Karácsonykor is biztonságban

Jó tanácsok ünnepek előtt a Zala megyeieknek és a megyébe látogatóknak.

A karácsonyi ünnepek előtt a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság részéről a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője, Dr. Farkas Tibor rendőr alezredes, a Zalaegerszeg Megyei Jogú Város egyik alpolgármestere, Tolvaj Márta és a Zala Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, Horváth Róbert közös sajtótájékoztatót tartott 2014. december 9-én a Sportcsarnok előtt a havi nagyvásár délelőttjén.

A szakemberek azért választották ezt a helyszínt, mert nagyon sok Zala megyében élő ember ilyenkor, és itt veszi meg a karácsonyi ajándékot szeretteinek. A vásárban azonban nem csak jó szándékú emberek vannak jelen.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbi bűnmegelőzési és közlekedési jó tanácsokkal látja el a megyében élőket és a megyébe látogatókat az ünnepek idejére azért, hogy ne váljanak bűncselekmény áldozatává.

Bevásárlóközpontokban

Pénztárcájukat és a kézi táskájukat a vásárlás közben ne helyezzék a bevásárlókosarakba és figyeljenek oda mobiltelefonjukra, tabletjükre is, azt soha ne külső, látható helyen hordják!

Az ékszereikre és a nyakban viselt értékekre (Mp3, Mp4 lejátszók, telefonok) szintén ügyeljenek, mert ezekre hamar felfigyelnek a tolvajok; ezért célszerű ezeket diszkréten, a ruha alatt viselni.

A már megvásárolt ajándékokat soha ne hagyják felügyelet nélkül!

Védekezés a zseblopások ellen

Fontos, hogy az értékeikre mindig ügyeljenek! A pénz- és irattárcákat, ne a táskák, kosarak tetejére rakják, illetve a nadrág hátsó zsebei sem elég biztonságosak. Legmegfelelőbb védelmet a belső zsebek nyújtanak.

A lakáskulcsaiktól és gépkocsijuk kulcsaitól irataikat külön tárolják!

Télen a vastagabb kabát miatt kevésbé lehet érezni, ha valaki belenyúl a zsebükbe.

A zseblopásokat jellemzően az utcán, tömegközlekedési eszközökön, piacokon vagy bevásárlóközpontokban, illetve zsúfolt helyeken követik el, ezért értékeiket, így pénzüket, bankkártyájukat már akkor tegyék biztonságos helyre, amikor elindulnak otthonról. Lehetőség szerint a kabátjuk belső zsebében tárolják a pénztárcájukat, az irataikat, és ha lehet a telefonjukat is. A PIN kódjukat ne tartsák a bankkártyájuk mellett!

Ha a lopás során az iratok mellett a lakáskulcsot is elvitték, sürgősen cseréltessék le a zárat, ha pedig a bankkártyájuk tűnt el, azt azonnal tiltassák le!

Internetes vásárlás veszélyei

Manapság egyre elterjedtebb az online vásárlás. Bankkártyával történő fizetés estén lehetőség szerint olyan webáruházban vásároljanak, amelynél a fizetés valamely banki oldalon keresztül történik, így a bankkártyájuk adatai biztonságos kapcsolaton keresztül jutnak el a bank központjába, azokat a webáruház üzemeltetője nem ismeri meg.

Legyenek óvatosak a személyes adataik megadásánál, különösen a bankkártyájukra vonatkozó adatok esetében!

Tömegközlekedésnél  

Táskájukat tartsák bezárva, lehetőség szerint használjanak a cipzáron kívül csattal is zárható táskát. A kezükkel, karjukkal öleljék át táskájukat, amelyet ne a hátukon vagy vállukon viseljenek!

Lehetőség szerint utazás, vagy várakozás során kerüljék a tömeget!

Értékeikre ne hívják fel a figyelmet azzal, hogy tömegközlekedési eszközön tárcájukból pénzt vesznek ki, vagy a nagy értékű mobiltelefonjukat, tabletjüket látványosan használják!

