Horvát-magyar együttműködésben kerékpárutat avattak Zalakaroson

Az elmúlt évtizedben mind a horvátországi Križevci városában, mind pedig Zalakaroson jelentősen megnőtt az aktív és egészséges élet iránti érdeklődés, egyre többen töltik aktívan szabadidejüket, a kerékpáros turizmus jelentősége folyamatosan növekszik.

A meglévő gazdag természeti értékek és kulturális örökség, a kedvező földrajzi fekvés és a jelentős idegenforgalmi kapcsolatok miatt az aktív és szabadidős turizmusban komoly potenciál rejlik. Ennek érdekében a partnerek kerékpáros infrastruktúra fejlesztését tűztek ki célul Križevciben és Zalakaroson is. Összesen 7,84 km kerékpárút került kiépítésre és felújításra, ebből 4,9 km Križevciben és 2.94 km Zalakaroson. A kivitelezések 2018 tavaszán kezdődtek és az idén tavasszal mindkét településen befejeződtek.

Szombaton került sor a zalakarosi kerékpárút avató rendezvényre ahol Novák Ferenc Zalakaros Város Polgármestere, Manninger Jenő országgyűlési képviselő és Mario Rajn, Krizevci polgármestere társaságában adták át a zalakarosi szakaszt.

Kiváló adottságaira idén a Go Bike integrált városmarketing kampánnyal erősít rá még inkább Zalakaros, hiszen többek között 0. nappal és Szabadics Ride Warm-up partyval is bővül a június 21 – 23 között megrendezésre kerülő Mapei Tour de Zalakaros, amely mára az ország egyik kedvenc kerékpáros versenyévé nőtte ki magát. A hangulatról a New Level Empire formáció gondoskodik.

A fürdőváros az idei kulináris küldetését is a tematikához igazította, amelynek keretében keresik Magyarország első bikefood ételét. Az értékes nyeremények mellett egy szenzációs tét is ösztönözheti a receptverseny nevezőit, hiszen nemrégiben debütált a bombahír, hogy az idei Mapei Tour de Zalakaros sztárvendége lesz a világ valaha élt egyik legjobb sprintere, az országúti kerékpársport egyik ikonja, az olasz Mario Cipollini, aki minden bizonnyal meg fogja kóstolni Magyarország első bikefood ételét.

A Go Bike program keretében továbbá bringás ticketek igényelhetők a helyi Tourinform Irodában, amelyek kedvezményes belépőre válthatók a Zalakarosi Fürdőben, de szállásfoglalásukhoz is tölthetnek le Go Bike utalványt azok, akik az akcióban résztvevő szálláshelyek valamelyikében foglalnak.

A kezdeményezésből természetesen a helyben élők sem maradnak ki, hiszen a zalakarosi általános iskola diákjai és szüleik számára szervezett szemléletformáló túrák résztvevői az élmények mellett, akár egy kerékpárt is nyerhetnek a Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft. jóvoltából. (Fotók: Zalakaros Hivatalos Oldala – Facebook)