Házi rozskenyér

Hozzávalók:
30 dkg víz, 50 dkg rozsliszt, 2,5 dkg friss élesztő, kb. 1 evőkanál cukor és ugyanennyi só.

A friss élesztőt és a cukrot a langyos vízbe tesszük és kovászt készítünk.
Ehhez hozzáadjuk a lisztet, majd a sót ( lehetőleg ne érintkezzen az élesztővel), és megdagasztjuk.

Sütőpapirral kibélelt tepsibe kenyeret formázunk, és hagyjuk kelni meleg helyen kb. 15 percig.
Ezután picit formázzuk ha szükséges, a tetejét bevágjuk, és elő melegített sütőben 220 fokon 40-45 percet sütjük.

Tanács: a Sütő aljára lehet tenni egy kislábasban vizet.
Az utolsó 5 percben kenjük meg a kenyeret egy felvert tojás és kevés tej keverékével, hogy fényes és ropogós legyen a kérge.

-FitPoint-

10409017_537338973058413_6057113383126626394_n

Japánba készül a zalai ultramaratonista

A La Manche-csatorna tavalyi átúszása után Mányoki Attila Japánba készül.

 A zalaegerszegi ultramaratonista – amint azt kedden az MTI-nek elmondta – a jövő hónap elején vág neki a Cugaru-csatornának, s igyekszik leküzdeni két sziget, a Honsu és Hokkaido közötti 19,5 kilométeres távot.
Az Ocean’s Seven elnevezésű sorozat részeként meghirdetett feladat nehézségét nem a táv hossza, hanem a természeti körülmények – így például az erős áramlatok, a kiszámíthatatlan örvények, továbbá medúzák, óriás tintahalak, cápák, emellett az errefelé gyakorta felbukkanó nagy olajszállító tartályhajók és teherhajók – adják.
„Célom, hogy első magyarként teljesítsem a távot. A kísérőhajóm kapitánya a legnagyobb tapasztalattal rendelkező hajós a csatornán. A kíséretet a japán parti őrség adja az átúszás nagy kockázata miatt” – mondta el Mányoki Attila, aki augusztus 8-án vagy 9-én indul neki a várhatóan 16 fokos vizű Cugaru-csatorna átúszásának, ami eddig összesen csupán 12 embernek sikerült.
Felkészülésképpen július 19-én, a görögországi Halkidiki-félszigetnél vett részt a magyar sportember a 44. nemzetközi Toroneosz-marathon elnevezésű hosszútávúszó versenyen, amely hivatalosan 26 kilométer hosszú, de az időjárás alakulása miatt 30 kilométer lett a megtett táv. A viadalt 7 óra 50 perc alatt teljesítette Mányoki Attila, aki harmadikként ért célba. (MTI)

Kevesebbet utaznak belföldön a magyarok, de többet költenek

Többet költöttek a magyarok belföldi utazásaik során 2013-ban, mint egy évvel korábban.

