Ismét viharos szélre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat

A meteorológiai szolgálat Facebook-oldalán azt írta, ismét nagy területen várható viharos, erősen viharos szél. A csapadék átvonulása után, kiemelten a Dunántúlon, annak is az északi felén kell a legerősebb széllökésekre számítani.

Hozzátették: hétfőn a reggeli, délelőtti óráktól kezdve fokozatos szélerősödés várható, és a déli, kora délutáni órákra el is éri maximumát az északnyugati szél. Nagy területen valószínű viharos, 60 kilométer/óránál erősebb szél, de a 70-80 kilométer/órás széllökésre is fel kell készülni még síkvidéken is.

(Hidegfront Nagykanizsánál. Fotó: S. Varga György/KanizsaPress)

Ennél nagyobb szélsebességre a hegyvidéki területeken kell számítani, ott akár a 90-100 kilométer/órát is elérhetik, akár meg is haladhatják a széllökések. Az esti óráktól kissé mérséklődik a légmozgás, de még így is nagy területen lesz élénk, erős a szél.

Jelezték: kedden ugyan már veszít erejéből a szél, de továbbra is nagy területen kell erős, viharos széllökésekre számítani.

Felhívták a figyelmet arra: ugyan a szelet csapadékhullás előzi meg, de lehetnek olyan területek, ahol ez elmarad vagy csak kevés eső esik, így ismét kialakulhatnak lokális porviharok. Emiatt kérik a közlekedőket, hogy mindig a forgalmi, időjárási és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek. MTI

Folytatódik a napos, tavaszias idő

Napos, tavaszias idő várható a folytatásban: folytatódik a felmelegedés, megszűnnek a hajnali fagyok és pénteken akár 22 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban. Péntektől felhősebb időre kell készülni, szórványosan előfordulhat eső, záporeső és megélénkül a nyugati szél, de továbbra is 20 fok közelében várhatók a maximumok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez vasárnap eljuttatott középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn reggel, kora délelőtt még országszerte erősen felhős idő várható, majd északnyugat felől lassan szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet. Jelentéktelen eső, futó zápor csak néhány helyen alakulhat ki. Az északnyugati szél többnyire mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű.

(Tavaszias idő a nagykanizsai Széchenyi-téren. Fotó: S. Varga György/KanizsaPress)

Kedden hajnalban főleg északkeleten foltokban köd, illetve rétegfelhőzet is lehet. Napközben általában sok napsütésre lehet számítani fátyol- és gomolyfelhőkkel, inkább csak északkeleten fordulhat elő néhol gyenge eső, zápor. A légmozgás többnyire mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet 0 és plusz 6 fok között alakul, a szélcsendes, derült részeken lesz hidegebb. Délután 14, 19 fok valószínű.

Szerdán hajnalban északkeleten foltokban köd, illetve rétegfelhőzet is képződhet. Napközben általában sok napsütés várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, de csapadék nem valószínű. A déli, délnyugati szelet sokfelé élénk lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 1 és 7, a maximum 16 és 21 fok között alakul.

Csütörtökön északnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, de az ország délkeleti felén délutánig inkább fátyolfelhős, napos időre lehet számítani. A nap második felében elvétve előfordulhat kisebb eső, zápor. A déli, délnyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban 3 és 8, délután 16 és 22 fok között várható.

Pénteken nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, és szórványosan előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A délnyugati, nyugati szelet többfelé erős lökések kísérik. A hajnali 5, 10 fokról 15 és 22 fok közé melegedhet fel a levegő.

Szombaton jórészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, több helyen eleredhet az eső, záporeső. A nyugati szelet élénk, több helyen erős lökések kísérhetik. Hajnalban 5, 10, délután 13, 18 fok valószínű.

Vasárnap változóan felhős időre van kilátás, szórványosan előfordulhat eső, zápor. A nyugati, majd a délire forduló szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A minimum-hőmérséklet 1 és 7, a csúcsérték 13 és 19 fok között valószínű – olvasható az előrejelzésben.

A viharos szél miatti porviharokra figyelmeztet az Útinform

Erős, viharos széllökésekre és porviharok miatt lecsökkenő látótávolságra figyelmeztetett szerdán az Útinfom a honlapján.

