Állás Zalaegerszeg városában – az ipar és turizmus vonzásában

(x) Céltudatos álláskeresés.

A dunántúli régiók hagyományosan kiemelkedő gazdasági és életminőségbeli mutatókkal rendelkeznek. Épp ezért a vidéki karrierben gondolkodók is előszeretettel választják ezeket a területeket. A nyugati határszél is népszerű karrier-desztináció, hiszen itt olyan városokat találunk, mint pl. Zalaegerszeg, ahol sokszínű lehetőségek várnak.

Az álláshirdetések ma már ténylegesen néhány kattintással elérhetők az erre specializálódott állásportálok felületein. Ezzel jelentősen leegyszerűsödik az álláskeresők dolga, hiszen akár ömlesztve, akár adott szűrőket alkalmazva böngészhetik az elérhető állásokat. Előbbi esetben nyilván hatalmas mennyiség zúdul az érdeklődők nyakába, így ez csak azok számára járható út, akik csupán körül szeretnének nézni a lehetőségek között. A célzott keresés ugyanakkor már sokkal kézzelfoghatóbb, specifikusabb eredményeket produkál. Az alkalmazott szűrőktől függően kerülnek listázásra az álláshelyek, mely egyrészt időt spórol, másrészt növeli a sikeresség esélyét.

Népszerűnek számítanak a földrajzi szűrők, hiszen ezáltal konkrét földrajzi helyekre, városokra, településekre és azok környékére szűrhetnek az álláskeresők. Így érhető el könnyen az is, hogy a már említett, népszerű dunántúli városokra állítson be filtert mindenki, aki e helyeken szeretne munkába állni. Ha tehát például megadjuk Zalaegerszeget, mint számunkra érdekes földrajzi helyet, egy kattintásra elénk tárul minden aktuálisan elérhető állás Zalaegerszeg területén. Sőt, ha meghatározunk egy elfogadható távolságot, akár a környéken elérhető állások is listázásra kerülnek. Kérdés mire számíthatunk állás fronton az ország nyugati szélén?

Megyeközpont iparosodás idején

Zalaegerszeg története meglehetősen régre nyúlik vissza és többek között gazdasági szempontból is sok változáson esett át a város és ez a vidék. A komoly mennyiségű művelhető földterülettel és erdővel körülvett megyeszékhely életében az ipar eleinte elenyésző tényező volt, ám az 1950-es évektől kezdődően egyértelmű fellendülés indult. Ekkor sok állás Zalaegerszeg újdonsült vállalataihoz kötődött, ám a rendszerváltásra kissé visszaesett a lendület. Innentől kezdve kezdtek megjelenni a különböző multinacionális cégek. Ezek a gyártók sok álláshelyet kínáltak, ám olcsó munkaerőre alapoztak. Habár ez nem egy kedvező kombináció, az igényt jól mutatja, hogy sok állás Zalaegerszeg területén a mai napig e vállalatokhoz kötődik.

Természetesen a környéken található területeknek köszönhetően számos állás Zalaegerszeg környékén erdő- és mezőgazdasággal foglalkozó vállalkozásainak az égisze alatt érhető el. Az itt előállított javak számos export igényt is kielégítenek. A termelés tehát kellőképpen nagymértékű ahhoz, hogy jelentős számú munkahelyet teremtsen. A város iparában jelentős szerep jut még a gép- és bútoriparnak is, így e területeken is várják a dolgozni vágyókat. Ez alapján is jól látszik, hogy rengeteg állás Zalaegerszeg ipari szereplőinek jelenlétén múlik. Az utóbbi években azonban egy másik szektor is felemelkedésnek indult.

Életre hívott turizmus

Zala megye igencsak sokat köszönhet a turizmusnak, ahogy persze a turisták is sok élményt köszönhetnek a régió híres fürdőinek és városainak. Kehidakustány vagy Hévíz híres fürdőkomplexumai évtizedek óta szolgálják a pihenni vagy épp gyógyulni vágyók igényeit. De hazánk legfontosabb turisztikai desztinációja a Balaton nyugati csücske is ebben a megyében helyezkedik el. Ezeknek köszönhetően tehát a legtöbb állás Zalaegerszeg környező településein a turizmushoz köthető. De természetesen maga Zalaegerszeg is igyekszik felzárkózni ebben a szektorban is.

