Megütötte a magyarszentmiklósi polgármestert egy közmunkás

Vádat emeltek egy közmunkás ellen, aki ököllel arcul ütötte a polgármesterét – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.
A büntetlen előéletű férfit 2015 nyara óta alkalmazta közfoglalkoztatottként a magyarszentmiklósi önkormányzat.


A polgármestertől tavaly ősszel arra kapott megbízást, hogy a falu templomának felújítására szánt építőanyagot pakolja be a tűzoltószertárba.
A férfi megtagadta a telefonon kapott utasítás végrehajtását, mire a polgármester közölte vele, hogy akkor megszünteti a munkaviszonyát.

Másnap a férfi a kultúrházban felszólította a polgármestert, hogy mondjon le, majd ököllel arcon ütötte, leszakította a pólóját és a nyakláncát. A polgármester nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak és könnyű testi sértés miatt emelt vádat a férfi ellen, és közérdekű munka kiszabását indítványozta büntetésként. MTI

Felrobbant a kazetta a pénzszállító kezében Kanizsán

Megégett az egyik legnagyobb hazai pénzszállító cég munkatársa, amikor Nagykanizsán egy élelmiszerbolt parkolójában lévő kocsiban felrobbant a kezében egy értékszállító konténer.

(Így nézett ki az autóban tárolt pénzkazetta, miután felrobbant benne a biztonsági töltet. Fotó: Blikk)

A Blikk híradása szerint a trezorban lévő biztonsági töltet robbant fel, majd kigyulladt a pénzszállító autó trezorhelyisége is.

Akkora lánggal égett a pénzszállító belseje, hogy a tűzoltóknak kellett azt eloltani, viszont áramtalanítani nem tudták, mert az akkumulátort biztonsági okokból hegesztett ajtó védi.

A Blikk úgy értesült, hogy a pénzkísérő mindkét keze megégett és az égés okozta belélegzett gázoktól a tüdeje is károsodott és sokkot kapott.

„A cég két érintett dolgozója tett nálunk panaszt, mert nem értettek egyet az ügy vállalaton belüli kivizsgálásának eredményével” – mondta a Blikknek Dávidné Gergál Rozália, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkavédelmi Szakigazgatási Szervének osztályvezetője.

A cég szerint a dolgozók felelőtlenségéből adódott a baleset, ők azonban a vállalatot hibáztatják, amelynek munkavégzési körülményeiről már bekértük az adatokat. Ahhoz, hogy el tudjuk dönteni, mi volt a robbanás oka és ki volt a felelős, nagyon sok mindent kell megvizsgálni. Többek között azt, hogy milyen anyagokkal és eszközökkel dolgoznak, emellett azt is, hogy a kazetta utángyár­tott-e. Ezekkel kapcsolatban azonban még nincs informá­ciónk” – magyarázta az osztályvezető.” – írta hétfőn a Blikk.

 A lap azt nem írta meg, hogy az eset mikor történt.

Merjünk élni, de vigyázzunk a pénzünkre is – mit rontanak el a fiatalok?

Hópehely-generáció: így hívják a mai 20-as, 30-asokat, akik pénzügyi döntéseik alapján is különböznek az idősebbektől. Különlegesnek, egyedinek tartják magukat, és sértődékenyek, ha a jogaikban megsértik őket – a Forbes cikke szerint ez jellemzi a 20-as, 30-asokat.

Az individuális nevelés megtette a hatását, a mai fiatalok biztosak benne, hogy mindent megérdemelnek a világon. Küzdeni, kitartani viszont nem tanultak meg annyira, mint a keményebb nevelést kapott idősebbek.

A túlzott érzékenység arra is vonatkozik, hogy nem akarnak a hópehely-generáció tagjai kilógni a sorból, és szeretnének hasonlóak lenni a többiekhez. Épp ezért nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk arra, hogy ne a ‘csordát’ kövessék.

Leáldozik a befektetéseknek?

A szakértők szerint jobban oda kellene a fiataloknak figyelniük a jövőre. Az idősebb generációhoz képest kevésbé foglalkoznak a befektetésekkel, ami viszont megalapozná a későbbi gondtalan éveket.

Nem érzik magukat tájékozottnak a befektetési piacon, és keveset kockáztatnak a részvények terén. Hosszú távon is a biztonságot tartják elsődlegesnek – állapítja meg a Forbes. A tőzsdén, a befektetések terén viszont kockázatot is kell vállalni, ha nyerni akarunk, és az infláció feletti, 3-4 %-nál nagyobb hozamot várunk.

Éppen így nem igazán fordítanak figyelmet a nyugdíj kérdésére, még a harmincasok sem. Komoly erőfeszítéseket tesznek a diákhitel visszafizetésére, sőt túlzottan aggódnak ők és a környezetük is a diákhitel miatt. Ám a nyugdíj-előtakarékossággal késlekednek, ami hiba, hiszen minél korábban kezdünk el félretenni, annál biztosabb a megtakarítás.

Van annyi pénzed, amennyit költesz?

