Részeg női sofőr ütközött a körforgalomban Nagykanizsánál

Egy porrogszentkirályi 29 éves nő július 13-án a kora esti órákban ittas állapotban vezette személygépkocsiját Letenye felől az M7-es autópályán, arról a Nagykanizsa-keleti lehajtón tért le a 70803-as számú útra, melyen Nagykanizsa felé akart tovább menni.

Amikor a nő a körforgalomhoz ért, oda az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére úgy hajtott be, hogy annak során nem biztosított elsőbbséget a körforgalomban szabályosan közlekedő másik személygépkocsinak, ezért bal elejével és oldalával a másik jármű jobb elejéhez és oldalának ütközött.

Az ütközés hatására a másik autó a körforgalom közepén kialakított kiemelt füves területre sodródva állt meg. A nő észlelte az ütközést, azonban járművével nem állt meg, a helyszínről Nagykanizsa irányába eltávozott anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a baleset következtében bárki megsérült-e, segítségnyújtásra emiatt szorul-e.

A másik kocsit vezető férfi és három családtagja személyi sérülést nem szenvedtek; azonban a személyi sérülés bekövetkezésének objektív lehetősége fennállt.
A nő vérében a cselekmény elkövetésekor 1,9 – 2,0 ezrelék közötti (közepes fokú) alkoholkoncentráció előidézésére alkalmas alkohol volt.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség cserbenhagyás és járművezetés ittas állapotban vétsége miatt emelt vádat – tájékoztatta honlapunkat a napokban dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Kidöntötte a táblát, kiszállt és elesett benne a piás sofőr Nagykanizsán

Érdekes, nem mindennapi jelenetnek lehettek tanúi hétfőn 23 óra után a nagykanizsai Platán sor lakói. Ekkor egy részeg autós kocsijával kidöntötte az utcában található kijelölt gyalogosátkelőhely táblát, majd kiszállt az autóból és még a közlekedési táblában is elesett. A fura esettel kapcsolatban információt kértünk a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságtól.