„Akár a húsvéti nyuszika hozta ajándéknak is nevezhetjük a nemrég műfüves burkolattal ellátott két focipályát, melyek a Berzsenyi utcában és a Zemplén utcai társasházaknál szolgálják a sportolni vágyókat.
A Via Kanizsa munkatársai Gaál Zoltán hozzáértő apuka közreműködésével március hónapban készítették el a műfüves burkolást. Az átalakítás a közeljövőben gumigranulátumos feltöltéssel fejeződik be.
A műfüves burkolat anyagát az FC Nagykanizsa pályájának közelmúltban történt felújítása során felszedett, arra alkalmas elemeiből kaptuk. Köszönjük.
A focikedvelők már birtokba is vették a pályákat.” – tudatta Facebook oldalán a napokban a Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. (Fotók: Via Kanizsa)
Balogh László polgármester és Bizzer András alpolgármester sajtóreggelit tartott a szabad sajtó napja alkalmából a nagykanizsai KNYSA étteremben.
A hangulatot banketthangulatként jellemezték, a polgármester egy asztalnál falatozott az újságírókkal, akik hallgatták előadását a modern médiavilág átalakulásáról – írta a 444.
(Képernyőkép a Zaol videójából)
Balogh beszédében kiemelte, hogy a sajtó ma már politikai szereplővé vált, miközben a szabad társadalmakban a sajtónak kellene lennie a közvetítő közegnek a civil társadalom és a hatalom között.
A polgármester hiányolta a zsinórmértéket, az abszolút igazság megjelenését a globális és modern médiavilágból.
Megnyugtatta a Zalai Hírlap és saját, valamint a fideszes sajtó általuk fizetett munkatársait, hogy nem rájuk gondol.
A polgármester beszédében utalt József Attila „az igazat mondd, ne csak a valódit” idézetére, és Thomas Mann 1937-es üdvözletére is.
A polgármester beszéde aggodalomra ad okot a sajtó szabadsága és a hatalommal való összefonódása miatt, mert a sajtónak kiemelt szerepe van a hatalom ellenőrzésében és a közvélemény tájékoztatásában.
(Cikkünk a Google Gemini AI felhasználásával készült)
Egyébként a közelmúltban a Zala megyei sajtónapot is megtartották a napokban Zalaegerszegen, ahová szintén csak a „baráti” sajtót hívták meg.
Tavaly ilyentájt az egyik zalai országgyűlési képviselő (a teszpályás) is megosztotta „gondolatait” a sajtószabadságról.
Az E.ON szolgáltatásainak kiváló minősége és a biztonságos ellátás érdekében folyamatos korszerűsítést hajt végre a hálózaton. A tervszerű fejlesztések elvégzéséhez elengedhetetlen a szolgáltatás időszakos szüneteltetése.
Nagykanizsán az alább feltüntetett helyszíneken és időpontokban várható áramszünet:
Március 20. 08:15-10:15 Pivári utca 84-120. (páros házszám). Március 20. 08:15-10:15 Halis István utca (egész utca) Március 20. 08:15-10:15 Pivári utca 69-131. (páratlan házszám) Március 20. 08:15-10:15 Haladás utca (egész utca) Március 20. 08:15-10:15 Bornemissza Gergely utca (egész utca) Március 20. 08:15-10:15 Dobó István utca 44.
Hatalmas érdeklődés övezte a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által meghirdetett Közétkeztetési Szakácsverseny döntőjét. Az eseménysorozatot 2024. március 5-7. között, a Sirha Budapest kiállításon rendezték meg. A versenyben 12 csapat mérkőzött meg egymással, a dobogó legfelső fokára ismét a Hungast Bakony szakácsai állhattak fel, míg a Nébih különdíját a Vácziak csapata érdemelte ki.
A megmérettetésen 3 fogásos, húsmentes ebédet készítettek a versenyző szakácsok, amelyhez 4 órányi idő állt a rendelkezésükre, és a kötelező alapanyagok mellett, nettó 850 Ft/fő nyersanyagértékkel gazdálkodhattak. A Közétkeztetési Szakácsverseny döntőjében rendhagyó módon ezúttal a közönség is kóstolt és szavazott, ezenfelül hagyományos kerekasztal beszélgetésekkel és előadásokkal várták az érdeklődőket, végül ünnepélyes díjátadóval zárták a három napos eseményt.
