Év végéig lehet fizetni a régi húszezresekkel

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2017. december 31-ig meghosszabbította a 2015 előtt kibocsátott 20 ezer forintosok bevonásának határnapját, így a régi címletekkel ez év végéig lehet fizetni – hívta fel a figyelmet az MNB.

Az MTI érdeklődésére hétfőn közölték: a jegybank a korábbiaknak megfelelően széleskörű tájékoztató kampánnyal – sajtóközleményekkel, szóróanyagokkal, írásbeli és szóbeli szakértői nyilatkozatokkal – törekszik felhívni a változásra a lakosság figyelmét.
Kitértek arra, hogy ennek ellenére lehetnek olyan kiskereskedelmi egységek, akikhez nem jutott el a bevonási határnap meghosszabbításáról szóló információ. A forgalomban levő bankjegyeket érintő minden lényeges és aktuális információ a jegybank honlapjának „Bankjegy és Érme” oldalán érhető el, így az MNB azt kéri az érintettektől, hogy rendszeresen ellenőrizzék az ott megjelenő tájékoztatókat – írták.


Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek elmondta: a boltosok tisztában vannak a szabályozással, és azzal, hogy a régi 20 ezer forintos címletek további egy évig, ez év végéig törvényes fizetőeszközként használhatók a vásárlások során a kiskereskedelmi forgalomban. Hozzátette: a szövetséghez ezzel kapcsolatos panasz nem érkezett. Akadhat olyan kisebb üzlet, ahol esetleg nem értesültek a határidő meghosszabbításáról – tette hozzá.

Az MNB ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy a régi 20 ezer forintos bankjegyek az új évben is használhatóak a vásárlások során, egészen 2017. december 31-ig. A régi bankjegyek azonban ezt követően sem veszítik majd el értéküket: 2018. január elsejétől a hitelintézetek, a posta és a takarékszövetkezetek még 3 évig, az MNB pedig még 20 évig cseréli térítésmentesen újra a régi bankjegyeket. MTI

A karácsonyi fenyőfák begyűjtése Kanizsán

Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2017-ben új rendszerben történik a karácsonyi fenyőfák begyűjtése Nagykanizsa város területén.
A bio hulladékgyűjtésbe bevont városrészekben a biogyűjtés napján, január 1-től február 24-ig, heti rendszerességgel szállítjuk el a házak elé kihelyezett fenyőket.
Kérjük úgy elhelyezni, hogy a közúti forgalmat ne zavarják, illetve ne legyen rajtuk karácsonyfadísz és szaloncukorpapír. Csak a bio szállítási naptárban az Önök utcájához megadott napon kérjük kihelyezni a fákat.

A társasházi övezetekben hétfői és csütörtöki napon szállítjuk el a kidobott fenyőket, szintén heti rendszerességgel, január 1-től február 24-ig. A társasházban élőket kérjük, hogy a vegyes hulladék gyűjtésére rendszeresített edényzetek mellé, lehetőleg zöldterületre, vagy a szelektív szigetek mellé a zöldterületre helyezzék el a fákat, szintén karácsonyfadísz és szaloncukorpapír-mentesen.

A belváros frekventált területeit a bio gyűjtési nap (kedd) mellett a hét többi napján is figyelemmel kísérjük a közlekedés zavartalansága miatt, de kérjük a belvárosban élőket is a biohulladék gyűjtési nap (kedd) előnyben részesítésére.

Köszönjük együttműködését!

Futurus-Pannonia Nonprofit Kft.

Nem megy be a kanizsai helyi járat a Tescóhoz

A Tesco tájékoztatása szerint az idén január elsejétől már nem megy be a nagykanizsai Tesco hipermarkethez a helyi járat.

Az áruházlánc mindezt december 30-án Facebook oldalán tudatta.

Azt, hogy a kanizsai helyi járat útvonalába miért nem fér bele 2017-től a Tesco, a közleményben nem részletezték.

A kommentek között akad olyan is, amely a lépéstől a Tesco magyarországi kivonulásának első jelét vélte felfedezni, ezt viszont a Tesco Facebook moderátora cáfolta.

A kanizsain kívül országszerte megszűnnek az ingyenes Tesco buszjáratok a fővárosban Csepelen és a Váci úton valamint Mohácson és Szarvason is.

A kanizsai járat nem volt ingyenes.

Lángolt egy épület Nagybakónakon

Az újév első zalai tűzesete a nagykanizsai járásban található Nagybakónakon történt.

2017 első napján hajnali fél egykor lángra kapott egy Szákahegyen lévő ház udvarán található hatvan négyzetméteres melléképület.