A városban üzemelő múzeumok és viszonylag újonnan épült fürdőkomplexum és aquapark a megyeszékhelyet is egyre vonzóbb turisztikai desztinációvá teszi. A környék természeti értékei pedig csak még tovább növelik az ilyen irányú vonzerőt. Így tehát sok állás Zalaegerszeg életének e szegmenséhez kötődik, mely nagyban színesíti az alapvetően ipari hangsúllyal rendelkező palettát. Így bár a Dunántúl eddig is jó opciónak számított az álláskeresők számára, Zalaegerszeg egy újabb példa arra, hogy miért is van ez így.

Beilleszkedés az új munkahelyünkre

Az első időszak az új munkahelyünkön mindig nehezen kezdődik. Eleve új helyen kezdünk, új emberekkel, új főnökkel, új pozícióban, új elvárásokkal, ami sokak számára frusztráló lehet. Ezt a helyzetet tudja még tetőzni, ha a vállalkozásnál a vállalati kultúra merőben más, mint az eddig megszokott, például ha egy kis vállalkozásból átlépünk egy multinacionális céghez.

Ezeket a frusztráltságokat azonban le lehet küzdeni, és túl lehet rajtuk lendülni. Fontos, hogy az új munkahelyünkön mindenkivel, tisztelettel bánjunk. Hallgassuk meg mindenki tanácsát, tippjeit, és fogadjuk is meg, főleg ha az egy nálunk feljebb pozícióban lévő embertől jön.

HatvanAllas.hu

Az első napokban könnyebb feladatokat kaphatunk, hiszen ilyenkor a legnagyobb feladat, hogy megszokjuk a közeget, megismerjük a kollégákat, a főnököt, kiismerjük magunkat a cégen belül. Azonban az is lehet, hogy egyből a mélyvízbe dobnak, és egy nagy feladattal kell kezdenünk. Ezt cég válogatja.

A legjobban és leggyorsabban úgy tudunk beilleszkedni, ha az első naptól kezdve mindenkivel nyitottak és barátságosak vagyunk. Azonban ezt a barátságot fontos egy szinten tartani az elején. Fontos, hogy a munkánkra is koncentráljunk, de ha munkaidő után elhívnak minket egy kávézóba, akkor ne mondjunk nemet, próbáljunk beilleszkedni a céges közegbe.

A jó munkahely nem csak boldogabbá, de kiegyensúlyozottabbá és határozottabbá is képesek minket tenni. Ha Hatvanban új állást keresünk, érdemes az online álláskereső portálon szétnézni az alábbi hivatkozáson, és tetszés szerint jelentkezni is az ajánlatokra.

Mit kell figyelembe vennünk álláskereséskor?

Új álláskeresés nem egyszerű feladat, sok eldöntendő kérdést kell magunknak megválaszolni, mielőtt beadjuk önéletrajzunkat és motivációs levelünket egy adott céghez. Első körben érdemes tisztázni, hogy milyen szakmában gondolkozunk. Érdemes olyan lehetőséget keresni, amihez megvan a kezdő tapasztalat és tudásunk, hiszen így vagyunk, képesek növeli jelentkezésünk esélyét.

Érdemes eldönteni, hogy az adott állást milyen méretű cégnél szeretnénk betölteni, hiszen minden cégnek megvan a maga előnye és hátránya. Egy kis vállalkozás képes megteremteni a családi légkört, ahol mindenki ismer mindenkit, azonban a fizetés nem feltétlen lesz mindig a legmagasabb. Ezzel szemben egy nagyobb akár multinacionális cégnél nagyobb fizetéssel indulhatunk, azonban a nagyság miatt más lesz a hangulata a cégnek.

