Mennyire fényezzük magunkat az állásinterjún?

Az álláskeresés sosem volt egy könnyű és közkedvelt dolog. Senki sem szeret interjúról interjúra járni, főleg ha az adott helyről még vissza sem szólnak nekünk, így könnyen elveszíthetjük kedvünket és motiváltságunkat.

Akik bele kerülnek ebbe a spirálba, és egyre feszélyezve érzik magukat a munkanélküliség helyzetében, azok gyakran jutnak arra a szintre, hogy bármit megtesznek, csak a következő állásajánlat az övék legyen. Az ilyen emberek nem félnek attól sem, ha egy interjún kicsit füllentenek vagy épp olyan szakmai tudásra mondanak igent, amiben nem jártasak. Azonban ez a felvételt követően, de akár már az interjú során is kiderülhet egy tesztfeladattal, hogy az adott személy mennyire is ért a dolgokhoz. Nem érdemes olyan dologra igent mondani, amiről tudjuk, hogy nem állunk azon a szinten, amit a cég elvárna tőlünk. Jobb ilyenkor azt mondani, hogy könnyen el tudjuk az ismereteket sajátítani. Ezzel rámutatunk egy gyengeségünkre, de közben a szándékunkat is kifejezzük, hogy minket érdekel az adott dolog.

Az interjún nem csak az a fontos, hogy minél jobb fényben tűnjünk fel. A HR-es kolléga a gyengeségeinkre is kíváncsi, hogy miben vagyunk gyengébbek, hiszen ezek alapján tudják, hogy milyen képzésekkel lehet akár fejleszteni minket. Aki mindenhez maximálisan ért az feltűnő. Nincs olyan ember, aki mindenhez ért.

Kerüljük a stresszes állapotú munkahely keresést, mert könnyel beleesünk abba, hogy olyan ajánlatra mondunk igent, ami számunkra nem előnyös, csak azért mert nem tudunk várni akár még egy hetet egy esetleges jobb ajánlat miatt. A KecskemetAllas.hu weboldal ebben segít nekünk, bővebb információt a linken talál. Online képesek vagyunk a város állásaira jelentkezni, egyszerűen és gyorsan. Ezek után már csak a hívást kell várnunk az adott vállalkozástól.

Címkéző, csomagoló állás Letenyén céges buszjárattal

Munkát keres? A távolság nem akadály 

Jó hírünk van. Ha alkalmanként vagy akár rendszeresen dolgozna, és szeretne egy rugalmas munkát céges buszjárattal, akkor elérkezett a lehetőség.

A Viapan Dologidő kínálatában többek között megtalálható egy könnyű fizikai munka, amihez nem kell 8 általános.

Drogériai termékek csomagolása, címkézése, rakodása a feladat lényege, és ami a legjobb: ingyenes buszjáratok hozzák-viszik Önt Zala megyében több útvonalon.

Az érdeklődők mindig megkérdezik, méghozzá joggal, hogy milyenek a munkakörülmények. Itt modern munkakörnyezet fogadja Önt, vannak öltözőszekrények és ebédlő. A munka ritmusa normális, nem stresszes. 

Korrekt bérért várjuk 3 műszakos munkarendben, választható műszakkal.

Ha érdekli a lehetőség, akkor keresse kollégáinkat bizalommal: +3620 375 3819; +3620 387 6175, vagy látogasson el a Viapan Dologidő irodájába. Cím: 8800 Nagykanizsa, Kalmár út 4. I. em. 6.

Kukásautóra keresnek rakodót és sofőrt Kanizsán

„Gyerekkorodban arról álmodtál, hogy kukásautón fogsz dolgozni?
A kiemelkedő fizetés és egyéb juttatások mellett az is fontos neked, hogy egy vidám, összetartó csapat tagja lehess?
Szívesen veszel részt céges rendezvényeken? Átlagon felüli munkakörülményekkel, juttatásokkal és közös programokkal vár a Pannonia cégcsoport!

 


Egy csapat vagyunk, egy „csónakban” evezünk!
Ragadj Te is evezőt és fényképes önéletrajzoddal jelentkezz hozzánk rakodó vagy C kategóriás jogosítvány birtokában gépkocsivezető munkakörbe!
Ha még csak gondolkozol azon, hogy szeretnél több száz lóerős gépeket vezetni, de nincs meg minden jogosítványod hozzá, akkor is várjuk jelentkezésedet: postai úton a Netta-Pannonia Kft. – Munkaügy, 8800 Nagykanizsa, Vár u. 5. címre vagy e-mailben a munkaugy@nfv-pannonia.hu elérhetőségre juttathatod el.”
(Forrás: Facebook)

Fagyislány kerestetik a balatonmáriafürdői Floridába!

fagyislány

Fagyislány kerestetik a Balaton Fagyija 2016 címet elnyerő Florida fagyizóba.

„Álláslehetőség a Florida Fagyizóban!
Ha munkát keresel a nyárra, és elmúltál 18, de nem vagy még 25, és legalább alapfokon beszélsz németül, akkor nálunk a helyed!
Fényképes önéletrajzodat a floridafagyizo@gmail.com e-mail címre várjuk!
Szállást biztosítunk!
Köszönjük a megosztásokat!”

(Via: Florida Fagyizó)

Családgondozót keresnek

Családgondozó asszisztenst keres a nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ.

A családgondozó feladata lesz, hogy fogadja az intézménybe érkező klienseket, tájékoztatást nyújt a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátórendszer által biztosított szolgáltatásokról. Ellátja a munkaköréhez kapcsolódó adminisztrációs feladatokat. Munkája során ismeri és alkalmazza a szociális munka végzéséhez szükséges elméleti ismeretanyagot.

A pályázat részleteit itt ismerheti meg.

1 3 4 5 6