eljárást közúti baleset okozása miatt.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. augusztus 29-én 9 óra 50 perc körül Nagykanizsán, a Rózsa utcában egy ismeretlen biciklis nő úgy hajtott át a Platán sor kereszteződésénél lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, hogy nem adott elsőbbséget egy menetrend szerinti autóbusznak, amit vészfékezésre kényszerített. A hirtelen megállás miatt a busz két utasa elesett, egyikük súlyos sérülést szenvedett.
Az ismeretlen biciklis feltehetően egy 20 év körüli, hosszú, világos hajú nő, aki az eleséseket nem észlelhette, ezért a szürke, vagy kék színű kerékpárjával elhajtott a helyszínről.
A rendőrség kéri, hogy a kerékpáros, vagy bárki, aki szemtanúja volt a balesetnek, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számon – közölte a Rendőrség honlapján csütörtökön a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
(Balázsovits Lajos, a nemzet színésze, színházi rendező, színigazgató, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjának koporsóját viszik a búcsúztatás után a budapesti Fiumei úti sírkert ravatalozójánál 2023. augusztus 29-én. MTI/Kovács Tamás)
Családja, barátai, pályatársai és tisztelői kísérték utolsó útjára Balázsovits Lajost, a nemzet színészét, színházi rendezőt és színigazgatót, érdemes művészt kedden Budapesten, a Fiumei úti sírkertben.
„Láttuk az ifjút, ki a miénk volt: szomszéd és barát, fiúgyermek és iskolatárs, tőle is búcsúzunk most” – hangsúlyozta búcsúbeszédében Balogh László, Nagykanizsa polgármestere, aki szerint egy bölcs emberért, a nagyformátumú, hallhatatlan színészért, rendezőért és színházigazgatóért, a nemzet színészéért, egy érett emberért is szól most a harang.
(Balogh László, Nagykanizsa polgármestere búcsúbeszédet mond Balázsovits Lajos, a nemzet színésze, színházi rendező, színigazgató, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjának búcsúztatásán a budapesti Fiumei úti sírkert ravatalozójánál 2023. augusztus 29-én. MTI/Kovács Tamás)
A polgármester kiemelte: Balázsovits Lajos művészalakja él tovább fiatal kollégái generációinak sokaságában, „hangjuk dallamában, formát adó mozdulataiban. Szelleme él tovább filmjeiben, Jancsó Miklós, Mészáros Márta és Sára Sándor alkotásaiban.”. Balogh László hozzátette: őrizni kell e nagyívű, halhatatlan színészi pályát és a rendezői munkát, „a csínytevő fiatalt, és az elismert díszpolgárt és a függöny mögött álló embert”.
(Cserhalmi György Kossuth- és Balázs Béla-díjas színész, érdemes művész, a nemzet színésze gyászbeszédet mond Balázsovits Lajos, a nemzet színésze, színházi rendező, színigazgató, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjának búcsúztatásán a budapesti Fiumei úti sírkert ravatalozójánál 2023. augusztus 29-én. MTI/Kovács Tamás)
„Ez eddig a legnehezebb közös munkánk, drága Lajosom. Nem is bírok vele! Fel kéne nőni ehhez is, mint annyi mindenhez az életben…” – fogalmazott Cserhalmi György Kossuth-díjas színész, a nemzet színésze, aki a pályatársak és barátok nevében búcsúzott Balázsovits Lajostól.
„Már 54 éve ismerkedünk, főiskolán, munkában, civilben, kamerák előtt és mögött és itt-ott az országban.” – emlékezett vissza több mint fél évszázados barátságukra, számtalan közös munkájukra Cserhalmi György, aki felidézte az Élve vagy halva című film forgatását is, ahol Balázsovits Lajos Noszlopy Gáspárt alakította és saját maga vállalta a kaszkadőr munkát is.
