Szinte teljesen kész a határzárrendszer a horvát határon

letenye határzár

Kilencvenkilenc százalékban elkészült a biztonsági határzárrendszer a magyar-horvát határon – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Mint mondta, a magyar kormány jelenleg nemzetközi egyeztetéseket folytat annak érdekében, hogy a biztonsági határzár működésével kapcsolatos lépését meghozza. A kabinet reméli, ez a kérdés a következő egy hétben eldől.

Magyarországnak az a terve, hogy a visegrádi tagállamokkal (V4: Magyarország mellett Szlovákia, Csehország és Lengyelország) közösen védi meg a magyar-horvát határt – jelezte, hozzátéve, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön Luxembourgban egyeztet az ügyben a V4-ekkel.

Lázár János úgy fogalmazott: szervezett embercsempész-akció zajlik Magyarország ellen a horvát állam intenzív részvételével.

„Az a reményünk van, hogy a határzár működése után a nyomás jelentősen csökken vagy elkerüli Magyarországot” – fűzte hozzá a Miniszterelnökség vezetője.
Arra a kérdésre, hogy miért nem zárták még le a magyar-horvát határt, a politikus egyrészt Horvátország EU-tagságára hivatkozott, majd megjegyezte, hogy a szerb határzárnál is volt egy türelmi időszak. Megemlítette továbbá a tervezett határvédelmi V4-együttműködést, valamint azt, hogy Ausztria és Németország álláspontja sem közömbös a kérdésben. MTI

(Fénykép: Büntetés-végrehajtási dolgozók az illegális bevándorlók számára kialakított áteresztő ponthoz vezető folyosó kerítését építik a letenyei régi határátkelőhelynél 2015. szeptember 30-án. MTI Fotó: Varga György)

Súlyos szabálytalanságok a Zalaerdő Zrt-nél – Vizsgálódik a KEHI

Mind a 22 állami tulajdonban lévő erdőgazdaságra kiterjesztette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) azt a vizsgálatot, amelyet hat állami erdőgazdasági cégnél kezdett el – mondta a Kehi kabinetfőnöke csütörtökön az MTI érdeklődésére.

Bőcz Sándor közölte: a vizsgálat kiterjesztését Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter rendelte el, miután a vizsgálat alá vont hat erdészeti cégnél alapvető és súlyos hiányosságokat tárt fel a Kehi.

zalaerdő vizsgálat

Hozzátette: az összegző jelentés még a szóban forgó hat cégnél feltárt hiányosságokról nem készült el, ezen dolgoznak a Kehi munkatársai. A kiterjesztett vizsgálatot pedig most kezdték.

Az Index szerdán „Szétlopták az állami erdészeteket a Kehi szerint” címmel, a jelentés összefoglalójára hivatkozva azt írta, hogy az ellenőrzött, 2010-2013 közötti időszakban az erdészetek gazdálkodását a szabályozatlanság, a versenyeztetés mellőzése, a tulajdonosi érdekek háttérbe szorulása, az átláthatatlan gazdálkodás és a kontroll hiánya jellemezte.

A hírportál szerint volt olyan cég, ahol a bevételek 48 százalékát elvitték a vállalatvezetési költségek, miközben a hasznot az erdőgazdaságoknak dolgozó vállalkozók vitték el. Az erdészetek ugyanis rendszeresen vállalkozóknak adták bérbe az általuk beszerzett gépeket, sőt a Zalaerdő Zrt. már a beszerzést is a vállalkozók igényeihez igazította.

A 22 erdészet 94 milliárd forint nettó árbevétel mellett alig 2,8 milliárdos hasznot tudott kitermelni. A Kehi szerint az ellenőrzött erdészetek eredménye annak ellenére volt ilyen alacsony, hogy a tulajdonosnak, vagyis az államnak alig kellett díjat fizetniük, és közben összesen több mint 1,7 milliárd forint agrártámogatásban részesültek – olvasható az Index szerdai cikkében. MTI

(Fotó: Az Index cikkének egy részlete)

Veszély! Fürdés közben lett rosszul egy fiatal nő Nagykanizsán

nagykanizsa szén monoxid mérgezés

Fürdés közben a gázkazánból alattomosan kiáramló szén-monoxidtól lett rosszul egy fiatal nő Nagykanizsán a Rákóczi utcában.