Azt írták, erős, viharos széllökésekre kell számítani elsősorban a Dunántúlon, főként a Badacsonyban és a Balaton-felvidéken, valamint a Tiszától keletre eső tájakon, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.

A viharos erejű szél sok helyen hordja és viszi a homokot vagy a port, porvihart kavarva, így a látótávolság is lecsökkenhet a közutakon – hívták fel a figyelmet.

Megjegyezték: a hegyvidéki, illetve a fákkal határolt utakon, illetve a mellékutakon bárhol lehet letöredezett faágakra vagy kidőlt fákra számítani.

Az Útinform azt kérte az útra kelőktől, vezessenek kellő figyelemmel. MTI

Rossz idő lesz március 15-én

A március 15-i nemzeti ünnepen egy hidegfront miatt nagy területen erős, helyenként viharos széllökésekre, csapadékra és erőteljes lehűlésre kell készülni – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán kedden.

Közölték: egy frontálzóna éri el az országot, amelyhez kapcsolódóan országszerte megerősödik, viharossá fokozódik az északnyugatira forduló szél; elsősorban a Dunántúlon, később északkeleten is van esély 75-80 kilométer/órát meghaladó széllökésekre, főleg a magasabban fekvő részeken.

Hozzátették: a fronthoz kapcsolódóan megnövekszik a csapadékhajlam is. A csapadék folyamatosan kelet felé tolódik a szerdai nap folyamán. A hideg levegő beáramlásával elsősorban a hegyvidéki tájakon, később már síkvidéken is halmazállapotot válthat a csapadék, így havas esőre, hóra is számítani lehet.

Közölték azt is, a front mögött beáramló hideg légtömeg hatására erőteljes lehűlés várható, általában 10, 15 fokkal eshet vissza a hőmérséklet a kedd délutánhoz viszonyítva.

A meteorológiai szolgálat a sok szabadtéri rendezvény miatt mindenkit arra kér, tájékozódjon a várható időjárásról, és kövesse a meteorológiai szolgálat hivatalos veszélyjelzését. MTI

(Fotó: archív. Zászlótenger – 10.300 darab – nemzeti színű zászló a 48. gyalogezred emlékművénél a nagykanizsai Deák téren 2020 március 13-án. A zászlókat az Aranykor Nagykanizsa civil szerveződés felhívására készítették el óvodások, iskolások. Az egységes kihelyezés és a március 15-i városi ünnepségek az új koronavírus-járvány miatt az ország teljes területére kihirdetett rendkívüli jogrend, veszélyhelyzet miatt elmaradtak. A zászlókat a civil szervezet önkéntesei és néhány óvódás valamint Balogh László polgármester és munkatársai helyezték ki.)

Március 15-én visszaesik a hőmérséklet, és többfelé eső, helyenként havas eső lehet

Folytatódik a változékony idő a jövő héten: a hét elején melegedés várható, majd a március 15-ei nemzeti ünnepen visszaesik a hőmérséklet, és többfelé eső, helyenként havas eső lehet, sokfelé megerősödik a szél. A hét második felében ismét melegedés kezdődik -derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez vasárnap eljuttatott középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn az ország déli részein fátyolfelhős idő várható, míg az északi megyékben a felhőzet olykor – főleg a délután második felében – meg is vastagszik, de csapadék ott sem valószínű. A déli, délnyugati szél élénk lesz, főleg az Észak-Dunántúlon meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul, de délnyugaton ennél pár fokkal melegebb, míg északkeleten hűvösebb maradhat az idő.

(Medvehagyma-mező a Zala vármegyei Obornaknál. Fotó: Letenye Média)

Kedden a nap első felében főleg fátyol- és gomolyfelhőkre kell számítani, majd a déli óráktól nyugat, északnyugat felől megvastagszik a felhőzet, és egyre több helyen elered az eső, zápor, sőt néhol zivatar is kialakulhat. A Tiszántúlon kisebb a csapadék esélye. A déli, délnyugati szél sokfelé megerősödik, majd északnyugatira fordul. Kedden hajnalban 0-10, délután 13-22 fok valószínű, északkeleten lesz a hidegebb, délnyugaton a melegebb idő.