A teljes terjedelmében égő tüzet két vízsugárral a kanizsai hivatásosok oltották el.

Vigyázni kellett arra is, nehogy a szomszéd épületek begyulladjanak, ezért azokat a lánglovagok további vízsugarakkal védték meg.

Szerencsére személyi sérülés nem történt – olvasható a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján.

Szilveszteri tűzijáték Kanizsán

2016-ban az óévet a város és lakói is tűzijátékkal búcsúztatták és köszöntötték az új esztendőt.
A nagykanizsai fotókat Varga György az MTI fotóriportere készítette.


Egy kisebb tűzeset is történt Kanizsán december 31-én.
A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság arról adott hírt, hogy a kora délutáni órákban a Bagoly utca egyik családi házában a tüzelőberendezés bekötőcsövében kétharmadnyi vastagságban felgyülemlett égéstermék izzott.
A nagykanizsai hivatásos tűzoltók a füstcsőből az izzó anyagot eltávolították, így a felhevült bekötőcső végül nem okozhatott  tüzet – írták.

Szén-monoxid-mérgezés Kanizsán

Szén-monoxid-mérgezés miatt került kórházba egy ember Nagykanizsán.

A helyi hivatásos tűzoltók péntek este 21 óra körüli időben vonultak egy Dózsa György utcai házhoz.

Mint kiderült, a kétszintes házban szén-monoxid-mérgezés miatt rosszul lett egy ember, akit kórházba kellett szállítani.

A mérgező gázt kimutatták a lánglovagok műszerei is, akik ez miatt a gázszolgáltató kéményseprő szakembereit is riasztották.

A sérültet kórházban ápolják – írta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Az igazgatóság arról is hírt adott, hogy pénteken déli 12 óra után egy Balatoni úti áruház parkolójában kigyulladt egy kisteherautó raktere, a tüzet a hivatásosok oltották el. Személyi sérülés nem történt.

 

Cseresnyés: folytatódik a reálbérek emelkedése jövőre

Jobban megéri dolgozni 2017-ben, folytatódik a reálbérek emelkedése – hangsúlyozta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Az adócsökkentések, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének hatására a bérek 8-9 százalékos emelkedésére lehet számítani a következő időszakban, ami a mintegy 1,6 százalékos inflációval számolva a reálbérek körülbelül 7 százalékos növekedését jelentheti – fejtette ki az államtitkár.
Cseresnyés Péter felidézte azt is, hogy 2010 óta körülbelül 700 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon, és ez mintegy 480 ezer embert jelent a versenyszférában.
Cseresnyés Péter kiemelte a novemberben megkötött bérmegállapodást, amelynek alapján a garantált bérminimum 25 százalékkal emelkedik, így jövőre éves szinten mintegy nettó 250 ezer forinttal több marad a munkavállalóknál, mint ebben az évben. A minimálbér 15 százalékos emelése pedig évi nettó 140 ezer forintos többletet jelent.
Hozzátette, hogy a gyermekes családoknál ennél jelentősebb mértékben nő majd a nettó összeg, mert a gyerekek után járó adókedvezmény továbbra is él.
Az államtitkár kiemelte, hogy a kétgyermekes családok nagyobb adókedvezményt kaphatnak 2017-től, mint idén, ezzel évi 60 ezer forinttal nő a családoknál maradó pénz.
Cseresnyés Péter jelezte azt is, hogy a különböző adók – például a bérre rakódó terhek – csökkentésének hatására várhatóan a magasabb bérszinteken is jelentősen emelkednek majd a keresetek.
A jövő évi béremelésekről szólva az államtitkár egyebek mellett felidézte: további 5 százalékkal nő a rendőrök, a tűzoltók, a katonák és a büntetés-végrehajtásban dolgozók bére, a megyei kormányhivatalokban dolgozók illetménye átlagosan 24 százalékkal emelkedik, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai további 5, a felsőoktatásban dolgozó kutatók szintén 5 százalékos béremeléssel számolhatnak.
Jelentősen emelkednek a fizetések az oktatásban, a kulturális és a szociális ágazatban, valamint az egészségügyben is – hangsúlyozta.
Cseresnyés Péter kitért arra is, hogy a foglalkoztatás további bővítése érdekében jövőre több intézkedéssel könnyítik a munkaerő mobilitásának feltételeit is. MTI

HA1XE (Tibor) történeteiből

Mint tudod az Újudvarhoz közeli TV adó állomás egyik kezelője voltam a nyolcvanas években. Innét vonultam nyugállományba is. Kezdte el a beszélgetést Tibor. Egy érdekes mozzanatot mesélek el az ott töltött éveimből. Éppen éjszaka dolgoztam egy fülledt meleg nyári éjjelen.


