Hazánk igazi gyöngyszeme, a Kis-Balaton

A nyaralószezon egyre közelebb van, sokan néhány hét múlva máris indulnak a hónapokkal ezelőtt megszervezett és (részben) kifizetett évi kikapcsolódásukra – és ebben a forró évszakban bizony hová mennénk szívesebben, ha nem egy hűs vízpartra?
Bár még napjainkban is elég gyakran húz a hazaiak szíve valamilyen különleges, egzotikus külföldi riviérára, egyre többször hallani, látni, hogy a lakosság nagy része már a belföldi helyekre is előszeretettel látogat el. Számos lélegzetelállító látni- és tapasztalnivalót lehet hazai földön is felsorolni, ám most maradjunk egy igazi kis ékszerdoboznál: mit kínál nekünk a Kis-Balaton –  a Deuterium-Aqua összefoglalója alapján.

(A Kis-Balaton. Fotó: Wikipédia)

 

A Kis-Balaton valójában egy méltatlanul keveset emlegetett üdülőhely hazánk kiránduló-térképén. Maga a tó egykor a ma Balatonként ismert állóvízhez tartozott, ám a térség felszínének változásai és némi emberi beavatkozás hatására kettészakadtak. Így ma a Balaton igazi fürdőző-, nyaraló- és kirándulóhelyként szolgál, addig a Kis-Balaton mesébe illő élővilága gondoskodik a természet szerelmeseinek ámulatba ejtéséről.

 

Mivel a tó megőrzésére és rehabilitációjára a ’80-as és a 2000-re évek elején is igen jelentős munkálatokat fordítottak, így talán nem is meglepő, ha bizonyos részeket csak kísérővel, szervezett csoportokban látogathatunk meg. A beavatkozásra azért volt szükség, mert a mocsár és a hozzá tartozó élővilág az emberi kéz közbenjárásának köszönhetően csökkenni, lassanként megszűnni látszódott – szerencsére azonban még éppen időben döntöttek az illetékesek a regeneráció ügyében.

 

A fentieknek hála, ma a Kis-Balaton élővilága olyannyira jelentős, hogy a Ramsari egyezmény (1979) hatálya alatt áll (mely főként a vízimadarak élőhelyeit és a nemzetközileg is jelentős vadvizeket védelmezi). A közel 150 négyzetkilométeres védett terület leginkább különleges madár-, növény- és vízi világáról híres.

 

 1.    Balaton-felvidéki Nemzeti Park: előzetes szervezést igény a látogatása, mivel itt található az élővilág számottevő része – mivel fokozottan védett terület, így kizárólag kísérővel tekinthetjük meg.
 2.    A Kányavári sziget és a hozzá tartozó mesebeli híd: kísérő nélkül, szabadon látogatható egész évben. Aki a biciklis túraútvonalakat kedveli, ide bátran jöhet!
 3.    Zalakarosi termálfürdő: ez természetesen inkább azoknak szól, akik nem csak szellemileg, de fizikailag is szeretnének pihenni, kikapcsolódni. Az élmény- gyógy- és termálfürdőben a legkisebbektől a legidősebbekig mindenki megtalálhatja a saját szórakozását.
 4.    Sármellék: hajdan szovjet MIG-29-es bázis és repülőtér üzemelt itt.
 5.    Ritka növény- és állatvilág, szerte a térségben: kócsagokkal, gémekkel, kárókatonákkal, vízidarával, tündérrózsával is találkozhatunk számos egyéb, már-már egzotikum mellett.
+1 érdekesség: gyermekkorunk egyik méltán híres könyve, Fekete István Tüskevár című regénye a térségben játszódik.
Kellemes testi-lelki kikapcsolódást az idelátogatáshoz – az egész család számára feledhetetlen élmény lesz, hiszen kortól függetlenül mindenki megtalálhatja kedvenc kikapcsolódását!

