Futótűz – Lubics Szilviával beszélgettünk

Már nem először hallani Szilvia teljesítményéről, amit nekünk, átlag zalaiaknak még felfogni is nehéz. Most viszont a DélZalaPress megragadta az alkalmat, és egy latte mellett megpróbáltam megérteni, mi is teszi Szilvia eredményét régiónk – és hazánk – sporttörténetének kiemelkedő színfoltjává. Az ultra maraton világában az egyik legkeményebb verseny a Spartathlon a maga 246 kilométerével, a hőmérséklettel, és a terepével. Lubics Szilvia nem először indult el ezen a verseny, de még nagyobb öröm, hogy nem is először nyeri meg. Ezúttal viszont női pályacsúcsot futott!

Épp a minap számolt be az RTL Klub is az eredményről, és büszkeséggel töltött el közben a tudat, hogy ma én is beszélgethetek veled. Abból a riportból viszont nem kapunk megfelelő képet arról, hogy egy háromgyerekes anyukát mi is hajt egy ilyen versenyen való részvétel előtt, közben és utána?

10540350_762395730474011_4067516233732962256_n

Úton a győzelem felé, fotó: Chris Boukoros, Adventure

Először a versenyszellem és a kihívás volt az alapmotiváció. Régóta futok, és fontos, hogy időről időre megmérettessem magam komolyabb versenyeken. Rendszerint versenyek után döntöm el, hogy részt veszek-e a következőn vagy sem. Ha jó a teljesítményem akkor azért, ha rosszabb, akkor pedig azért. Ezen a távon már 5. Alkalommal indultam, és harmadszorra nyertem meg. Először nagyon nehezen viseltem, szinte alig bírtam beérni a célba. Még az is megfogalmazódott bennem utána, hogy hagyom az egészet, végül egy hosszabb kihagyás után mégis elindultam, akkor már sokkal jobb teljesítményt nyújtva. Utána már természetesen a győzelem hajtott és a minél jobb teljesítmény elérése.

A lelkierőt az a bíztatás adja, amit a fiaimtól és a páromtól kapok.

Az idei versenyen  26 óra 53 perc alatt sikerült lefutnom a távot, ami női pályacsúcs a 32 éves verseny történetében, még nőnek nem sikerült 27 órán belül teljesíteni a 246 km-t. Ez a sikerélmény és az a bíztatás, amit a helyiektől tapasztaltam, egyértelműen hajt előre. Nem beszélve arról a környezetről, ahol futhatok… Más versenyeken is elindulok, közülük a legbüszkébb egy 12 órás osztrák versenyemre  vagyok, ahol az idén korosztályos világcsúcsot futottam! Ezekhez a teljesítményekhez maximumot kell kihozni magamból mind fizikailag, mind lelkileg. Előbbi magától értetődő, utóbbi pedig azért kell, hogy ne adjam fel menet közben. Sokan nem tudják elképzelni milyen poklot él át az ember egy ilyen verseny közben. Ebben a legtöbbet viszont a családom tud segíteni.

A legnagyobb motivátorok

A legnagyobb motivátorok

Három dolog nagyon fontos az életemben: első helyen a családom, gyermekeim állnak, aztán fogászat és a futás – ezek nagyjából azonos szinten állnak a preferenciámban.
A lelkierőt az a bíztatás adja, amit a fiaimtól és a páromtól kapok. Jó tudni, hogy büszkék rám, elismernek, és kifelé is felvállalják ezt, pedig kamasz fiúk általában nem az anyjuk sportteljesítményét szokták ajnározni. Látom rajtuk, hogy az amit csinálok, őket is motiválja és sokat tanulnak is belőle. Na ez a hatás az, ami viszont engem erősít lélekben.

El fogsz indulni a következőn is? Meddig tudod/akarod a határaidat feszegetni?

Amúgy nem ritka az idősebb futó sem, nekem például egy 74 éves hölgy a példaképem, aki még most is komoly távokon indul el.

Ha fel tudok készülni rá megfelelően, akkor elképzelhető az indulásom. Azt szokták mondani futó-körökben, hogy az ultra maraton 40 felett kezdődik. Én nemrég léptem át a 40-et, szóval mondhatni, jó kezdet az eddigi… Amúgy nem ritka az idősebb futó sem, nekem például egy 74 éves hölgy a példaképem, aki még most is komoly távokon indul el. Az, hogy meddig feszegetem a határaimat attól függ, hogy hogyan bírom. Bizonyosan elérkezek majd ahhoz a ponthoz, amikor már nem tudom ugyanazt a teljesítményt kihozni magamból, azután inkább egy edzői, mentor jellegű pályára állnék rá.

