Nagy értékű biciklit loptak el Kanizsán!

Egy Cube Sting márkájú, nagy értékű kerékpárt loptak el Nagykanizsán február 12-én (vasárnap) a keleti városrészből 19 és 21.30 közötti időben.

A használtan is 500 és 700 ezer közötti értékű biciklit keresi a tulajdonosa, aki feljelentést is tett a rendőrségen.

A tulajdonos üzenete:

Kedves ismerőseim. 🙂
Tegnap szeretett bringámtól megfosztottak. 🙁
Ezúton is üzenem a tettesnek (el foglak kapni) 😉
A megosztásokat megköszönném 🙂
Már az egész országból kapom a megosztásokat 🙂
Köszönöm mindenkinek !

Ha valaki tud valamit a bicikliről, az hívja a 06/30/631-9828-as telefonszámot!

Köszönjük szépen!

Évszázados divatrajzokból és viseletekből nyílt kiállítás Nagykanizsán

Krinolin, turnűr, sonkaujj címmel 19. századi divatrajzokból és viseletekből nyílt kiállítás a nagykanizsai Thúry György Múzeumban, ahol az akkoriban elvárt illedelmes viselkedésről is képet kaphatnak a látogatók.

A dél-zalai város múzeuma rendelkezik Magyarországon az egyik leggazdagabb gyűjteménnyel a polgári világ divattörténetéből – árulta el a keddi megnyitón Száraz Csilla, a közgyűjtemény igazgatója. Hozzátette, hogy 2011-ben már bemutatták egy részét ennek a gyűjteménynek, amelyet azóta tovább gyarapítottak, például korabeli színes divatlapokkal, amelyek egy részét most a közönség is láthatja.


A tárlatot megnyitó Rákhely Zsófia divattervező, a Budapesti Metropolitan Egyetem adjunktusa egyebek mellett azzal ajánlotta a látogatók figyelmébe a kiállítást, hogy a régi és az új egymásból merít és egymásra épül, vagyis a divat is egyfajta örök körforgást mutat. A divat jelentése azonban sokat változott a 19. század óta, mert egykor szokást és normát jelentett, ma pedig leginkább gyors változásokat takar.

Az április 30-ig látogatható kiállítás rendezője, Kunics Zsuzsa muzeológus az MTI érdeklődésére elmondta: a tucatnyi öltözet egykori kanizsai polgári családok hagyatékából került a múzeumba, ahol látható egyebek közt egy fasarkú, „egykaptafára készült” – vagyis azonos formájú – női báli cipő is.

Mindegyik öltözékről tudni lehet, hogy hol – például Bécsben vagy Pesten – készíttették és milyen alkalmakkor viselték. Az érdeklődők pedig azt is megtudhatják, hogy a krinolin és a turnűr miféle szoknyaformákat takart, illetve azt is, hogy milyen alkalmakkor és napszakban miféle „toaletben” illett megjelenniük a hölgyeknek. MTI

Zalakomári betörők buktak le

A nagykanizsai rendőrök pár órán belül azonosították és elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható két zalakomári férfit.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak február 14-én éjjel Galambokon, az egyik Közharaszti hegyen lévő pincébe bementek, majd réz üstöt, műanyag hordót, hegesztőtrafót és egyéb haszontárgyakat loptak el.

A rendőrök pár órán belül azonosították és elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható két férfit, majd őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként hallgatták ki őket lopás bűntett elkövetése miatt – olvasható a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Stabil, kiegyensúlyozott Kanizsa költségvetése

Stabil, kiegyensúlyozott a költségvetése idén Nagykanizsának, ahol a korábbiakat jelentősen meghaladó bevétel több mint fele fejlesztéseket szolgál – közölte keddi sajtótájékoztatóján a város polgármestere.

Dénes Sándor (Fidesz-KDNP) a közgyűlés által 2017-re elfogadott költségvetésről elmondta: az elmúlt években jellemző 10-11 milliárd forint körüli főösszeg az idén 17,2 milliárdra emelkedett, köszönhetően a területi operatív program és a Modern városok program már elkönyvelt fejlesztési forrásainak. Míg a korábbi években a város teljes költségvetésének 80 százaléka a működést szolgálta és 20 százalék jutott a fejlesztésekre, addig idén a bevételek több mint felét fordíthatják fejlesztésekre.


Megfelelő forrás áll a város rendelkezésére gazdaságfejlesztésre, munkahelyteremtésre, sportra, kulturális célokra és a szociális ágazat működtetésére is – fogalmazott a polgármester. Hozzátette, hogy adóemelésről sem kellett dönteni.