A megmérettetés győztesei a Hungast Bakony szakácsai lettek. A Hungast csapata előételként tofus céklasalátával kápráztatta el a zsűrit, a főételük a „Berlingots” volt: snidlinges túróval, parajhabbal és brokkolival, végezetül desszertként egy csokoládé mousse-t tálaltak, almás maracuja öntettel.
A Hungast Bakony mellett arany minősítést szereztek a következő csapatok: a Balassa Team, (Tolna vármegyei Balassa János Kórház), a Hungast Budapest; a Prizma Junior (Budapest), a Delirest Szeged és a Hetes Generál (Nyíregyháza).
Ezüst minősítéssel büszkélkedhet a KDK (Kanizsai Dorottya Kórház), a Bakonyi Betyárok (Veszprém, Büntetés-végrehajtás), a Büntetés-végrehajtás Agglomeráció 2. csapat (Pécs, Kalocsa, Kaposvár, Székesfehérvár), a Delirest Savaria (Szombathely) és a Vácziak (Vác, Büntetés-végrehajtás).
(Az ezüstérmes kanizsai kórház csapata (B3). Zoltai Annával, a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének elnökével és Mautner Zsófiával (B4), a rendezvény műsorvezetőjével. Fotók: Facebook)
A La Badella Familia (Budapest, Büntetés-végrehajtás) bronz minősítést érdemelt ki.
A csapatok teljesítményét első alkalommal kóstolhatták és értékelhették a Sirha Budapest látogatói is. A Balassa Team, a Prizma Junior és a Delirest Savaria csapatának főztjei voltak a látogatók kedvencei, így ők örülhettek az egyes versenynapokon a közönségdíjnak.
A három napos esemény zárásakor számos különdíj is gazdára talált: például a Nébih a Vácziak csapatának teljesítményét tüntette ki, a Belügyminisztérium elismerését a La Badella Familia nyerte el, míg az Agrárminisztérium különdíjának a Prizma Junior csapata örülhetett. A Balassa Team két külön díjat is szerzett: a KÖZSZÖVTŐL, valamint a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központtól.A nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház csapata a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének különdíját érdemelte ki.
(A közétkeztetési versenyen különdíjat nyert kanizsai csapat az egyik szervezővel, b-j: Deli Zsuzsanna szakács, Király Éva szakács, Némedi József zsűritag, dr. Faricsné Hári Vera, a kórház élelmezési osztályvezetője és Gelencsér Lászlóné segítő)
A Közétkeztetési Szakácsverseny általános célja, hogy a hagyományos ízeket modernizálva újragondolja, az étkezési kultúrát fejlessze és az egyes évszakokhoz, szokásokhoz köthető ételeket megismertesse. Az esemény fővédnöke dr. Nagy István agrárminiszter és dr. Nemes Imre, a Nébih elnöke volt. A megmérettetés szakmai irányítását Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke és Zoltai Anna a KÖZSZÖV elnöke, az Élelmiszer-higiénikus Társaság alelnöke látták el. (Via: Helló Sajtó)
Odáig fajult a vita a kormánypárti kisebbség és az ellenzéki többség között a nagykanizsai önkormányzatban, hogy a város március 15-ei ünnepségén a hagyományőrzők nem voltak hajlandóak kihelyezni az ellenzék koszorúját.
A tájékoztatást a polgármesteri hivatal küldte a képviselőknek, melyben az indoklás a sértettség volt – számolt be az esetről YouTube csatornáján az ATV. (Fotó: Képernyőkép az ATV videójából)
A nagykanizsai ügyfelek zöldhulladékának házhoz menő rendszerben történő gyűjtési lehetőségeinek bővítéséről adott ki egy tájékoztatást a napokban Facebook oldalán az NFV-Pannonia Cégcsoport.
