Baleset a Lidl parkolóban: nem a tanulóvezetős autó hibázott

Olvasónktól kaptunk fotókat, amelyek tanúsága szerint hétfőn baleset történt Nagykanizsán a Lidl parkolójában. Utána jártunk.

A részleteket Tóth Evelintől, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől tudtuk meg. Augusztus 3-án délután 15 óra 40 perckor Nagykanizsán a Balatoni úton, az Eötvös tér irányába közlekedett egy 23 éves zákányi férfi Peugeot típusú személyautóval.

Balra kanyarodása során nem biztosított elsőbbséget a vele szemben, a Hevesi utca irányából közlekedő Opel típusú személyautónak és összeütköztek.

A baleset során anyagi kár igen, de szerencsére személyi sérülés nem történt – mondta honlapunknak a sajtóreferens. (Fotók: Gelsei István)

Özönvíz Palinban – Sürgős megoldást kérnek!

Kedves KanizsaPress!

Jelenlegi állapot Nagykanizsa, Palin, Majorkert utca. 10 éve nincs változás és megoldás.
A katasztrófavédelem és a tűzoltóság kell minden esetben, akiknek nem sikerül minden esetben időben megérkezni. Ki ilyenkor a felelős?

A városrész csatornarendszere kritikán aluli, van, ahol a vízár kikerüli a csatornát. Mellékelek pár videót, képet.” – írta honlapunknak szombaton Dömötörfy Ildikó.

Az üggyel kapcsolatban Gábris Jácint (ÉVE) önkormányzati képviselő szólalt meg szombaton Facebook oldalán, aki ezt írta.

“Kedves Paliniak!

Nagyon köszönöm mindazon emberek erőfeszítését, akik bármilyen módon is segédkeztek az árvíz által okozott károk enyhítésében, a problémák kezelésében.

Láttam a rendkívüli összefogás hatékonyságát, mind a lakótelepen, mind pedig a falu részen. Tapasztaltam az egymás iránt érzett felelősség és együttérzés erejét.
Köszönöm Kuti Lászlónak és csapatának, hogy egy kiváló bázist biztosítottak a különféle munkálatokhoz, és hogy segítették bejárni a környéket, így gyakorlatilag minden ominózus területre eljutottam a segítségükkel, illetve beszélhettem sok érintettel, valamint ráláthattam az eredendő hibákra (árkolás hiánya, rosszul kivitelezett csapadékvíz-elvezetés, etc.).

Bízom abban, hogy ez a nem kívánt helyzet elég alapot szolgáltat majd ahhoz, hogy a városi költségvetés vonatkozásában komolyabban foglalkozzon a városvezetés és a közgyűlés Palin városrész csapadékvíz elvezetési problémáival.

A magam részéről azon leszek, hogy kellő hangsúllyal érvény szerezzek a jogos igényeknek. Tisztelettel: Gábris Jácint”.

A szombat Nagykanizsa-Palini helyzetről Herle Kristóftól is kaptunk egy videót. Köszönjük szépen!

Bosszantó: egy-egy esőzés után ilyen utakon járnak Nagykanizsán a Szentgyörgyvári-hegy lakói

Tisztelt KanizsaPress!

Ez az út vezet a Szentgyörgyvári- hegy 1-2. hegyhátra, ahol nagyon sok a lakott családi hàz és hétvégi telek. Ilyen úttal kell megküzdenünk az esős napok után,mivel a hegytetőről lezúduló víz kimossa a mészkövet.

A városvezetés pedig nem tesz semmit, pedig tudomásunk szerint már nagyon sok éve be lett ígérve az aszfaltozás. Kérem tisztelettel egy rövid cikkben megosztani a helyzetet a közösségi oldalon. Köszönettel: Varga Attila”. – írta szombaton Olvasónk. Kérésének helyt adtunk, íme a mai fotók.

Vasdarab zuhant egy autóba Kanizsánál – Keresik a kisteherautó sofőrjét

Ma reggel 7:15 és 7:20 között a Nagykanizsán az elkerülő úton, a Dr. Padló után a város felé kb. 2-300 m-rel egy fehér, platós kisteherautóról egy vasdarab esett szüleim gépkocsijára, pontosabban betörte a szélvédőt, ezzel majdnem halált okozva.

A teherautós tovább hajtott!

Tudom, hogy nehéz, de ha bárki tud valami hasznos infót a teherautó megtalálására, kérem segítsen!

Köszönöm!

(Forrás és fotók: Flórek Zsolt – Facebook)

A tavaszi kankalin is virágzik Nagykanizsán

Néhány napja számoltunk be arról, hogy nyílik a hóvirág januárban Nagykanizsán. Mint kiderült, vannak még meglepetések.

Városunkban, nem csak a hóvirág virágzik, hanem, mint a neve is mutatja, a Tavaszi kankalin is. (Primula veris)
Mellékelten küldök ezekről a virágokról, tegnap készült képeket – írta nekünk olvasónk, Kovács István, aki január 6-án a Katonaréten fotózta le a tavaszi virágot/virágokat.