A fürdőben egy nyílt égésterű gázkazán működött, érzékelő nem volt és mire a tűzoltók kiérkeztek, a helyiséget már átszellőztették.

A hölgyet a nagykanizsai Kanizsai Dorottya kórházba szállították a mentők, ahol az orvosok megállapították, hogy enyhe fokú szén-monoxid mérgezést szenvedett.

Az eset kedd este történt.

A katasztrófavédelem fokozottan felhívja a figyelmet arra, hogy ilyenkor a fűtési időszakban szakemberrel ellenőriztessék a fűtőberendezéseket és a kéményeket.

Nem csökken a migrációs nyomás Zákányra

Nem csökken a migrációs nyomás a horvát határ menti Zákányra, de a korábbiakhoz képest kiszámíthatóbb az illegális bevándorlók érkezése a zöldhatáron át, és az utóbbi napokban kisebb csoportokban is hozzák őket a vonatokkal Botovóból – számolt be Jankó Szabolcs (Fidesz-KDNP), a somogyi település polgármestere az MTI-nek telefonon kedd este.

zákány menekültek

Közölte: reggel óta mintegy 3500 ember érkezett, és még 1500-at várnak valamikor még a nap folyamán.
Egy-egy csoporttal most már „csak” 600-800, maximum 1000 ember érkezik, így az utánuk maradó hulladék összegyűjtése, és elszállítása is könnyebb és gyorsabb – jegyezte meg település vezetője. Ez utóbbival kapcsolatosan elmondta: ennek költségei az önkormányzatot terhelik, de már folyamatban vannak az egyeztetések, a korábbi ígéreteknek megfelelően hamarosan kapnak anyagi segítséget Belügyminisztériumtól.

A polgármester arról is tájékoztatott, hogy a segélyszervezetek továbbra is szükség szerint segítenek a migránsoknak, az önkormányzat pedig a segélyszervezeteknek a készletek raktározásában.

Jankó Szabolcs szerint a raktározással nincs gond, szállásból viszont a jelenleginél többre is szükség lenne. A környéken szinte minden szabad szálláshelyet lefoglaltak a segélyszervezetek, illetve a rendfenntartó szervezetek – mondta, hozzátéve: a falu határában lévő gyékényesi tórendszer mellett ugyan több száz hétvégi ház van, de csak kevés a fűthető, azokat pedig már mind lefoglalták.

Az ideiglenes határzárról szólva a polgármester azt mondta: Zákány környékén kész a kettős védelmi rendszer, azaz elkészült a gyorstelepítésű drótakadály és a kerítés is áll. Hozzátette: egyik sincs teljesen lezárva, a Horvátországból érkező migránsoknak meghagytak egy két-három méter széles sávot, de az a rész is bármikor lezárható. MTI

(Fénykép: Illegális bevándorlók lépik át a horvát-magyar zöldhatárt 2015. október 2-án. A migránsok vonattal érkeztek a horvátországi Botovóba és onnan gyalog jöttek Zákányba, majd vonatra szállnak Gyékényes vasútállomáson. A területen épül az ideiglenes műszaki határzár. A ma délutáni volt a 40. botovói vonat. MTI Fotó: Varga György)

Zalai ingatlanpiaci körkép

Újra lendületet kapott az ingatlanpiac, halljuk nap mint nap a hírekből, egyre több lakás cserél gazdát, és emelkedőben van a befektetési célú ingatlanvásárlás is. Vajon ez országos tendencia, vagy csak Budapestre jellemző a folyamat? És mi a helyzet Zala megyében?

