Ha fagyoskodó embert látsz az utcán Nagykanizsán és környékén, hívd ezt a számot!

Ha fagyoskodó embert látsz az utcán Nagykanizsán és környékén, akkor hívd a 06-70/933-8626-os

ügyeletesi számot vagy a 06-92/323-000-as diszpécseri vonalat!

(Forrás: Átmeneti Szálló és Éjjeli Menedékhely – Nagykanizsa/Facebook)

Kapcsolódó korábbi cikkünk a kanizsai hajléktalanszállóról

70 éves Kanizsai József író-költő

A VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház adott otthont csütörtökön délután a „KANIZSAI 70” című szerzői estnek, ahol Kanizsai József író–költőt 70. születésnapja alkalmából köszönthettük.

Polgármesterként köszöntőt mondtam ezen a különleges alkalmon, ahol nemcsak az alkotót, hanem az irodalom erejét is ünnepeltük. Kanizsai József két évtizedes munkásságával maradandó értéket teremtett, hiszen ahogy azt beszédemben is elmondtam: „…az íráshoz kötődően ő is vállalja azt a híd szerepet, amely révén városunk kultúrája össze tud kapcsolódni másokkal és a jövővel, átvezetve minket az egyik partról a másikra.”

Gratulálok az ünnepeltnek, és további alkotó éveket, inspiráló történeteket és jó egészséget kívánok! – közölte Facebook oldalán Horváth Jácint nagykanizsai polgármester. (Fotók: Kanizsa Médiaház)

Gyalogsági lövészet lesz vasárnap Kanizsán

A Magyar Honvédség Bauer Gyula 5. Területvédelmi Ezred kijelölt állománya gyalogsági lövészetet tervez végrehajtani 2025. november 9-én (vasárnap) a Nagykanizsa Gyakorló- és Lőtéren.

Továbbá 2025. november 10-30. között megnövekedett gépjárműmozgásra és fokozott hanghatásra kell számítani a harcászati kiképzési foglalkozások során az alábbi időpontokban:

(Fotó: archív)

2025. november 10. (hétfő) 12:00 – 22:00

2025. november 11-13. (kedd-csütörtök) 06:00 – 22:00

2025. november 14. (péntek) 06:00 – 14:00

2025. november 17. (hétfő) 16:00 – 22:00

2025. november 18-20. (kedd-csütörtök) 06:00 – 23:00

2025. november 24. (hétfő) 10:00 – 22:00

2025. november 25-26. (kedd-szerda) 06:00 – 22:00

2025. november 29-30. (szombat-vasárnap) 06:00 – 22:00

A kiképzés ideje alatt a környék lakóinak, vállalkozásainak és az elsősegélynyújtó állomásoknak is javasolt fokozott figyelemmel lenni.

Köszönjük a lakosság türelmét és megértését! . Forrás: Nagykanizsa Megyei Jogú Város – Facebook.

Egy csepp kultúra Kanizsáról: Az Idő verse

„A szakadó eső árnyékában keresem a Holdat

A ház előtt álló diófáról leszedem leveleit

Az esőcseppek a tócsában a legszebb mondat

Leporolom, lefújom múltnak régi emlékeit.

Kezemben tartom az Időnek foszló mutatóját

Elporlad, elhamvad, majd tova tűnik

A Sors és az Élet elmorzsolja maradékát

S a jelent új, rohanó, múló percek köszöntik.”

Varga Anita, költő.

Hétfőig egyirányú forgalmat vezetnek be a kanizsai temető környéki utcáknál

Tájékoztatjuk a Temetőlátogatókat, hogy 2025. október 31. (péntek) 9 órától 2025. november 3. (hétfő) reggel 8 óráig a MAORT lakótelep utcáiban egyirányú forgalmi rendet vezetünk be.

A megnövekvő temetőlátogatói forgalom miatt 2025. október 31. (péntek) 9 órától 2025. november 2. (vasárnap) 22 óráig a Tripammer utcai temető főbejárat melletti szakasza (a Vécsey utcától a Papp Simon sétányig) is egyirányú lesz.

A forgalom zavartalansága érdekében kérjük, vegyék figyelembe az érintett utcákban elrendelt ideiglenes megállási tilalmakat – tudatta Facebook oldalán a Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt.

Kapcsolódó cikkünk

Új parkolókat alakítottak ki a kanizsai Zemplén Győző utcában

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a város 2025. évi költségvetésében biztosított források felhasználásával új várakozóhelyeket alakított ki a Zemplén Győző utcában.