Utazásaik alkalmával fokozottan vigyázzanak, a pályaudvarokon és a vonatokon jellemzőek a csomaglopások. Bőröndjeiket ne bízzák ismeretlenekre, használják a csomagmegőrzőket!

Tömegközlekedési eszközökre való le- és felszálláskor a táskáikat ne bízzák idegen emberekre!

Lopás esetén értesítsék a vonatvezetőt vagy jegykezelőt és a rendőrséget!

Autófeltörések megelőzése érdekében

A parkolás után és két vásárlás között is ellenőrizzék, hogy nem maradt-e a gépkocsi utasterében, látható helyen értékes vagyontárgy, műszaki cikk, korábban megvásárolt ajándék! A gépkocsiban látható helyen hagyott kabát akkor is felhívja az elkövető figyelmét, ha abban nincs érték, mivel ezt nem tudhatja a tettes.

A jármű ajtaját, az ablakokat, és a napfénytetőt zárják be amikor kiszálltak a kocsiból még akkor is, ha csak rövid időre távoznak. Az indító kulcsot mindig tartsák maguknál, olyan biztonságos helyen, hogy azt ne tudják jogtalanul megszerezni!

Amennyiben lehetőségük van rá, parkoljanak kijelölt parkolóban és olyan helyen, amely közel esik a célba vett üzlet bejáratához, esetleg térfigyelő kamera közelében, az esti órákban pedig jól kivilágított parkolóban álljanak meg.

Alkalmazzanak minősített mechanikai és elektronikus vagyonvédelmi biztonsági rendszereket, eszközöket gépkocsijukon, melyek beszerelését érdemes szakműhelyben elvégeztetni.

Amennyiben észlelték, hogy feltörték kocsijukat, ne nyúljanak semmihez, értesítsék a rendőrséget!

Téli közlekedés

Decembertől nem csak a hideg idő, hanem az ünnepek miatt felduzzadt forgalom is okozhat bosszúságot, ezért a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a figyelmet:

– Óvatosan közelítsék meg a gyalogos átkelőhelyeket!

– Legyenek türelmesek, figyeljenek jobban egymásra, a gyalogosokra és a kerékpárosokra is!

– Elsősorban a fő közlekedési útvonalakat használják, mert ezek azok az utak, amelyeket legelőször „hó- és jégmentesítenek”.

– Havas, jeges úton az egymással szemben közlekedő járművezetők fokozott óvatossággal haladjanak el egymás mellett (ilyenkor ugyanis előfordul, hogy nem látszik az útpadka, illetve a felezővonal).

– A téli gumi mindenképpen ajánlott, nem csak profil mélysége miatt, de anyagában is másként viselkedik az úton.

– A közlekedés során hirtelen fékezést és kormánymozdulatot lehetőség szerint ne végezzünk!

– Hosszabb útra indulás előtt azt javasoljuk, hogy tájékozódjanak a várható időjárási körülményekről és az utak állapotáról; lehetőség szerint vigyenek magukkal meleg italt, pokrócot, hólapátot.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság azt kéri, hogy az ünnepekkor legyenek türelmesek, óvatosak, körültekintőek, vigyázzanak valamennyi, a közlekedésben résztvevőre, hiszen mindenki az otthonában, saját szerettei körében szeretné tölteni az ünnepeket.

Hódító útján Molnárék házi lekvárja

Vitathatatlanul a kézműves termékek hajnalát éljük. Egyre nagyobb igény mutatkozik a vásárlók részéről a minőségi, eredeti élelmiszerre, mely népegészségügyi szempontból is igen fontos, másfelől a kultúránk is egyre komolyabb szerepet kap a globalizáció közepette. A DélZalaPress és olvasói is rajonganak az ilyesfajta termékekért, így ezúttal a zalakarosi Molnár család lekvárjait mutatjuk be. Molnár Veronikával, az ötletgazdával és termékeik menedzserével beszélgettünk.

Úgy tudom elég széles a családi kézműves termékek szortimentje. Miket készítetek?

