Már nem először hallani Szilvia teljesítményéről, amit nekünk, átlag zalaiaknak még felfogni is nehéz. Most viszont a DélZalaPress megragadta az alkalmat, és egy latte mellett megpróbáltam megérteni, mi is teszi Szilvia eredményét régiónk – és hazánk – sporttörténetének kiemelkedő színfoltjává. Az ultra maraton világában az egyik legkeményebb verseny a Spartathlon a maga 246 kilométerével, a hőmérséklettel, és a terepével. Lubics Szilvia nem először indult el ezen a verseny, de még nagyobb öröm, hogy nem is először nyeri meg. Ezúttal viszont női pályacsúcsot futott!
Épp a minap számolt be az RTL Klub is az eredményről, és büszkeséggel töltött el közben a tudat, hogy ma én is beszélgethetek veled. Abból a riportból viszont nem kapunk megfelelő képet arról, hogy egy háromgyerekes anyukát mi is hajt egy ilyen versenyen való részvétel előtt, közben és utána?
Úton a győzelem felé, fotó: Chris Boukoros, Adventure
Először a versenyszellem és a kihívás volt az alapmotiváció. Régóta futok, és fontos, hogy időről időre megmérettessem magam komolyabb versenyeken. Rendszerint versenyek után döntöm el, hogy részt veszek-e a következőn vagy sem. Ha jó a teljesítményem akkor azért, ha rosszabb, akkor pedig azért. Ezen a távon már 5. Alkalommal indultam, és harmadszorra nyertem meg. Először nagyon nehezen viseltem, szinte alig bírtam beérni a célba. Még az is megfogalmazódott bennem utána, hogy hagyom az egészet, végül egy hosszabb kihagyás után mégis elindultam, akkor már sokkal jobb teljesítményt nyújtva. Utána már természetesen a győzelem hajtott és a minél jobb teljesítmény elérése.
A lelkierőt az a bíztatás adja, amit a fiaimtól és a páromtól kapok.
Az idei versenyen 26 óra 53 perc alatt sikerült lefutnom a távot, ami női pályacsúcs a 32 éves verseny történetében, még nőnek nem sikerült 27 órán belül teljesíteni a 246 km-t. Ez a sikerélmény és az a bíztatás, amit a helyiektől tapasztaltam, egyértelműen hajt előre. Nem beszélve arról a környezetről, ahol futhatok… Más versenyeken is elindulok, közülük a legbüszkébb egy 12 órás osztrák versenyemre vagyok, ahol az idén korosztályos világcsúcsot futottam! Ezekhez a teljesítményekhez maximumot kell kihozni magamból mind fizikailag, mind lelkileg. Előbbi magától értetődő, utóbbi pedig azért kell, hogy ne adjam fel menet közben. Sokan nem tudják elképzelni milyen poklot él át az ember egy ilyen verseny közben. Ebben a legtöbbet viszont a családom tud segíteni.
A legnagyobb motivátorok
Három dolog nagyon fontos az életemben: első helyen a családom, gyermekeim állnak, aztán fogászat és a futás – ezek nagyjából azonos szinten állnak a preferenciámban.
A lelkierőt az a bíztatás adja, amit a fiaimtól és a páromtól kapok. Jó tudni, hogy büszkék rám, elismernek, és kifelé is felvállalják ezt, pedig kamasz fiúk általában nem az anyjuk sportteljesítményét szokták ajnározni. Látom rajtuk, hogy az amit csinálok, őket is motiválja és sokat tanulnak is belőle. Na ez a hatás az, ami viszont engem erősít lélekben.
El fogsz indulni a következőn is? Meddig tudod/akarod a határaidat feszegetni?
Amúgy nem ritka az idősebb futó sem, nekem például egy 74 éves hölgy a példaképem, aki még most is komoly távokon indul el.
Ha fel tudok készülni rá megfelelően, akkor elképzelhető az indulásom. Azt szokták mondani futó-körökben, hogy az ultra maraton 40 felett kezdődik. Én nemrég léptem át a 40-et, szóval mondhatni, jó kezdet az eddigi… Amúgy nem ritka az idősebb futó sem, nekem például egy 74 éves hölgy a példaképem, aki még most is komoly távokon indul el. Az, hogy meddig feszegetem a határaimat attól függ, hogy hogyan bírom. Bizonyosan elérkezek majd ahhoz a ponthoz, amikor már nem tudom ugyanazt a teljesítményt kihozni magamból, azután inkább egy edzői, mentor jellegű pályára állnék rá.
Hogyan készülsz a versenyekre?
Rendszeresen edzek, lehetőség szerint minden nap. Akkor is ha hideg van, akkor is ha meleg van, akkor is ha esik, ha fúj. Van egy szakmai edzőm a futáshoz, 5 éve Lőrincz Olivér tanítványa vagyok, ez mellett pedig sok figyelmet és időt szentelek a nyújtásnak, erősítésnek is, ebben a nagykanizsai Kiss Gyula segít lassan 2 éve. Ilyen hosszú távokon ugyanis kulcsfontosságú, hogy a törzs izmai is elég erősek legyenek. Emellett ugyanúgy sütök-főzök a három fiamra, és dolgozok, mint bárki más.
Van még valami célod a futásban, amit úgy érzel, nem hagyhatsz ki az életedből?
Az USA-ban van egy 100 mérföldes verseny, ami nagyon érdekel, és szeretnék egyszer kijutni oda bizonyítani azon a terepen is. Ugyanakkor az már egy másfajta edzést- és futótechnikát is igényel, amit éppúgy meg kell hozzá tanulnom, mint bármi más újat. Nemrég meghívást kaptam a terep-ultra maraton válogatottba is, de egyenlőre még nem döntöttem felőle. Ez bizonyára sokat segítene az amerikai versenyre való felkészülésben.
Mindezeken kívül jövőre szeretnék elindulni a 24 órás VB-n, amit Olaszországban rendeznek meg. Annak a versenynek az a különlegessége, hogy körpályán kell körbe-körbe futni, ami rendkívüli szellemi és lelki erőt igényel. Bevallom nem is szeretem annyira az ilyen versenyeket, de ebben van még fejlődni valóm.
