Megszépült a Platán soron a „Kislány szökőkúttal” köztéri alkotás

„Örömmel jelentjük be, hogy a Platán sor kis parkjában lévő „Kislány szökőkúttal” köztéri alkotás felújítása befejeződött.

Városszépítő munkánkat ezúttal is Szabadics Zoltán és Szabadics Éva, valamint Kanizsa-Flow Kft. (tulajdonos/ügyvezető Hózensteiner Balázs), a Synetic Kft. (ügyvezető Somogyvári Tamás) és a Dr. Mezö Ferenc Gimnáziumban jegyzett Alma Mater Alapítvány támogatta. Köszönjük!

A szökőkút újraélesztésének munkái tavaly kezdődtek, amikor Bodó László önkormányzati képviselő a szoboralak és a medence tisztítását elvégezte.

A tervezésben és a kivitelezésben a Kanizsa Flow és a Synetic Kft. volt segítségünkre, a medence szigetelését a Walk-Group Kft. végezte el.

A Dr. Mező Ferenc Gimnázium igazgatója, Kötőné Fazekas Judit segített abban, hogy a szökőkút közműveit az iskola hálózatára almérőkkel csatlakoztathassuk.

A szökőkút környékén lévő régi, kőburkolatú járdákat munkatársainknak sikerült felkutatni és rendbe hozni. Ezt követte a városi főkertész irányításával végzett növényültetés, füvesítés és az utcabútorok elhelyezése. A környezetet hamarosan térfigyelő kamerával is ellátjuk.

A Dr. Mező Ferenc Gimnázium és a Via Kanizsa között 2021-ben létrejött együttműködési megállapodás alapján az iskola diákjai közösségi munka keretében gondozhatják a sulival szomszédos szabadidős területet. A megszépült szökőkút és környezete ilyen fajta örökbefogadása lehet a korábban általunk elképzelt „Egy park – egy iskola” együttműködés első állomása, amelyet a Via Kanizsánál igyekszünk újabb elemekkel bővíteni.

Köszönetünket és gratulációnkat küldjük támogatóinknak és minden közreműködőnek!” – közölte Facebook oldalán a napokban a Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt.. (Fotók: Via Kanizsa)

Sarki fény Nagykanizsánál

Különleges látvány fogadta azokat akik pénteken az esti órákban Nagykanizsa egére pillantottak. A sarki fényt Varga György, az MTI külsős fotóriportere kapta lencsevégre.

Sarki fény (aurora borealis) az északi égbolton Nagykanizsáról fotózva 2024. április 19-én este. Fotók:MTI/Varga György. Érdekesség, hogy tavaly november 5-én is fotóztak sarki fényt Nagykanizsa közelében.

Kapcsolódó

Nagykanizsára érkezett a BURGER KING®

Második éttermét nyitja a BURGER KING® Zala vármegyében, Zalaegerszeg mellett most már Nagykanizsán is élvezhetik a burger rajongók az eredeti WHOPPER® élményt. A belvárosban található étterem fejlesztése tavaly júliusban indult, a közel 1 milliárd forintos beruházás során létrejött egységben 30 munkavállaló dolgozik majd, akiket helyben és a közeli településekről toborzott az étteremlánc. Az 57. magyarországi egység különlegessége, hazánkban elsőként kapott Royal dizájnt.

A Széchényi István tértől nem messze, a városi kórház mellett, a Teleki utcában található új BURGER KING® étterem a belváros utcáiról gyalogosan is jól megközelíthető. Természetesen az autós forgalomra is gondoltak a fejlesztők, ők a BURGER KING® Drive-ban, az autójukból is megrendelhetik a megszokott minőségű tűzön grillezett hamburgereket.

Az étteremlánc legújabb, 101 négyzetméteres vendégtérrel rendelkező nagykanizsai egysége elsőként kapott Royal dizájnt hazánkban, melyben az új, letisztult belső terekben a föld színek modern berendezéssel párosulnak. Az étteremhez tartozó 90 négyzetméteres teraszon is elfogyaszthatják a vendégek rendeléseiket, ahol 58 ülőhely várja őket.