Kirúgták, mert a külföldről hazacsábított fiatalok nem kapták meg az állami támogatást

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint nem járt el kellő körültekintéssel a Vállalkozz itthon fiatal! program lebonyolításában az OFA Nonprofit Kft., ezért Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn kezdeményezte Pákozdi Szabolcs, az OFA ügyvezető igazgatója munkaviszonyának megszüntetését.

Az NGM hétfői közleményében azt írta, a Nemzetgazdasági Minisztériumban lezárult a Vállalkozz itthon fiatal! programmal kapcsolatos belső eljárás. A vizsgálat megállapította, hogy a VEKOP-8.3.1-16 projekt lebonyolítása során az OFA Nonprofit Kft. nem biztosította a pályázat összhangját a kiírással, és a mentorálás során nem a kellő körültekintéssel járt el.

Tavaly januárban, Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára egy budapesti rendezvényen elmondta: elindult a fiatalok vállalkozóvá válását segítő program a közép-magyarországi régióban az Ifjúsági garancia rendszer keretében. Az akkori tájékoztatón rámutatott: a Vállalkozz itthon fiatal! elnevezésű projekt célja új egyéni vagy mikrovállalkozás indítását tervező, vállalkozói szemléletű 25 év alatti fiatalok felkészítése saját vállalkozásuk indítására, valamint pénzügyi támogatás nyújtása a vállalkozás induló költségeihez. A program keretében a fiatalok képzést, illetve szakmai tanácsadást kapnak üzleti tervük összeállításához, az elfogadott tervvel rendelkezők pedig 3 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak. Cseresnyés Péter felidézte, hogy az Európai Unió 2013-ban létrehozta az Ifjúsági garancia rendszert. 

Idén májusban ellenzéki pártok politikusai többször is bírálták a programot. Kanász-Nagy Máté, az LMP ifjúsági szakszóvivője szerint több korábbihoz hasonlóan becsődölt a Vállalkozz itthon fiatal! program is, és ez is azt mutatja, hogy a kormány csak „kamuprogramokat” indít a fiatalok hazahozataláért. Kanász-Nagy Máté vasárnap az MTI-nek azt mondta, Magyarország egyik legsúlyosabb problémája a folyamatos elvándorlás, havonta több ezer fiatal hagyja el az országot.
Sajtóhírekre hivatkozva közölte, a Vállalkozz itthon fiatal! programmal, amely a fiatalok hazacsábítását szolgálná, hárommillió forintos támogatást biztosítottak volna, de eddig csak 116 ember került be a programba, hangsúlyozta továbbá, a 116-ból csupán öt ember kérelmét támogatták, de ők sem kapták meg az összeget.

A Jobbik az Országos Sajtószolgálaton keresztül közölte: a Fidesz-KDNP lemondott az országot tömegével elhagyó fiatalokról, ennek ékes bizonyítéka, hogy a Gyere haza fiatal! program után a Vállalkozz itthon fiatal! is becsődölt. Amint arról a sajtó is beszámolt, minisztériumi packázások miatt nem tudták beindítani saját cégeiket azok az ifjak, akiket a Fidesz-kormány tavaly kiemelt állami támogatások ígéretével csábított haza külföldről.
„A Vállalkozz itthon fiatal! program mint cseppben a tenger mutatja meg az orbánizmus igazi arcát: a nemes célokat és hangzatos ígéreteket csapnivaló kivitelezés követi, amelyből a végén az ország  helyett csak egy szűk haveri kör gazdagodik.” Ma Magyarországon ugyanis csak azoknak van esélyük „saját lábon állva boldogulni”, akik jó helyen és jó időben csatlakoztak a „nemzeti együttbűnözés rendszeréhez” – közölte a Jobbik. MTI

Mikor készül el a Nagykanizsa és Zalakaros közötti kerékpárút?

Teleki László (MSZP) az országgyűlési kérdések során a dél-zalai kerékpárutak állapotáról beszélt a Parlament hétfői ülésén.
Szerinte az ígért fejlesztésekhez nem érkeztek források, a korábbi utakat pedig nem tartják megfelelően karban.
Az idegenforgalom szempontjából is fontosnak nevezte a fejlesztések megvalósulását és arról érdeklődött, hogy mikor készül el a Nagykanizsa és Zalakaros közötti kerékpárút.