Finom és egészséges

Finom és egészséges

Igen. A legtöbb termékünk házi készítésű lekvárkülönlegesség, de megtalálható közöttük a hagyományos ízek is, mint a hagyományos szilvalekvár és a kajszibarack lekvár. Ezeken felül készítünk még chutneyt (csatni), ami egy indiai eredetű lekvár, ezt húsokhoz kell fogyasztani. Fűszeres, pikáns íze különlegessé teszi a leghétköznapibb húsokat is, de fogyasztható még halakhoz és sajthoz is. A chutney nagy népszerűségnek örvend, pont az egyedisége miatt, és szeretnénk a későbbiekben is bővíteni a kínálatot belőle.

Különlegességünk még a nyírfacukorral (xilit) készült lekvárok, amiket cukorbetegek és diétázók is fogyaszthatják.

Mióta foglalkoztok a kézműves lekvárok készítésével?

Még egy éve sincs, hogy megfogalmazódott bennünk az ötlet, hogy a felhalmozódott gyümölcstermést valahogy felhasználjuk. Így jött az ötlet, hogy csináljunk belőle lekvárt. Ezelőtt is őstermelői státuszunk volt, már több éve, most pedig kistermelők lettünk. 

Az összes gyümölcs és zöldség a saját területeinken terem meg, főleg Zalakaroson, de van földünk Zalamerenyén is.

A miénk, egy igazi családi „vállalkozás”. Édesapám Tibor, megműveli a földeket, gondozza a fákat. Édesanyám Klári, a lekvárguru, ő főzi be az összes lekvárt és kísérletezi ki a finomabbnál finomabb ízeket, jómagam pedig a marketingért és designért vagyok felelős, illetve intézem a vásári megjelenéseket.

Apropó: Viszonylag sok helyen látni benneteket, főként Zalakaroson, és most, hogy említed, gyakran jelentek meg vásárokon is. Mekkora volumenben tudjátok ellátni a vevőket?

bexpo017

„Házas élet a legszebb a világon”. De legalábbis lekvárral elmegy…

Igen a legtöbbször Zalakaroson vagyunk, mivel ez nekünk helyben van. Vagy a termelői piacon vagy a zalakarosi rendezvényeken vagyunk megtalálhatóak, de voltunk már Nagykanizsán is a Dödölle fesztiválon, vagy a Vásárolj Kanizsán termelői piacon.
Amire a legbüszkébbek vagyunk, az az idén először megrendezésre került Bakony Expo, amire meghívást kaptunk.

Több mint 60 kiállító vett részt a Veszprém Arénában a termelői vásáron és rajtunk kívül még 2 kiállítóval képviseltünk Zala megyét.

Sajnos jelenleg a készleteink még végesek, de azért megpróbálunk minél több terméket, minél nagyobb választékban előállítani. Sosem főzünk nagy mennyiségben, ettől lesznek különlegesek a lekvárok, nem vagyunk nagyüzem. A hazai ízeket varázsoljuk az asztalokra. Szerencsére egyre több a visszatérő vásárlónk, akik mindig meg voltak elégedve a termékeinkkel.
Voltak már megkeresések bio-boltoktól is, Budapestről is, akik szerették volna értékesíteni a termékeinket, de egyelőre ilyen nagy volumenben nem gondolkozunk.

Mik a tervetek a kézművességgel és a termékeitekkel?

Nagy álmunk, hogy egyszer tudunk nyitni egy lekváros-házat, ahol meg lehetne helyben

A hagyományosból is akad bőven...

A hagyományosból is akad bőven…

vásárolni a lekvárokat, vagy akár a látogató el is készíthetné a saját lekvárját. Meg lehetne tanulni a fortélyokat, illetve lehetne kóstolni is. Ehhez kapcsolódóan szeretnénk egy webshopot is létrehozni és akár házhoz szállítással is foglalkozni.
Ez egyelőre csak terv, a közeljövőben viszont mindenképp gondolkodunk piacnövelésen. Szeretnénk az országban mindenfelé rendezvényeken részt venni és természetesen a környéken is terjeszkedni.

De ami a legfontosabb, hogy szeretnénk bevezetni a köztudatba a kistermelőtől való vásárlást, hiszen sokkal egészségesebb termékeket tehetünk az asztalra, garantáltan hazai terményekből előállítva.

