Egy nap alatt két ittas vezetőt is kiszűrtek a rendőrök Nagykanizsán

Befejezték az ügyek vizsgálatát.

Nagykanizsán, a Tripammer Gyula utcában még szeptember 2-án reggel 8 óra 3 perckor közlekedett egy 58 éves helyi férfi a Papp Simon sétány irányába az általa vezetett tehergépkocsival, amikor a rendőrök ellenőrzés céljából megállították, és vele szemben alkoholszondás ellenőrzést végeztek, mely során az alkoholteszter készülék pozitív értéket mutatott. Ezt követően a férfit a helyszínen elfogták, majd a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra előállították.

Az egyenruhások még aznap 19 órakor a Csengery úti gyalog- és kerékpárúton ellenőrzés alá vontak egy segédmotoros kerékpárral közlekedő 43 éves helyi lakost. Az igazoltatás során a rendőrök alkoholtesztert alkalmaztak a gépjárművezetővel szemben, ami pozitív értéket jelzett, ezért mintavétel céljából a férfit előállították.

Mindkét sofőrt járművezetés ittas állapotban vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték a napokban, és az ügyekben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek – tájékoztatott hétfőn a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Három autó ütközött Nagykanizsa és Iharosberény között

Vasárnap délután 14 óra 30 perckor közlekedett a 61-es számú főútvonalon Nagykanizsa irányából Iharosberény irányába egy 34 éves inkei férfi az általa vezetett Peugeot 307 típusú személygépkocsival.

Amikor a 188+250 kilométerszelvényhez ért a menetiránya szerinti jobbra ívelő útkanyarulatban megcsúszott, elvesztette uralmát a járműve felett és azzal az úttesten megpördült több alkalommal, aminek során a vele ellentétesen Iharosberény irányából Nagykanizsa irányába szabályosan közlekedő 50 éves budapesti férfi által vezetett Lexus személygépkocsi elejének ütközött, a járművének elejével, majd onnét tovább pördülve a jármű mögött Iharosberény irányából Nagykanizsa irányába szabályosan közlekedő 27 éves nemeshetési férfi által vezetett Peugeot 406 típusú személygépkocsi elé pördült, ami a fékezés ellenére a megpördülő jármű bal oldalának ütközött.

A járművekben anyagi kár keletkezett, valamint ketten megsérültek, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték – tájékoztatta honlapunkat hétfőn a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. A balesethez a nagykanizsai hivatásos tűzoltók vonultak, akik áramtalanították az autókat, majd átadták a helyszínt a rendőrségnek. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

50 millióval húzta le áldozatait egy keszthelyi csaló, keresik a károsultakat

A keszthelyi rendőrök további sértettek jelentkezését várják. Kedvezményes pályázati pénzek és hitelfelvétel lehetőségével ejtették tévedésbe az embereket.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Keszthelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 20040/114/2021. bűnügyi számon folytat büntetőeljárást többrendbeli csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 56 éves Keszthelyen élő férfi ügyében, aki a nyomozás adatai alapján 2014-től kezdődően több alkalommal tévesztett meg különböző személyeket üzleti lehetőségek, kamatmentes hitel, valamint kedvezményes ingatlan vásárlásának ígéretével, és különféle jogcímek ürügyén csalt ki tőlük nagyobb összegeket.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság széleskörű adatgyűjtést követően azonosította a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, majd a Nemzeti Védelmi Szolgálat közreműködésével elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A csalással gyanúsított férfinek egy esetben egy 38 éves zalaegerszegi nő is segítséget nyújthatott a csalásban, akit szintén gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

A rendőrség kéri, hogy aki a fenti módszerrel elkövetett bűncselekmény gyanúja miatt sértettként azonosítja magát, vagy esetleg hasonló cselekményekről információval rendelkezik, hivatali munkaidőben hívja a 06-83-312-234-as telefonszámot, vagy jelentkezzen személyesen a Keszthelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán (8360 Keszthely, Deák Ferenc u. 31.), vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentes segélyhívószámok valamelyikén – szól a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki felhívása.