Hogyan készülsz a versenyekre?

Rendszeresen edzek, lehetőség szerint minden nap. Akkor is ha hideg van, akkor is ha meleg van, akkor is ha esik, ha fúj. Van egy szakmai edzőm a futáshoz, 5 éve Lőrincz Olivér tanítványa vagyok, ez mellett pedig sok figyelmet és időt szentelek a nyújtásnak, erősítésnek is, ebben a nagykanizsai Kiss Gyula segít lassan 2 éve.  Ilyen hosszú távokon ugyanis kulcsfontosságú, hogy a törzs izmai is elég erősek legyenek. Emellett ugyanúgy sütök-főzök a három fiamra, és dolgozok, mint bárki más.

Van még valami célod a futásban, amit úgy érzel, nem hagyhatsz ki az életedből?

580222_424734910925533_472144671_nAz USA-ban van egy 100 mérföldes verseny, ami nagyon érdekel, és szeretnék egyszer kijutni oda bizonyítani azon a terepen is. Ugyanakkor az már egy másfajta edzést- és futótechnikát is igényel, amit éppúgy meg kell hozzá tanulnom, mint bármi más újat. Nemrég meghívást kaptam a terep-ultra maraton válogatottba is, de egyenlőre még nem döntöttem felőle. Ez bizonyára sokat segítene az amerikai versenyre való felkészülésben.
Mindezeken kívül jövőre szeretnék elindulni a 24 órás VB-n, amit Olaszországban rendeznek meg. Annak a versenynek az a különlegessége, hogy körpályán kell körbe-körbe futni, ami rendkívüli szellemi és lelki erőt igényel. Bevallom nem is szeretem annyira az ilyen versenyeket, de ebben van még fejlődni valóm.

Hétvégi mozgás a Zöldgömbbel

Kedves sportolni vágyó olvasóink!
A Zöldgömb Sport Klub a hétvégére szenzációs sportprogramot kínál kicsiknek és nagyoknak, futóknak és bringásoknak! Ha kihívás kell, és egy kis mozgás, ezt nem érdemes kihagyni!

letöltés
Időpont:                       2014. október 5. vasárnap

Versenyközpont:         Sportcentrum         8749 Zalakaros, Termál u. 1.​

Távok, rajt időpontok és nevezési díjak

Mikromaraton 9:45, 500 Ft
(2 km) Felnőtt kísérettel óvodások is indulhatnak

Ötös 10:00, 1000 Ft

Kilences 10:00, 1300 Ft
Zalakaros – Garabonc – Zalakaros

Félmaraton
10:00
1700 Ft
Zalakaros – Garabonc – Nagyrada – Zalaszabar – Nagyrada – Garabonc – Zalakaros

Harmincas
10:00
2000 Ft
Zalakaros – Garabonc – Nagyrada – Zalaszabar – Zalavári gát – Zalaszabar – Nagyrada – Garabonc – Zalakaros

Kis – Balaton kör
10:00
2000 Ft
Zalakaros – Garabonc – Nagyrada – Zalaszabar – Zalavári gát – Balatonmagyaród – Zalakomár – Zalakaros

 

25 km gyalogtúra
8:00-9:00
800 Ft
Útvonal: Zalakaros – Zalamerenye – Orosztony –  Zalaújlak – Zalakaros
Szintemelkedés: 360 m, szintidő: 6 óra

10 km gyalogtúra
8:00-10:00
800 Ft
Útvonal: Zalakaros – Zalamerenye – Zalaújlak – Zalakaros
Szintemelkedés: 220 m, szintidő: 3 óra

68  km kerékpártúra
8:00-10:00
800 Ft
Útvonal: 2x(Zalakaros – Garabonc – Nagyrada – Zalaszabar – Zalavári gát – Balatonmagyaród – Zalakomár – Zalakaros)
Szintemelkedés: 100 m, szintidő: 4 óra

34  km kerékpártúra
8:00-10:00
800 Ft
Útvonal: Zalakaros – Garabonc – Nagyrada – Zalaszabar – Zalavári gát – Balatonmagyaród – Zalakomár – Zalakaros
Szintemelkedés: 50 m, szintidő: 4 óra

2014. október 3-ig a www.zoldgomb.hu oldalon az Éves program menüpont alatt a táv melletti ceruza ikonra kattintva lehetséges.
Helyszíni nevezés: október 5-én 8:00-10:00 óráig a versenyközpontban.