Ingatlanpiaci fellendülés

Már 2014-ben érezhető volt, hogy a hosszú, 2009 óta tartó stagnálás után elindult egy kis fellendülés az ingatlanok piacán. A lendület kiindulópontja Budapest, idén tavasszal a fővárosban már jelentős forgalmat regisztráltak a családi házak és lakások adás-vételének területén. Ha a lendület okait vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy a lakásvásárlások 3 okra vezethetők vissza. Ezek egyike, hogy a banki betéti kamatok a nullához közelítenek az utóbbi hónapokban, milliók is filléreket kamatoznak a banki betétekben, így nem véletlen, hogy azok, akiknek van befektetni való pénzük, megtakarításuk, más lehetőség után néznek. Az ingatlan ilyen szempontból egy jó befektetésnek minősül, főleg ha valaki akkor vesz lakást, amikor az árak alacsonyak, és azok emelkedésére lehet számítani. Így ingatlanban megmarad a pénz értéke, sőt albérletbe történő kiadás esetén, a havi hozamok is igen jelentősek lehetnek.
A másik oka az ingatlanpiac megmozdulásának a korábbi években, a válság okozta bizonytalanságok következtében elhalasztott családi lakásvásárlások realizálása. Sok magánszemély kivárt, hiszen a világban uralkodó bizonytalanságok miatt nem lehetett tudni, hogy mi várható, illetve a hitelfelvételi feltételek megszigorodtak, emiatt sem volt könnyű lakást, ingatlant vásárolni.
A harmadik ok, amiért fellendülőben van az ingatlanvásárlás, az a kedvezőbb hitelfelvételi lehetőségek mellett elindult családi otthonteremtési kedvezmény, amely szintén sok családnak jelenthet segítséget otthonuk lecserélésében, megtalálásában.
Szakértők szerint a kezdeti intenzív fellendülés után most már lassul a lendület, ugyan a növekedés továbbra is tart, de üteme sokkal kisebb.

Országos és zalai helyzetkép

Az ingatlanpiac lendülete természetesen nem egyenletes eloszlású az ország egészében. Míg Budapesten és a nagyobb városokban érezteti a hatását, addig a kisebb településeken, falvakban aligha. Befektetési célból például csak ott vásárolnak ingatlant a befektetők, ahol az ingatlanok értéke nem csökken a jövőben, és ahol az ingatlan kiadására van kereslet (például egyetemvárosok).
Ha a Zala megyei ingatlanpiacot vizsgáljuk, akkor az látszik, hogy a fellendülés itt sem igazán érezteti a hatását, noha egy kis elmozdulásról beszámolhatunk. A reál négyzetméterárak a kereslet növekedésének hatására némi elmozdulást mutatnak pozitív irányban, de áttörő emelkedésről nem beszélhetünk. Az árak tekintetében is nagyon szóródnak az országos négyzetméterárak, némely helyen egy millió forintból egy teljes ingatlant lehet vásárolni, míg máshol ehhez közelít egy négyzetméter ára. Zala megyében szintén a nagyobb városok vannak jobb helyzetben, a zalaegerszegi eladó lakások sokkal gyorsabban cserélnek gazdát, mint vidéki társaik, melyek eladására sokszor éveket kell várni. A téglalakások a keresettebbek, mint a panelek, itt szinte meredeken emelkednek az árak, míg a panellakások árai stagnálni látszanak, derül ki az Ingatlannet.hu statisztikáiból. Családi házat átlagosan 166 ezer forintos négyzetméteráron lehet vásárolni Zala megyében, ami az országos adatokhoz viszonyítva némileg kevesebb (országos átlag 175 ezer forint).

A Kanizsai Futó- és Szabadidősport Klub közleménye a tragikus halálesettel kapcsolatban

nagykanizsa-futofesztival

A Kanizsai Futóklub az alábbi közleményt adja ki az október 04-i futóversenyen bekövetkezett haláleset miatt.

