Halálos balesetet okozott a nagykanizsai férfi – próbaidő és eltiltás a büntetés

A Nagykanizsai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki figyelmetlenségből okozott halálos balesetet.

A megállapított tényállás szerint a vádlott 2021 júniusában Nagykanizsa irányából közlekedett – nappali, jó látási, derült időjárási és gyér forgalmi viszonyok között – a 74. számú út felé 81-85 km/óra sebességgel. Figyelmetlensége miatt egy enyhén balra ívelő, kissé emelkedő kanyarban autójával áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba.

(A fotó illusztráció)

Bár járművét elkezdte visszakormányozni, mégis összeütközött a vele szemben szabályosan, 75-80 km/óra sebességgel közlekedő motorkerékpárossal. A baleset következtében a motoros az ütközési ponttól 1,3 méterre esett, a motor pedig körülbelül 24 métert csúszott. A vétlen férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítást követően elhunyt.

A Nagykanizsai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött az ügyben és bűnösnek mondta ki a férfit közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt. Ezért őt 1 év 8 hónap szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette, továbbá 4 évre eltiltotta a gépjárművezetéstől is.

A büntetővégzés jogerős – tudatta honlapunkkal dr. Bartalné dr. Mentes Judit, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.
Előzmények itt: Vádemelés: Nagykanizsán ütköztek, meghalt a vétlen motoros
.