A nagykanizsai zebrán elgázolt kisfiúnak gyűjt a Jótékonysági Kupa-Nagykanizsa

Sziasztok! A következő sorokban megismerhettek, egy most 7 éves, kőkemény harcos kislegényt, Gondi Zétényt, az Ő és családja történetét, mindennapjaik küzdelmét. De ehhez egy kicsit vissza kell ugranunk az időben.

A Gondi család boldogan élte mindennapjait, egészen a végzetes napig. 2018.04.15. vasárnap este 20:00 körül Nagykanizsa, Balatoni út. Éva, Norbi és kisfiúk Zétény, épp egy zebrán keltek át. Az egyik sávban megadták az elsőbbséget, az autó megállt. Már csak pár méter volt a túloldalig, amikor a másik sávban felbukkant egy autó, amely szinte fékezés nélkül elgázolta Évát és az akkor mindössze 4 éves Zétényt!

(A baleset helyszíne: Fotó: MTI/Varga György)

Norbit, az édesapát nem érte el az autó, neki szerencséje volt. A gázoló segítségnyújtás nélkül elhajtott, magára hagyva a sérülteket. De később elfogták. (Mivel nem született még ítélet az ügyben, bármilyen nehéz és felháborító is az egész, kérünk mindenkit, mellőzétek az ezzel kapcsolatos hozzászólásokat.) Anyát és fiát kórházba vitték, ahol kiderült, hogy Zétény olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azonnal Pécsre szállították, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta, koponyacsontját eltávolították. Hetekig élet-halál között lebegett,mesterséges kómában tartották. Idővel gégekanüllel és gyomorszondával került a zalaegerszegi gyermekrehabilitációs osztályra.

Az orvosok nem sok jóval biztatták a családot, ágyhoz kötött életet jósoltak Zéténynek. De ez a kisember rácáfolt mindenre és fokozatosan javulni kezdett az állapota. Elképesztő milyen erős, kitartó gyerkőc!!! Megtanult enni, segítséggel már sétálni is tud és a beszéde is egyre érthetőbb. A család mindent megtesz Zétényért, bíznak a csodában. A cél ,felépülés az önálló élethez. Ez még hosszú- hosszú éveket vesz igénybe, sok műtét, rehabilitáció vár még rájuk. Ehhez rengeteg kitartás, erő és áldozat szükséges az egész család részéről. Zéti 24 órás felügyeletet kíván, édesanyja van mellette a nap minden percében. Apuka dolgozik, az ő fizetéséből és az ápolási segélyből próbálnak mindent megadni fiúknak. Rendszeresen járnak Zalaegerszegre és Budapestre rehabilitációra,illetve Pécsre kontroll vizsgálatokra. Rengeteg kiadással jár minden kezelés. Az Ő helyzetükön szeretnénk segíteni, kicsit is könnyíteni a terheiken. Ő értük lesz a 2021 VIII. Jótékonysági Kupa!

De addig is, aki úgy érzi, anyagilag támogatná a családot, az közvetlenül Nekik utalhat a következő számlaszámra: Gondi Norbert MKB BANK : 10300002-10495863-49010015 Közlemény: Adomány.

Zéti sok speciális szert szed/használ többek közt: Varga gyógygombás készítményeket és CBD olajat. Zétény tornára is jár rendszeresen a kis harcos, mely alkalmanként 6000Ft. Ezzel kapcsolatban is várunk felajánlást, ha esetleg valaki vagy valakik ennek költségét vállalnák át. Hatalmas segítség lenne a családnak. A jelenlegi Covid helyzetet figyelembe véve, bár mi minden eszközzel azon leszünk, hogy a szokásos jótékonysági kupánkat megtartsuk, sajnos arra is készülnünk kell, hogy nem engedélyezik a rendezvényt. De erről majd később…

Ezért létre hoztunk egy licit csoportot, amit ezen a linken értek el : Jótékonysági Licit Gondi Zétényért.

Ez egy licitoldal, ahol magánszemélyek és cégek felajánlásait várjuk licitálásra. A teljes befolyt összeg a Gondi család részére megy. Arra kérünk Mindenkit, hogy osszátok és hívjatok meg minél több embert a licitcsoportba és licitáljatok illetve ajánljátok fel licitre, amit gondoltok, legyen az szolgáltatás, tárgy, élelmiszer stb… Ezzel kapcsolatosan minden részletet megtaláltok a csoportban. Segítsünk együtt Zétény felépüléséért! – írta Facebook oldalán szerdán a Jótékonysági Kupa-Nagykanizsa.

Kisfiút és anyát gázolt Nagykanizsán, vádat emeltek ellene – Dél-Zala Press

Egy 48 éves zalakomári nő 2018. április 15. napján 20 órakor Nagykanizsán, Balatoni úton közlekedett a Mercedes-Benz A170 CDI típusú személygépkocsijával a Huszti György tér irányából a Hevesi Sándor utca felé. A járműben utasként a jobb első ülésen gyk. fiát, míg a bal oldali hátsó ülésen kk.lányát szállította.