A másik nagy kérdés, hogy munkavállalásnál mennyire vagyunk mobilak. Képesek vagyunk egy nap akár több tíz kilométert is utazni, vagy azt szeretnénk, ha csak pár percre legyen tőlünk a munkahely. Vidékiként képesek vagyunk beutazni a városba vagy csak helyben keresünk állást.

Ezek után pedig elkell döntenünk, hogy egy nap hány órát szeretnénk dolgozni. 8-10 vagy 10-12 óra. Ez cégtől és munkakörtől változik. A munkával töltött órák száma befolyásolják a szabad óráink és napjaink számát, valamint a fizetésünket is.

Ha mi szolnoki álláskeresők vagyunk, akkor a SzolnokAllas.hu lapon megtaláljuk Szolnok új állásait. Szakképzettségünknek és elképzelésünknek megfelelően tudunk az állások között keresni, ha a fent említett kérdésekre tudjuk a válaszokat.

Munka és magánéleti egyensúly

Sokan úgy tartják, a kiegyensúlyozott élethez fontos a megfelelő munkahely és a boldog magánélet. Ezzel egyet is kell értenünk, hiszen a kettő kéz a kézben jár, egyik kihat a másikra és fordítva is igaz. A megfelelő munkahely befolyásolja a napjainkat. Az ott eltöltött idő, a fizetésünk, az így kialakított kapcsolataink meghatározzák, hogy munkaidőn túl milyen életet tudunk élni.

Mivel tudunk még teljesebb életet élni, és mi az, ami befolyásolja ezt?

Meg kell találnunk az egyensúlyt a munkánk és a magánéletünk között. Fontos, hogy el tudjuk különíteni a kettőt egymástól, és ne menjen egyik a másik rovására. Az én idő fontos része a mindennapjainknak. Ilyenkor kellene leginkább, hogy magunkkal, a hobbinkkal és azzal töltsük az időt, amivel mi szeretnénk.

A sportolás nem csak erőlétünket erősíti, de közösség kovácsoló ereje és munkateljesítmény növelő hatása is van, Aki fittebb az jobb eredményekre képes szellemileg és fizikailag is. Könnyebben megy a koncentráció és gyorsabban is képes dolgozni.

A megfelelő alvás elengedhetetlen a kiegyensúlyozott munkavégzéshez és teljes élethez. Ha úgy érezzük mindennap fáradtak és leveztek vagyunk, akkor próbáljunk meg többet pihenni. Az alvás minősége sem mindegy, fontos, hogy jól és kényelmesen, illetve egyhuzamban tudjuk aludni.

Ha úgy érezzük, most nem jut minőségi időnk saját magunkra és arra, amire igazán szeretnénk, akkor érdemes elgondolkozni azon, hogy munkahelyet váltunk, Debrecenben erre legjobb esélyünk a debreceni online álláskereső oldalon van, ahol a Debrecen álláslehetőségei közül tudunk keresni. Részleteket a hivatkozáson talál.

Milyen készségekre lehet szükségünk a jövőben a munkavállaláshoz?

A világ napról-napra változik, egyre gyorsabban és nagyobb léptékben fejlődik az informatika, a kereskedelem, a kommunikáció így ezzel együtt a vállalkozások, a munkakörök és az álláslehetőségek is.

A munkakörök változásával egyre nagyobb és több tudásra lesz szükségünk, hogy képesek legyünk lépést tartani a vállalatok elvárásaival, de mik is ezek?

A kreativitás egyre nagyobb szerepet kap, nem csak a marketing világában, de a termelés és a szolgáltatás piacán is. A kreatív munkavállaló képes gondolkozni, és megtalálni a probléma forrását.

A mobilitás szintén egy fontos tulajdonság. Elsősorban ez álláskeresésénél fontos, hogy képesek vagyunk-e jelenlegi lakhelyünktől távolabb munkát végezni. Sikeres felvétel után pedig, hogy képesek vagyunk a munkánkkal járó utazást vagy külföldi munkavégzést vállalni. Utóbbinál az idegen nyelvtudás kiemelt fontossággal bír.