„Nagykanizsa a vármenye második legnagyobb városa, oktatási, kulturális és egészségügyi szempontból is egy regionális központ, ahol az elmúlt években jelentős tudományos és gazdasági fejlődés történt, ezért nem volt kérdés, hogy itt nyissuk meg a legújabb éttermünket” – mondta el Sümegi László, a Fusion Zrt. elnöke. „Szeretnénk mi is része lenni a város életének és annak a növekedésnek, amely Nagykanizsán elkezdődött, ehhez hoztuk el a megszokott minőségű, frissen készített, tűzön grillezett hamburgereinket. A Fusion Zrt. folyamatosan keresi a lehetséges, kiemelkedő helyszíneket, reméljük hamarosan újabb nyitásokról is beszámolhatunk.”

A BURGER KING® a városban és a környező településeken élőkön kívül még számít a 7-es főút, M7-es autópálya áthaladó forgalomára is, a jó elhelyezkedésnek és könnyű megközelíthetőségnek köszönhetően a cég reményei szerint hamar az egyik kedvenc megállóhelye lehet az erre közlekedőknek az új étterem.

Az ünnepélyes megnyitón a BURGER KING® üzemeltetője, a Fusion Zrt. vezetősége köszönetet mondott azoknak, akik részt vettek a közel 1 milliárd forintos beruházás megvalósításában köztük, dr. Fodor Csabának, Nagykanizsa Város Önkormányzatának Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottságának elnökének, Moór Andrásnak és a Mensor Hungária Kft. fejlesztőcsapatának, Szabó Istvánnak, a Via Kanizsa Kft. vezérigazgatójának és Kendli Richárdnak, a Délzalai Víz és Csatornamű Zrt. vezérigazgatójának, illetve Nagykanizsa város önkormányzatának, továbbá bejelentették, hogy kiemelt partnerként 800 000 forinttal támogatják az április végi Nagykanizsa Város Napja 2024 rendezvénysorozatot.

A BURGER KING® története 70 évre nyúlik vissza, amikor 1954-ben James McLamore és David Edgerton megalapította az első BURGER KING® éttermet Floridában. Ők ketten voltak azok, akik megragadták a lehetőséget és egy olyan gyorséttermet hoztak létre, ahol elérhető árakon kiváló minőségű Burgereket szolgálnak fel vonzó és tiszta körülmények között a kedves vendégeknek. Ma is naponta több mint 1,6 millió db-ot fogyasztanak el vevőik világszerte. A BURGER KING® jelenleg a világ egyik legnagyobb gyorsétterem lánca. Globálisan több mint 15.000 étterme naponta több mint 11 millió vásárló igényeit elégíti ki, valamint 300.000-nél is több embernek biztosít munkát. A BURGER KING® éttermek a világ 100 különböző országában és különféle kultúráiban vannak jelen, köztük hazánkban is.

Burger Kingről:

A BURGER KING® jelenleg a világ egyik legnagyobb gyorsétterem lánca. Globálisan több mint 15.000 étterme naponta több mint 11 millió vásárló igényeit elégíti ki, valamint 300.000-nél is több embernek biztosít munkát. A BURGER KING® éttermek a világ 100 különböző országában és különféle kultúráiban vannak jelen, köztük hazánkban is.

Rangos versenyeken értek el sikereket a kanizsai BLG tanulói

A Zrínyi Ilona Matematikaverseny országos döntőjét végre újra a megszokott módon, egy háromnapos jól szervezett program keretében rendezték meg Kecskeméten. A több mint 30 éves múltra visszatekintő rangos versenyen 51986 diák kezdte meg a versengést szerte a Kárpát-medencében, és közülük a megyei forduló legjobbjai jutottak el a döntőre, ahol Zala megyét 17 ifjú matematikus képviselhette.

Közülük négyen bejutottak évfolyamukon a legjobb tíz közé, ami hatalmas sikernek számít. Az idei év egyértelműen a Batthyány Lajos Gimnázium éve volt, hiszen ők mind a négyen a mi gimnáziumunk tanulói. A 9. osztályosok között Göntér Jenni Lizandra a 8. helyen végzett, a 12. osztályosok között Dancsák Dénes a 4., Patard Máté Matthieu a 6. helyen végeztek.

(Jenni, Máté és Dénes. Fotó: BLG)

A legemlékezetesebb azonban az 5. osztályos Tóth Botond számára lett a nap, hiszen ő évfolyamán a dobogó legfelső fokára állhatott, ahol felkészítő tanára, Erdős Gábor akaszthatta nyakába a megérdemelt aranyérmet. Jenni tanára szintén Erdős Gábor, Dénest és Mátét pedig Zsovár Anita és Erdős Gábor tanítják.