 Az egy utazóra jutó napi kiadás tavaly a 2012. évihez képest 16 százalékkal, 4315 forintra nőtt; a többnapos belföldi turisztikai utakra 2013-ban a magyar lakosság 258 milliárd forintot fordított, ez folyó áron hasonló, mint az egy évvel korábbi érték – írja a KSH.
Tavaly tovább csökkent a többnapos belföldi utazások száma és időtartama – a 14 millió utazás során mintegy 60 millió napot töltöttek el a turisták, ami 16, illetve 14 százalékos visszaesés  az egy évvel korábbihoz képest. A csökkenés főleg a rövidebb hétvégi jellegű utaknál jelentkezett.
Az utazók a teljes fogyasztás legnagyobb részét, mintegy 38 százalékát szálláshely-szolgáltatásokra, 23 százalékát vendéglátásra és élelmiszerek vásárlására, 21 százalékát pedig közlekedésre,  üzemanyag-vásárlásra fordították.
A jelentés szerint a legtöbbet, napi 8778 forintot, egy főre számítva az egészségmegőrzési (wellness) célú utazások esetében költötték, a pihenési célú utazásoknál a napi átlagkiadás 5929 forint volt.
A teljes magyar lakosság mintegy harmada utazott belföldön 2013-ban; minden negyedik ember rövidebb időre, 1-3 napra jutott el kikapcsolódni, csaknem ötödük pedig ennél hosszabb időtartamra. A fővárosban élőknek majdnem a fele, 43 százaléka utazott legalább egy alkalommal belföldre a tavalyi év során, az Alföldön lakók részvétele ennél jelentősen alacsonyabb, 27-28 százalékos volt.
A legtöbben, az utazók 74 százaléka személygépkocsit használt belföldi utazásához tavaly, míg autóbuszt 13, vonatot 12 százalékuk vett igénybe – ismerteti a KSH jelentése.
A magyar lakosság külföldi utazásainak  száma tavaly enyhén, 0,9 százalékkal csökkent 2012-höz képest. Jelentősen, 18 százalékkal esett a tanulási célú külföldi utak száma, de csökkent az üzleti turizmus és a vásárlási motivációval külföldre utazó magyarok száma is. Ugyanakkor a 2012-ben mértnél 6,9 százalékkal többen utaztak külföldre tavaly szabadidő eltöltése céljából, és 3,5 százalékkal többen  munkavégzés miatt – írja a KSH.
A turisztikai – szabadidős vagy üzleti – motivációval több napra külföldre indulók túlnyomó többsége, 80 százaléka az Európai Unió valamelyik országát választotta céljául: a szomszédos országok mellett nagy számban keresték fel Németországot, Csehországot, Olaszországot és Franciaországot. Minden harmadik utazás német nyelvterületre (Németországba, Ausztriába vagy Svájcba) irányult. Az Egyesült Államok volt az egyetlen Európán kívüli ország az első 15 legkedveltebb célország között. Az előző évhez képest jelentősen csökkent a Horvátországba és Romániába tett utak száma, míg Németországot, Ausztriát, Szlovákiát és Csehországot többen választották úti célul – olvasható a KSH jelentésében.
A külföldön eltöltött idő 2013-ban 44,6 millió napot tett ki, ami 1,6 százalékos növekedés 2012-höz képest. Míg 2012-ben egy többnapos utazás átlagos hossza 6,7 nap volt, addig 2013-ban már 6,9 napra emelkedett.
A KSH összefoglalója szerint tavaly a magyar lakosság összesen 506 milliárd forintot (1704 millió eurót) költött el külföldön, 2 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben. Az összeg háromnegyedét (387 milliárd forintot) turisztikai célú utazásokon költötték. Fejenként és naponta  átlagosan 11 341 forintot költöttek a külföldi utazás során, ami 3,6 százalékkal kevesebb, mint 2012-ben – írja a KSH.
A statisztikai hivatal adatai szerint a magyar lakosság kétharmada kimaradt a turizmus nyújtotta kikapcsolódási lehetőségekből. Ennek legfőbb indoka az anyagi lehetőségek hiánya volt. (MTI)

A civilek is segítenek a gyógyulásban

Harmadik éve nyaraltatnak daganatos betegségből gyógyuló gyerekeket.

Soltész Miklós a daganatos betegségből gyógyuló gyermekek táboroztatását segítő civil szervezetek támogatásáról és értékteremtő munkájáról adott tájékoztatást a Gyógyuló Holnapocska tábor nyílt napján.
Arról is beszélt, hogy az állam által a minisztérium keretein belül működtetett Nemzeti Együttműködési Alap az idén 365 millió forint támogatást nyújtott 525 pályázónak hasonló táborok szervezésére.
Kérdésre válaszolva Soltész Miklós kifejtette: jelenleg csaknem 60 ezer civil szerveződés működik Magyarországon, ezek együttesen mintegy 40 milliárd forint támogatáshoz jutnak különböző forrásokból. Hangsúlyozta, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt kell kapniuk a családokkal foglalkozó, illetve a gyógyító tevékenységeket segítő civil szervezetek támogatásának.
Szabadics Zoltán, a Holnapocska Tábor alapítója a tájékoztatón arról számolt be, hogy harmadik éve nyaraltatnak a budapesti gyermekklinika közreműködésével daganatos betegségből gyógyuló gyerekeket. Ezúttal 25 iskolás korú fiút és lányt látnak vendégül egy hétig, s most először olyan gyerekek is vannak köztük, akik elhozhatták a testvérüket is.
Hozzátette, hogy a gyerekek éveken át tartó gyógykezelése után ezek az élmények is hozzásegítik őket ahhoz, hogy „visszatérhessenek abba a környezetbe, amelyből a betegség kiszakította őket”. Úgy fogalmazott: a társadalmi felelősség alapján mindenkinek lehetősége van arra, hogy önkéntesként, „akár egy tálca süteménnyel” vagy bármilyen más segítő tevékenységgel hozzájáruljon ahhoz, hogy ezek a gyerekek minél hamarabb egészséges tagjai legyenek a társadalomnak.
Garami Miklós, a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekklinikájának főorvosa is megerősítette: csak a gyógyszeres kezelés nem elég a gyógyuláshoz. Ahhoz, hogy „teljes értékű gyereket adjunk vissza” – márpedig tíz gyerekből nyolcat meg lehet gyógyítani -, már a betegség diagnózisával együtt meg kell kezdeni a testi, lelki, szellemi rehabilitációt, amelynek kiváló helyszíne a zalaszabari tábor – tette hozzá. (MTI)

