1 év fogházra ítélték Gondi Zétény és édesanyjának zalakomári gázolóját

Nem jogerősen 1 év fogházra ítélte, valamint közügyek gyakorlásától 2 évre, a közúti járművezetéstől pedig 3 év 6 hónapra eltiltotta a Nagykanizsai Járásbíróság azt a nőt, aki a gyalogos átkelőhelyen elütött két gyalogost.

A vádlott 2018. április 15-én 20 órakor esti szürkület, borult égbolt, jó látási viszonyok és működő közvilágítást mellett közlekedett a városban. A személygépkocsi a biztonságos közlekedésre többszörösen alkalmatlan állapotban volt, mivel a belső visszapillantó tükre hiányzott, a hátsó gumik kopottak voltak, és a hátsó kerekek nem voltak fékezhetőek. A szakértő szerint a vezetőnek kellő gondosság mellett észlelnie kellett volna a hibákat.

(Fotó: MTI/Varga György)

A vádlott az útvonalán lévő kijelölt gyalogos átkelőhelyet kb. 50-55 km/óra sebességgel, tompított világítást használva közelítette meg, amikor vele szemben egy személygépkocsi érkezését észlelte. A másik autó vezetője a gyalogos átkelőhely előtt megállt, hogy az előtte áthaladó gyalogosok – egy nő, egy gyermek, valamint egy férfi – elsőbbségét biztosítsa. A vádlott azonban a figyelmetlensége, valamint a sebesség helytelen megválasztása miatt későn észlelte a gyalogosokat, s a fékezés és az ellenkormányzás ellenére a jármű jobb elejével elütötte a nőt, bal elejével a gyermeket.

A gyermeknél a baleset következtében maradandó testi fogyatékosság alakult ki, ami a központi idegrendszer működészavarában és végtagi bénulásokban mutatkozik meg, míg a nő a koponyaalap ékcsontjának törését, a jobb oldali felkarcsont törését, a jobb könyöktájék, a mellkas és a jobb térd zúzódását szenvedte el. A vádlott a baleset helyszínéről megállás nélkül továbbhajtott.

A Nagykanizsai Járásbíróság a 2020. november 5. napján hozott ítéletében a vádlottat bűnösnek mondta ki segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében, továbbá közúti baleset okozásának vétségében. Ezért őt 1 év fogház büntetésre ítélte, 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, továbbá 3 év 6 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől is.
Az ítéletet az egészségügyi adatok védelmének biztosítása érdekében zárt tárgyalás után, nyilvánosan hirdette ki a bíróság. Az indokolásban elhangzott: a vádlott két kiskorú utasával hosszabb utat tett meg a közlekedésre alkalmatlan autóval, így utasai testi épségét is veszélyeztette.

A KRESZ előírásait többszörösen is megszegve okozott balesetet, hiszen az autó műszaki állapota mellett nem megfelelően közelítette meg a gyalogos átkelőhelyet, illetve nem állt meg a baleset okozását követően. A szakértő megállapítása szerint, ha megfelelően működik a kocsin a fékrendszer, még 43-49 km/h sebesség mellett is fékezésre alkalmas lett volna a jármű, s elkerülhető lett volna az ütközés. Súlyosító körülmény volt, hogy a nőt büntették már meg közlekedési szabálysértés miatt, illetve, hogy a városban nagymértékben elszaporodtak a gázolásos balesetek.

Enyhítő körülményként merült fel, hogy a vádlott büntetlen előéletű, elismerte felelősségét, 2 kiskorú gyermeket nevel, illetve 18. életévét betöltött gyermeke még folytatja tanulmányait. Különös nyomatékkal enyhítő körülmény volt a nő jelentősen megromlott egészségi állapota, amelyről a zárt tárgyalás miatt a bíróság nem adhat további információt.
Az ítélet nem jogerős, mind az ügyész, mind a vádlott és védője 3 napot tartott fenn – tájékoztatta honlapunkat csütörtökön dr. Bartalné dr. Mentes Judit, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

A nagykanizsai zebrán elgázolt kisfiúnak gyűjt a Jótékonysági Kupa-Nagykanizsa – Dél-Zala Press

Sziasztok! A következő sorokban megismerhettek, egy most 7 éves, kőkemény harcos kislegényt, Gondi Zétényt, az Ő és családja történetét, mindennapjaik küzdelmét. De ehhez egy kicsit vissza kell ugranunk az időben. A Gondi család boldogan élte mindennapjait, egészen a végzetes napig. 2018.04.15. vasárnap este 20:00 körül Nagykanizsa, Balatoni út.