Élethosszig tartó tanulás egy régóta fennálló vízió, melyet sok cég mára már kiemelt ügyének tart kollégái továbbképzése során. Álláskeresőként fogadjuk meg mi is ezt, és új munkahelyünkön mindig keressük azt az új tudást, amit elsajátíthatunk.

Keressünk új állást a NagykanizsaAllas.hu weboldalon, ahol szakképzettségünknek megfelelő ajánlatokkal találkozhatunk. További részletekért kattintson ide: Nagykanizsa állás internetes oldal.

Az utazás és annak jótékony hatása

Az utazás, az új helyek meglátogatása, egy hosszú kikapcsolódás, egy hétvégi pihenő vagy akár csak egy délutáni kirándulás is jótékonyan hat az ember szervezetére, lelkére, és kapcsolataira. Új helyeket ismerhetünk meg, új kultúrát, egy teljesen más gasztronómiát és egy másik ország vendégszeretetét is megismerhetjük. De ez hogyan én miért hat jótékonyan a munkavégzésünkre?

Rengeteg új élménnyel gazdagodik az ember akár egy félnapos túra során is. Az ilyen élmények kizökkenteken minket a monoton hétköznapokból, képesek vagyunk elfeledni a munkahelyi stresszt, a kifizetésre váró számlákat, a hétfő reggel munkakezdését, főleg ha nyaralásunk a hétfői napon is tart.

Ha külföldi utat tervezünk, és egy számunkra idegen országot látogatunk, meg számos élménnyel gazdagodhatunk, vásárlás közben az étteremben, a boltban, mikor útbaigazítást kérünk az utcán. Ilyenkor próbára tesszük idegen nyelvi tudásunk, és gyorsan kell bizonyos dolgokra reagálnunk. Ez a gyorsaság később munkahelyünkön is érzékelhető lesz majd.

Az utazások nyitottabbá és barátságosabbá tesznek minket, javítja problémamegoldó képességünk, hiszen ki nem tévedt már el, vagy rossz irányba ment volna.

Ha tehetjük, akkor egy évben többször is utazzunk, ismerjünk meg új helyeket. Használjuk ki a hosszú hétvégéket, de akár rövid 1-2 napos utakat is tervezhetünk. Az ehhez szükséges jól fizető állást pedig az internetes álláskereső weblapokon találhatjuk meg. Célszerű népesebb városokban állást keresni, ,például Magyarország egyik legmagasabb jövedelmű települése Dunaújváros, így itt érdemes lehet szétnézni: Dunaújvárosi álláskereső weblap.

Hogyan növeljük álláskereső esélyeinket?

Épp új állást keresel? Akkor ez a cikk épp neked szól. Az állás keresés sok nehézséggel és kihívással jár, amivel meg kell küzdenünk, ha igazán jó cégnél szeretnénk dolgozni.

Új állást átlagosan kettő három hónap alatt talál az ember. Ez idő alatt nagyjából harminc helyre adja be a helyét, ahonnan legjobb esetben 5 helyre hívnak be minket, és ebből csak egy cég fog minket alkalmazni. Ijesztőnek tűnhet ez az arány, de a nagy számok ezt az átlagot vetítik elénk. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy mindenki így talál munkát. Van, aki már másnap új helyen dolgozik, de olyan is akad, aki akár félévig keres.

Hogyan gyorsíthatjuk meg álláskereső lehetőségünk? A legcélszerűbb és leggyorsabb módszer, ha az ember az ismerősi körében kezd el elsőnek kutakodni és kérdezősködni. Az így szerzett lehetőségek nagyobb eséllyel vagyunk képesek megpályázni, hiszen van, aki beajánl minket.

Ezek mellett számos offline lehetőségünk van. Újságok, szórólapok, vagy csak az üzletekben kihelyezett táblák és hirdetések.

Az internet világában nem mehetünk el az internetes álláskeresés mellett. Ez történhet egy közösségi oldalon, vagy az erre szakosodott állásközvetítői oldalon. A SalgotarjanAllas.hu weboldal egy kimondottan ezzel a céllal működő oldal, ahol a salgótarjáni nyitott állásai vannak összegyűjtve. A jelentkezés gyors és egyszerű, pár kattintás alatt képesek vagyunk önéletrajzunkat feltölteni, és akár jelentkezni is a szakmánknak megfelelő pozícióba. Rögtön ki is próbálhatja, csak kattintson a hivatkozásra.