Nekünk pedig nincs más dolgunk, mint ebben támogatni, és messzire vinni a hírét a lekvároknak. Na és persze fogyasztani… 🙂

Nyilas Misi karácsonya: egy cipősdoboznyi szeretet

A Magyar Református Szeretetszolgálat idén is meghirdette a „Nyilas Misi karácsonya” elnevezésű jótékonysági programját. A kezdeményezéshez a kanizsai gyülekezet is csatlakozott.

Azok, akik csatlakozni kívánnak, töltsenek meg 1-1 cipősdobozt olyan ajándékokkal, amelynek saját gyermekük is örülne lehet ez mesekönyv, játék édesség.  A dobozon tüntessék fel, hogy milyen korú és nemű gyermeknek szánják a meglepetéseket.

Az ajándékokkal teli dobozokat december 19-éig munkanapokon az Egyesített Bölcsőde tagintézményeiben, valamint a nagykanizsai református templomban lehet leadni. Az adományokat helyi és városkörnyéki rászoruló gyerekek kapják.

 

Fazekas: helyes döntés volt a balatoni halászat leállítása

Helyes döntés volt a balatoni halászat leállítása egy évvel ezelőtt – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön Siófokon, a halfogyasztást népszerűsítő idei kampány indítása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón.

A miniszter kifejtette, hogy a magyar halfogyasztás az elmúlt három év alatt mintegy 20 százalékkal nőtt, de még mindig alacsony nemzetközi összehasonlításban. A halfogyasztás növekedését szolgálja, hogy a tervek szerint 2 ezer hektárnyi halastavat felújítanak, és ezer hektárnyi területen újabbakat alakítanak ki a következő uniós halászati fejlesztési ciklusban, hat éven belül.
A karácsony előtti halfogyasztást népszerűsítő kampány keretében a balatoni halászat leállításának hatásairól is mérleget vontak. Fazekas Sándor megfogalmazása szerint a balatoni halászat több problémát vetett fel, mint amennyit megoldott, erre tekintettel állította le egy évvel ezelőtt.
Rámutatott: a horgászoktól kapott visszajelzés szerint az idei szezon sikeresebb és élményekben gazdagabb volt, mint a korábbi. „Az éttermekben megmaradt a hal az étlapokon, meg tudták oldani a halbeszerzést a vállalkozók, pont úgy, mint korábban, és nem hallani a busa-bomba ketyegését sem” – fogalmazott a miniszter. A Balatonba korábban betelepített, az őshonos halállományt kiszorító, öregedő busaállomány gyérítése éveken át az egyik fő feladata volt a balatoni halgazdálkodási cégnek, mielőtt leállították a halászatot.
Bitay Márton államtitkár arról számolt be, hogy a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-t átszervezik, hogy működése a horgászok érdekeit és a halfogyasztás növelését jobban szolgálja. A tárca törekvése az, hogy a természetes vizeken ne a halászatot erősítsék, hanem a horgászatot és az ezzel kapcsolatos turizmust.
Az államtitkár szólt arról is, hogy a magyar halfogyasztás mindössze ötöde az uniós átlagnak. A tengeri vizek kimerültsége miatt az unió egyre több pénzt és energiát fordít az édesvízi haltermelésre, amiben Magyarországon, így a Balaton vízgyűjtő terültén is óriási lehetőségek rejlenek. Ennek szellemében szeretnék bővíteni a balatoni halgazdálkodási társaság tógazdaságainak számát, ami szolgálná azt is, hogy a tó vízgyűjtőjén termelt balatoni hal egyfajta brandként jelenhessen meg a jövőben boltok polcain.
Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, a balatoni halállomány egyedüli hasznosítói a horgászok lettek, ami azért is jó irány, mert az általuk vásárolt engedélyek fedezik a társaság költségvetésének 80 százalékát. Beszélt arról is, hogy a szigorodó jogszabályok miatt visszaszorulóban van a tavon az illegális halászati tevékenység. A cég tizenkét halőre azonban kevés a hatékony ellenőrzéshez, ezért létszám emelésre lenne szükség – jelezte.
A sajtótájékoztatón elhangzott: mivel a Balatonból halat immár csak horgászok foghatnak ki, a kereskedelemben kapható „balatoni hal”-nak az minősül, amit a tó vízrendszerén, illetve vízgyűjtő területén található halastavakban termelnek. (MTI)