Elszállítják a faágakat és bokornyesedékeket, a levágott füvet, virágokat, lombot, faleveleket, gyomnövényeket, vadvirágokat, évelő- elszáradt növényeket, a mohát és elhasznált virágföldet is.
Nem a fideszes polgármester által beterjesztett költségvetést, hanem a közgyűlési többséget adó Éljen VárosuNk! Egyesület (ÉVE) frakciója által módosított változatot fogadta el hétfőn Nagykanizsa önkormányzata.
A vita kezdetekor Balogh László polgármester (Fidesz-KDNP) az általa beterjesztett, a Fidesz-KDNP frakcióval egyeztetett költségvetési tervezetről azt mondta: a 14,9 milliárd forintos kiadással és bevétellel számolt 2024-es büdzsé számos fejlesztést tartalmaz, amit lehetővé tett, hogy az állami támogatások, illetve az adó- és kamatbevételek emelkedtek, az energiaárak pedig kedvezőbben alakultak.
(Fotó: archív. A nagykanizsai közgyűlés megalakulásakor 2019-ben. Fénykép: Vízvári József)
Hozzátette: a kormány gazdaságpolitikájának megfelelően készült az előterjesztés, ami tartalmazza az önkormányzat által ellátott közfeladatok és önkéntes feladatok fedezetét, nem számol működési hiánnyal és fejlesztési hitellel.
Kitért arra, hogy csaknem 5 milliárd forintot tesz ki idén az önkormányzat közhatalmi bevétele, amiből 4,1 milliárd a tervezett helyi iparűzési adó, így reményei szerint kedvezőbb lehet az idei gazdálkodás a korábbi évekhez képest. A büdzsé a Volánbusznak a tömegközlekedési költségek kiegészítésére 576 millió forintot tartalmaz, általános tartaléknak 83 millió forintot terveztek, 40 milliót munkahelyteremtési támogatásra, együttesen 250 milliót a verseny- és élsport, valamint sportegyesületek támogatására.
Bizzer András alpolgármester (Fidesz-KDNP) úgy vélekedett, hogy a körülményekhez képest sikerült egy jó költségvetést összeállítaniuk, amely számos fejlesztést tartalmaz. Jelezte, hogy az állami támogatások mértéke ugyan 300 millió forinttal elmarad a tavalyitól, de csak azért, mert 2023-ban jelentős kormányzati forrásokhoz jutott a város, ezek maradványa pedig az idei évben is segíti a fejlesztések megvalósítását.
Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője arra emlékeztette a képviselőket, hogy a polgármester által felsorolt fejlesztési elképzelések jó részéről már döntött az ÉVE, azok meg is valósulnak a tavalyi megtakarításokból. Azt is kijelentette, hogy ezt a költségvetést nem fogadják el, mert jelentős forrásokat von el az önkormányzati cégektől, holott az üzemanyag vagy a munkaerő költsége is jelentősen emelkedett az elmúlt években.
Működésképtelenné tenné, ellehetetlenítené a város cégeinek működését a polgármesteri költségvetés, nem jutna elegendő forrás fűnyírásra, közterületek karbantartására vagy szemétszállításra – mondta.
Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese úgy fogalmazott: ez a bosszú költségvetése az önkormányzati cégek ellen.
Nem jutna elég pénz a közterületekre, ugyanakkor a büdzsé létszámleépítéseket okozna, be kellene zárni az év második felében a Kanizsa Arénát és a városi uszodát, a játszóterek felét is, és meg kellene szüntetni a városi televíziót és az újságot az önkormányzati városfejlesztő céggel együtt. Ez utóbbi veszélybe sodorná az európai uniós források lehívását is – jegyezte meg az önkormányzati képviselő.
Az általa beterjesztett módosításokról azt mondta: úgy változtattak az egyes költségvetési sorokon, hogy a város biztonságosan működtethető legyen és jusson elég forrás a fejlesztésekre. Számításai szerint pedig nem 300 millióval, hanem csaknem egymilliárd forinttal ad kevesebbet a kormány a városnak.