Letörte a vasúti félsorompót, lelépett a kanizsai sofőr, de elkapták

A nagykanizsai rendőrök azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit.

A nyomozás adatai szerint egy 76 éves helyi férfi augusztus 18-án 13 óra 34 perckor Nagykanizsa belterületén az Ady Endre utcában található vasúti átjáróban a félsorompóval kiegészített fénysorompó piros jelzése ellenére az általa vezetett személygépkocsi jobb oldalával letörte az éppen lezáródó félsorompó rúdját.

A férfi ezt követően az úttestről a rudat a járdára helyezte, majd a vonat elhaladása után adatai hátrahagyása nélkül elhajtott a helyszínről.

A rendőrök adatgyűjtést követően azonosították a nagykanizsai lakost, akit vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészség részére – tájékoztatott szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

(Fotó archív. Google Maps)

4 év alatt 777 milliót keresett a zalai díler, adócsaláson bukott meg

A Zala megyei férfi olyan bódító hatású szereket terjesztett online, amik nem szerepeltek sem a kábítószerek, sem az új pszichoaktív szerek listáján, így emiatt nem lehetett felelősségre vonni. Bevallásokat azonban nem nyújtott be és adót sem fizetett a netes kereskedés után, így a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai is kopogtattak nála. Költségvetési csalásért akár 10 évet is kaphat.

A férfit korábban már a román hatóságok is körözték, Magyarországon 2017 óta foglalkozott online terjesztéssel. A bódító szereket csomagként küldte el a megrendelőknek, feladóként fiktív személyneveket használt. A megrendelések ellenértékét jellemzően ukrán strómanok nevére nyitott bankszámlákra kérte, és különböző ATM-ekből készpénzben vette fel. Csak 2020-ban majdnem 10 ezer csomagot adott fel több mint 1,5 tonna összsúllyal. Az összesített adatok szerint 2017-től a vásárlók több mint 777 millió forintot utaltak át neki.

A szakértői vizsgálatból kiderült, hogy a terjesztett szer sem kábítószernek, sem új pszichoaktív anyagnak nem számít, emiatt a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság felderítői az eladót nem tudták felelősségre vonni. Itt jöttek a képbe a NAV nyugat-dunántúli nyomozói, akik megállapították, hogy a férfi az internetes kereskedelemből származó több száz milliós bevétele után egyáltalán nem adózott, összesen több mint 312 milliós kárt okozott a költségvetésnek.

A NAV munkatársai 7 helyszínen kutattak, 3 ingatlant vettek zár alá, több százezer forintnyi készpénzt, bankszámlapénzt, nagy értékű órákat foglaltak összesen csaknem 150 millió forint értékben. Találtak még több tucat, strómanok nevére szóló bankkártyát, több száz SIM-kártyát és 60 „buta” telefont is, amik a számlanyitásokhoz voltak szükségesek. Az akcióban a rendőrök – a NAV kábítószer-, cigaretta- és bankjegykereső kutyájának jelzése alapján – három helyszínen foglaltak kábítószergyanús anyagokat.

A NAV különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz, a férfi az adócsalás miatt kár 10 évet is kaphat. (Forrás és fotó: nav.gov.hu médiaszerver)

Honlapunk más forrásból úgy értesült, hogy a Zala megyei állandó lakóhellyel rendelkező férfit egy fővárosi lakásban fogták el.

Soha nem volt jogosítványa, piásan motorozott, a kanizsai zsaruk őrizetbe vették és bíróság elé állítják

Soha nem volt vezetői engedélye a 46 éves helyi férfinek, 72 órán belül bíróság elé állítják.

A járőrök október 2-án (szombaton) 19 órakor Nagykanizsán, a Csengery úton a gyalog- és kerékpárúton igazoltattak egy segédmotoros-kerékpárral közlekedő 46 éves helyi férfit, aki ráadásul szabálytalanul egy utast is szállított.

