Cserbenhagyta az elesett motoros tanulót Nagykanizsán

Egy 2000-ben született nagykanizsai férfi 2021. október 21-én este Nagykanizsán a Sugár utcán közlekedett egy Volkswagen Multivan típusú személygépkocsival, a Fő út irányából a Rákóczi Ferenc utca felé.

Amikor a vádlott a járművel a Sugár utca és a Rozgonyi utca kereszteződéséhez ért az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla jelzésére nem állt meg a kereszteződésben, oda behaladt és nem biztosított elsőbbséget a neki balról, a védett úton, a Rozgonyi utcán szabályosan közlekedő, motorkerékpár vezetést tanuló fiatalember által irányított motorkerékpárnak, akit oktatója személygépkocsival követett.

A tanuló a vádlott által vezetett járművet észlelve vészfékezett és a motorkerékpárral elesett. A vádlott észlelve a motoros elesését a helyszínen lassított, majd tovább hajtott a Sugár utcán, anélkül, hogy meggyőződött volna arról a baleset következtében a motorkerékpár vezetője megsérült-e vagy segítségnyújtásra szorult-e. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség cserbenhagyás vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal hétfőn dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.