A Kanizsai Futóklub 2015. október 04-én 10. alkalommal rendezte meg ezt az amatőr sportolóknak kiírt futóversenyét, melyen 190 fő indult. Három választható táv volt: 5 km, 10 km, és 21 km. Mindhárom távon 10 órakor indultak el a futók a kiskanizsai Szent Flórián térről Murakeresztúr irányába, majd egy fordítót (2,5 km; 5 km; 10 km) követően vissza a rajthelyszínre. A verseny a szükséges engedélyek birtokában, rendőrségi-, és versenyorvosi felügyelet mellett zajlott.

A tragikus eset 10:55-kor következett be, amikor egy 45 éves férfi futó, aki a 10 km-es távon indult, pár száz méterrel a cél előtt összeesett. A közelben tartózkodó futók és rendezők ezt észlelve a segítségére siettek, rögtön értesítették a versenyorvost, aki azonnal a helyszínre indult. 1-2 perc elteltével a futó légzése, keringése leállt, a helyszínen tartózkodók azonnal megkezdték az újraélesztését, amit az időközben (2-3 perc) a helyszínre érkező versenyorvos folytatott. Hamarosan megérkezett az OMSZ esetkocsija is, és az újraélesztést együtt folytatták, összességében mintegy 45 percig. Sajnos azonban minden erőfeszítés ellenére a futó elhunyt. A később induló versenyszámot a Klub törölte a programból.

Az elhunyt futó a versenykiírásnak megfelelően a rajtcsomag átvételekor a verseny reggelén írásban nyilatkozott arról, hogy egészségesen áll rajthoz, a verseny előtt-, alatt nem kért orvosi ellátást, panasza nem volt.
A halál okának tisztázása folyamatban van.

A Kanizsai Futóklub tagsága mély megrendüléssel fogadta sporttársuk halálát, és ezúton is mély együttérzéséről biztosítja a családtagokat.

Kanizsai Futóklub
elnöksége

Nagykanizsa, 2015. október 05.

Küszöbön a zenei újhullám? A Belau-project ötletgazdájával beszélgettünk

Egyszercsak felfigyeltem az indexen egy figyelemfelkeltő szalagcímre. Aztán egy meztelen nőre. Aztán kattintottam. És kiderült, hogy egy igen ismerős és jó dal is tartozik hozzá. Mint kiderült, a zene nemcsak nekem tetszett meg, és nemcsak az én érdeklődésem ébredt fel, így kerültem egészen Kedves Péterig, a Belau zenei projekt megálmodójához.

Mióta létezik a formáció? Egyáltalán hogyan is tevődik össze?

Több éve szeretném létrehozni a Belaut, de aktívan körülbelül egy éve kezdtem el dolgozni rajta. Egyszemélyes projektként indult, amit  eddigi utazásaim, kalandjaim és áhított céljaim inspirálták.

A Belau üzenete egyszerű: próbáljunk meg kiszakadni a hétköznapi nyüzsgésből és igyekezzünk megélni a pillanatot.

belauEnnek megfelelően a cél, hogy a zene hatására belső utazásra induljon a hallgató, olyan reményteli és napsütötte helyekre, ahol ki tud kapcsolni és képes meglelni a harmóniát. A letisztult nyári hangulatnak és az elegáns hangvételű daloknak köszönhetően zenémet a „sundowntempo” stílusjelzővel címkéztem.

Úgy tudom van zalai kötődésetek. Pardon, Zalai… 🙂 RICSIVEL MÁR VOLT KORÁBBAN EGY INTERJÚNK, ahol már szivárgott ki utalás más projektjeire is. Ez a projekt, AZ a projekt?

Nagyon tetszettek Ricsi dalai, és ráírtam, megmutattam a saját szerzeményeimet, ő pedig a munkálatok kezdetén sokat segített, leginkább a hangzásvilág kialakításában.  Nyáron, Ricsi Máltán próbált szerencsét, így egyelőre a közös zenélés megszakadt, de remélem lesz még alkalmunk rá!

