Cserbenhagyás miatt áll bíróság elé a nagykanizsai férfi

Egy 1995-ben született nagykanizsai férfi az idén, március 28-án délelőtt 9 óra 50 perckor érvényes vezetői engedély nélkül vezetett egy személygépkocsit Nagykanizsán a Bagoly utcán a 61. számú főút irányába.

Amikor a sofőr a Bagoly utca 10. számú ingatlan előtti útszakaszhoz ért, ezen ingatlan előtt kialakított betonhídról, balról – az elsőbbség megadása nélkül – járműve elé kanyarodott egy személygépkocsi.

Az ütközés elkerülése érdekében a terhelt a járművét jobbra kormányozta és intenzíven fékezett, ennek ellenére a járműve bal első részével nekiütközött az eléje kihajtó személygépkocsi jobb első részének, mely ennek következtében az a menetiránya szerinti bal oldali vízelvezető árokba csapódott.

A baleset következtében mindkét személygépkocsiban vagyoni kár keletkezett, személyi sérülés nem történt, azonban a személyi sérülés bekövetkezésének objektív lehetősége fennállt.

A balesetet okozó férfi lassított, mivel azonban vezetői engedéllyel nem rendelkezett, elhagyta a helyszínt anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a baleset következtében bárki megsérült-e, segítségnyújtásra szorul-e.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség cserbenhagyás vétsége miatt emelt vádat – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

Udvarában fogták el a cserbenhagyó 72 éves kanizsai férfit – Dél-Zala Press

Segéd-motoroskerékpárral közlekedett egy férfi Nagykanizsán, a Kodály Zoltán utca irányából a Bartók Béla utca felé hétfőn 16 óra körül, amikor a kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt lassított és a mögötte érkező Fiat típusú személyautó hátulról nekiütközött, a sofőr pedig megállás nélkül távozott a helyszínről. A balesetben a motoros könnyű sérülést szenvedett.