Az egyenruhások a hétvégén Zala útjain alkoholszondás ellenőrzést is végeztek, amely során négy alkalommal mutatott pozitív eredményt a műszer.
Egyik esetben december 15-én (vasárnap) délután 13 óra 24 perckor Nagykanizsán, a Petőfi utcában állítottak meg a rendőrök egy személygépkocsit.
A sofőrről kiderült, hogy a vezetés megkezdése előtt nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott.
A rendőrök a 46 éves gelsei nőt előállították a kapitányságra és eljárást indítottak ellene ittas járművezetés vétség elkövetése miatt – tudatta a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Meghalt egy 16 éves lány, ketten pedig súlyosan megsérültek, amikor az őket szállító autó fának csapódott vasárnap este Zalaegerszeg határában Bocfölde térségében – tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Sznopek Veronika elmondta: egy 20 éves férfi a 7401-es úton szállított négy utast az autójában, amikor egyelőre tisztázatlan okból elvesztette uralmát a jármű felett, a kocsi pedig az úttestről lesodródva felcsavarodott egy fára.
A kocsiból a sofőr és egy utas a saját erejéből ki tudott szállni, egyikük sem sérült meg.
Három további utast a tűzoltók szabadítottak ki a roncsból: két fiatal súlyos sérüléseket szenvedett, egy 16 éves lány pedig a helyszínen meghalt.
A Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján arról számolt be, hogy a zalaegerszegi tűzoltóknak a fát is ki kellett vágniuk, közben pedig az autót elmozdulás ellen biztosítaniuk kellett ahhoz, hogy hozzáférjenek a három bentrekedt utashoz. (Fotók: Zalaegerszeg HTP)
A 49 éves, Zalakaroson élő férfi még 2023. december 13-án hajnali 5 óra óra körül a Szent József Plébánia tulajdonában álló, Nagykanizsa, Zárda utca 1. szám alatt felállított kőkereszt elé szemetet halmozott fel, majd azt begyújtotta.
A tüzet a közelben tartózkodók észlelték és eloltották, azonban addig a kőkereszt talpazata már megsérült, arról a festék lepergett, a kereszt kormos lett.
A kőkeresztet a plébánia legutóbb 2022-ben újította fel, azonban a történtek miatt annak újbóli helyreállítása szükséges, amellyel a vádlott 596 900 Ft kárt okozott a plébániának, amely a nyomozás során nem térült meg.
A Nagykanizsai Járási Ügyészség a férfivel szemben nagyobb kárt okozó rongálás bűntette miatt emelt vádat a napokban – közölte honlapunkkal dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője.
Közel öt kilométer hosszan alakítanak ki kerékpárutakat 493 millió forintos beruházással Garaboncon, Nagyradán, Zalaszabarban és Esztergályhorvátiban a Zala két keréken elnevezésű fejlesztési program újabb szakaszaként – tájékoztatta a Zala Vármegyei Önkormányzat az MTI-t.
A vármegyei önkormányzat vezetésével létrejött konzorcium a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében meghirdetett Top Plusz forrásokra nyújtott be és nyert el száz százalékban vissza nem térítendő támogatást.
Céljuk olyan kerékpárforgalmi létesítmények megvalósítása, amelyek a munkahelyek megközelítése, a közszolgáltatások elérése és a közösségi közlekedés megközelíthetősége révén megteremtik a fenntartható közlekedés feltételeit a települések környezetében, továbbá hozzájárulnak a biztonságos közlekedéshez, a zaj- és légszennyezés csökkentéséhez, az egészségmegőrzéshez és az élhetőbb települési környezet kialakításához.
A közlemény kitér arra is, hogy a most induló beruházás egy hálózatos fejlesztés része, amely jól illeszkedik a korábban már megépített kerékpárutakhoz. Sármelléken 7,6 kilométernyi utat építettek vagy jelöltek ki, Zalaszentmárton, Esztergályhorváti, Egeraracsa és Zalaszabar között közel 12 kilométer hosszú kerékpárút épült, Sármellék és Zalavár között pedig csaknem 4,2 kilométernyi új szakaszt építettek, Zalaapátiban pedig kerékpároshíd is csatlakozik a zalai bicikliút-hálózatához – tudatta az állami hírügynökség.
A 22 éves, Nagykanizsa környéki kistelepülésen élő férfi még 2023. június 27- én délelőtt Nagykanizsán, a Batthyány utcában figyelt fel a séta közben zenét hallgató, rövid, testhez simuló nadrágot és fehér kapucnis pulóvert viselő 14 éves lányra, akit utolért és hátulról megérintve a vállát megszólított.