FitPointocska a Holnapocska táborban

A Fitpoint edzői közül ketten hosszú évek óta önkéntes munkát végeznek a Holnapocska Táborban.

10154894_535820873210223_3319197096587256583_nA tábor megálmodója és létrehozója Szabadics Zoltán, aki családja és több önkéntes segítségével és támogatásával több mint öt éve csal boldog önfeledt mosolyt a táborozó gyerekek arcára.
Ebben a táborban olyan hátrányos helyzetű gyerekek nyaraltatása valósul meg, akik jó tanuló, jó magaviseletű diákok, de helyzetük nem teszi lehetővé, hogy nyaraltatásuk megoldott legyen.
Csodás dolog ezekkel a gyerekekkel dolgozni évről- évre.

Két évvel ezelőtt bővült a tábor, és két éve először, -úgy mint a mai nap is- rákos, daganatos, és a gyógyulás útjára lépő gyerekekkel is dolgozunk.
Ezekkel a gyerekekkel – a képen -dolgozni, látni az életörömüket, az akarást, a szeretetet,olyan értékekkel gazdagítják az embert, amit nehéz lenne szavakba önteni.

Ma négyen játszottunk velük, köszönjük a szép napot amit szereztek nekünk, és a szuper hangulatot, amiről Ők gondoskodtak nekünk!:)

Köszönjük, hogy részt vehetünk a tábor munkájában, és hozzájárulhatunk sok-sok gyerkőc öröméhez, gyógyulásához!

-FitPoint-

Flúgos futam a Zalán

Tegnap tartották a XXIV. Puszika-Oszika Csónaktúra és Flúgos Futamát a Zala folyón.

 

A túra, melyet a versenyzők mindenféle úszóalkalmatossággal teljesíthetnek, a Balatont tápláló Zala folyó népszerűsítésére jött létre.

Huszonkettedik alkalommal került megrendezésre Zalaszentgrót és Zalabér között a Puszika-Oszika Flúgos Futam 2014. július 26-án. A túra az évek során egyre nagyobb népszerűségnek örvend fiatalok és idősebbek körében egyaránt. Nem csak sport, hanem egy önfeledt kikapcsolódást nyújtó, remek szórakoztató program volt ez az elmúlt napok során is.

Fotó:Varga György MTI

A pattanások ellenszerét fedezték fel a marihuánában

A pattanások ellenszerét fedezték fel a marihuánában az MTA Lendület programjának kutatói a Debreceni Egyeteme.

