Ittasan vezettek Nagyrécsén, Letenyénél, Nagykanizsán

A nagykanizsai rendőrök befejezték annak a két férfinak, és egy nőnek az ügyét, akik ittas állapotban vezették gépjárműveiket.

Az egyenruhások október 16-án 18 óra 28 perckor Nagyrécsén ellenőrzés alá vontak egy személygépkocsival közlekedő 73 éves helyi férfit.

A rendőrök három nappal később a 7538-as számú úton igazoltattak egy személygépkocsival Letenye irányából közlekedő 66 éves letenyei férfit. Szintén három nappal később, október 24-én reggel, Nagykanizsán a Vár úton állítottak meg egy 60 éves Lentiben élő nőt.

Az igazoltatások során az egyenruhások alkoholtesztert alkalmaztak a gépjárművezetőkkel szemben, ami mindhárom esetben pozitív értékeket jelzett, ezért további mintavétel céljából a három sofőrt előállították, majd járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ellenük.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügyekben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek – tájékoztatott vasárnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.