A kiskorú sértett megállt, kivette a füléből az egyik fülhallgatót, ezt követően a férfi közölte vele, hogy „nagyon jó a popsija és nagyon csinos”.
A lány erre nem reagált, hanem tovább akart menni, mire a férfi odalépett hozzá, tenyérrel, a mellkasánál fogva a közelükben lévő autónak lökte a lányt, majd elé állt és a derekánál fogva magához szorította, miközben erőszakosan markolászta a kiskorú sértett fenekét.
A lány folyamatosan próbálta ellökni magától támadóját, aki továbbra sem engedte el őt, ekkor a férfi egy kinyitható bicskát vett elő és követelte, hogy a lány vegye le a nadrágját.
A vádlott cselekményére felfigyelt egy középkorú nő, aki odament hozzájuk és rászólt a vádlottra, de a férfi rámordult és a kezében lévő bicskát kinyitva továbbra is a kiskorú sértettre szegezte, mintegy 20 cm-re annak nyakától. Eközben folyamatosan azt hajtogatta a lánynak, hogy vegye le a nadrágját.
Ekkor jelent meg a közelükben egy középkorú férfi, akinek a felszólítására a vádlott elengedte a kiskorú sértettet, majd futva elmenekült.
Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség a férfivel szemben 18. életévét be nem töltött személy sérelmére, aljas célból, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértése bűntette miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője.
A parkolási díjak módosításáról és a kedvezményes parkolóbérletre jogosultak körének bővítéséről is tárgyalt decemberi soros ülésén a nagykanizsai közgyűlés.
A testület döntése alapján 2025-től az önkormányzati cégek és a rendőrség munkatársai is jutányos áron vásárolhatnak közfeladatellátási parkolóbérletet – minderről Horváth Jácint, Nagykanizsa polgármestere számolt be pénteki sajtótájékoztatóján.
A városvezető a parkolást érintő változásokat részletezve elmondta: 2025. március 1-től minimális mértékben emelkedik a parkolás díja mindkét díjosztályban és a jövőben az Erzsébet tér mellett a Múzeum tér is a kiemelt díjkategóriájú területhez tartozik.
(A Tripammer utca Nagykanizsán. Fotó: archív)
– Az adventi időszakban, december 14-től január 1-ig ingyenessé tettük a parkolást a belvárosi, egyébként díjköteles övezetekben annak érdekében, hogy az ünnepi készülődés idején megkönnyítsük a belvárosi üzletek elérhetőségét – tette hozzá Horváth Jácint.
Nagykanizsa polgármestere immár hagyományosnak mondható, a közgyűléseket követő sajtótájékoztatóján beszélt arról is, hogy az önkormányzat újabb két évre feladatellátási szerződést köt a VOLÁNBUSZ-szal a helyi buszközlekedés üzemeltetésére, Benke Dániel személyében pedig megválasztották a Halis István Városi Könyvtár igazgatóját, aki 2025. február 1-től látja el feladatát.
– A közgyűlésen nagy vitát váltott ki a TOP_PLUSZ projekthez kapcsolódó napirend, annak is a Tripammer Gyula utca felújítását érintő pályázata. Köztudott, hogy a szóban forgó, városi temető melletti útszakasz önkormányzati tulajdonban áll. Épp ezért ért bennünket váratlanul a szaktárca hivatalos tájékoztatása, mely szerint a projektbe Lázár János miniszter és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő korábbi találkozójára hivatkozva konzorciumi partnerként és építtetőként bevonják a Magyar Közutat. Ez az olvasatunkban egész egyszerűen az önkormányzat mozgásterének leszűkítését jelenti – mondta Horváth Jácint.
Nagykanizsa polgármestere szerint a fenti intézkedéssel veszélybe kerülhet a Tripammer utcai munkálatok határidőre történő elvégzése. A jelenleg rendelkezésre álló információk birtokában Horváth Jácint úgy látja, emiatt már most nagyjából 1-1,5 hónapos csúszásban van a projekt megvalósítása.
Pénteken éjszaka délnyugat felől megvastagszik a felhőtakaró és hajnaltól vegyes halmazállapotú csapadék érkezik, mely szombat napközben kelet felé vonul.
Délen inkább eső lehet a fő csapadékforma, de a szombat reggeli órákban délnyugaton néhol ónos eső is előfordulhat, míg északabbra havazás valószínű.