 

Kutatási eredményeikről az egyik legrangosabb nemzetközi orvostudományi folyóiratban, a The Journal of Clinical Investigationban számoltak be.
Az MTA közleménye szerint a marihuána egyik tudatmódosulást nem okozó hatóanyaga, a kannabidiol gyulladáscsökkentő, valamint a faggyútermelést és sejtnövekedést mérséklő hatását tárták fel. A programban dolgozó kutatók felfedezéseik lehetséges alkalmazásának vizsgálatára – nemzetközi gyógyszergyártó cégek bevonásával – klinikai kísérletek elindítását tervezik.
„Az egyik leggyakoribb bőrbetegség, az akné (pattanásosság) kórosan fokozott faggyútermeléssel, gyulladással és a sejtek túlburjánzásával jellemezhető, amit a kannabidiol (CBD) – az általunk azonosított új hatásmechanizmuson keresztül – jelentősen mérsékelt; ezért eredményeink felvetik a CBD terápiás alkalmazhatóságát a kórkép hatékony kezelésében” – idézték Bíró Tamást, az MTA doktorát, a Debreceni Egyetemen működő MTA-DE Lendület Sejtélettani Kutatócsoport vezetőjét.
Emlékeztettek: biztonságossága és hatékonysága miatt a kannabidiolt már számos megbetegedés – például sclerosis multiplex, gyermekkori epilepsziák, gyulladásos állapotok – tüneteinek kezelésére használják a gyógyászatban. A most közölt eredmények, valamint a folyó kutatások alapján bővülhet a felhasználási kör, egyebek mellett az atópiás ekcéma vagy a pikkelysömör terápiás kezelésével.
Az Akadémia azt is felidézte: a Lendület program célja az akadémiai intézményekben és egyetemeken működő kutatócsoportok megújítása nemzetközileg kimagasló teljesítményű kutatók és kiemelkedő fiatal tehetségek külföldről történő hazahívásával, illetve itthon tartásával. (MTI)

Útinfó a hétvégére

Országúti prognózis: emelkedő hőmérséklet, növekvő reakcióidő, eső esetén változó útviszonyok.

Pénteken országszerte számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokra, a fátyolfelhők mellett elsősorban északnyugaton és északkeleten növekedhet meg erőteljesebben a gomolyfelhőzet, ott alakulhat ki elszórtan zápor, zivatar. A szél csak zivatarok idején erősödhet meg, délután 27-32°C várható.

Szombatra egy-két fokkal tovább melegszik a levegő, a délutáni órákban 29-33°C közötti értékeket mérhetünk. Több órára kisüt a Nap, viszont a délutáni, kora esti órákban ismét kialakulhat szórványosan zápor, zivatar.

Vasárnap is nyári időre van kilátás 27-33°C közötti csúcshőmérséklettel, de ezen a napon már többfelé kell számítani záporokra, zivatarokra. Hevesebb zivatarok is lehetnek jégeső, felhőszakadás és szélvihar kíséretében.

 

A péntektől várható magasabb nappali hőmérsékletre tekintettel javasoljuk az utazóknak, hogy megfelelő mennyiségű folyadékról gondoskodjanak a várakozások időszakára.

 

A gyorsforgalmi utak hétvégi közlekedésbiztonsága érdekében a következő tájékoztatást adjuk :

 

M0

  • Az M0 0+000-0+100 km szelvények között a bal pályatesten 2014. július 17-től várhatóan 2014. október 30-ig az M0 autóút M1-M7 autópálya közötti szélesítése miatt a H2 sávot lezárják kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/h sebességkorlátozás mellett;

M3

  • A 219+700 és a 221+050 km szelvények között a jobb pályatesten 2014. április 2-tól kezdődött hídépítés még tart, emiatt az előző és a leálló sáv le van zárva kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/h sebességkorlátozás mellett. Az előző és a leálló sávon betonfal van elhelyezve;
  • A 222+100-220+800 km szelvények között a bal pályatesten 2014. április 3-tól kezdődött hídépítés még tart, emiatt az előző és a leálló sáv le van zárva kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 80 km/h sebességkorlátozás mellett. Az előző és a leálló sávon betonfal van elhelyezve;

 

M5

  • A 63+588 km szelvénynél mindkét pályatesten hídjavítás miatt az előzősáv zárására kerül sor, kiépített fix tereléssel (éjszaka is), 60 km/h sebességkorlátozás mellett. A forgalom folyamatossága a leállósávra történő sávelhúzással 2-2 sávon biztosított;

 

A többi gyorsforgalmi úton hétvégi munkálatokat nem terveztek.

 

A felsoroltak tájékoztató jellegűek: Kérjük, figyeljék a híradásokat és a közúti jelzéseket!