 

A környezetvédelmi engedélyeztetésnél tart az M70-es autópályává fejlesztése

Megkezdődött az engedélyezési tervek készítése, s már a bővítéshez szükséges környezetvédelmi engedélyezési eljárás is zajlik az M70-es autóút kétszer két sávos autópályává történő fejlesztése ügyében – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kommunikációs vezetője az MTI érdeklődésére szerdán.

Loppert Dániel elmondta: a 21,3 kilométer hosszú autóút autópályává fejlesztésének folyamatában jelenleg a bővítéshez szükséges környezetvédelmi engedélyezési eljárás zajlik a NIF-nél. A fejlesztéssel összefüggésben a múlt hónapban közmeghallgatást is tartottak.
Megkezdődött az engedélyezési tervek készítése is, amelyek várhatóan 2015 nyár végére készülnek el. Ha rendelkezésre áll a szükséges forrás, illetve eredményes lesz a majdani kiviteli közbeszerzési eljárás, a bővítés a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus második felében megkezdődhet – közölte a kommunikációs vezető.
A mintegy 21,3 kilométeres M70-es autóút az M7-es autópálya letenyei csomópontjától a szlovén országhatárig tart. Közel tíz évvel ezelőtti átadásakor 9,5 kilométer hosszan elkészült a kétszer két forgalmi sáv is.
A bővítés összesen 12 kilométeres szakaszra vonatkozik, ami a murarátkai csomópont előtti és utáni hat-hat kilométernyi pályát jelenti – részletezte Loppert Dániel.
Az elmúlt héten jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely a 2014–2020-as programozási időszak országos jelentőségű közúti, vasúti és vízi közlekedési, városi és elővárosi közlekedési fejlesztéseinek listáját tartalmazza. Ebben a közúti projektlistában az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) forrásaira alapozva szerepel az M70-es autóút teljes hosszában autópályává történő fejlesztése.
A még 2005-ben átadott M70-es autóút bővítésének terve azt követően gyorsult fel, hogy az útszakaszon több halálos vagy súlyos kimenetelű közúti tragédia történt az elmúlt években. (MTI)

A felvezető kép csak illusztráció!

 

Eraklin sikerek nemzetközi szinten!

Ismét versenyzéssel telt a hétvége az Eraklin Táncklub Egyesület párosai számára. Szombaton Varasdra látogattak a kanizsai versenytáncosok, ahol a Croatia Open elnevezésű versenyen a következő eredményekkel tértek haza:

Horváth Gergő- Szabó Flóra: Gyerek I. D latin kategóriában első helyezést értek el,míg standard kategóriában harmadikak lettek.

Benkő Dániel- Bognár Alexandra: Gyerek II. D latin kategóriában a dobogó legfelső fokára állhattak, standard kategóriában 4. helyen végeztek.

Müller Balázs- Jáger Laura: Gyerek II. D standard kategóriában 5. helyezést értek el, latin kategóriában hatodikak lettek.

Czippán Árpád – Szabó Kata Fanni Junior II. D standard kategóriában minden párost maguk mögé utasítva megnyerték a versenyt.

Gáspár György – Müller Petra: Junior II. D latin kategóriában 2. helyezést érték el, míg standard kategóriában, első C osztályos versenyükön 4. helyezést értek el.

Lekszikov Csaba –Balassa Júlia Felnőtt B standard kategóriában 6. helyezést érték el.

A DélZalaPress és olvasói ezúton is gratulálnak a táncosoknak!

A közeljövőben, december 7-én Szombathelyen lépnek parkettre az Eraklin versenyzői. A folyamatos felkészítését Lekszikov Csaba és Balassa Júlia edzők végzik. A klub készül a hagyományos Karácsonyi műsorára, amely december 20-án , szombaton kerül megrendezésre a Zsigmondy Tornacsarnokban. – tudtuk meg a táncegyesülettől.