Nevezési díj befizetése:

2014. október 2-ig átutalással a Zöldgömb Sport Klub Erste Banknál vezetett
11991102-02164609-00000000 sz. számlaszámára,
vagy október 5-én a versenyközpontban.

Közlemény rovatban kérjük feltüntetni a versenyző nevét és születési évszámát.

Korosztályok és eredményhirdetés:

Névtelen

Kedvezmények:

Minden túratávon a legalább 3 fős családokból 1 fő ingyen indulhat!
A hallássérültek és látássérültek, illetve kísérőik ingyenesen indulhatnak.
A 2 km-es távon a zalakarosi diákok részére a részvétel ingyenes!
A 5 km-es távon a zalakarosi diákok részére a részvételi díj 500 Ft!
Frissítés:

Víz, szörp, édes és sós keksz, szőlőcukor, zsíros kenyér a célban.

Környezetünk megóvása érdekében és a felesleges hulladék keletkezését megelőzendő, kérjük a túrázókat, hogy hozzanak saját bögrét/kulacsot/poharat!
A rajtnál lehetőség lesz kemény műanyag pohár vásárlására.

Térkép:

A rajtban fekete-fehér itinert adunk térképvázlattal.

Csomagmegőrzés:

A rajt-cél helyszínén csomagmegőrzést biztosítunk.

Díjazás:

Futás: minden távon minden kategória 1.-3. helyezettje (fiú – lány, férfi – nő) érmet és oklevelet kap.
Túrák: kitűző, oklevél

Információ:

Aba Zsuzsanna 06-70-313-3111 abazsuzsa@zoldgomb.hu
Balázs Eliza 06-30-465-9662, balazs.eliza@zoldgomb.hu
Stégli János 06-30-227-3223, sport@zalakaros.hu

https://www.facebook.com/ZoldgombSportKlub

Dobó István a legjobb magyarként a 10. helyen végzett

Szeptember 27-28-án Budapest adott otthont a junior férfi kardozók első nagy versenyének, a Héraklész Világkupának. A nagy mezőnyben (166 induló) 22 hazai állt rajthoz, köztük a Nagykanizsai TE 1866 vívó szakosztályának vívója, Dobó István is.

Dobó kiválóan kezdett, a csoportjában az összes asszót megnyerte, és ezzel a táblán 6. helyen rangsorolva a 128- ba jutott. A táblán a 64 közé belga ellenfelét 15- 4 re verte. A 32-ért lengyel vívót győzött le 15- 11- re, a 16- ért olasz riválisát verte magabiztosan 15-11-re. A nyolcas döntőbe jutás nem sikerült, a későbbi ezüstérmes orosz Bucskovszkijtól szenvedett vereséget, és ezzel legjobb magyarként a 10. helyen végzett.

Dobó István azt kell, hogy mondjam az elvártak felett teljesített. A verseny előtt aláírtuk volna ezt az eredményt. Készültünk nagyon az első versenyre, és arra is, hogy majd valamelyik Világkupán kimagaslót kell nyújtani ahhoz, hogy a válogatottság közelében maradjon István. Idén korcsoportot váltott. Nem mindig zökkenőmentes a korcsoportváltás, mivel a nála 2 évvel idősebb ellenfelekkel is most már meg kell küzdenie. 17 évesen első éves juniorként zárt legjobb magyarként ezen a versenyen, és ezzel átvette a vezetést a junior magyar ranglistán. Elégedettek vagyunk ezzel a kezdéssel és mindenképp javítani szeretnénk majd a következő Világkupán, amely októberben lesz Plovdivban. Addig van idő tovább készülni és javítani a hibákat, többek közt két hét múlva újra verseny lesz, egy hazai válogató.