A kezelőhelyiségben, csak a műszerek, és a kontroll lámpák fénye világított Csendes volt minden, a berendezések megfelelően működtek, nem volt szükség beavatkozásra. Kitettem egy széket a teraszra, ki ültem, hallgattam a csendet, élveztem a nyugalmat. Messzire ellehetett látni a toronyból, szép tiszta csillagos volt az égbolt. Gyönyörűek voltak a Balaton fényei. Egyszer csak Sármellék felől Valami nagy fényes tárgy emelkedett fel egy darabig mozdulatlan volt, aztán nagy sebességgel eltávolodott. Gondolom az olvasók többsége tudja, hogy e település határában volt a Szovjet légierő egyik bázisa. (Ma polgári repülőtér.)

Úgy gondolom, hogy a fényes valami egy helyből felszállni képes repülőgép lehetett. Egyébként, nem csak én láttam, mint később kiderült, hanem kollégáim közül is sokan, bár nem beszéltek róla valami oknál fogva. Mindez a nyolcvanas évek elején történt. A híradásokban ilyen típusú repülőgépről nem lehetett hallani. Meg kell, hogy mondjam lenyűgöző látvány volt az éjszakában. Többször is láttunk ilyen felszállást. Amúgy is sok repülés volt ezen a reptéren éjszakánként. Talán ez miatt is voltak olyan jók az orosz pilóták, megadták nékik a gyakorlás lehetőségét. Ezzel a gondolattal fejezte be Tibor a történetét.

UI: Tibor egyike városunk legrégebbi, legidősebb rádió amatőreinek. Az évtizedek alatt rengeteg nyugtalapot gyűjtött be, és vette fel a kapcsolatot a rádióval a világ számtalan amatőrével. Azt mondja ebben az internetes világban, mintha ez a sport, hobbi, szenvedély, kezdi elveszíteni jelentőségét. Pedig rádióamatőrnek lenni sokkal többet jelent, mint összeköttetéseket lebonyolítani, a föld különböző pontjaival, akár fónia és akár mint távíró üzem módban.
A rádióamatőr egyben konstruktőr is, hiszen legtöbbjük saját készítésű adó-vevő készülékkel pásztázza az étert. Ez pedig nagy technikai tudást, felkészültséget igénylő dolog! (Lejegyezte: Pusztafi Attila)

Batyus szilveszteri buli a könyvtárban

Egy nagykanizsai szilveszteri, civil kezdeményezésről adunk hírt.

A szervezők azt kérik, hogy honlapunkon keresztül is szólítsuk meg a kanizsai embereket.

Azt írták:

„A korábbi évekhez hasonlóan az összejövetel idén is batyus lesz (mindenki hozhat enni-inni, amit szeretne).
Idén középkori hangulatot idéző jelmezes bulit szeretnénk.
Akinek nincs jelmeze, annak a helyszínen igyekszünk keríteni valamit. 🙂
Bár a helyszínt a Halis István Városi Könyvtár adja, a Szelindek zenekar magánfelajánlásból lett meghívva.
A bulin pénzt keresni nem szeretnénk, viszont kiteszünk egy becsületkasszát, hogy a zenekart könnyebben tudjuk finanszírozni. Mindenki annyit dob bele, amennyit tud, vagy rászán.”

A Középkort idéző családi mulatság Nagykanizsán! című Facebook oldal ITT TALÁLHATÓ.

Átverte vevőjét a kanizsai férfi

A sértett előre kifizette a két darab fűkasza árát, ami soha nem került a birtokába.

A Tatai Rendőrkapitányság csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 36 éves nagykanizsai lakos ellen.

A gyanúsított még 2016. június 21-én egy internetes oldalon kettő darab benzinmotoros fűkaszát kínált eladásra. A sértett előzetes egyeztetést követően a teljes vételárat és a postai költséget is elutalta a megadott számlaszámra.

A tettes miután a pénzt megkapta, a telefonkártyáját megsemmisítette. Mivel a sértett a kerti gépeket nem kapta meg és a hirdetővel sem tudott kapcsolatba lépni, ezért feljelentést tett a Tatai Rendőrkapitányságon.
A nyomozók beazonosították a 36 éves H. Gyula nagykanizsai lakost, akit október 3-án gyanúsítottként kihallgattak. A férfi a bűncselekmény elkövetését beismerte.
A Tatai Rendőrkapitányságon a nyomozást a napokban befejezték és az ügyben keletkezett iratanyagot vádemelési javaslattal a Tatai Járási Ügyészségnek megküldték -tette közzé a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

1 782 783 784 785 786 935