Cserhalmi György emlékeztetett arra, hogy Balázsovits Lajos számtalan díjat kapott és emellett szülővárosa díszpolgára és a nemzet színésze is volt. „Fantasztikus neveket előztél meg a szavazáson és hidd el Lajos, könnybe lábadt a szemem, annyira büszke voltam rád” – hangsúlyozta. „.Vagy, vagy nem vagy? És te vagy, mert voltál és leszel – mert vagy. A magam részéről én folytatom az ismerkedést veled. és csak a következő viszontlátásig búcsúzom, de addig is ölellek drága Lajosom. Isten kísérjen utadon” – búcsúzott Cserhalmi György a színésztől.
(Balázsovits Edit Jászai Mari-díjas színésznő, énekes gyászbeszédet mond édesapja, Balázsovits Lajos, a nemzet színésze, színházi rendező, színigazgató, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjának búcsúztatásán a budapesti Fiumei úti sírkert ravatalozójánál 2023. augusztus 29-én. MTI/Kovács Tamás)
Balázsovits Edit Jászai Mari-díjas színész édesapjától búcsúzva hangsúlyozta: amerre csak járt, nyomott hagyott maga után. „Az én apukám volt az Éliás királyfi, a palacsintás király, a Kalmár tanárúr az Abigélből, a Feldobott kőből a Pásztor Balázs, a Fényes szelekből a Fekete Laci, az Őrjárat az égenből a Dávid Gyula és ő a Béla király és a Husz János a színházban. És sorolhatnám, itt állhatnánk napestig, hogy mennyi minden az én apukám az embereknek” – fogalmazott Balázsovits Edit.
„Azon gondolkodtam a napokban, hogy vajon Jancsónak, Sára Sándornak, Makk Károlynak, Cavaninak, Pasolininek, Fellininek, Viscontinak, milyen voltál” – mondta, kiemelve, hogy édesapja nem akart Olaszországba menni, ő magyar színész akart lenni a Madách Színházban és a Vígszínházban.
Felidézte, hogy később a Játékszín igazgatójaként is nagyon szerették. „Akik veled dolgoztak, tűzbe mentek volna érted. Tudtál valami olyat a színházról, amit kevesen…” – hangsúlyozta Balázsovits Edit, aki édesapja utolsó naplóbejegyzésével zárta sorait: „az élőket hívom, a hallottakat megsiratom, a villámokat megtöröm”. Balázsovits Lajos hetvenhat éves korában, július 19-én hunyt el. MTI
A Zalai Vadászati Évadnyitó rendezvényére 2023. augusztus 26-án (szombaton) került sor a Sohollár-Völgyben.
Az új vadászokat a nagykanizsai székhelyű Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója, Rosta Gyula avatta fel az eseményen. (Forrás és videó: Zalaegerszegi Televízió. Fotó: YouTube)
Egy 23 éves nő elektromos rollerrel közlekedett 2023. augusztus 29-én (kedden) délután 15 óra körül Nagykanizsán, a Kórház utcában lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, bukósisak nélkül, amikor összeütközött egy személyautóval.
A szabálytalan rolleres a baleset következtében súlyos sérülést szenvedett – közölte a Rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZVMRFK)
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. augusztus 28-i tájékoztatása szerint őrizetbe vettek egy 31 éves férfit, aki egy nagykanizsai buszmegállóban egyik ismerősét zsebkéssel megfenyegette, fojtogatta, ököllel megütötte, majd elvette az ékszereit.
A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája a felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével gyanúsított férfi letartóztatását a szökés, elrejtőzés veszélyére, a bizonyítás megnehezítésének, veszélyeztetésének és a bűnismétlés megakadályozása érdekében 30 napra rendelte el.
A végzés nem jogerős – közölte honlapunkkal kedden dr. dr. Bartalné Dr. Mentes Judit, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.
Mutatjuk, hogy az átvételi pontokon mikor van lehetőség az igényelt izzók átvételére.
A Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és a CYEB Energiamegoldások Kft. együttműködésének eredményeként megvalósult lakossági LED-csereprogramban igényelt izzók átvételére az alábbi átvételi pontokon és időpontokban van lehetőség.
Átadás-átvételi pontok:
Hevesi Sándor Művelődési Központ, Nagykanizsa, Széchenyi tér 5.
Nyitvatartási idő: 2023. szeptember 04-08. között munkanapokon 9.00-17.00 óráig
Móricz Zsigmond Művelődési Ház, Nagykanizsa, Hajgató Sándor u. 1.
Nyitvatartási idő: 2023. szeptember 04-08. között munkanapokon 10.00-17.00 óráig
Nagykanizsa-Bagola, Közösségi ház, Nagykanizsa, Bagoly u. 15.
Nyitvatartási idő: 2023. szeptember 04. 9.00-12.00 óráig
Nagykanizsa-Fakos, Közösségi ház, Nagykanizsa, Sandi u. 14.
Nyitvatartási idő: 2023. szeptember 05. 9.00-12.00 óráig
Nagykanizsa-Bajcsa, Közösségi ház, Nagykanizsa, Törökvári u. 65.
Nyitvatartási idő: 2023. szeptember 06. 9.00-12.00 óráig
Az átvételhez szükséges dokumentumok:, személyazonosító igazolvány, nem személyes átvétel esetén a meghatalmazás eredeti példánya.
A szükséges meghatalmazás megtalálható a www.nagykanizsa.hu honlapon az Aktuális menüben a Felhívásoknál a „Felhívás a LED-csereprogramban igényelt izzók átvételére” címszó alatt.
A Magyarországon és külföldön is sokszorosan díjnyertes két korábbi munkája után elkezdődött a nagykanizsai Lendvai Kristóf új kisjátékfilmjének forgatása. A Holnap nem jön fel a nap című alkotás stábjába ezúttal is jól ismert színészek és fiatal filmes szakemberek tartoznak.
Ahogy a 2018-ban készült Majdnem eltoltam és a 2019-es Félúton esetében is fontos volt, ezúttal talán még súlyosabb társadalmi kérdést boncolgat a Holnap nem jön fel a nap. Márió, egy húszéves visszaeső bűnelkövető javítóintézetbe kerül, de rövid időn belül kereket old. Újra kell definiálnia magában a szabadság, a bűnösség és a bűntelenség fogalmát. A rácsokon belül (és azon túl) a könyvekben talál magára, a szökése után ebben segítségére lesz egy Sebő nevű férfi, akihez a hasonló érdeklődése és a szintén mostoha élete miatt csapódik Márió. Mégsem talál rá az áhított szabadságra, de képes megszelídíteni a körülötte (benne?) lévő poklot.
A forgatókönyv is a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) tanuló Kristóf tollából született meg több hónapos kutatómunka és konzultációk után.
„A legfontosabb, hogy ezt a nyers, piszkos világot ne csupán megfessük, ábrázoljuk, hanem megéljük. Magunkévá kell tennünk Márió bűnösségét, együtt kell lélegeznünk vele, csak így érthetjük meg, hogyan alakul ki egy fiatalemberben ez a (számunkra) normasértőnek tartott magatartás, a bűnelkövetés. Ha lebontom a társadalom által Márió köré épített falakat, megértem az ő sajátos értékrendjét, akkor kezdem el érezni, hogy ő is ember – egy végtelenül elhagyatott, elhanyagoló közegből érkező, zavart, túlérzékeny, kockázatvállaló, befelé élő ember, aki megfelelő minták hiányában a társadalom peremére sodródott. Ezután pedig elkezdhetem vizsgálni az útkeresését, a hajlandóságát, hogy változtasson a bűnfelfogásán, és hogy megtalálja-e a szabadságát” – fogalmazta meg az ifjú rendező.