A tavaszi kankalin (Primula veris) a kankalinfélék (Primulaceae) család Primula nemzetségének Magyarországon őshonos, évelő, lágy szárú faja. Nevének latin jelentése “tavasszal az első”.

Európában, a Kaukázusban, Ny-Európában is honos. Magyarországon a Középhegységben elég gyakori, máshol szórványos, lomberdők tisztásain, szegélyein fordul elő. Gyógynövényként is ismert, gyökértörzsét, levelét és virágját is gyűjtik.

A leveleket és a virágokat kinyílásukkor száraz időben szedik, és szellős helyen vékony rétegben kiterítve, gyorsan megszárítják, hogy színüket megőrizzék. A gyökereket kiásás után megtisztítják és egészben, szellős helyen megszárítják – írja a virágról a Wikipédia.

Mi lesz veled kanizsai DKG? Levelet írt a gépgyár volt fejlesztőmérnöke

Tisztelt Szerkesztőség !
A levelet írtam (mint a DKG jövőjéért aggódó kanizsai polgár) az Önök cikke nyomán a DKG anyavállalatának az OT Industries-nek. Hozzájárulok a leközléséhez (amennyiben érdemesnek találják arra), de csak a teljes szöveg közlése esetén (“szemezgetésekhez”: nem !). – írta honlapunknak Vass Tibor. Íme a DKG anyavállalatának írt teljes levele.

“Tisztelt OT Industries Management !
Rácsodálkoztam a honlapjukra, most láttam először, amikor elérhetőséget kerestem Önökhöz. Tényleg nagyon igényes, bármelyik nyugati cég megnyalná mind a tíz ujját… Engedjék meg, hogy mint a DKG egykori fejlesztőmérnöke megszólítsam Önöket a DKG-vel kapcsolatos legújabb hír kapcsán, amely további létszámleépítésről szól. Aggódva figyelem egykori munkaadóm agóniáját: hogyan válik egy sikeres, a gyárban 1500 főt foglalkoztató és részükre, valamint a bedolgozók/beszállítók részére munkát, családjuk számára megélhetést biztosító nagyvállalat a semmivé. Gyakran hivatkoztak Önök az újabb és újabb leépítések során azokra a bizonyos “piaci körülményekre”: valószínűleg van is benne sok igazság, de hadd hozzam ide egy másik volt munkaadómat Nagykanizsáról: a KÖGÁZ szintén kb. 1500 embernek adott közvetlenül munkát, családjának megélhetést. Ezt nagyrészt az olcsó orosz gáz szolgáltatásának köszönhette. Ma (a privatizálások után) az E.on csupán néhány embernek ad Nagykanizsán munkát és az orosz gázból eredő minden hasznot a német cég zsebel be. Vajon miért? Miért jó a magyar politikának, hogy a német embereket gazdagítja? Vannak felsőbb érdekek annál, mint hogy az emberek megéljenek a tisztes munkájukból ezen a tájon is ? Mert ugye itt sem szólhatott bele senki a saját sorsa alakításába. Nem akarom a két cég sorsát összekeverni, de azért látok némi hasonlóságot is. Mit fog kezdeni a politika a kirabolt, sivataggá változtatott országgal? Lehet folytatni Ady sorait: “Még magasról nézvést megvolna az ország…”, de meddig ?Hogyan lehet ugyanaz az aggódás tárgya Ady után 100 évvel is? Két, általam írt hozzászólást tennék még ide befejezésül, melyeket a Facebook-on létrejött diszkurzusban írtam:

ad.1.

Azért a MOL felelőtlen gazdálkodását se felejtsük. Tegnap vittek egy külföldi gyártótól Tiszaújvárosba egy óriási kolonnát (tiszta nyomástartó edény technológia). Ezt (feltételezem) a DKG is le tudta volna gyártani. Ugyanakkor a DKG is és a tiszaújvárosi gyár is a MOL-é !!! Akkor most mit lehet mondani? Tényleg, aki tudja, magyarázza meg ! Nagyon kíváncsi vagyok, miért csináljuk ezt mi, magyarok. ’89-ben is odadobtuk az egész magyar gazdaságot az úgynevezett demokráciáért cserébe. De az a demokrácia, amit kaptunk, már nem ugyanaz a demokrácia volt amire évtizedekig vártunk. Pont azért nem, mert rendszerváltás volt itt is és a SZU-ban is. A tőkének már nem kellett tartania attól, hogy a SZU támogatja (részben pénzzel is!) a nyugati munkásságot a tőkével szemben. Most a nemzetközi tőke (főleg a finánctőke) azt csinál a világban, amit csak akar. Senki nem korlátozza. Itt tartunk most. Szóval az a “végső harc”, ami az Internacionáléban van, még hátravan. És remélem egyszer eljön és én még meg is érem. Nem mintha valaha is nagy “komcsi” lettem volna, de látni kell, hogy a 70-es 80-as évek vezetői úriemberek voltak a tőke mai képviselőivel szemben. Emberségben, felelősségvállalásban, az adott körülmények közötti gazdálkodásban és sok minden másban. Lehetne akár az írásom címe az is: Requiem az egyszervolt DKG-ért.

ad.2.