Fónagy János, az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára azt válaszolta, hogy Nagykanizsa már elkészítette a kerékpáros hálózati tervét és várhatóan 2020-ig megvalósul az érintett út.

Ez csatlakozik egy Zala megyei projekthez is és a közút mentén épül tovább – tette hozzá, jelezve: a kormány elkötelezett a kerékpáros fejlesztések mellett, a terület irányítására külön biztost neveztek ki a közelmúltban. MTI

10 méteres faág zuhant le a kanizsai Sétakertben

Vasárnap reggel nem sokkal 8 óra előtt a nagykanizsai Sétakertben egy termetes, mintegy 10 méteres faágat szakított le az erős szél.
A leeső ág akadályozta a gyalogos forgalmat, továbbá kerítést rongált meg.

A helyi hivatásos tűzoltók a faágat motoros fűrésszel feldarabolták, s az utat felszabadították.
Személyi sérülés szerencsére nem történt – írta honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A fotók egy korábbi, tavalyi fakidőlésnél készültek, amikor a Halis István Városi Könyvtárnál az esőzés következtében meglazult talaj miatt dőlt egy fa a járdára és összetört egy kerékpártárolóban lévő biciklit.

Jövőre hat szombaton kell dolgozni

Jövőre hat szombat is munkanap lesz a 2018. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló, nemzetgazdasági miniszteri rendelet szerint, amely a Magyar Közlönyben jelent meg pénteken. A munkanap áthelyezések miatt ugyanakkor kilenc hosszú hétvége lesz 2018-ban.

A rendelet alapján a jövő évi munkaszüneti napok körüli  munkarend úgy változik, hogy március 10-én, április 21-én, október 13-án, november 10-én, december 1-jén és december 15-én, szombatonként dolgozni kell majd.    
Ugyanakkor cserébe a rendelet szerint pihenőnap lett jövőre a nemzeti ünnepet követő március 16. péntek, a munka ünnepe előtti április 30. hétfő, az 1956-os forradalom ünnepét megelőző október 22. hétfő, valamint a mindenszentek napja utáni november 2. péntek, illetve december 24. hétfő és december 31. hétfő is.
Emellett jövőre augusztus 20-a is hétfőre esik, továbbá húsvét- és pünkösdhétfőt (április 2., illetve május 21.) is beleszámítva összesen kilenc  hosszú hétvégével tervezhetnek jövőre a munkavállalók. Január 1-je 2018-ban szintén hétfőre esik.  
A rendelet kiterjed minden munkáltatóra és az általuk foglalkoztatottak munkarendjére, kivéve a megszakítás nélkül üzemelő és a rendeltetése folytán a munkaszüneti napokon is működő munkáltatókat, illetve az ilyen jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkarendjét. MTI

Csáktornyán járt a Határőr és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Egyesülete

A Határőr és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Egyesülete május 18-án a horvátországi Muraköz megyei Belügyi Nyugdíjasok Egyesületének meghívására Csáktornyára kirándult.
A Zrínyi emlékmű és a legutóbbi háború elesett hőseinek állított emlékfal előtti tisztelgést követően megismerkedtek a várossal.

Megtekintették a Zrínyi várat, valamint annak múzeumát. Jó kedvet hozott a helyi népi együttes a baráti beszélgetésekkel fűszerezett estebédhez.
Megerősítették az egyesületek között a mintegy 19 évre visszanyúló együttműködést és élményekkel gazdagon tértek haza a kanizsai rendvédelmi nyugdíjasok – értesültünk Bíró Lászlótól a nagykanizsai civil szervezet elnökétől.

Kanizsán is 1×1

A kormányhivatalok és különböző közintézmények elérhetőségeit is tartalmazza az az ingyenesen letölthető mobiltelefonos alkalmazás, amely a fővárosban, valamint nyolc hazai nagyvárosban szolgál iránytűként az ügyintézéshez – közölte a fejlesztést irányító cég kommunikációs ügynöksége csütörtökön az MTI-vel.