(Erdős Gábor és Tóth Botond. Fotó: BLG)

Az Irinyi János kémiaverseny országos döntőjében, melynek Debrecen adott otthont, Föld Milán 10.D osztályos tanulónk saját kategóriájában a dobogó második fokára állhatott, s ezt a figyelemre méltó eredményt felkészítője, Csörgicsné Balogh Edit segítségével érte el – értesültünk az oktatási intézménytől.

A BLG egyéb remek versenyeredményei megtalálhatók az iskola honlapján.

Több, mint rámpa…

Az utóbbi időkben a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. tevékenységét egyesek folyamatosan „rámpás” jelzőkkel bagatellizálják, pedig az önkormányzati közfeladatokat ellátó Városfejlesztő feladatköre messze túl mutat ezen a szerencsétlen sorsú beruházáson.

A Városfejlesztő magasan kvalifikált, releváns végzettséggel és több éves tapasztalattal rendelkező kollégái az elmúlt időszakban többek között a 2014 – 2020-as Uniós költségvetési ciklus Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatainak megvalósításán dolgoztak, melyre összesen 8,74 milliárd forint forráskerete volt Nagykanizsának.

A Foglalkoztatási Paktum első és második ütemében több 100 álláskereső kapott a foglalkoztatásához támogatást, a Ligetvárosi projektben hátrányos helyzetű csoportok programjai, rendezvényei valósultak meg.

A TOP programnak volt része volt a közel 2 milliárd forintból megvalósuló Zöld Város Zöld Nagykanizsa projekt is. Az öt helyszínen: Eötvös téren, Deák téren, Szent József téren, Széchenyi téren és a Pannon Egyetem előtti téren megvalósuló beruházást szintén a Városfejlesztő bonyolította.

Ahogy a közel 3 milliárdos Ipari Park fejlesztése projektet is, melynek keretében egy 2 km-es feltáró út valósult meg több ütemben 2023-ig. Az egészségügyi intézmények felújítása során a Nagyrác utcai orvosi és a Szent Imre utcai fogorvosi rendelőket újították fel, illetve a Csengery utcában is megépült az orvosi és védőnői rendelő. A Corvin utcai Manóvár bölcsőde, mely teljes átalakításon és energetikai korszerűsítésen esett át, azóta benépesítették a boldog kisgyermekek. A mintegy 1000 m2-es új ipari csarnok bérbeadását pedig nagy érdeklődés övezi.

A 2023-as év talán legnagyobb kihívása az Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése projekt volt, ennek keretében került sor a Batthyány Lajos Gimnázium és az Attila utcai óvoda-bölcsőde felújítására, illetve további öt intézményre napelemek kerültek telepítésére.

A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében megvalósuló Víziközmű hálózat rekonstrukció Nagykanizsán – a Platán sori és Teleki utcai ivóvíz közhálózat felújítása című projekt szintén méltatlanul kevés figyelmet kapott. Ez a projekt 2022 októberben kapott támogatói döntést és 2023 szeptemberében már sikerült is befejezni. A Projekt több évtizede fennálló problémákat orvosolt a Platán soron és a Teleki utcában, a közeljövőben a fejlesztéssel érintett szakaszokon várhatóan nem kell a korábban évi 10-15 alkalommal előforduló csőtöréssel számolni.

A „nagy projektek” mellett több kisebb projekt is futott, nemzetközi pályázatokat is bonyolítottak a munkatársak, pl., az Interreg keretében valósultak meg a Csónakázó-tó fejlesztései: a Zöld tábor és a kerékpáros pumpa pálya, az energiaközösségekkel kapcsolatos tapasztalatcserét elősegítő Urbact-os Vilawatt projekt, és a nemzetközi ifjúságpolitikai projekt, az Erasmus-os COHERENT.

A sürgető befejezési határidők, a közbeszerzés adminisztrációs nehézségei rendkívül megnehezítették a feladatok elvégzését, s ez mellett el kellett viselni a gyűlölködő posztokat, melyek azt sugallták, hogy a beruházások nem fognak megvalósulni, a támogatást pedig (pl. energetikai pályázatnál 1,3 milliárd Ft-ot) vissza kell majd fizetni, és a Városfejlesztő lesz a felelős, mert késlekedtek a feladatok elvégzésével. Az igazság ennél sokkal bonyolultabb.