Az első klip már az index.hu-n is feltűnt. Mi volt a titka, hogy viszonylag hamar felfigyeltek a Belau-ra?belau2

Szerencsére az Island of Promise az indexen debütált, ami nagy megtiszteltetés egyvadonatúj zenei projektnek. Hogy ilyen gyorsan felfigyeltek a videóra az a hosszas előkészületnek tudható be, illetve eddigi zeneipari tapasztalataimnak (foglalkoztam koncertszervezéssel, PR-ral is.) A premier után számos oldal kezdett foglalkozni a Belauval, és az eddigi visszajelzések alapján a hallgatóknak is tetszik…

A klip mondjuk elég erotikusra sikeredett, ami manapság már nem döntöget tabukat, de nem sok ilyen explicit video társul zenéhez. Miért választottad ezt az irányt?

A klip ötlete, a rendezőé, Damokos Attiláé, aki az elmúlt pár évben a számos elismerést és díjat tudhat magáénak. A kisfilm, akárcsak a dal, egy párt mutat be, akik a világot járva keresik különböző kérdésekre a választ kapcsolatukat illetően. A mozgókép Kisoroszin készült még nyáron, egy baráti hangulatú forgatáson.

A napokban óriási öröm ért minket, hiszem az Island of Promise megnyerte az első Klipszemle különdíját, ahol az elmúlt évtized legjobb zenés videóit jutalmazták.

BELAU ft. Hegyi Dóri: Island of promise from Belau on Vimeo.

Hol, illetve hogyan találkozhatunk legközelebb?

A jövőben teljes formációvá bővülő Belau hosszú távú céljai között szerepel, hogy több tematikus koncept-lemezt alkossunk meg, amelyek különböző földrajzi területek hangulatát idézik majd. Szerencsére több budapesti klub is jelezte, hogy nagyon szívesen lát minket fellépni, illetve szeretnénk a nyáron minél több fesztiválon játszani, a következő évben pedig, akár már külföldi vizekre evezni.

Kisiskolás gyerekeknek mutogatta férfiasságát a kanizsai könyvtárnál

nagykanizsa mutogatta férfiasságát

„Kedves Anyukák….Apukák…..tegnap este Nagykanizsán a könyvtárnál megbujva ott volt egy illető….rendes állampolgár aki a kisiskolás gyerekeknek mutogatta férfiasságát…..sajna mire odaért volna a segitség…..bátran továbbállt……nagyon remélem valaki izmosabb Apuka kellőképpen bemutatkozik az illetőnek”

Az eset szeptember 11-én (pénteken) történt.

Forrás: Facebook.

Izgalmas szereplővel gazdagodhat a hazai zenei élet

A Belau révén egy újabb izgalmas színfolttal bővülhet a hazai zenei paletta.  Kedves Péter egyszemélyes projektjének létrehozását eddigi utazásai, kalandjai és áhított céljai inspirálták, ötlete egy félreeső, tengerparti horvát faluban pattant ki a fejéből.
A zenei projekt világában az elvágyódó és örökké reményteli hangulat találkozik az aktuális elektronikus zenei alapokkal. A Belau a lassú ütemeknek és a napsütötte életérzésnek köszönhetően zenéjét a „sundowntempo” stílusjelzővel címkézi.

„A Belau üzenete egyszerű: próbáljunk meg kiszakadni a hétköznapi nyüzsgésből és igyekezzünk megélni a pillanatot. Ennek megfelelően a cél, hogy a zene hatására belső utazásra induljon a hallgató, olyan reményteli és napsütötte helyekre, ahol ki tud kapcsolni és képes meglelni a harmóniát.” – mondta Kedves Péter, a projekt megálmodója.

A Belau könnyed, nyári hangulatú bemutatkozó dalában az egyedi hangú és tehetséges énekesnő, Hegyi Dóri működik közre.  Az Island of Promise című szerzemény egy pár kapcsolatát mutatja be, a formációra jellemző hangvételben. A debütáló dalt Kováts Marci keverte, míg a hozzátartozó egysnittes klip Damokos Attila munkáját dicséri, amelynek főszereplője Tóth Bori, modell.