Szennyvíz a medrében: végéhez közelít a csatorna projekt

Az elmúlt évtized legnagyobb kis térségi beruházása, mely 13 települést (Nagykanizsát is beleértve) érintett, immáron a végéhez közelít. A legtöbb és legnagyobb volument képviselő átadás sikeresen lezárult, és a rendszer azóta is jól üzemel. A témáról a Nagykanizsai Regionális Szennyvíztársulatának menedzsmentjével, Tóth Nándorral, Fitos Istvánnal és Horváth Tamással beszélgettünk.

Azt hiszem ez az a projekt, amiről évek óta beszélnek és emberek tízezreit érintette, ezért méltán nevezhető a környék egyik legnagyobb beruházásának. Bár az elmúlt években többször is beszámoltak a munkálatokról, azonban idézzük fel mik is voltak a beruházás körülményei…

NRSZT menedzsment

NRSZT menedzsment

F.I.: A projekt hivatalosan 2010-ben indult, de már évekkel azelőtt megpályáztuk. A társulás (NRSZT- a szerk.) egyébként 2005 óta létezik, az előkészítések és a törekvések kezdő lépései tulajdonképpen ettől kezdve datálódnak. Erre az építkezésre azért volt szükség, mert Kanizsa szennyvízhálózata az idők során nagyon elhasználódott, ugyanakkor a környékbeli falvak számára is komfortosabb egy modern rendszerre csatlakozni a klasszikus szippantás helyett.
T.N: Az országban egyébként nemcsak a mi térségünkben zajlott hasonló beruházás, úgy tudjuk pl. Nyíregyháza és térsége, valamint Makó környékén is végeztek ilyen munkálatokat.

Az egyik legmodernebb szennyvíztelep

Az egyik legmodernebb szennyvíztelep

F.I.: A pályázat során a társulás egyébként nettó 11 milliárd forint célirányos felhasználását nyerte el, amiben végül 13 település szennyvízhálózata lett kialakítva, fejlesztve, rendszerbe kötve. Eredetileg több falu lett volna a terveinkben, azonban olyan akadályokba ütköztünk, amik nem tették lehetővé azoknak a véglegesítését. Többszöri újratervezés és átgondolás után így sajnos ki kellett maradnia a déli résznek, melyben Surd és Liszó voltak érintve. Ezt persze számtalan egyeztetés előzött meg, de az említett települések esetében az egy főre jutó beruházási költség és vezetékhossz túllépte a rentabilitási és előírt normáknak megfelelő szintet, hiába lettek volna nyitottak az önerő megfinanszírozására.
T.N.: Így van. A projekt ugyanis három fő finanszírozási ágból állt össze: 71%-ban az EU finanszírozta, csaknem 16%-ot az önkormányzatoknak kellett biztosítania, a többit pedig az állam tette hozzá. A nagykanizsai projekt esetében az állam további részt, közel 1 milliárd forintot még hozzátett, ami jelentős segítség volt a városnak és a falvaknak.

Az önkormányzatok önereje tulajdonképpen a magántulajdonosok rész-befizetései voltak, ami háztartásonként olyan 200 ezer Forintot jelentett.

Ezt az önrészt – hiába is tudták volna a kimaradt településeken megfizetni, a két falu akkor sem tudott volna bekerülni a normák miatt.
Annak érdekében, hogy a kimaradt területeken is lehessen szennyvízhálózat fejlesztésre pénzt fordítani, külön pályázatot kell beadni a településeknek. Ebben természetesen segít a társulás is, és mindenben, amiben csak tud.
F.I.: A szennyvíz rendszernek része a szennyvíztelep modernizációja is, ennek önereje valójában teljes egészében a város saját költsége volt. Ezzel sikerült egy olyan hatékony, 21. századi rendszert kialakítani, ami minden feltételt kielégít és biztosak lehetünk annak megbízható működésében. A projektnek továbbá a város központi szennyvízátemelője is része volt, ami a volt Olajbányász pálya mellett került kialakításra.

Javult a szolgáltatás ezáltal?

