Koronavírus: vészhelyzetre készül Magyarország

Az eddigi adatok szerint nincs Magyarországon koronavírussal fertőzött beteg, a védekezéshez szükséges minden eszköz rendelkezésre áll és a tisztifőorvos azonnal akciótervet készít – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Gulyás Gergely kérdésre közölte azt is, hogy szükség esetén, a vírus terjedésétől függően tudomása szerint a napokban leállíthatják a Kína és Magyarország közötti repülőjáratokat.

A miniszter elmondta, a kormány szerdai ülésén meghallgatta a koronavírusról az országos tisztifőorvost, akit felhatalmazott a védekezés irányítására, illetve azt várják tőle és a szaktárcától, hogy azonnal készítsen akciótervet. A magyar egészségügyi intézményrendszer felkészült arra, hogy felvegye a betegséggel szembeni küzdelmet – hangsúlyozta.
Ismertetése szerint Magyarországon ha felmerül a koronavírus gyanúja, soron kívüli laboratóriumi vizsgálatot rendelnek el.

A tisztifőorvos életbe léptette a vírus elleni védekezésben követendő protokollt, ezért történt az, hogy szerdán a határon megállítottak egy Prágából érkező, kínaiakat szállító buszt, és megmérték az utasok testhőmérsékletét – tette hozzá.
Közölte azt is, hogy repülőtereken és az érzékeny belépési pontokon további technikai eszközök felszerelése várható, hogy kiszűrjék az országba lázasan érkezőket.

Gulyás Gergely közölte, ha a betegség gyanúja felmerül, akkor az érintettnek karaténban kell megvárnia a vizsgálat eredményét, és az országba történő belépés meg is tagadható.
A miniszter beszámolt arról, hogy az Egészségügyi Világszervezet január 30-i adatai szerint világszerte 7.711-en fertőződtek meg a vírussal és 170-en haltak meg, a legnagyobb mértékben továbbra is Kínát érinti a vírus. Európában a helyzet lényegesen jobb: Franciaországból négy, Németországból szintén négy, míg Finnországból egy laboratóriumi vizsgálatokkal megerősített esetet jelentettek – közölte.

Megerősítette azt is, hét magyar jelezte, hogy soron kívül haza szeretne jönni Kínából. A térségben tartózkodó állampolgárok egészségesek – közölte, hozzátéve: a külügyminisztérium egyeztet arról, mi tud tenni az ő érdekükben.
Gulyás Gergely elmondta, a pekingi magyar nagykövetség folyamatos kapcsolatban van a kínai külügyminisztériummal és az érintett térség külügyi irodáival. Azt mondta, a konzuli szolgálat folyamatos ügyeletet tart
.

Kérdésre válaszolva közölte, hogy a franciáktól szóbeli ígéret van arra, hogy azt a hét magyart, aki haza szeretne jönni Kínából, elhozzák. Megjegyezte, a franciák jó eséllyel bejutnak Kínába, így mindenki az ő gépükön akar helyet foglalni. Vagyis ha ez a megoldás nem sikerül, akkor Magyarország saját erőből kihozza onnan a hét magyart, a honvédségnek van erre kapacitása, ha szükséges katonai géppel ki lehet hozni őket – magyarázta.

A koronavírus új törzse, amelyet a WHO 2019-nCoV-nak nevezett el, először a kínai Vuhanban jelent meg 2019 decemberében. A nCoV-2019 vírus tünetei és terjedése

A gyakori kézmosás és a higiénés szabályok betartása pillanatnyilag az egyetlen védekezési mód a koronavírussal szemben – közölte a Semmelweis Egyetem (SE) csütörtökön a honlapján. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tájékoztatása szerint a koronavírus a lappangási ideje alatt is fertőz, vagyis a körülbelül kéthetes tünetmentes időszakban is továbbadható.

Az SE közleménye szerint Magyarországon jelenleg nem kell tartania a megbetegedéstől azoknak, akik a közelmúltban nem jártak Kínában, vagy a velük egy háztartásban élők nem utaztak fertőzött országba.

Az egyetemen mintegy 400 távol-keleti hallgató tanul, köztük 52 kínai, akiknek a szorgalmi időszak megkezdése előtt ki kell töltenie egy részletes kérdőívet. Ez alapján dönthető el, mekkora a kockázata annak, hogy valamelyikük hordozhatja a vírust. Ha ez felmerül, de a hallgató tünet- és panaszmentes, kéthetes járványügyi megfigyelés alá vonja az egyetem, míg egy esetleges fertőzés tüneteinek jelentkezésekor az Egyesített Szent István és Szent László Kórházba szállíttatják a beteget.

Rámutattak, a betegség kezdeti tünetei nem különböznek a felsőlégúti vírusfertőzések, például az influenza tüneteitől. Ha valakinél a hirtelen kialakuló, több napig tartó lázas állapot és a felsőlégúti panaszok mellett köhögés és nehézlégzés jelentkezik, valamint a közelmúltban ő vagy hozzátartozója járt a vírussal fertőzött országokban, az Egyesített Szent István és Szent László Kórházban jelentkezhet. MTI