A jövőben teljes formációvá bővülő projekt hosszú távú céljai között szerepel, hogy több tematikus konceptlemezt alkosson meg, amelyek különböző földrajzi területek hangulatát idézik majd. A zenei kuriózumok kedvelőinek a jövőben is érdemes lesz nyomon követni a Belau pályafutását.

BELAU ft. Hegyi Dóri: Island of promise from Belau on Vimeo.

Kurt Elling világhírű dzsesszénekes a nagykanizsai fesztiválon

kurt elling jazz

Napjaink egyik legkeresettebb dzsesszénekese, az amerikai Kurt Elling lesz a sztárfellépő az idei Kanizsa Nemzetközi Jazz- és Világzenei Fesztiválon. Az előadó kvintettjével november 6-án játszik a rendezvényen – jelentették be a szervezők hétfőn Budapesten.

A Grammy-díjas 47 éves énekes által vezetett Kurt Elling Quintet háromhetes őszi európai turnéja keretében lép fel a 42 éve indult nagykanizsai rendezvényen. A kilenc országot, tíz várost, köztük a londoni és a szarajevói dzsesszfesztivált érintő koncertsorozaton az idén tavasszal megjelent feldolgozáslemez, a Passion World bemutatása áll a középpontban – mondta Maloschik Róbert, a jazzma.hu főszerkesztője.

Kurt Elling, a virtuóz bariton első stúdióalbuma, a Close Your Eyes 1995-ben jelent meg a világhírű dzsesszkiadónál, a Blue Note-nál, amely az énekes további öt anyagát gondozta – ez idő alatt összesen hét alkalommal jelölték Grammy-díjra. Az elismerést végül 2009-ben kapta meg Dedicated to You című lemezéért, amelyet már a Concord kiadó jelentetett meg.

Magyarországon eddig kétszer koncertezett: 2011-ben a Budapest Jazz Clubban lépett fel (akkor még a Múzeum utcában), két ével ezelőtt pedig a Müpában, a Modern Art Orchestra kíséretével. Legfrissebb lemezén számos ismert számot dolgozott fel; a Passion Worldön angolul, franciául, portugálul és spanyolul is énekel, popdalokat, a U2 és Björk egy-egy számát is előadja.
A Kurt Elling Quintetben november 6-án Nagykanizsán Stu Mindeman zongorázik, John McLean gitározik, Clark Sommers bőgőzik, Ulysses Owens Jr. pedig dobol.

Kovácsné Mikola Mária, a fesztivál vezetője, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója elmondta, hogy a november 6-7-i nagykanizsai fesztiválon a Hevesi Sándor Művelődési Központban fellép a Szőke Nikoletta Quartet (Szőke Nikoletta – ének, Szakcsi Lakatos Róbert – zongora, Barcza-Horváth József – nagybőgő, Csörsz Zoltán – dob), a napokban friss lemezzel jelentkezett 1705 Trió (Kaltenecker Zsolt – zongora, Piri Béla – nagybőgő, Dés András – ütőhangszerek), a Trio Squelini (Szalai Péter – ütőhangszerek, kalimba; Szőke Szabolcs – gadulka, sarangi; Váczi Dániel – szaxofon, kalimba; közreműködik két olasz zenész: David Boato – trombita és Ares Tavolazzi – nagybőgő), valamint a László Attila gitárossal kiegészülő, Vámos Béla által vezetett tízéves Kanizsa Big Band is.

Mint elhangzott, a fesztivál nyitóeseményeként november 6-án a Hevesi Sándor Művelődéi Központban Életünk címmel fotókiállítás nyílik: a tárlat egy országos pályázat legjobb képeire épül, a kiírás altémája idén a dzsessz. Lehota M. János, a nagykanizsai polgármesteri kabinet vezetője beszámolt arról, hogy Nagykanizsa városa idén 4,5 millió forinttal támogatja a fesztivált. MTI

1 860 861 862 863 864 935