Az Androidos és iOS rendszereken futó 1×1 nevű applikáció segítségével megtalálhatók a legfontosabb közintézmények, például a kormányhivataloknak, az önkormányzati és közszolgáltató szervezetek ügyfélszolgálatainak telefonszámai, e-mail-címei, nyitva tartásuk ideje.
Az alkalmazással elérhető az egyetemek, a könyvtárak, a múzeumok, sőt például a bankautomaták listája is, de a Közérdekű információk menüpont alatt a szeretetszolgálatok, a hajléktalanokat segítő szervezetek és az állatmenhelyek is megtalálhatók.

A közlemény idézi Rozsnyói Balázst, a fejlesztést irányító Kerekes Kft. vezetőjét, aki szerint az alkalmazás a hivatalos ügyintézéshez szükséges információkon túl a szabadidős programszervezésben is segítséget nyújt. A felhasználók a Budapest1x1-gyel kulturális, sport- vagy akár gyerekprogramok, a főváros számos népszerű szórakozóhelyének, rendezvényközpontjának eseményei közül válogathatnak, és az aktuális moziműsort is elérhetik.

Az 1×1 segítségével hívást is lehet indítani, valamint lehetőség van a kiválasztott intézményhez vezető út megtervezésre is.
A Budapest1x1 applikációban kerületi bontásban szintén elérhető az ügyeletes gyógyszertárak, kórházak listája.

A budapesti mellett elérhető a Pécs1x1, a Miskolc1x1, a Debrecen1x1, a Nyíregyháza1x1, a Szolnok1x1, a Szeged1x1, a Szekszárd1x1 és a Békéscsaba1x1 is.
A fejlesztők ígérete szerint hamarosan Eger, Salgótarján, Kecskemét, Kaposvár, Székesfehérvár, Tatabánya, Veszprém, Győr, Szombathely, Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Siófok és Sopron lakosai is használhatják majd az 1×1 alkalmazást. MTI

SEA<-YOU hálókocsis vonatok indulnak az Adriára

A MÁV a szlovén és horvát vasúttársasággal közösen indít hálókocsis vonatokat az Adriára

A MÁV-Start Zrt. a szlovén és horvát vasúttársasággal közösen indít hálókocsis vonatokat az Adriára idén nyáron, a naponta induló járatok, az úgynevezett SEA<-YOU vonatok június második felétől közlekednek – közölte a MÁV-Start Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint június 23-tól augusztus 25-ig, minden este a Déli pályaudvarról indul az Istria SEA<-YOU vonat, amelynek Koper és Fiume (Rijeka) a célállomása. A vonatjegy Isztriára 49 euróért váltható meg oda-vissza útra.

A Keleti pályaudvarról pedig június 16-tól szeptember 8-ig közlekedik naponta az Adria SEA<-YOU Splitbe. MTI

Terítéken a romantika!

A dán GreenGate a különleges és egyedülálló mintával tervezett porcelán és textil termékeiről híres, a szintén dán La Finess a romantikus és rusztikus provance stílus hangulatát idézi, Susan Lordi amerikai szobrásznő Willow Tree szobrai a különböző emberi érzelmek csodálatos kifejezésére fókuszál, a Muránóból származó üvegékszerek különlegessége pedig szépségük mellett egyediségükben rejlik. A kínálat legújabb tagja pedig a német TAFELGUT különleges és minőségi teakeverékei – nemcsak fantasztikus ízvilágukkal, hanem karakteres tároló dobozaikkal is csábítják a vásárlókat.

A Skandi Trend webáruházban megtalálható termékek – örök, és megunhatatlan darabok, amely ideális ajándékokként szolgálnak anyáknak, nagymamáknak, keresztanyáknak.