A jelentősebb tételek között említette, hogy a mintegy 17,2 milliárd forintból csaknem kétmilliárdot fordítanak utak, járdák, hidak rendbetételére, mintegy 757 milliót pedig városüzemeltetési feladatokra.
Dénes Sándor a legfontosabb feladatnak az iparterület bővítését nevezte, ehhez a területi operatív programból 2,7 milliárd forintot, a Modern városok programjából pedig 2,9 milliárd forintot fordítanak, hogy újabb munkahelyeket teremtve további befektetők telepedhessenek meg Nagykanizsán. MTI

Börtönből vertek át egy kanizsai nőt

Csalás miatt emeltek vádat Nagykanizsán egy férfi ellen, aki az egyik büntetés-végrehajtási intézet fogvatartottjaként követett el a gyanú szerint telefonos csalást – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Pirger Csaba azt közölte: a férfi 2015 szeptemberében kezdte meg az egyik büntetés-végrehajtási intézetben a kifosztás és más bűncselekmények miatt rá kiszabott szabadságvesztés letöltését.


A börtönben biztosítottak számára egy szabályozott körülmények között használható mobiltelefont, ő azonban ismeretlen módon és időben engedély nélkül beszerzett egy másik telefonkészüléket is. Az engedély nélkül tartott telefonjának egyenlegét úgy akarta feltölteni, hogy nyereményjáték ígéretével másoktól pénzt csal ki.

Még 2016 szeptemberében felhívott egy Nagykanizsán élő telefon-előfizetőt, akinek egy telefonos szolgáltató munkatársaként mutatkozott be. Azt állította, hogy egy nyereményjátékon vett részt és az ő telefonszámát sorsolták ki nyertesként, ezért 75 ezer forintot kap.

A férfi meggyőző és határozott stílusával rávette a sértettet arra, hogy egy bankautomatánál töltse fel az általa megadott mobilszám egyenlegét, azt állította, hogy az csak egy tranzakciós kód. A férfi 15 ezer forintos feltöltést kért a sértettől, aki ezt meg is tette, majd a sikeres tranzakció után a vádlott arra vette rá, hogy ugyanezt még ötször ismételje meg, a sértett pedig ezt is végrehajtotta.

A vádlott mindezek után közölte, hogy perceken belül megérkezik a nyeremény a számlájára, de arra is utasította áldozatát, hogy tépje össze a banki bizonylatokat, amit a sértett mégsem tett meg. Csak amikor otthon, internetbankon keresztül ellenőrizte a bankszámláját, jött rá arra, hogy 90 ezer forinttal csökkent az egyenlege, nyereményt pedig nem kapott, ezért rendőrségi feljelentést tett.

A börtönben ülő vádlott a sikeres feltöltéseket követően nemcsak telefonálgatott, de a telefonegyenleg terhére a családtagjainak ételt rendelt, illetve 25 ezer forintot szerencsejátékra költött. A Nagykanizsai Járási Ügyészség a férfi ellen kisebb kárt okozó csalás vétsége miatt emelt vádat. MTI

Nagykanizsa Fánkfesztivál 2017

Új helyszínen, kétnaposra bővítve rendezik meg idén a kilencedik Országos Farsangi Fánkfesztivált Nagykanizsán, ahol várhatóan idén is több tucatnyi változatban, ezerszámra fogy majd a farsangi finomság – számoltunk be legutóbb Gasztropress rovatunkban.

Most pedig közre adjuk a részletes programot, melyek egy része az Erzsébet téren, másik része pedig a Kanizsa Plaza-ban lesz.

A IX. Országos Farsangi Fánkfesztivál szervezője a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház.

Jó szórakozást kívánunk!

Február 25-én (szombaton) 11-12 óra között a  Széchenyi tér-Fő út-Erzsébet tér-Kalmár utca-Európa Tanács u. 2, a IX. Országos Farsangi Fánkfesztivál karneváli felvonulása alatt forgalomkorlátozásra, útlezárásra lehet számítani.

Kanizsa a 60-as években

Érdekes és értékes fotókat kaptunk a 60-as évek Nagykanizsájáról.

A ritka fényképeket Szombath Tibor töltötte fel a KanizsaPress Facebook oldalunk látogatói bejegyzései közé.

A fotókat Olsvay Endre készítette.

Továbbra is szeretettel várjuk Olvasóink információit, fotóit e-mail címünkön, amely a következő:

info@delzalapress.hu

Infókat, fotókat várunk a KanizsaPress Facebook oldalára privát üzenetben is.

Következzen néhány egyedülálló fotó a 60-as esztendők Kanizsájáról.