A beruházás összértéke bruttó 9.576.765 forint.

A fejlesztés célja a növekvő parkolási igények kielégítése, biztonságos és szabványos parkolók létrehozása. Az új parkolóhelyek a Zemplén Győző utca 9. és 7. számú lakótömbök közötti zöldterületen, a 9. számú társasháztól nyugatra, a lakóút mentén épültek meg merőleges beállással.

A megvalósult beruházás főbb adatai:

  • Összesen 13 új parkolóhely létesült, ebből 2 mozgáskorlátozott.
  • A parkolók mérete szabványos, 2,5 méter széles és 5 méter mély.
  • A burkolat térkő, az építés során fákat nem kellett kivágni, és új közvilágítási hálózat kiépítése sem volt szükséges.

A beruházás célja, hogy a lakóövezetben élők számára rendezettebb, biztonságosabb és kényelmesebb parkolási lehetőségeket biztosítson, egyúttal tehermentesítve a lakóutat a forgalom elől – tudatta honlapunkkal Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala. (Fotók: Horváth Jácint – Facebook)

Előzmény

45 ingatlant ad el a nagykanizsai önkormányzat

Csütörtökön tartotta októberi soros közgyűlését és közmeghallgatását Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata.

A testület döntött többek között 45 db önkormányzati tulajdonban lévő, egykor lakás célra használt ingatlan értékesítéséről. Az érintett ingatlanok többsége udvari, rossz állapotú, lakhatásra jelen állapotában nem alkalmas épület, amelyek felújítása aránytalanul magas költséggel járna. Az értékesítés célja, hogy a város hosszú távon hatékonyabban gazdálkodjon ingatlanvagyonával, és a nem hasznosítható épületek fenntartása ne jelentsen további terhet az önkormányzat számára.

(Nagykanizsa 2025 őszén. Fotó: S. Varga György/KanizsaPress)

A közgyűlés arról is döntött, hogy megszűnik a Törökvári úti 65. szám alatti orvosi rendelő. A döntést mind az érintett háziorvosok, mind pedig a helyiek is támogatták, hiszen a rendelő kihasználtsága minimálisra csökkent.

Döntött a testület a Magyar Vöröskereszt Zala Vármegyei Szervezete 2026. évi támogatásáról, amely a hajléktalan ellátást és a Családok Átmeneti Otthona működését segíti.

A testület elfogadta továbbá Nagykanizsa Megyei Jogú Város Fenntartható Mobilitási Tervét, amely a város közlekedésfejlesztési irányait és céljait határozza meg a következő évekre.

Zárt ülésen született döntés egy ingatlan megvásárlásáról, mely egy jövőbeli útfejlesztéshez szükséges, illetve a közgyűlés meghosszabbította Kámán László, a Nagykanizsai Vagyongazdálkodási Zrt. vezérigazgatójának kinevezését 2026 végéig – tájékoztatta honlapunkat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala.

Több temetői útszakasz is megújult Nagykanizsán

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából a VIA Kanizsa NZRt. végezte el a város 2025. évi temetői útfelújítási programját. A munkálatok során több temetői szakasz megújult, javítva a közlekedés feltételeit és a temetők rendezettségét.

A felújítások a Tripammer utcai temetőben, valamint a Miklósfai temetőben valósultak meg, az alábbi beavatkozásokkal.

(Fotó: archív)

Tripammer utcai temető

A Tripammer utcai bejárattól északra, a kiemelt sírhelyekig vezető út (136 m) teljes felújítása.
Az északi parcellában a kiemelt és urnasírhelyek melletti út (97 m) megújítása, kerti szegélyek elhelyezésével.
A keleti kriptasor előtti út (206 m) felújítása.
Az 5–6 és 12–13. parcellák közötti aszfaltos út (92 m) új aszfaltburkolatot kapott, padkarendezéssel.
A nyugati kriptasor előtti megsüllyedt térkőburkolat (78,2 m) helyreállítása és szintre hozása.
A gondnoksági épület környezetében a burkolt felületek teljes megújítása, vízelvezető folyóka és akadálymentes rámpa kialakításával.
Nyugati új kriptasor előtti aszfaltos járdától délre lévő járda felújítása a hátsó kis kaputól bevezető útig (103,4 m).
A 2–4, illetve 7–10/1 parcellák közötti út (152 m) felújítása.

Miklósfai temető

A ravatalozó melletti mészkő zúzalékos út (24 m) helyreállítása.