Szerdán, március 15-én borult idő várható. Délutántól a Dunántúlon nyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, a Dunától keletre azonban borult maradhat az ég. Szerdára virradóra többfelé kell esőre, zárporra számítani, majd nappal az összefüggő csapadékzóna kelet felé araszol, és az esőt helyenként havas eső, havazás válthatja. Nyugaton délután már csak néhol valószínű zápor. Az északnyugati, északi szél sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a csúcsérték 3 és 12 fok között alakul, a csapadékos tájakon lesz a hidegebb idő.

Csütörtökön a vastagabb frontfelhőzet délelőtt északkeletről is elvonul és általában napos idő valószínű gomoly- és fátyolfelhőkkel. Csütörtök reggelig északkeleten lehet zápor, hózápor, majd nappal számottevő csapadék már nem valószínű. Többfelé megélénkül, néhol megerősödhet az északi, északnyugati szél, majd mérséklődik a légmozgás. A minimum-hőmérséklet mínusz 5 és plusz 2, a maximum 7 és 13 fok között várható.

Pénteken nagyrészt gyengén felhős, napos, száraz időre számíthatunk. Élénk, helyenként erős lökések kísérik a délkeleti szelet. A hajnali mínusz 6, plusz 2 fokról 9 és 15 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

Szombaton napos időre van kilátás, csapadék nélkül. Élénk lökések kísérhetik a déli, délkeleti szelet. Az éjszakai mínusz 3, plusz 4 fokról 13 és 19 fok közé melegedhet fel a levegő.

Vasárnap többnyire gyengén felhős, napos időre lehet számítani, csapadék nem várható. Többfelé megélénkül, néhol megerősödhet a déli, délnyugati szél. A minimum-hőmérséklet 0 és plusz 6, a csúcsérték 15 és 21 fok között valószínű – olvasható az előrejelzésben.

Vihar – Mindenhol visszavonta a másodfokú riasztást a meteorológiai szolgálat

Mindenhol visszavonta a viharos szél veszélye miatt korábban kiadott másodfokú riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat délután.

Napközben az ország több vármegyéjére is másodfokú riasztást adtak ki a viharos szél miatt.

Jelenleg az ország nagy részén elsőfokú (citromsárga) riasztás van érvényben az erős szél miatt, ezeken a területeken a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 kilométer/órát.

Az MTI-nek megküldött figyelmeztető előrejelzésben azt írták, az északnyugati szél sokfelé viharos lehet, a legerősebb lökések jellemzően 70-90 kilométer/óra körül várhatók.

A Dunántúli-középhegységben, a Balatonnál és a Dunazug-hegyvidékben időnként a 90 kilométer/órát meghaladó lökések még előfordulhatnak, majd este csillapodik a szél.

(Az ország egyes tájain porvihar volt. Fotó: Országos Meteorológiai Szolgálat – Facebook)

Esős idő jön a folytatásban

Változékony idő lesz a jövő héten, gyakran lesz borongós, felhős az ég, több hullámban kell csapadékra számítani, és sokfelé lehet élénk, olykor erős a szél. A hét során emelkedik a legmagasabb nappali hőmérséklet, a hét végén akár 17 Celsius-fok is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez vasárnap eljuttatott középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult idő várható. Északon szórványosan fordulhat elő eső, havas eső, északkeleten a hegyekben havazás, délen viszont többfelé kell esőre, záporra számítani és itt a csapadék zöme a nap második felében érkezik. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 9, a déli tájakon 10, 13 fok között valószínű.

(A nagykanizsai Fő út 2023. március elején. Fotó: S. Varga György/KanizsaPress)

Kedden jobbára erősen felhős időre kell számítani, a nap második felében lehet vékonyabb a felhőtakaró. Az ország déli felén több, északon kevesebb helyen várható eső. Főleg északon, illetve a hegyekben néhol havas eső is előfordulhat. A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, az északi országrészben néhol időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 3 és plusz 4, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 5 és 10, délen 11, 13 fok között valószínű.

Szerdán általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, szórványosan előfordulhat eső, zápor. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali minimumok mínusz 1 és plusz 5, a délutáni maximumok döntően 8 és 15 fok között alakulnak.

Csütörtökön általában közepesen vagy erősen felhős idő várható. Több helyen eleredhet az eső. A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1 és plusz 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 16 fok között alakul, északkeleten mérhetik az alacsonyabb, délnyugaton a magasabb értékeket.

