Hogyan tovább? – Alpolgármester nélkül Nagykanizsa

„Még várat magára a megegyezés az alpolgármester vagy alpolgármesterek személyéről Nagykanizsán – az ősz óta tartó patthelyzet az országos sajtó érdeklődését is felkeltette. Egy frissen megjelent cikk például arról ír: az Éljen VárosuNk! Egyesület kilátásba helyezte a közgyűléstől a polgármesterre ruházott jogok megvonását Balogh Lászlótól.

A tegnap felröppent hírekre sajtótájékoztatón reagált a Fidesz helyi szervezete. Bizzer András frakcióvezető, akit a decemberi és a januári közgyűlésen is eredménytelenül javasolt alpolgármesternek Balogh László, most azt mondta: az ÉVE képviselői „báránybőrbe bújt farkasként” az együttműködés látszatát keltik, ezt bizonyítja a bizottsági helyek elosztása, a tanácsnokok száma, és a nyolc önkormányzati cégvezető közelmúltbeli elbocsátása is.

(A nagykanizsai városháza 2020 februárjában)

– Itt az ideje, hogy felszólítsuk a nyolcakat, és a belőlük alakult Fodor Zrt.-t: fejezzék be végre városellenes politizálásukat, és ne csak magukra, hanem a város polgáraira is gondoljanak. A szavazók szavazatinak arányában történjen a megegyezés. Ezek a fenyegetésbe bújtatott aránytalan javaslatok nem lehetnek a megegyezés alapjai, ezért a Fidesz-frakció, tartva magát a megegyezés szándékához, várja a megfelelő ajánlatot. Legyen ez most, vagy a kormányhivatal intézkedése után – fogalmazott.

Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő szerint az ÉVE-frakciónak ugyanúgy figyelembe kell vennie a választás döntetlen-közeli eredményét, a szavazatok arányát, ahogy annak idején ő és pártja tette, amikor 2010-ben polgármester lett. Ellenkező esetben az ÉVE semmibe veszi annak a mintegy hétezer embernek az akaratát, aki a fideszes jelöltekre voksolt októberben, tette hozzá.

– Mindenki ebben a frakcióban a megegyezés híve. De időbeli beszorítást, zsarolást, arrogáns fenyegetést, én azt látom a képviselőtársaimon, hogy nem tudnak elfogadni. Normális hangnemben kell ezt megtenni, és természetesen, még egyszer mondom, beszélve polgármester úrral és a frakció tagjaival, mindenki tudomásul veszi, hogy a minimális többség a nyolcaknál van – mondta a politikus.

(A tavalyi alakuló ülésen a nagykanizsai képviselő-testület. Fotó: Vízvári József)

Mivel januárban harmadszor sem sikerült alpolgármestert választani, mulasztásos törvénysértés esete áll fenn, ezért a Zala Megyei Kormányhivatal dönt arról hamarosan, ki töltse be a tisztséget.

– Ami azért pár hónapot igénybe vesz, figyelembe véve a bírósági utat is, természetesen. Ezt mi tudomásul vettük. A frakciónk abban maradt: nem tudunk mit csinálni. Folytatjuk azt az utat, amin elindultunk. Nekünk az első a város működőképességének a megőrzése, ehhez pedig fel kell állítanunk azokat a működési formákat, amelyek ezt lehetővé teszik. Éppen ezért az összes rendeletet, amelyben a polgármesternek a közgyűlésről átruházott hatásköre van, a fontosabb, jelentősebb döntési hatásköröket mind megvonjuk a polgármester úrtól, és áthelyezzük a bizottsági hatáskörökbe – nyilatkozta Fodor Csaba, az Éljen VárosuNk! Egyesület frakcióvezetője.

Emellett egyéb más szigorítások is várhatók a polgármester jogkörében, így megvonhatják tőle például a polgármesteri keretről való rendelkezést, amelyet szintén a bizottságokra ruháznának át. Az összeget továbbra is civil szervezetek, valamint a kultúra és a sport támogatására fordítanák. Az intézkedésekről szóló döntés várhatóan még a februári – a költségvetést tárgyaló – közgyűlés előtt megszületik. Ha viszont az egy vagy több alpolgármesterről megállapodnának a frakciók, akkor az ÉVE a tanácsnoki rendszert és a bizottsági helyeket is újratárgyalná.” (Forrás: Kanizsa Újság)

Nagykanizsa Megyei Jogú Város rendkívüli közgyűlését Balogh László polgármester február 27-én (csütörtökre) hívta össze. A Vasemberház dísztermében 16 órakor kezdődő ülésen várhatóan nyolc napirendi pontot tárgyalnak meg Kanizsa választott képviselői, melyek között az alpolgármester megválasztása nem szerepel.