A GreenGate márka félévente jön ki az új kollekcióival. Tavasz-nyári és ősz-téli kollekciók váltják egymást. A fő irányvonal évek óta a jó kombinálhatóságban rejlik. Az egyes kollekciók színei, mintái és formái is összhangban vannak egymással. A megújulás minden esetben egy régi minta, szín vagy forma újragondolását jelenti. A porcelán mellett az elmúlt időszakban egyre népszerűbbek a GreenGate kerámiatermékei is. Az Everyday kollekció egyszerű és letisztult darabjai a mindennapok nélkülözhetetlen kiegészítői. Forma- és színviláguk lehetővé teszi, hogy a modernebb lakásokban is bekerülhessenek. A GreenGate két kedvenc színvilága a szürke és a rózsaszín egymással is és a többi kollekcióval is remekül kombinálható. A szürke főbb árnyalatait a változatosság kedvelőinek ajánlják – Spot beige, warm grey, dark grey és Aura grey. A nőiesség, gyengédség és harmonikusság ötvözete a Naomi pink és Aura peach. A Skandi Trend webáruházban bármelyiket fellelheted. Évek óta töretlen népszerűségnek örvendenek a GreenGate pöttyös termékekei. A Spot névre keresztelt kollekció többféle színben is elérhető. A karekteres design ölt testet a Spot Indigo és a Spot pale blue termékekben, amelyek a férfiaknak a legideálisabb választás lehet. A Naomi mint és Mint dot-tal a frissesség és fittség valósul meg, ugyanakkor fiatalos és csábító egyben, nagyon jól párosítható más GreenGate termékekkel.

A Skandi Trend 2011-ben indult webáruházként a romantikus lakberendezés, skandináv stílusú lakberendezési termékek forgalmazásával, vintage stílusú konyhai kiegészítőkkel foglalkozik. A Skandi Trend fő mottója: „Egyedi stílust a lakberendezésben.” Az eredeti és elsődleges cél az volt, hogy Magyarországra egy olyan lakberendezési designt juttassanak el, amely a belsőépítészetben, lakberendezési kiegészítőkben kevésbé elérhető és ismert. 2015-ben Budaörsön nyitották üzletüket, ahol az egyedi és különleges termékeket a látogatók is meg tudják élőben csodálni.

 

Szinte mindenhol csökken a népesség a kanizsai járásban

A Nagykanizsai járás Zala megyéhez tartozó járás Magyarországon 2013-tól, székhelye Nagykanizsa.
Területe 907,91 km², népessége 78 022 fő, népsűrűsége pedig 86 fő/km² volt még 2013 elején.
2013. július 15-én két város (Nagykanizsa és Zalakaros) és 47 község tartozott hozzá.
A Nagykanizsai járás a járások 1983-as megszüntetéséig is létezett és székhelye az állandó járási székhelyek kijelölésétől (1886) kezdve mindvégig Nagykanizsa volt – írja a Wikipédia.

(Fotó: Hello Kanizsa – Facebook)

A kanizsai járás nagyobb településeinek népessége 2017-ben.

Nagykanizsa: 2017-ben 47.789 fő, a legtöbben 1990-ben laktak Kanizsán, akkor a városban 54.052 ember élt.

Zalakaros: 2017-ben 2.458 fő, a karosiak száma meglepetésre folyamatosan emelkedik, 1990-ben még csak 1.041-en laktak itt.

Zalakomár: 2017-ben 3.009 fő, Komárban is csökken a népesség, a legtöbben 1960-ban éltek a 7-es főút melletti faluban, akkor 4.083 volt a komári lakosok száma.

Murakeresztúr: 2017-ben 1.703 fő, a keresztúriak is kevesebben vannak, mint 1990-ben, akkor 2.076-an laktak a faluban.

Szepetnek: 2017-ben 1.574 fő, a közeli községben nagyon csökken a lélekszám, a legtöbben 1900-ban éltek itt, egészen pontosan 2.468-an.

Galambok: 2017-ben 1.338 fő, itt is 1900-ban laktak a legtöbben, 2.003-an.

Összességében elmondható, hogy a 49, a kanizsai járáshoz tartozó település többségében folyamatosan csökken a népesség, ami nem igazán jó hír és sajnos országos tendencia.

(Adatok: népesség.com)

1 172 173 174 175 176 267