 

Az esetleges balesetek helyszínén a helyszínelés és a mentési munkálatok idején forgalomkorlátozásra, terelésekre, útlezárásra is kell számítani! 

 

Tájékoztató

A „Kamionstop” 2014. július 26. (szombat) 15 órától július 27. (vasárnap) 22 óráig tart.

 

 

Figyelmeztetés a közlekedőknek

 

Esőtől vizes, csúszós utakra kell számítani a hétvégén. Ebből adódóan a féktávolság jelentősen megnő, a megerősödő szél ronthatja a járművek menetstabilitását.

 

Az Ukrajnába történő be- és kiutazással kapcsolatos tanácsok, információk a Külügyminisztérium Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat honlapján, a „konzuliszolgalat.kormany.hu” oldalon olvashatóak. Jelenleg Kijevbe és az ország más – középső és nyugati – régióiba, így a Kárpátaljára történő beutazásnak nincs akadálya, de a külföldiek számára az óvatosság Ukrajnában mindenütt indokolt.  A kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyék egyes területein fegyveres összetűzések zajlanak, tartós a feszültség, gyakoriak az erőszakos megnyilvánulások, illetve bűncselekmények. A Konzuli Szolgálat javasolja a magyar állampolgároknak, hogy e megyékbe ne utazzanak be, mert életük és testi épségük veszélybe kerülhet, és konzuli segítség nyújtására sem nyílik lehetőség.

 

A hétvégi Forma-1 Magyar Nagydíj miatt főként pénteken és szombaton, elsősorban a magyar-román és a magyar-szerb, valamint a magyar-horvát határon található nagyobb közúti határátkelőhelyeken időszakonként belépő irányban megjelenhetnek szurkolói csoportok, de ezek átléptetése jelentős várakozás kialakulásához várhatóan nem vezet majd. A csoportok elutazása vasárnap a késő esti, éjszakai órákban és a hétfői napon várható, ami ekkor a kilépő forgalmat növeli majd, de jelentős várakozást ez sem eredményez.

 

A nyugat-európai országokban elkezdődött szabadságolási időszak és iskolai szünet miatt főként Ausztriából és Németországból érkező vendégmunkások, valamint a turisztikai céllal utazók számának növekedésével kell számolni – főleg a hétvégén – az utakon és a határátkelőhelyeken.

 

A közúti határátkelőhelyek várható forgalma:

 

Zala megye

Zala megye határátkelőhelyei közül Letenye autópálya határátkelőhelyen várható forgalomnövekedés péntek délutántól szombat délutánig a kilépő, valamit vasárnap kora reggeltől délutánig a belépő irányban a horvátországi üdülési szezon miatt.

 

Az esetlegesen kialakuló várakozás a 30 percet előreláthatólag nem éri el.

 

Somogy megye

Somogy megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Baranya megye

Baranya megye határátkelőhelyein nem számolunk várakozás kialakulásával.

 

Bács-Kiskun megye

Tompa közúti határátkelőhelyen péntek déltől késő estig, valamint szombat délelőtt kell megnövekedett forgalommal számolni a kilépő irányban, amely 60 percnél nagyobb várakozás kialakulását várhatóan nem eredményezi. A belépő irányban vasárnap déltől lehet estig várakozás kialakulásával számolni, amely elérheti a 30-60 percet.

 

A várakozási idő tovább növekedhet pénteken és szombaton is akár 180-240 percre a Röszke autópálya határátkelőhelyen prognosztizált várakozási idő függvényében, az átterelések miatt.

 

A teherforgalomban a be-és kilépő irányokban lehet várakozás kialakulásával számolni a hétvégén a kamionstop időszakát kivéve, amelynek mértéke a 30-60 percet várhatóan nem haladja meg.

 

Csongrád megye

Nagylak közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban csütörtöktől szombatig a kilépő irányban 120-180 perc, vasárnap pedig belépő irányban szintén 120-180 perc várakozási idő kialakulásával kell számolni.

 

A személyforgalomban 30-60 perc várakozás kialakulásával számolunk kilépő irányban a hétvégén.