A beruházások a folyamatos feljelentések, gáncsoskodások, negatív kommunikáció ellenére jó minőségben, határidőre elkészültek, minden projekt határidőben befejeződött, a zárások folyamatban vannak, vagy megtörténtek.

Összefoglalva elmondható, hogy a Városfejlesztő az elmúlt 5 évben sikeresen megvalósította a rá bízott feladatokat, a megkezdett, illetve az újonnan kidolgozott projektek megvalósítását, a teljes ITP keret szabályos felhasználását. A Magyar Államkincstár, illetve a Miniszterelnökség által lezajlott helyszíni ellenőrzések alátámasztották a forrásfelhasználás szabályosságát.

A Kft. jelenleg az új, 2021-2027 közötti időszakra vonatkozó TOP plusz pályázatok előkészítésével, a pályázatok beadásával foglalkozik.

Ismét Balogh Lászlót jelöli Nagykanizsán polgármesternek a Fidesz-KDNP

Csütörtökön a „FIDESZ – KDNP nagykanizsai polgármester és képviselőjelöltek bemutatása a 2024-es önkormányzati választásra” címmel sajtótájékoztatót tartottak a Csengery úton található országgyűlési képviselői irodában.

Az eseményen az előző napi értesítés és már korábban előre leegyeztetett programjaink miatt nem tudtunk jelen lenni, sajtóközleményt, fotót nem kaptunk, viszont az állami hírügynökség beszámolt róla, amelyet szó szerint közlünk.

(Fotó: Facebook)

„A jelenlegi ciklusban is a várost vezető Balogh Lászlót jelöli Nagykanizsán polgármesternek a júniusi önkormányzati választásra a Fidesz-KDNP helyi szervezete – közölte csütörtökön sajtótájékoztatón a választókerület parlamenti képviselője.

Cseresnyés Péter (Fidesz) azt mondta: az ország és a város történetének egyik legfontosabb választása lesz a júniusi, az európai parlamenti és az önkormányzati voksolás kérdése is az, hogy „háború vagy béke” lesz. Ha nincs béke, akkor nincs együttműködés és fejlődés sem.

„Mi a nemzeti együttműködés rendszerét működtetjük, az ellenzék ezzel szemben többször bebizonyította már, hogy nem hisz a nemzetben, a magyarságban, Nagykanizsában, a békében, mert nem hisznek az együttműködésben és a fejlődésben, ők a nemzeti széthúzás rendszerét építik” – jelentette ki a képviselő.

Cseresnyés Péter úgy fogalmazott, a jelenlegi polgármester és -jelölt az elmúlt ciklusban is bizonyította, hogy mindig a nagykanizsaiak pártján áll. Olyan közgyűlési többség kell mögé, amely érvényesíteni tudja a polgárok akaratát, megbízható, tisztességes önkormányzati képviselők, akikre nyugodtan rábízhatják a várost, „mert értenek a városvezetéshez, szeretik ezt a települést, tisztelik az itt lakókat és élvezik a kormánytöbbség és a kormány támogatását”.

Balogh László kifejtette: az elmúlt években a közgyűlés ellenzéki többségével kellett harcolniuk, hogy megvédjék a várost. A nagykanizsaiak olyan közgyűlést akarnak, „amelynek tagjai nem egymással csatáznak, hanem a városért küzdenek, és amelynek többsége „nem egy pártközpontot szolgál”, hanem egy városközpontot és az összes városrészt.

Tisztességes, megbízható, hozzáértő emberek a jelöltjeik, akik képesek az együttműködésre. Június 9-én „a békétlenség helyett a békét, a lemaradás helyett a fejlődést, a széthúzás helyett az együttműködést” kell választani. – mondta a polgármesterjelölt.

Balogh László bemutatta a Fidesz-KDNP tíz helyi képviselőjelöltjét is. A jelenleg közgyűlési kisebbségben lévő – a polgármesterrel együtt héttagú – frakcióból hatan indulnak újra, mellettük négy új képviselőjelölt méreti meg magát Nagykanizsán a Fidesz-KDNP színeiben.” (MTI)

Retro majális lesz Nagykanizsán

Magyarország Európai Uniós csatlakozásának 20. évfordulója alkalmából Retro majális lesz május 1-én Nagykanizsán az Erzsébet téren.

