Bezárt a valaha szebb napokat látott nagykanizsai DKG

Sajtóhírek szerint pénteken volt az utolsó munkanapjuk a nagykanizsai DKG még megmaradt dolgozóinak, az egykoron szebb napokat látott gyár bezárta kapuit.

Az OT Industries DKG Gépgyártó Zrt.-nél 2014 december 31-én még 351 alkalmazott dolgozott, majd az orosz piacról érkező megrendelések visszaesése miatt 2016-ban 170 dolgozótól váltak meg. Ezt követően 2017-ben is volt egy kisebb leépítés.

Tavaly decemberben 105 ember elbocsátását jelentette be a cég, a munkáltató a döntését a nyomástartó gyártás megszűnésével indokolta dolgozóinak.

“A cég sikeres időszakában termékpaletták sokaságát gyártotta, többek között: görgősfúrókat, tolózárakat, olajipari szerszámokat, gömbcsapokat, acélszerkezeteket (pl fúrótorony), nyomástartó edényeket, stb. Ehhez technológiai háttérként gumiüzemet, kovácsüzemet, hőkezelő üzemet, hatalmas forgácsoló és hegesztő kapacitást, hatalmas anyagraktárat, stb. működtetett. Kiegészítésként olajipari járműveket épített, alakított át, nagyjavított, stb…

Az utóbbi időszak tulajdonosai tulajdonképpen csak a nyomástartó edény vonalat tartották meg. Könyörgöm, nyomástartó edényt ma már a büdös bogár is tud gyártani (tudjuk milyen képességek kellenek hozzá). Egyáltalán nem szeretném lebecsülni, de nem kellenek hozzá a mai szinten különleges képességek, specialitások, kisebb üzemek is versenyképesen tudnak tartályokat, hőcserélőket, stb.. gyártani.

A DKG mára semmilyen speciális (amit csak ő tud) ismeretet nem tud felmutatni. Egy viszonylag nagy szervezet önköltsége viszont tetemes, a piaci elvárásokra lassan reagál, rugalmatlan. Így nem lehet versenyezni. Nyugodjál békében DKG !!!” – írta többek honlapunknak tavaly december elején Vass Tibor a kanizsai cég volt fejlesztőmérnöke, aki levelét elküldte a tulajdonos OT Industries Management-nek is. Azt nem tudjuk, hogy a kanizsai DKG tulajdonosa azóta válaszolt-e a cégért aggódó mérnök soraira. A teljes levél ITT OLVASHATÓ.

Cziráki Vilmos, a cég nyugdíjas dolgozójának Egy vállalat fejfájára – Vers a DKG-ról című költeményét is közreadtuk tavaly, amely így szól. (Fotók: S. Varga György. A pénteki utolsó munkanap a kanizsai gyárban.)

“Háború volt negyvennégyben, sokan hitték, itt a vég.
Páran mégis azt gondolták, ne adjuk fel, tegyünk még!
Gyár épült a mocsárban, mert ember sorsa a munka.
Eleitől ezer évig mindenki ezt tanulta.

Akkoriban a verejték nem számított károsnak,
Így hát hamar büszkesége lett a gyár a városnak.
Növekedtünk bizony szépen, akár nyáron a virág,
Együtt voltunk jóban, rosszban, s tudott rólunk a világ.

Fúrónkkal nem egymást fúrtuk, földet túrták olajért,
Mely kitört a szorításból, ha a fúró odaért.
Az árbócunk tetején meg úszhattál a mámorban,
Tisztán láttad a magasból, hogy mi van a távolban.

Vehettél itt gömbcsapokat – ha az kellett – szelepet,
Tekerhettél bizony nálunk mindenféle kereket.
A műhelyek tele voltak tartályokkal, szűrővel,
Sorolhatnám napestig még, de nem bírnám tüdővel.

Ötezer jó termékünkkel jártunk mi a piacra,
Majd kétezer dolgozónk így nem is szorult vigaszra.
Aztán jött a rendszerváltás, tele voltunk reménnyel,
S találkoztunk a falakkal, ráadásul keménnyel.

Karcsúsítás lett a sláger, mondták ez a fejlődés,
Aztán láttuk, ez nem egyéb, ez maga a vergődés.
Váratlanul segítség jött, messzi fagyos keletről.
S jutott némi anyagi is a pénzügyi keretből.

A nemzeti büszkeséget nem is hagyta hidegen,
Ha egy cégnek ugye jól megy és a tulaj idegen.
Az ész helyett hamarosan megjelent a tudomány:
Szakértelem nem érdekel, mert én jobban tudom ám!

Zászlóerdő meg a roadshow, mint a cirkusz Rómában,
Amint tudjuk, ez tartotta a köznépet kómában.
Frissen kapott köcsögünkkel vigyorogtunk kínunkban,
Sok pecsenyét kisütöttek sajnos a mi zsírunkban.

Közben eltűnt a brigádház, aztán meg az üdülő,
Ami persze logikus is, mert nem ebben üdül Ő.
Szekeret is szerkesztettünk tudományos alapon,
Nem látszott át az üres fej azon az új kalapon.

Persze azért, hogy ne tűnjünk mi teljesen baleknak,
Kancellárt is kineveltünk a művészi balettnak.
Nem tudom, hogy helyén mi lesz, stadion, vagy áruház,
Ez a kettő, amelybe most a hatalom beruház.

Halotti tort megülik majd az ártatlan ördögök,
Mit tehetek, szomorúan magam elé dörmögök:
Ha úgy vesszük, szép kort megért, nyugodjék hát békében!
De mi, akik ott dolgoztunk, nyugodhatunk békében?”

 
loading...