A film főszereplője a jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen hallgató Tóth Artúr, akit a szombathelyi, a celldömölki, de a budapesti színházlátogatók is ismerhetnek színpadi szerepei alapján, például A Pál utcai fiúk Richtereként. Nem először dolgozik együtt Kristóffal a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház két színművésze, Czegő Teréz és Bellus Attila, akikhez ezúttal Mihály Péter is csatlakozik a teátrumból.
A film operatőre a már diplomás, a Metropolitan Egyetemen mesterszakos Pusztai Lőrinc, jelmeztervezője ezúttal is Szőke Julianna, a Hevesi Sándor Színház munkatársa, zeneszerzője pedig a GINGER? néven ismert Szipőcs Tamás. A film alkotói között van az SZFE több hallgatója, valamint nagykanizsai közreműködők.
A forgatás a csaknem húszfős stábbal három napon át nagykanizsai helyszíneken zajlik (zajlott) augusztus utolsó napjaiban. A korábbi két sikeres kisjátékfilm önkormányzatok és vállalkozások támogatásának köszönhetően készülhetett el. A fiatal alkotó a mostani forgatáshoz pedig olyan támogatókra talált, akik nélkül nem lehetett volna professzionális technikai és személyi hátteret teremteni a film elkészítéséhez. A kép-, hang- és fénytechnikát ezúttal olyan cégek biztosítják, amelyek többségében a Magyarországon készülő amerikai és európai filmek, sorozatok műszaki hátterét biztosítják.
Lendvai Kristóf előző két filmje számos díjat nyert nemzetközi és hazai filmfesztiválokon. A Félúton fődíjas lett a 27. Országos Diákfilmszemlén, Hollywoodban, a Student Los Angeles Film Awards nemzetközi versenyében a középdöntőig jutott, az Egyesült Államokbeli Stillwaterben, a Red Dirt Film Festivalon pedig a legjobb film díját nyerte el nemzetközi mezőnyben a középiskolások kategóriájában. Az olaszországi Bariban a legjobb férfi mellékszereplő díjával jutalmazták Bellus Attilát, az Under The Stars International Film Festival keretében.
A Majdnem eltoltam különdíjat nyert a 25. Országos Diákfilmszemlén és a 63. Országos Függetlenfilm Fesztiválon, Komlón, a III. Hét Domb Filmfesztivál diákfilmes kategóriájában harmadik helyezett lett. Egyedüli magyar alkotásként ebben a kategóriában bejutott az Egyesült Államokbeli West Chester International Film Festival 18 év alatti filmkészítők számára meghirdetett szekciójába. (Fotók: archív – Lendvai Kristóf)
A nagykanizsai rendőrök percek alatt elfogták az elkövetőt, aki egyik ismerősét rabolta ki.
Egy férfi kért segítséget a rendőröktől 2023. augusztus 26-án (szombaton) este 19 óra 20 perckor Nagykanizsán, a Csengery utcában. Elmondta, hogy a buszmegállóban odament hozzá egy férfi, aki kiabálni kezdett vele, majd az ékszereit követelte.
Mivel a sértett nem volt hajlandó átadni az értékeit, a támadó egy zsebkéssel fenyegette, fojtogatta és ököllel meg is ütötte. Az áldozat félelmében átadta a rajta lévő karkötőt és gyűrűket, majd egy kínálkozó pillanatban elmenekült a helyszínről. A sértett a bántalmazás következtében könnyű sérüléseket szenvedett.
A rendőrök a bejelentést követően perceken belül elfogták a bűncselekmény 31 éves gyanúsítottját, akinél a bicskát is megtalálták. A lopott ékszerek egy része került csak elő, mert az elkövető azokat elhajította.