A sofőr ellenőrzése során megállapították, hogy vezetői engedéllyel soha nem rendelkezett, valamint felmerült nála az alkohol-fogyasztás gyanúja is, melyet az alkoholteszter is igazolt, mert pozitív értéket jelzett.

A motorost további mintavételre előállították, majd engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából szabálysértési őrizetbe vették, és a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították. Ügyében járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt büntetőeljárás is indult.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben a közúti ellenőrzés során megállapítást nyer, hogy a járművezető az általa vezetett, engedélyhez kötött jármű vezetésére hatósági engedéllyel nem rendelkezik, úgy az egyes szabálysértésekről szóló 2012. évi II. törvény értelmében, ezen szabálysértés elkövetése akár hatvan napig történő elzárással, vagy háromszázezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható – tájékoztatott vasárnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Bíróság elé állítják a miháldi sofőrt

A rendőrök szeptember 24-én 21 óra 20 perckor Miháldon, a Dózsa György utcában ellenőriztek egy személygépkocsival közlekedő 48 éves helyi férfit.

Az igazoltatás során a rendőrök alkoholtesztert alkalmaztak a gépjárművezetővel szemben, ami pozitív értékeket jelzett, ezért mintavétel céljából a férfit előállították, majd járművezetés ittas állapotban vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyekben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek – tájékoztatott vasárnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Három házba is bement

A nagykanizsai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy férfit.

Bejelentés érkezett a rendőrségre szeptember 19-én reggel, hogy egy orosztonyi ház ajtaját ismeretlen személy betörte és onnan pénzt lopott el.

A délelőtt folyamán szintén egy orosztonyi ház tulajdonosa tett bejelentést, hogy az éjszaka folyamán az ingatlana ajtaját próbálta kifeszíteni egy ismeretlen férfi, de megzavarta tevékenységében, és így elmenekült.

A rendőrök a bűncselekményekkel kapcsolatban azonosítottak egy 59 éves kerecsenyi férfit, akit otthonában, pár óra elteltével elfogtak és előállítottak. Eközben kiderült, hogy aznap még egy kerecsenyi ház mellett lévő garázsba is bement, és onnan pedig egy kanna benzint lopott el.

A nyomozók az 59 éves férfit egy rendbeli lopás vétség, és egy rendbeli lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A zebrán ütöttek el egy 21 éves férfit Nagykanizsán

Egy 38 éves nagykanizsai férfi közlekedett egy személygépjárművel szeptember 29-én (szerdán) este 21 óra 30 perckor Nagykanizsán, a Hevesi Sándor utcában a Balatoni út irányába.

A Dózsa György út kereszteződéséhez érve a kijelölt gyalogosátkelőhelyen nem biztosított elsőbbséget egy 21 éves szintén kanizsai férfinak, és elütötte. A balesetben a gyalogos megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték – tájékoztatott csütörtökön a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Parfümöket lopott Nagykanizsán

A nagykanizsai rendőrök őrizetbe vettek egy 16 éves fiút.
Bejelentés érkezett a rendőrségre szeptember 27-én (hétfőn) délután, hogy egy nagykanizsai drogériában lopás történt, és az elkövető elszaladt.

A rendőrök adatgyűjtésbe kezdtek, megnézték a kamerafelvételeket is, amin látták, hogy előző nap is járt a fiú a drogériában; ezt követően azonosították őt. A 16 éves zalaegerszegi fiú a két nap alatt hét parfümöt vitt el, több, mint 80 ezer forint értékben.

(A fotó illusztráció)

Pár órával később az egyenruhások Nagykanizsán a Királyi Pál utcában igazoltatták a fiút, az ellenőrzés során pedig kiderült, hogy a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság körözését rendelte el eltűnése miatt. Ezt követően a helyi rendőrkapitányságra előállították és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. Az elkövető a bűncselekményt elismerte.

A nyomozók a fiút őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására – tudatta szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

1 52 53 54 55 56 120