 

Röszke autópálya határátkelőhelyen a személyforgalomban péntek déltől a kilépő irányban várható megnövekedett forgalom, melynek következtében akár 180-240 perc várakozás is kialakulhat egészen szombat késő estig. A várakozási idő függvényében lehet számolni tereléssel Ásotthalom és Tompa közúti határátkelőhely felé. Vasárnap kora délutántól estig a belépő irányban alakulhat ki várakozás, melynek mértéke elérheti a 60 percet.

 

Röszke autópálya határátkelőhelyen a teherforgalomban csütörtöktől szombatig a kilépő irányban 60 perc, vasárnap pedig belépő irányban 60 perc várakozási idő kialakulásával kell számolni.

 

Ásotthalom közúti határátkelőhelyen napközben az esetleges röszkei forgalomterelés időszakában 60-120 perc várakozási idő kialakulásával számolunk, míg a 30-60 perc várakozással lehet számolni személyforgalomban az átkelőhely megnyitása után reggel a belépő irányban és a zárást megelőzően este a kilépő irányban.

 

Tiszasziget közúti határátkelőhelyen 30 perc várakozással lehet számolni személyforgalomban az átkelőhely megnyitása után reggel a belépő irányban és a zárást megelőzően este a kilépő irányban.

 

Békés megye

A személyforgalomban várakozás kialakulásával nem számolunk. A teherforgalomban Gyula közúti határátkelőhelyen a kilépő irányban alakulhat ki várakozás a hétvégén – a hétvégi kamionstop időszakát kivéve -, melynek mértéke elérheti a 60-120 percet is. A hétvégét követően pedig belépő irányban kell számolni várakozás kialakulásával, melynek mértéke elérheti a 60-120 percet is.

 

Hajdú-Bihar megye

Ártánd közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban 25-én, pénteken 12 órától 22 óráig kilépő irányban 60 perc, 26-án szombaton 8 órától 15 óráig kilépő irányban 60 perc, várakozás kialakulásával számolunk. Szombaton belépő személyforgalomban (autóbusz forgalom) 10 órától 20 óráig 60 perc várakozás kialakulásával számolunk. Vasárnap 27-én, 23 órától 28-án hétfőn reggel 12 óráig a ki és belépő irányokban 60 perc várakozás kialakulásával számolunk a teherforgalomban.

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Az ukrán viszonylatú határátkelőhelyeken, a hétvégén a személyforgalomban a reggeli órákban kilépő, az esti órákban pedig a belépő irányban alakulhat ki várakozás, amely elérheti a 30 percet.

 

Beregsurány közúti határátkelőhelyen várakozás kialakulásával lehet számolni a hétvégén a személyfogalomban napközben be- és kilépő irányban, melynek mértéke várhatóan 30-60 perc lehet.

Záhony közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban várakozással kell számolni főként vasárnap déltől hétfő hajnalig, amely a 60-120 percet is elérheti a kilépő irányban a buszforgalom élénkülése miatt. Szintén várakozás kialakulásával lehet számolni a személyfogalomban belépő irányban a jövő héten szerda estétől, péntek reggelig, melynek mértéke akár 60-90 perc is lehet.

 

Záhony közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban forgalomtorlódás kilépő irányban várható, melynek mértéke akár 30-60 perc is lehet, esetenként azonban ezt is meghaladhatja.

 

A személyforgalomban közlekedőknek napközben alternatív útvonalként a 7-19 óra között nyitva tartó Barabás közúti határátkelőhelyet és a 8-16 óra között nyitva tartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk.

 

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (RRI)

A légi közlekedést, valamint a járatok indulását és érkezését befolyásoló tényezőkről nem rendelkezünk információval. A Forma-1 Magyar Nagydíjat követően vasárnap este az induló menetrendszerinti járatokon minden évben forgalomnövekedés tapasztalható, illetve nagyobb számban indulnak charter járatok is, emiatt javasoljuk az utazóknak időben érkezzenek ki a terminálra.

 

Az utasoknak javasoljuk, hogy tájékozódjanak a határátkelőhelyeken lévő aktuális várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon.

 

A határátkelőhelyek felkészültek a várható forgalom lebonyolítására és a szükséges kapacitással fognak üzemelni. Amennyiben a forgalom nagysága indokolja, ideiglenes forgalmi rend kialakítására kerülhet sor a várakozások csökkentése érdekében.

1 43 44 45 46 47 48