A helyi férfit felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását – közölte a Rendőrség honlapján hétfőn a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
(x) Az idei divat nem aprózza el az átmeneti kabátok kínálatát, hiszen nem csak klasszikus, hanem újragondolt fazonok is bőven akadnak. A legtöbb szabás remekül passzol elegánsabb nadrágokhoz, öltönyökhöz, de bátran viselhetjük őket lezserebb szettek mellett egyaránt. Az átmeneti kabátok egyre nagyobb hangsúlyt kapnak majd, hiszen alig van tél, de mind az ősz, mint a tavasz hosszabbra nyúlik, amikor elkél egy plusz réteg.
Ebben a cikkben átmeneti kabátokat mutatunk, amelyek remek választások a hűvösebb hónapokra.
Az idei kedvencek
Számos idei átalakítás egy-egy kulcstrendhez tartozik, ezzel a gyártók meg szerették volna könnyíteni a legmutatósabb kreációk összepasszítását. A steppelt kabátok például ismét teret nyertek, köszönhetően a különlegességüknek és a funkcionalitásuknak. Pár évvel ezelőtt a legendás waxos Barbour kabátok nagy népszerűségre tettek szert, azóta pedig csak egyre többen választják ezt a márkát. Megtalálhatjuk közöttük a viaszozott, valamint az átmeneti időszakra szóló pehelykabátok mellett a már említett steppelt kabátokat egyaránt. Mivel azonban folyamatosan azon vannak, hogy haladjanak a korral, így igyekeznek hasonlóan magas színvonalú kabátokat gyártani.
A fekete változat egy hosszú kivitel, amely még a keményebb fagyok során is megállja a helyét. A stílusos Chelsea-stílusú szabással rendelkező, könnyű és meleg gyapjú bélésnek hála szinte egész évben remek választás. A bőrrel szegélyezett megoldás teszi igazán egyedivé ezt a gombos galléros steppelt kabátot. A bővített szabás pedig még különlegesebbé teszi az amúgy sem unalmas dzsekit. Ápolás egyszerű, ha koszos lesz, egyszerűen csak be kell dobni a mosógépbe.
Bomber dzsekik a porondon
Még mindig nem sikerült teljesen eltávolodni a ‘80-’90-es évek divatjától, így a bomber dzsekik idén is velünk lesznek. Makacsul ragaszkodnak a helyükhöz, bár egy kicsit más formában jelennek meg. Erre az évre a márkák már kicsit szolidabbra vették a dolgokat, ezáltal lehetővé tették, hogy a kabát szinte minden szetthez tökéletesen passzoljon. A bomberdzseki tehát újra divatba jött. A túlméretezett fazonigazítás pedig jól társítható összeállításokat enged meg.
Milyen férfi átmeneti kabátot érdemes választani?
A dán Revolution márka világoszöld bomber dzsekije a legjobb bizonyíték arra, hogy a skandinávok nem csak a bútorok és a dekorációk terén képesek újat alkotni. Az újrahasznosított poliészterből gyártott, egyszerű szabású modell szinte vonzza a tekintetet, anélkül, hogy túlzottan rikító lenne. A benne található elasztán garantálja a kényelmes viseletet.
A steppelt átmeneti kabátok kapcsán pedig ott van a Barbour limitált kollekciójából származó nyári darab, ami remek választás a hűvösebb reggelekre és estékre egyaránt. A praktikus mellzsebbel ellátott, két klasszikus oldalzsebbel felszerelt dzseki újrahasznosított anyagból készült, ami miatt a gyártása jóval fenntarthatóbb.
A 35 éves férfi 2021 évben májustól novemberig folyamatosan különböző hulladékokat gyűjtött és halmozott fel Nagykanizsa környéki lakóhelyének udvarán, amely során a területen kb. 9 köbméter hulladék gyűlt össze, amely veszélyes hulladékot – autóroncsot – is tartalmazott.
Mivel a vádlott hulladékgazdálkodási engedéllyel nem rendelkezett, a férfivel szemben a Nagykanizsai Járási Ügyészség hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat, melyben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta – tudatta honlapunkkal hétfőn dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes szóvivője. (Fotók: Ügyészség)