Vasárnap a Világkupa csapatküzdelmeire került sor, melyen Dobó István a válogatott tagjaként vívhatott. 15 csapat indult a versenyen, és a magyarok sajnos alulteljesítettek, és a 13. helyen zártak. Vereséget szenvedtek Nagy-Britanniától és Fehéroroszországtól, majd legyőzték Romániát. Először vívtak ilyen összeállításban a fiúk, bízunk benne a következő csapat Világkupán már javítani tudnak a helyükön.

Piecs Adrienn                                                                                        szakosztályvezető

Végre győzelem!

A hét végi fordulóban a megye bajnokság I. osztályában a Horváth-MÉH Kiskanizsai Sáskák SE hazai pályán legyőzte a tótszentmártoniak labdarúgó csapatát.

– Null-egyes félidő után sikerült 2:1-re nyerni. Nagyot küzdött a csapat, hogy megszerezze első győzelmét, nem jó játékkal, de végül is sikerült. Góllövőink: Piecs László és Dolmányos Márk. A 16-csapatból a 14. helyen vagyunk, 7 lőtt és 24 kapott góllal. Jelenleg a Tótszentmártont és a Szepetneket előzzük meg – mondta el Dervalics György.

Forrás: kiskanizsa.hu

Csingerné Berta Judit a 2014-es év Történelmi íjászat Országos bajnoka

Egy év készülés, versenyek, néha csalódás, felszerelés csere, majd újraépítkezés. Judit folyamatos fejlődése eredményeként kvalifikálta magát az íjászok országos történelmi bajnokságára.

Azzal indították útra, hogy csak élvezze a versenyt, ne gondoljon semmire. A célok előtti magányban nem mindig könnyű higgadtnak maradni. Neki sikerült, a legmagasabb pontszámmal került a döntőbe, ami jól jel, de feszültséget is teremt. A nyomás nem ingatta meg, sikerült az, ami akkor a legfontosabb volt, lövésenként közeledni az akkor titokban vágyott cél felé. A kitartás eredményeként ORSZÁGOS BAJNOK lett!

Bevezethetik a dartsot a magyar közoktatásba

Bevezethetik a darts sportágat a magyar közoktatásba – hangzott el a Magyar Darts Szövetség hétfői sajtótájékoztatóján.

Az eseményen Székely Pál dartsjátékos elmondta, Hollandiában és Angliában a darts nemzeti sport, a hollandoknál oktatják is az iskolákban, mivel fejleszti a gyermekek logikai készségét, s segít elsajátítani a matematikai alapműveleteket. Hozzátette, az itthoni felmérésekből kiderült, hogy a magyar gyerekek a legegyszerűbb matematikai műveletek, így az összeadás, a kivonás, a szorzás és az osztás szempontjából nagyon gyengén teljesítenek.
„Ez adta az ötletet, hogy felkeressem a Microsoftot azzal a kéréssel, készítsen egy olyan számítógépes szoftvert, amelynek segítségével a gyerekek játékos formában tanulhatják meg a matematikai műveleteket” – mondta Székely, aki ezt követően a sportért és ifjúságért felelős államtitkárság támogatását is kérte ahhoz, hogy a darts oktatását bevezessék a mindennapos testnevelés részeként.
Kiss Norbert, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős helyettes államtitkára a sajtótájékoztatón kijelentette, a sportkormányzat legfontosabb stratégiai partnerei a gyerekek, ezért szívesen támogatnak olyan programot, amely a gyerekeket érinti.
„Úgy gondoljuk, hogy a sakk mellett kell egy másik logikai készségeket fejlesztő játék is az iskolákba” – tette hozzá Kiss Norbert.
A sajtótájékoztatón bemutatták a Microsoft által készített szoftvert, amellyel a különböző darts játékokat, valamint az azokhoz kapcsolódó matematikai részfeladatokat lehet szimulálni.
Székely Pál a közeljövőben országjáró körút keretein belül mutatja majd be a szoftvert, és a darts sportágat számos iskolában. (MTI)

 

VI. Kanizsa Kupa Bridzs Csapatverseny

Nagykanizsa Magyar Plakátház, 2014. szeptember 12-13-14., a12 leosztásos körmérkőzés végeredménye.

 

A Bor-és Dödöllefesztivál kísérő rendezvényként a VI. alkalommal megrendezett Kanizsa Kupa meghívásos csapatversenyt a nagykanizsai Dr. Kása Miklós és Dr. Kása Mária, valamint a budapesti Révész Ferenc és Hermányi Annamária alkotta vegyes csapat nyerte meg. Második helyezett a Münchenből érkezett Hirsch Katalin párban a bécsi Dr.Tarmann Katalinnal, kiegészülve a budapesti Kolosi Tamással és Bartis Bélaval.