A felújítási munkálatok során a füves-földes felső rétegek eltávolítását követően mészkő ágyazat és zúzalékos zárás készült, több helyszínen új térkő- és aszfaltburkolatot alakítottak ki.
A beruházás összes bruttó költsége 19.941.090 Ft, amelyet a VIA Kanizsa NZRt. dolgozói, valamint a Bauterc-Prizma Kft. közreműködésével valósították meg.

A fejlesztések célja, hogy a temetők látogatói számára biztonságosabb és rendezettebb környezetet biztosítson a város – értesült honlapunk szerdán Balogh-Rudolf Nikolettől, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának kommunikációs- és közösségi média referensétől.

Elhunyt az utolsó nagykanizsai holokauszt-túlélő

Október 23-án, 98 éves korában elhunyt dr. Hoffmann Varga Judit, az utolsó nagykanizsai holokauszt-túlélő.

Halálával egy város, egy közösség és egy egész ország veszítette el azt az embert, aki évtizedeken át személyes tanúságtételével tartotta életben a nagykanizsai zsidóság tragikusan megszakított történetét.

Bár Szombathelyen született, gyermekkorát és fiatal éveit Nagykanizsán töltötte. Édesapja, Hoffmann János a zalaegerszegi Schütz Frigyes kanizsai fiókáruházát vezette. A békés családi élet azonban 1944 tavaszán egyik pillanatról a másikra semmivé vált.

Juditot tizenhetedik születésnapján, 1944. május 5-én családjával és több ezer helyi zsidóval együtt vagonokba zsúfolva Auschwitzba deportálták. Ott teljes családját elpusztították: édesanyja, Schütz Helénke a karjai között halt meg, további legalább harminckilenc rokonát pedig a gázkamrákban gyilkolták meg.

Ő maga négy koncentrációs tábort élt túl. A felszabadulást a sors különös iróniájával éppen 18. születésnapján érte meg – egy halálmenet közepén. 1945 nyarán egymaga tért vissza Nagykanizsára.

A helyi zsidó közösség mintegy 3100 tagjából körülbelül 300-an jöttek haza. Ő egy volt közülük – és később az utolsó, aki még személyesen emlékezhetett a város deportáltjaira.

Dr. Hoffmann Varga Judit élete végéig kötődött Nagykanizsához. Rendszeresen visszatért, beszélt diákokhoz, közösségekhez, és minden alkalommal hangsúlyozta: a túlélés felelősség, az emlékezés kötelesség.

Halálával lezárult a nagykanizsai zsidóság történetének egy fejezete.

(Források: Mazsihisz és Kanizsa Médiaház)

Halottak napja és Mindenszentek: temetőlátogatási rend Nagykanizsán

TISZTELT TEMETŐLÁTOGATÓK!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a köztemetőkről és a temetke-zés rendjéről szóló 16/2018. (VI. 29.) rendelete alapján (1. melléklet) a mindenszenteki időszakban, 2025. október 29 – november 2. (szerda – vasárnap) a Tripammer utcai köztemetőbe a gépkocsival való behajtás tilos.

(Fotó: archív)

KIVÉTEL:

Mozgáskorlátozott kártyával 2025. október 29-től október 31-ig (szerda-péntek) 7.00 órától lehet személygépkocsival a temetőbe behajtani és 12.00 óráig el kell hagyni a temető területét.

2025. november 1-től 2025. november 2-ig (szombat-vasárnap) mozgáskorlátozott kártyával sem lehet a temetőbe behajtani.

Ez vonatkozik a kirendeltségi temetőkre is: Kiskanizsa, Bajcsa, Sánc, Bagola, Fakos, Palin, Korpavár, Miklósfa.

Temető nyitvatartási ideje:

Október 29. szerda 6.00 – 20.00 óráig

Október 30. csütörtök: 6.00 – 20.00 óráig

Október 31. péntek: 6.00 – 20.00 óráig

November 1. szombat: 6.00 – 22.00 óráig

November 2. vasárnap: 6.00 – 22.00 óráig

November 3. hétfő: 7.00 – 18.00 óráig

November 4. kedd: 7.00 – 18.00 óráig

Ügyelet a Temetőgondnokságon:

November 1. szombat: 8.00 – 16.00 óráig

Elérhetőségeink:

Temetőgondnokság: Nagykanizsa, Tripammer u. 3.

Tel.: 93/311-530, 06/30/348-4201

E-mail: via.temeto@nagykanizsa.hu (Forrás: Via Kanizsa – Facebook)

1 2 3 4 5 56