F.I.: Abban a tekintetben biztosan, hogy a környékbeli falvakban lett egyáltalán szennyvíz hálózat. Ez jelentős könnyebbség mind költség, mind pedig a kényelem szempontjából. Egyrészt az ingatlanok értéke is javul, másrészt a lakóknak is könnyebbséget jelent. Mivel több település használja ugyanazt a rendszert, így a hatékony működés miatt az egyéni költségeik is csökkenhetnek. Nagykanizsa esetében, a városi rekonstukciós szakaszok vonatkozásában pedig az elmúlt időszakban több pozitív visszajelzést is kaptunk olyan lakosoktól, akinek az eddigi elázásai az új rendszer felállása óta megszűntek. Legalább ezért megérte már… szennyviztelep nagykanizsa

Mik voltak a legnagyobb kihívások a projekt során? Úgy gondolom, ekkora volumennél azért volt bőven fejfájás…

T.N: Az az érdekes ebben, hogy más beruházásokhoz képest itt még viszonylag olajozottan mentek a dolgok. Az Alföldön állítólag sokkal több reklamációval szembesültek a kivitelezők. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy itt nem volt, mert nyilvánvalóan kényelmetlenül érintette a lakosságot főként az útburkolat felbontása és annak javítási munkálatai,

de pozitív tény, hogy általánosságban türelmes volt a lakosság…

Ezen kívül talán István tudna bővebben beszélni a kihívásokról…
F.I.: Tény, hogy voltak kellemetlen pillanatok is, de mi igyekeztünk mindig a megfelelő tájékoztatást megadni.

Ekkora méretű munkálatokat lehetetlen úgy lekezelni, hogy abban senkinek se sérüljön a komfort érzete. A tanulságokat a jövőre nézve elraktározzuk magunknak.

Célszerű két részre bontani a problémakört, hiszen a legnagyobb kihívást én mégsem csak a kivitelezésben láttam. Egyrészt a pályáztatás körüli bürokrácia, és az a temérdek adminisztráció elképesztően sok időt és energiát vitt el. Mondhatni a beruházás maga, rugalmasabban zajlott, mint az előkészületek. A kiírás, az elfogadás, tényleg sok odafigyelést igényelt. Az építkezéssel a településeknél valójában egy „zöld mezős” beruházás vette kezdetét, Kanizsán viszont a meglevő rendszert kellett úgy cserélni, hogy az ne okozzon se kárt, se kényelmetlenségeket. Ugyanennyi időt igényelt mindennek az előkészítése is…

Ha visszamehetnének az időben, min változtatnának a leginkább?

F.I.: Én egyértelműen a személyi erőforráson javítanék. Nagyon megterhelő volt annak a maroknyi embernek ez a mennyiségű munka, mind az előkészületek, mind pedig a kivitelezések lekoordinálása tekintetében.
T.N.: Valóban, a humán erőforrás egy fejlesztendő terület lett volna, de én a pénzügyi hátterét is fontosnak tartom. Amikor a pályázatot elnyertük, a bankok szinte sorban álltak az önkormányzatoknál a finanszírozás miatt. Mire elkezdődött a kivitelezés, már bőven benne voltunk a gazdasági válságban, és a finanszírozási források hirtelen eltűntek. Mire előteremtették a forrást erre a települések, addig sok módosítást kellett eszközölni, és nem utolsó sorban még több időt szentelni rá. A magam részéről a körültekintőbb finanszírozási háttér, pontosabban annak feltételeinek megteremtése lenne fontos.szennyvítelep nagykanizsa 2

Mire számíthatunk a jövőben? Várható hasonló beruházás a környéken, a városban?

F.I.: Egyenlőre nem gondolkodtunk még rajta, mert a jelenlegi projekt korrekt befejezésére fókuszálunk. Emellett persze

igyekszünk nyitott szemmel járni, mert fejlesztendő terület volna még bőven.