Újszülött kori sárgaság mérésére szolgáló készüléket vásárolnak

OVB (OVB Vermögensberatung Kft.) Pályázati Program megvalósulása – Nagykanizsai Újszülöttekért Alapítvány

Az Alapítvány a Kanizsai Dorottya Kórház Gyermek- és Újszülött Osztályához tartozik. Az ide befolyt összegekből folyamatosan bővítik az eszköztárukat, korszerűsítik a műszereiket és ezzel is elősegítik, hogy az újszülöttek és a kis betegek a lehető leghamarabb, és a legjobb körülmények között fejlődhessenek, gyógyulhassanak.

(Középen Pusztainé Dr. Nád Márta osztályvezető főorvos, jobbról az első Csiszár Márk, az OVB képviselője)

Dr. Nád Márta, Osztályvezető Főorvosnő elmondta, hogy jelenlegi legfőbb céljuk egy újszülött kori sárgaság mérésére szolgáló készülék vásárlása, így a támogatási összeggel ezen cél megvalósulását segítette Csiszár Márk és csapata az OVB képviseletében.

Bár az Újszülött Osztály rendelkezik már egy ilyen készülékkel, de idővel korszerűtlenné vált, gyakran meghibásodik, javítási költségei pedig magasak. A meghibásodásokból eredő hiánya nagy nehézségeket jelent az osztálynak.

A gép segítségével ugyanis nem a hagyományos módszerrel, azaz vérvétellel kell megállapítani a sárgaság mértékét, hanem csupán pár másodpercig a csecsemő bőréhez érintve már megkapható az adat, így használatával a csecsemőket ellátó orvosok és nővérek időt tudnak spórolni, de ami a legfontosabb, hogy a babákat így nem kell tűvel megszúrni.

Az Osztályvezető Főorvosnő, Pusztainé Dr. Nád Márta az ott tartózkodó beteg gyermekek és szüleik, továbbá az Osztályon dolgozó kiváló szakemberek jelenlétében köszönte meg a 200.000 Ft-os támogatást.

(Forrás: ovb.hu)

Ha teheti, segítse Ön is az alapítvány munkáját! Köszönjük szépen!

„Nagykanizsai Újszülöttekért Alapítvány”

Számlaszám: 11600006-00000000-42012922
Alapítás ideje: 2010.06.01.
Adószám: 18032499-1-20.

Babakocsit loptak Kanizsán – Keresi a család

„Kedves Ismerősök!

Nagykanizsa Dózsa Gy.u.115/C, (elméletileg) zárt lépcsőházból eltulajdonították Adbor Duo ikerkocsinkat.

Tudom nem nagy rá az esély, de ha bárki találkozna vele valamelyik adok-veszek oldalon vagy máshol, kérem jelezze 🙁

Köszönöm!

A kocsinak vannak apró hibái, amelyek alapján be tudom azonosítani!”

(Forrás és infó: Facebook)

Ha valaki tud valamit az ellopott iker-babakocsiról, akkor hívja a 06/30/553-4521-es telefonszámot.

Köszönjük szépen!

Kétnaposra bővül a nagykanizsai fánkfesztivál

Új helyszínen, kétnaposra bővítve rendezik meg idén a kilencedik Országos Farsangi Fánkfesztivált Nagykanizsán, ahol várhatóan idén is több tucatnyi változatban, ezerszámra fogy majd a farsangi finomság.

A február 24-én és 25-én tartandó rendezvényről Lehota János, a nagykanizsai polgármesteri kabinet vezetője azt mondta: az önkormányzat célja, hogy minden évszakra jusson olyan kiemelkedő városi rendezvény, amely élővé teszi a belvárost, és teret ad a helyi, illetve térségbeli előadók fellépésének.


Ezért döntöttek úgy, hogy a korábban egynapos fesztivált az önkormányzat támogatásával még egy nappal megtoldják, így a nagykanizsai Erzsébet téren február 24-én iskolások maskarás felvonulása, gólyalábasok bemutatkozása, valamint helyi együttesek fellépése és szórakoztató programok várják egyéb lehetőségek mellett az érdeklődőket.

A második napon zajló gasztronómiai programokról Kámánné Szép Terézia, a szervező VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház igazgatója azt mondta: a Deák térről indulva karneváli menet érkezik a fesztivál új helyszínére, a Kanizsa Plazaba, ahol párhuzamosan zajlik majd a kulturális program és a fánkosok versenye. Profik és amatőrök, helyben sütött és hozott finomságokkal, valamint hagyományos és különleges, többek között speciális étrendűeknek készült fánkokkal lehet jelentkezni a megmérettetésre.

A korábbi években 30-50 csapat versengett a zsűri díjaiért, érkeztek horvát és szlovén társaságok is a megmérettetésre. A látogatók pedig ezúttal is egész nap kóstolgathatják a finomságokat, az elmúlt esztendők tapasztalatai alapján ezerszámra fogy ilyenkor a fánk a nagykanizsai fesztiválon. MTI

1 773 774 775 776 777 935