Síkvidéken inkább csak vékony, néhány cm-es olvadozó hóréteg alakulhat ki.
A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton -1 és +4 fok között alakul, a fagypont alatti csúcsértékekre az Északi-középhegység térségében lehet számítani – tudatta honlapján a met.hu.
(Fotó: archív. Ónos eső Nagykanizsán. MTI/Varga György)
Elérkezett a civil szféra egyik legnagyobb ünnepe, a Köszönet napja.
A Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület tizennyolcadik alkalommal rendezte meg azt a társadalmi felelősségvállalási konferenciát, melyen hagyományosan átadják az elismeréseket ; az eseményt szerda délután tartották a városi könyvtárban. (Fotó: Kanizsa Médiaház)
A díjazottak:
Év civil önkéntese: Szelei Józsefné és Dobor Helga Év civil szponzora: Nádasi Tamás Év civil mecénása: Istiván Tamás Év civil közössége: Orff Ütőegyüttes Év civil fiatalja: Kurucz Levente Év civil személye: Halmos Ildikó
A pályázatzáró ünnepélyes díjkiosztóra a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének évzáró rendezvényén került sor, a díjat Czirákiné Pakulár Judit, Zalakaros város polgármestere vette át. (A díjat átadta dr. Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnöke.)
A pályázaton a Zalakaros gyógyhely komplex turisztikai fejlesztése projektünkkel vettünk részt; ennek keretében alakítottuk ki a városközpontunkat, azaz a Karos Korzót és annak környezetét – jelezte a polgármester.
A munkálatok 2019-ben kezdődtek el, ma már aktív használói lehetünk helyiként, vendégként ennek a központnak, mindannyiunk örömére. Nagyon nagy szüksége volt Zalakarosnak egy igazi központi térre, mely illeszkedni tud a város természetességéhez, arborétumaihoz, zöld sétányaihoz. A jelek szerint ezt az elképzelést maradéktalanul megvalósítottuk – nyilatkozta Zalakaros új városvezetője.
Az Európai Zöld Város Díj a “Több Zöld Várost Európának” kampány egyik fénypontja. Minden évben reflektorfénybe helyez 13 kiemelkedő európai városi zöldítést megvalósító projektet, amelyek optimálisan használják a zöld infrastruktúra számos előnyét és hozzáadott értékét a környezetükben.
(A zalakarosi polgármester az oklevéllel)
A pályázó projektek a programban résztvevő 13 ország legjobbjai közül kerülnek ki.
Emlékeztetőül: Zalakaros gyógyhelyfejlesztésének részeként az arborétum területén gyógy – és egészségparkot alakítottak ki, elkészült a gyógyhelyi látogatóépület (Karos Korzó) és annak környezetében a rendezvénytér, valamint szolgáltatásfejlesztések valósultak meg.
(A díj)
A projekt részeként 2 SUD rendszer (Sustainable drainage system) került kialakításra a területre, illetve a projekt megvalósítási helyszín környezetében elhelyezkedő épületekre hulló csapadék fenntartható kezelésének érdekében.
A csapadékvízkezelő-rendszerek létrehozása során telepítésre kerülő fás- és lágyszárúak számossága és diverzitása, illetve a vízmegtartást elősegítő innovatív, zöld települési infrastruktúra kialakítása okán pályázta meg Zalakaros Város Önkormányzata az Európa Zöld Városa Díjat – értesült honlapunk a zalakarosi városvezető polgármesteri referensétől.
„Köszönjük Somogyország! Csodás találkozások Niklán, Balatonszemesen, Siófokon és Kaposváron.
Ma Zala megyében folytatjuk az országjárást: először Bázakerettye, majd Gelse.
A délutáni/esti keszthelyi, nagykanizsai és zalaegerszegi rendezvényeinkre szervezett provokációval és rendzavarással készül a Fidesz.
Arra kérem a támogatóinkat, hogy semmilyen provokációnak ne üljenek fel, bármilyen verbális, vagy fizikai erőszak esetén forduljanak az önkénteseinkhez vagy a hatóság helyszínen tartózkodó képviselőihez.
A rendőrséget kérem, hogy bármilyen rendzavarás vagy garázdaság esetén kellő határozottsággal lépjenek fel. Akkor is, ha az elkövető mentelmi joggal rendelkezik.” – közölte Facebook oldalán csütörtökön délelőtt Magyar Péter.