Jelenleg a pályázatban meghatározott tartalék összegnek a szabályos és racionális felhasználása a cél, szervezési szempontból erre helyezzük a következő hónapokban a hangsúlyt.
T.N.: Ez mellett, ahogy István is említette igyekszünk nyitott szemmel járni. Amit láttunk már a mostani kivitelezések során is, hogy a helyi ivóvízhálózat is elhasználódott. Voltaképp ezért van annyi csőtörés is a városban. Sokszor halljuk a lakosság részéről a visszhangot a munkák kivitelezését érintően, de fontos kiemelni, hogy ez nem a szennyvízhálózathoz kapcsolható ügy. Tény, hogy az ivóvíz hálózat is öreg, de a Vízmű is igyekszik úgy fejleszteni, ahogyan csak bír. Már a szennyvíz-beruházás során is folytak párhuzamosan fejlesztések részükről, tehát amikor azzal kellett szembesülnie a lakóknak, hogy „már megint túrnak”, vagy „még mindig nincs készen”, az többnyire emiatt is volt. Ígérni nem ígérhetünk fejlesztést, mivel

erősen függ ez az elérhető Uniós pályázatoktól, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy elnyerjük azt is, mikor lehetőség nyílik rá.

A 10 éves működés után a társulás várhatóan megszűnik ebben a formájában, mivel a vagyon és annak kezelése addigra teljesen átkerül az önkormányzatok hatáskörébe. A projekt egyébként balesetmentesen zajlott ez idáig.

Középiskolás alkalmazásfejlesztő országos verseny a PEN-en

A Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza útjára indított egy informatikai középiskolai versenyfelhívást, ahova 2-4 fős csapatok jelentkezhettek és mérhetik össze tudásukat az androidos programozás területén.

A verseny célkitűzése egyrészt az adott korosztály fejlesztése és versenyeztetése az androidos okos telefon programozás és a játékfejlesztés területén, másrészt junior tagként történő becsatlakoztatásuk az egyetemen futó PENdroid programba. A kezdeményezés ezzel az eszközzel is szeretné javítani a felnövekvő korosztályok informatika iránti szeretetét és elköteleződését.

A verseny illetve az eddigi felkészülési időszak remek lehetőséget biztosított a diákok számára, hogy szakmai iránymutatás és segítség mellett szélesítsék és elmélyítsék tudásukat az applikáció fejlesztés területén.

Mivel a középiskolák jelentős részében nincs Java/Android oktatás, ezért fontos, hogy az előselejtező egy tanítási feladatot is ellásson, amely anyagokkal támogatja a tanulást. Természetesen a verseny ebben a szakaszában is nagyon fontos a diákok önszorgalma, amely kiemelten fontos lesz a verseny során.

A versenyfelhívásra 20 középiskolai csapat jelentkezett az ország minden részéről (Debrecen, Nagyatád, Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Székesfehérvárról, Baja, Bonyhád, Jászberény) közel 100 fővel. Két online forduló után kiválasztásra került a legjobb 10 csapat, akik november 28-án a helyszíni döntőn mérettetnek meg, melynek alkalmával bemutatják saját fejlesztésű programjukat, valamint egy helyben elkészítendő versenyfeladatban mutatják meg tudásukat.

Dr. Jaskó Szilárdtól, a program szervezőjétől megtudtuk, hogy a Kanizsa Felsőoktatásáért alapítvány támogatásával továbbá az ország egyik legnagyobb informatikai cégcsoportjának, a Delta Services jóvoltából a csapatok igen értékes nyereményekre is szert tehetnek: a győztes csapat minden tagjának és felkészítő tanárának egy tablet jár, de a második és harmadik helyezettek is értékes informatikai eszközöket nyerhetnek. A program szervezője egyebek mellett annak fontosságára is rávilágított, hogy a középiskolások informatikai fogékonyságának és érdeklődésének növelése mindannyiunk érdeke. A versenyt követően a résztvevőknek az is módjában áll majd, hogy más, egyetemi informatikai projektekben is részt vehessenek függetlenül tényleges végzettségük nélkül. Ez által nyilvánvalóvá válik, hogy a tehetségek felkutatása is szempont a megmérettetés során.

Az országosan is egyedülálló eseménynek pedig ugyancsak a Pannon Egyetem nagykanizsai Kampusza ad otthont!

1 21 22 23 24 25 39