A rendezvény szervezője a Nagykanizsai Honvéd Kaszinóért Alapítvány, fő támogatója Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata. Íme a részletes program. (Forrás: Facebook)

Az Éljen Városunk! Egyesület és a szövetséges pártok képviselőjelöltjei Nagykanizsán

Szerdán délelőtt bemutatta az Éljen Városunk! Egyesület, a Demokratikus Koalíció, a Momentum Mozgalom, a Jobbik – Konzervatívok, a Magyar Szocialista Párt és a Lehet Más a Politika közös önkormányzati képviselőjelöltjeit a 2024. június 9-i önkormányzati választásra Nagykanizsán.

  1. választókerület: Gábris Jácint
  2. választókerület: Bodó László
  3. választókerület: Berta Krisztián
  4. választókerület: Balogh Tünde
  5. választókerület: Dr. Károlyi Attila
  6. választókerület: Dr. Fodor Csaba
  7. választókerület: Dr. Schauta Marcell
  8. választókerület: Nyeste Péter
  9. választókerület: Gondi Zoltán
  10. választókerület: Peszleg Attila

(Forrás és fotók: ÉVE e-mail)

Áprilisi gyógyszertári ügyeletek Nagykanizsán

Itt olvashatók az áprilisi nagykanizsai gyógyszertári ügyeleti beosztások.

Figyelem! Az ügyeletes gyógyszertárak 22.30 óráig vannak nyitva!

2024. április 1.KiskanizsaiBAJCSY ZS. U. 38.93/319-46208:00-22:30
2024. április 2.KirályKALMÁR U. 4.93/536-62020:00-22:30
2024. április 3.KiskanizsaiBAJCSY ZS. U. 38.93/319-46220:00-22:30
2024. április 4.PatikaPlusBOSZORKÁNY U. 2.93/516-28020:00-22:30
2024. április 5.ReményGARAY U. 14.93/314-96720:00-22:30
2024. április 6.SalviaRÓZSA U. 6.93/536-61020:00-22:30
2024. április 7.Szent KristófERZSÉBET TÉR 8/2. (Bejárat a Vásár utca felől)93/510-15119:00-22:30
2024. április 8.ZöldfenyőALKOTMÁNY U. 51.93/333-52120:00-22:30
2024. április 9.BelvárosiERZSÉBET TÉR 1.93/310-40320:00-22:30
2024. április 10.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA ARANYSZARVASROZGONYI U. 1.93/311-53120:00-22:30
2024. április 11.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA KANIZSA CENTRUMTÁBORHELY U. 4.93/510-13520:00-22:30
2024. április 12.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA KATONARÉTITAVASZ U. 26.93/311-60720:00-22:30
2024. április 13.FagyöngySZEKERES J. U. 2-8.93/310-36720:00-22:30
2024. április 14.KeletiZEMPLÉN GY. U. 6.93/310-40219:00-22:30
2024. április 15.KirályKALMÁR U. 4.93/536-62020:00-22:30
2024. április 16.KiskanizsaiBAJCSY ZS. U. 38.93/319-46220:00-22:30
2024. április 17.PatikaPlusBOSZORKÁNY U. 2.93/516-28020:00-22:30
2024. április 18.ReményGARAY U. 14.93/314-96720:00-22:30
2024. április 19.SalviaRÓZSA U. 6.93/536-61020:00-22:30
2024. április 20.Szent KristófERZSÉBET TÉR 8/2. (Bejárat a Vásár utca felől)93/510-15120:00-22:30
2024. április 21.ZöldfenyőALKOTMÁNY U. 51.93/333-52119:00-22:30
2024. április 22.BelvárosiERZSÉBET TÉR 1.93/310-40320:00-22:30
2024. április 23.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA ARANYSZARVASROZGONYI U. 1.93/311-53120:00-22:30
2024. április 24.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA KANIZSA CENTRUMTÁBORHELY U. 4.93/510-13520:00-22:30
2024. április 25.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA KATONARÉTITAVASZ U. 26.93/311-60720:00-22:30
2024. április 26.FagyöngySZEKERES J. U. 2-8.93/310-36720:00-22:30
2024. április 27.KeletiZEMPLÉN GY. U. 6.93/310-40220:00-22:30
2024. április 28.KirályKALMÁR U. 4.93/536-62019:00-22:30
2024. április 29.KiskanizsaiBAJCSY ZS. U. 38.93/319-46220:00-22:30
2024. április 30.PatikaPlusBOSZORKÁNY U. 2.93/516-28020:00-22:30

Kapcsolódó

1 2 3 4 20