Csak még egy kis adalék (morgás) a DKG működésének legutóbbi időszakához, aztán csendben maradok: a cég sikeres időszakában termékpaletták sokaságát gyártotta, többek között: görgősfúrókat, tolózárakat, olajipari szerszámokat, gömbcsapokat, acélszerkezeteket (pl fúrótorony), nyomástartó edényeket, stb. Ehhez technológiai háttérként gumiüzemet, kovácsüzemet, hőkezelő üzemet, hatalmas forgácsoló és hegesztő kapacitást, hatalmas anyagraktárat, stb működtetett. Kiegészítésként olajipari járműveket épített, alakított át, nagyjavított, stb. Az utóbbi időszak tulajdonosai tulajdonképpen csak a nyomástartó edény vonalat tartották meg. Könyörgöm, nyomástartó edényt ma már a büdös bogár is tud gyártani (tudjuk milyen képességek kellenek hozzá). Egyáltalán nem szeretném lebecsülni, de nem kellenek hozzá a mai szinten különleges képességek, specialitások, kisebb üzemek is versenyképesen tudnak tartályokat, hőcserélőket, stb gyártani. A DKG mára semmilyen speciális (amit csak ő tud) ismeretet nem tud felmutatni. Egy viszonylag nagy szervezet önköltsége viszont tetemes, a piaci elvárásokra lassan reagál, rugalmatlan. Így nem lehet versenyezni. Nyugodjál békében DKG !!!

Azt szeretném, ha Önök minden szavamat megcáfolnák: hogy egyik sem igaz, hogy nincs igazam, hogy rosszul látok, hogy vannak bizony magasabb érdekek amiket én nem tudok, hogy ez az egész nem tartozik se rám se semelyik alkalmazottra, hogy csak az a dolgunk, hogy elviseljük/elszenvedjük a ránk mért döntéseket/csapásokat.

Szeretném, ha levelemet megismerné legalább a helyi média. Ezzel az igényemmel meg fogom keresni őket.

Kérem, ha van mondanivalójuk a fentiekkel kapcsolatban, azt tudassák velem. Köszönöm, ha legalább elolvassák!

Nagykanizsa, 2019.12.08. Advent második vasárnapja. Vass Tibor”

Ködös november Nagykanizsán

Az elmúlt napok csapadékos időjárása következtében ködös hajnalokra, reggelekre ébredtünk Nagykanizsán is.

A ködbe burkolózott városrészekről S. Varga György olvasónk készített fotókat. Köszönjük szépen!

Hogy milyen lesz a hétvége időjárása? Az időjósok szerint ilyen.

Szombaton az ország nagyobb részén gyengén felhős, napos időre lehet számítani, hosszabban felhős területek elsősorban északkeleten lehetnek. Csapadék nem várható. A szél többfelé élénk, helyenként erős lesz. A minimumhőmérséklet 1-6, a maximumhőmérséklet 8-13 fok között valószínű.

Vasárnap a Dunántúlon kisebb területen tartósan megmaradhat a köd, az ország túlnyomó részén ugyanakkor derült vagy gyengén felhős időre lehet számítani, a kevés ködfolt reggel, kora délelőtt feloszlik. Csapadék nem várható. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 5, a legmagasabb hőmérséklet 7 és 14 fok között várható.

50 éves érettségi találkozóját tartotta a Mező gimnázium első Izzós osztálya

1965-ben az Egyesült Izzó Nagykanizsa Fényforrásgyárának telepítésével egy időben indult el a Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Ipari Szakközépiskola 1965-ös évfolyamának első Izzós osztálya. A heti 6 napos képzési formában (4 nap elméleti és 2 nap gyakorlati) tanultunk és készültünk az érettségire valamint a mechanikai műszerész szakmunkás vizsgára egyaránt.

A negyedik év végén 34-en végeztünk és lettünk érettségizett szakmunkások. A végzettek közül többen az Izzóban kezdtek el dolgozni, de hamarosan lettek pályaelhagyók is.
Páran pedagógusi, egyetemi végzettséget szereztek, mások más szakma után néztek, például mozdonyvezetőnek álltak.

Két osztálytársunk az akkori NDK-ban találta meg boldogulását, és ott is alapítottak családot.
Szóval így vágtunk neki az életnek.

Hamar eltelt az 50 év.
Az idei évben betegségek miatt megcsúsztunk a tavaszi-nyár eleji találkozó szervezésével, így a találkozónkat október 19-én sikerült megszerveznünk.
Sajnos az évek során páran eltávoztak közülünk. Éppen a mostani évforduló után pár nappal ment el a 7. osztálytársunk.
Ez alatt az idő alatt 5 évente mindig találkoztunk. Felelevenítettük a diákkori élményeket, anekdotáztunk, örültünk egymásnak.

A 45. évforduló óta átálltunk az évenkénti találkozókra.

Az első az 1969-es tablóképünk, a második az idei 50 éves találkozón készült. Sajnos nem mindenki tudott jelen lenni de a megjelentek a szokásos jó kedvvel emlékeztek meg a diák évekről és a távol maradókról egyaránt.

(Kép és szöveg: Török Tibor)

1 2 3 14