A vita végén nyolc igen és hat nem szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadta el a nagykanizsai közgyűlés az ÉVE frakciójának módosításával átalakított 2024-es költségvetést. MTI
Tájékoztatjuk Nagykanizsa város lakosságát, hogy 2024. március 01. – 2024. május 31. között újra tavaszi lomtalanítási akciót tartunk. Az idei évben családi házas ügyfeleinknek NEM szükséges előzetesen jelentkezni!
Társasházak: A társasházi közös képviselőkkel előzetesen igényfelmérés alapján a konténerek kihelyezési időpontjait egyeztetjük. Azon közös képviselők, akik még nem rendelkeznek időponttal, és igényt tartanának a lomtalanításra, azok a szallitas@nfv-pannonia.hu e-mail-címen jelezhetik igényüket.
Családi házas övezet: A város családi házas övezeteit az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően 3 területre osztottuk fel. Ezen felosztás alapján kizárólag az adott gyűjtési területre vonatkozó gyűjtési napon fogunk lomtalanítást végezni. Lomtalanítás keretében az egy ingatlan elé maximálisan kihelyezhető lakossági hulladék mennyisége 3 m3.
A lomtalanítási igényt előre jelezni nem szükséges: amennyiben Ön rendezett jogviszonyú, tartozásmentes, aktív hulladékszállítási megállapodással rendelkezik az adott lakcímen, akkor minden további teendő nélkül elszállítjuk a kihelyezett lomhulladékát.
Családi házas övezetben tömörítős hulladékgyűjtő gépjárművet biztosítunk. A háztartásban keletkezett lomot az ingatlan előtti közút mellé, a forgalmat nem akadályozó módon kell kihelyezni a lomtalanítási nap reggelén 07:00 óráig. Kérjük, hogy a kisebb méretű lomot zsákban vagy dobozban szíveskedjenek kihelyezni a szétszóródás megelőzése érdekében!
Családi házas területek és lomtalanítási napok:
🔹 1-es terület (sárga) 2024. 03. 09. szombat (Déli városrész, Miklósfa, Katonarét, Sánc, Szabadhegy, Bagola, Kisfakos, Nagyfakos) 🔹 2-es terület (zöld) 2024. 03. 16. szombat (Északi városrész, Palin, Korpavár) 🔹 3-as terület (piros) 2024. 03. 23. szombat (Király utca a körforgalomtól nyugatra, Vár utca, Kiskanizsa, Bajcsa)
Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy a lom nem tartalmazhat háztartási hulladékot, építési törmeléket (beton, tégla, WC csésze, mosdókagyló, üveges ablak-ajtó stb.), kerti hulladékot, faágat, autógumit, elektronikai hulladékot (televízió, hűtőszekrény stb.), illetve veszélyes hulladékot!
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a lomtalanítás költségét a rendszeres hulladékszállítási díjak fedezik, ezért a rendezetlen vagy szüneteltetett szerződésű, illetve a díjhátralékos ügyfeleinktől a lomhulladékot nem tudjuk elszállítani. (NFV-Pannonia)
Április 26-27-én ünneplik Nagykanizsa „születésnapját”, amely arra az eseményre utal vissza, amikor a történelemben először volt olvasható Kanizsa neve.
Programok
április 26. (péntek)
NAGYSZÍNPAD – Erzsébet tér
15.30 ED PHILIPS AND THE MEMPHIS PATROL 18.00 BLAHALOUISIANA 21.00 MARGARET ISLAND 23.00 Utcabál – Héliosz zenekar
Harmonikából harmónia avagy tűzoltó lánykérés Nagykanizsán.
A nagykanizsai tűzoltó-parancsnokságon szolgálatot teljesítő Bellák Tibor tűzoltó őrmester tizenévesen egy harmonikaesten ismerkedett össze Dorottyával.
Bár szeretett hangszerükön nincs, de hamar rájöttek, egy húron pendülnek: több évvel később Tibor úgy döntött, igazi, hamisítatlan tűzoltós lánykérés keretében teszi fel a nagy kérdést, így a levegőbe emelkedve kérte meg szerelme kezét.
A válasz igen volt, úgyhogy most egy új előadás kezdődik a fiatalok életében.
Szívből gratulálunk! (Fotók: Bellák Tibor archívuma)
(Forrás: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság – Facebook)