Harmadik helyen a szintén vegyes helyszínekről érkezett csapat végzett, a nagykanizsai Minarik Attila és Marczona Mariann,valamint a hannoveri Gabi Kampermann és Felicitas Kamperman.

A Magyar Plakátház a verseny kiváló helyszínének bizonyult, zökkenőmentes volt a lebonyolítása a 12 leosztásos körmérkőzésnek. Versenyünket megtisztelte jelenlétével városunk polgármestere, Cseresnyés Péter is, aki korábban maga is űzte ezt a játékot.

Meghívott vendégeink a verseny izgalmait követően élvezték a fesztivál programjait, különösen a tűzijáték aratott nagy tetszést.

Fenyves Jenő Nagykanizsai Bridzs SE elnök

Birkózás: mozgalmas időszak

A Kanizsai Birkózó SE együttesénél mozgalmasan telt az elmúlt időszak.

A sort a veteránok nyitották, akik a belgrádi kötöttfogású világbajnokságon léptek szőnyegre. A 69 kilogrammos Fata József és a 76 kilogrammos dr. Kalmár István a „B”-kategóriában vagyis a 41—45 évesek mezőnyében küzdöttek. A korábbi világbajnoki bronzérmes Fatának ezúttal nem volt szerencséje egy norvégtól kapott ki 6—2-re, s mivel az ellenfele később veszített, a szabályok értelmében a kanizsai kiesett. Dr. Kalmár sérüléséből visszatérve nagy lendülettel kezdett, s gigászi csatában 4—0-ra legyőzött egy iráni versenyzőt. A Kanizsa BK indulója egy másik iránival is csatázott, ám tőle már kikapott, így be kellett érnie a 7. hellyel. Szatmári Zsolt edző szerint mindkettőjük a munka mellett lelkesen látogatja a tréningeket, így tehát nincs okuk a panaszra, s azt ígérték ez a jövőben is így lesz.

A lelkesedésért a fiataloknak sem kell a szomszédba menniük. A kadett világbajnoki 5. helyezett 56 kilogrammos Egyed Balázst a női birkózó szövetségi kapitány, Wöller Ákos invitálta legutóbb a felkészülésre. Mégpedig azért, hogy az üzbegisztáni Taskentben zajló világbajnokság előtt Sastin Mariannának és Barka Emesének legyen az edzőpartnere.

A kanizsaiak augusztusban, központi edzőtáborban is szerepeltek Balatongyörökön, ahol a zalaegerszegi birkózókkal készültek a szabadfogású versenyévadra, mely szeptember végén a diák korcsoportnak egy szlovákiai nemzetközi viadallal nyílik. A külföldi látogatásokból sem lesz hiány, hiszen Németországba és Norvégiába utazik Egyed Zsanett, Buder Berta és Szabó Jázmin, míg a fiúkat, Németh Mártont és Egyed Balázst oroszországi kiküldetés várja. Utóbbi rendezvény magas színvonalúnak ígérkezik, hiszen a birkózás fellegvárában számos nemzet képviselteti majd magát. Szatmári Zsolt a szövetség jóvoltából ősztől a női kadett válogatott vezetőedzőjeként is tevékenykedik.

A Kanizsai Birkózó SE a sportágfejlesztési program keretén belül 15 millió forintot nyert, melyből a Piarista Iskolában található termüket korszerűsítik. Szatmári Zsolt szerint ebből az összegből megújulhat a terem, amihez öltözők és vizesblokkok készülhetnek el, s reményeik szerint a szőnyegek számát is növelhetik. A közbeszerzés már elindult, s a jövő év augusztus 30-ára elkészülhet egy minden igényt kielégítő, modern létesítmény. Addig sem állhat meg a munka, az átépítés időszakában a Széchenyi-iskola kis tornatermébe költöznek át a birkózó edzések.

Ultramaraton Pakson

Szeptember 6-án Pakson rendezték meg az Ultramaraton 50 km Országos Bajnokságot.

Ács László nagykanizsai ultrafutó is teljesítette a versenytávot és 04:28:28-as idővel az abszolút hatodik helyezést érte el.

 

1 18 19 20 21 22 24