Pénteken jobbára közepesen, illetve erősen felhős időre van kilátás. Helyenként előfordulhat eső, zápor. Többfelé megélénkül, néhol időnként megerősödhet a déli, délnyugati szél. A hajnali 0, plusz 6 fokról általában 10 és 17 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szombaton nagyrészt erősen felhős vagy borult idő lesz a jellemző. Többfelé kell esőre, záporra számítani. A délnyugati szelet élénk, sokfelé erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet általában 2 és 8, a csúcsérték 10 és 17 fok között valószínű.

Vasárnap napközben felszakadozhat, csökkenhet a felhőzet, hosszabb-rövidebb napsütésre is számítani lehet, de nyugat felől újabb felhőtömb közeledik. Egyre kevesebb helyen alakulhat ki csapadék. Sok helyütt megerősödhet az északi szél. A hajnali mínusz 3, plusz 7 fokról 7 és 16 fok közé melegedhet fel a levegő – olvasható az előrejelzésben.

Enyhüléssel és sok napsütéssel kezdődik a tavasz

A tél utolsó napjain még felhős, hideg idő várható, a tavasz kezdetén, a hét második felében azonban emelkedik a hőmérséklet, visszatérnek a 10 Celsius-fok fölötti maximumok, a hajnalok azonban továbbra is csípősek maradnak, jellemzően napos és száraz idő lesz – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez vasárnap eljuttatott középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn túlnyomóan borult lesz az ég, délutántól egyre nagyobb területen válik szakadozottá a felhőtakaró. Legnagyobb eséllyel az ország keleti harmadában fordulhat elő havazás, hószállingózás, de délelőtt helyenként még a déli részeken is havazhat. A nap második felében a csapadék északkelet felé tevődik, majd ott is megszűnik. A keleti, északkeleti tájakon további 1-2 centiméter olvadozó hóréteg nem zárható ki. Az északi, északkeleti szelet több helyen kísérhetik erős, a Bodrogközben olykor viharos lökések. Estére csillapodik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és plusz 5 fok között alakul.

Kedden többnyire közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, számottevő csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél többnyire mérsékelt marad. A minimum hőmérséklet általában mínusz 8 és 0 fok között várható, kora délutánra pedig 4 és 9 fok közé melegszik fel a levegő.

Szerdán, március elsején, a tavasz első napján az ország északkeleti felén jobbára gyengén felhős, napos vagy derült idő várható, míg a délnyugati tájak fölött közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Számottevő csapadék nem valószínű. Több helyen megélénkül az északkeleti szél. Hajnalban mínusz 7 és plusz 2, kora délután általában 8 és 12 fok közötti idő várható, délnyugaton lesz hűvösebb.

Csütörtökön többnyire gyengén felhős, napos vagy derült idő vár ránk, de a délnyugati megyékben közepesen vagy erősen felhős idő valószínű. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szél többfelé megélénkül, a Zempléni-hegység környékén olykor meg is erősödik. A minimum-hőmérséklet mínusz 5 és plusz 1, a csúcsérték 7 és 11 fok között alakul.

Pénteken az ország északi felén derült vagy gyengén felhős, napos időre lehet számítani, míg délen több lesz a felhő, de csapadék ott sem valószínű. A változó irányú szél mérsékelt marad. Hajnalban mínusz 6 és plusz 3, a kora délutáni órákban 7 és 12 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombaton közepesen felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, számottevő csapadék nélkül. Az északnyugati, nyugati szél megélénkül. A hajnali mínusz 6 és plusz 3 fok közötti értékről délutánra 7 és 12 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

Vasárnap erősebben megnövekszik a felhőzet, és helyenként kisebb eső, zápor, néhol esetleg gyenge vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat. Az északnyugati szél nagyobb területen is megerősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 4 és plusz 2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul – olvasható az előrejelzésben.

Télire vált a kora tavasziból a hétvégére az időjárás

Bár kedden még tíz Celsius-fokkal haladta meg az átlagos maximum-hőmérséklet az ilyenkor szokásosat, a hétvégére visszatér a télies időjárás – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdai Facebook-bejegyzéseiből.