A mostani munkakör nem nekünk való, mit tegyünk?

Már régebb óta dolgozunk az adott munkakörben, de nem érezzük magunkénak. Nem tudunk benne kiteljesedni, elmerülni a szépségében, és maximálisan megfelelni az elvárásoknak. Ilyen esetben érdemes az adott problémáról beszélnünk főnökünkkel, felettesünkkel.

A huzamosabb ideig így eltöltött idő, csak belső feszültséget okoz, ami kihat még jobban a munkahelyi teljesítményükre és magánéletünkre is. De mit tehetünk ennek leküzdése érdekében, vagy épp megelőzésére?

Ha nagyobb vállalatnál vagy cégnél dolgozunk, akkor mondhatni könnyebb helyzetben vagyunk, hiszen egy ilyen cégnél rengeteg nyitott állás található, így könnyen átkérhetjük magunkat akár egy másik pozícióba, amit jobban a magunkénak érzünk.

Beszéljünk főnökünkkel, felettesünkkel a problémánkról, hátha találunk közös megoldást. Ez lehet akár egy áthelyezés, új munkaterület meghatározása, hiszen ez nem csak a saját érdekünk, a cég érdeke is, hogy a megfelelő ember dolgozzon minden pozícióban, aki képes maximális erőbefektetéssel dolgozni.

Végső esetben a munkahely váltás is egy megoldás lehet. Ezzel új pozícióba kerülve, új helyen, új kihívásokkal. Ebben segíthet nekünk Zalaegerszegen az ZalaegerszegAllas álláskereső portál, mely a város álláslehetőségeit gyűjti nekünk össze. Ha érdeklik a zalaegerszegi friss állások, kattintson a linkre.

Az ember döntsön bárhogy, fontos, hogy munkahelyével elégedett legyen. Egy napunk jelentős részét itt költjük, így a megfelelő légkör és a motivációnk kialakítása nagyon fontos.

Miért érdemes álláskereső portálon nézelődni?

Egyre nagyobb kihívást jelent a megfelelő állás kiválasztása, még így is, hogy munkaerőhiánnyal küszködik az ország. A cégek legnagyobb problémája ma a szakképzett munkaerő hiánya, aminek felkutatása érdekében sok mindent meg is tesznek.

A cégek egyre több helyen próbálnak hirdetni és bombázni minket az állásajánlatokkal. Ezekből jó párat találhatunk Kaposvár álláskereső portálján, ahol szakmákra leosztva, városi, de akár Somogy megye szintjén is találhatunk állásajánlatokat.

Miért jó nekünk keresőknek egy ilyen oldalt használni?

Nagyon gyorsan és egyszerűen képesek vagyunk a város kínálatait összevetni egymással, hasznos információkat megtudni az állásról és azonnal képesek vagyunk jelentkezni rájuk.

A jelentkezésünket képesek vagyunk online intézni az önéletrajzunk feltöltésével. Ez nem csak biztonságos, de egyszerűbb, mint személyesen bemenni a céghez.

A feltöltött ajánlatok kategóriákba vannak szedve, nekünk már csak a szaktudásunkhoz mérten kell a megfelelőt kiválasztani, a rendszer pedig felkínálja nekünk a legrelevánsabbat.

Ezek mellett kereső funkciót is találhatunk az ilyen oldalakon. Ezzel nem csak egy adott pozícióra tudunk rákeresni, de akár egy adott cégre is, ezzel is könnyítve a mi keresésünket.

Ezen túl pedig mindig a legfrissebb és éppen aktuális állásokat találhatjuk az oldalon.

Az álláskeresés nem egyszerű és gyors dolog. Sok nehézséggel és kitartással jár a munka, de végül mindenki megtalálhatja a hozzá illő állást.

1 2 3 4 5 6