A szolgálat közlése szerint a napi országos átlaghőmérséklet 1991 és 2020 között február 21-én 6,4 Celsius-fok körül alakult. Kedden ennél átlagosan tíz fokkal volt melegebb az országban.

Az előrejelzés szerint jelenleg és a következő két napban még enyhe légtömeg helyezkedik el a Kárpát-medence felett, aminek a hatására marad az átlagosnál melegebb idő, de már jóval több felhő lesz az égen, és egy gyenge csapadékhullám is átvonul az ország felett.

Szombaton azonban egy hidegfront éri el az országot. Emiatt megnő a csapadékhajlam, és a front mögött a megerősödő északi, északnyugati széllel hidegebb léghullámok érkeznek, aminek hatására az átlagos közelébe esik vissza a hőmérséklet. A magasban beáramló hidegebb levegő átfedésbe kerülhet a csapadékkal, így megnő a halmazállapot-váltás esélye.

Vasárnap pedig az országtól délnyugatra egy mediterrán ciklon is képződik, így már nagy területen vegyes csapadék – havas eső, hó – lehet a jellemző.
Közölték ugyanakkor, hogy az előrejelzés bizonytalansága egyelőre nagy. MTI

Eső, zápor, enyhe idő jön a folytatásban

Változékony, időnként szeles, de alapvetően enyhe idő lesz a jövő héten, több helyen 15 Celsius-fok fölötti csúcshőmérsékletek is előfordulhatnak és kisebb esők, záporok is lehetnek. A hét elején még többfelé kisüthet a nap, de a hét végén már inkább erősen felhős időre kell számítani és megszűnnek az éjszakai fagyok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez vasárnap eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn melegfronti felhőzet vonul nyugatról kelet felé, ami miatt a nap első felében még többnyire közepesen és erősen felhős lesz az ég, de időszakosan be is borulhat. Főként északon, északnyugaton lehet helyenként eső. Délután előbb a Dunántúlon, később keletebbre is csökken, vékonyodik a felhőzet, ekkor már csak elvétve lehet csapadék. A nyugati, délnyugati szél időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul, de északkeleten és a Tiszántúlon néhol 8, 9 fok is előfordulhat.

(A nagykanizsai Király utcai körforgalom 2023. februárjában. Fotó: S. Varga György/KanizsaPress)

Kedden a délnyugati részeken többnyire derült lesz az ég, míg északkelet felé haladva felhőátvonulások várhatók általában többórás napsütéssel. Számottevő csapadék nem lesz. Sokfelé megerősödik a nyugati, északnyugati szél. Hajnalban mínusz 1, plusz 7, kora délután 11, 17 fokra számíthatunk.

Szerdán hajnalban pára-, ködfoltok lehetnek. Napközben az ország északkeleti harmadában erősen felhős idő valószínű, míg délnyugaton eleinte túlnyomóan derült lesz az ég, majd nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet. Az északkeleti harmadban kisebb eső, zápor előfordulhat. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A hajnali mínusz 1, plusz 5 fokról 8 és 15 fok közé melegszik a levegő.

Csütörtökön erősen felhős idő valószínű, de az ország délkeleti felén szakadozottabb is lehet a felhőzet. Elszórtan – elsősorban a Dunántúlon – eleredhet az eső, zápor. A keleti szelet több helyen élénk lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 5 fok között alakul, a csúcsérték 7 és 14 fok között valószínű.

Pénteken erősen felhős időre kell számítani, szórványosan előfordulhat eső, zápor. Többfelé megélénkül a déli, délnyugati szél. A hajnali 0, plusz 7 fokról 7 és 16 fok közé emelkedhet a hőmérséklet, északkeleten lesz a hűvösebb idő.

Szombaton erősen felhős idő valószínű. Szórványosan előfordulhat eső, zápor. A délnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 1 és 6, a maximum 9 és 16 fok között valószínű, délnyugaton mérhetik a magasabb értékeket.

Vasárnap közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Elszórtan előfordulhat eső, zápor. A délnyugati, déli, majd az északnyugatira forduló szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Hajnalban mínusz 1, plusz 6, kora délután 6, 16 fok valószínű, az északi, északnyugati részeken lesz a hidegebb, míg délkeleten enyhébb az idő – olvasható az előrejelzésben.

1 6 7 8 9 10 20