A külsőségek a fiatalabb generációnál nagyon nagy súllyal esnek a latba. A márkás ruha, a prémium okostelefon, egyáltalán a prémium életérzés sokaknak alapvető cél az életében, pedig ezt nagyon sok pénzbe kerül elérni, ami senkinek sem hullik az ölébe.

Mivel mindenhol, a médiában, reklámokban, az ismerősi körben úgy ‘adják elő’ mindezt, mintha magától értetődő lenne, sok 20-as, 30-as a reális határon felül is költ, hogy a vágyott életszínvonalat elérje. Jellemző például Amerikában, hogy a fiatalok szeretnek jobb lakást bérelni, mint amit valójában ki tudnak fizetni.

Minderre lehetőséget ad a hitelkártya, és az elérhető hitelek. Sokaknak még ott van a családi háttér is, amely pénzeli őket, csak meglegyen mindenük, amire vágynak. Csakhogy a szülők nem mindig lesznek ott egy lépéssel mögöttük, nyitott pénztárcával, és nem mindig lesz nyitva a mamahotel.

Halogatódik az igazi felnőtt élet elkezdése

A megoldás: érdemes az ‘öregek’ gondolkodását eltanulni. Gondolni kell a pénzügyi vésztartalékra, és nem utolsósorban az alap kiadásokra: lakhatás (lakástakarék vagy lakáshitel igénybevételével), autó, gyereknevelés.

Sok esetben elhalasztja a hópehely-generáció a komoly kiadással járó döntéseket, mint a családalapítás, és helyette a napi örömökre költenek, valamint mindarra, ami a többiek szemében kívánatossá teszi őket.

Vagyis a közösségi oldalon megvillantani az egzotikus februári nyaralás képeit vonzóbb, mint félretenni az esküvőre, az első lakásra.

Természetesen fontos, hogy megéljük az élet napi örömeit is, de a hosszútávú gondolkodást a pénzügyek terén ennek a generációnak is meg kell tanulnia.

A házigazdákat bántalmazta egy kanizsai férfi

Vádemelést javasoltak a nagykanizsai rendőrök egy 26 éves helyi férfi ellen.
A gyanú szerint a férfi tavaly augusztus 15-én hajnalban Nagykanizsán, egy házibuliban szórakozott, amikor szóváltásba keveredett egyik nő ismerősével.
A veszekedés miatt a házigazdák megkérték a gyanúsítottat, hogy hagyja el a lakást.


A dühös férfi a ház bejárata előtt meglökte az őt kikísérő idős asszonyt, a segítségére siető unokáját pedig ököllel arcon ütötte.
A sértettek a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedtek.
A nagykanizsai rendőrök a 26 éves férfi ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezték, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek – olvasható a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Újabb magyar Oscar-díj! A Mindenki nyert!

Deák Kristóf rendező és Udvardy Anna producer kapta a Mindenki című alkotásért a legjobb rövidfilmnek járó díjat a 89. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben.
A Mindenki az első magyar kisfilm, amely elnyerte az amerikai filmakadémia díját. A hollywoodi gálán résztvevő alkotói csapatnak a filmben nagy szerepet játszó Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusa is szurkolt Budapesten. A gyerekek és a tanárok az iskola épületében kísérték figyelemmel az Oscar-díjátadót és ünnepelték a győzelmet.

(Nina Kov, Deák Kristóf, Udvardy Anna és Szamosi Zsófia az Oscar-gála színpadán Fotó: Mark Ralston / AFP)

Deák Kristóf a díjat átvéve köszönetet mondott a filmakadémiának, valamint családjának és tanárainak. „Ajánlom ezt a díjat mindazoknak az embereknek, akik jobbá tehetik ezt a világot, a gyerekeknek. Próbáljuk őket jól felnevelni, hogy büszkék lehessünk rájuk” – fogalmazott.
A Mindenki (angol címén Sing) a kilencvenes évek elején, iskolai környezetben játszódik, központi eleme egy rossz pedagógiai modell, egy gátlástalan tanárnő sikerhajhászása, amelyre a film gyerekszereplői adnak csattanós választ.

Az összefogás erejéről szóló 25 perces film főszereplői Gáspárfalvi Dorka, Hais Dorottya és Szamosi Zsófia, továbbá a rendező mellett Udvardy Anna producer és Csillag Mano vágó is részt vett a Los Angeles-i Dolby Színházban megrendezett Oscar-díjátadón.

 „Egy emberként ugrottunk fel, iszonyatosan örülünk a díjnak, nagyon büszkék vagyunk rá” – mondta Csillag Mano vágó a Duna televízió élő közvetítésében. Elmesélte, hogy a tervek szerint a stáb együtt ünnepel a gála után, részt vesznek a kormányzói bálon, és meghívást kaptak az egyik legfontosabb afterpartira, Elton John ünnepségére, amelyet a sztár az Oscar-nyertesek számára rendez minden évben. „Egy napunk marad, hogy feldolgozzuk az örömöt, és utazunk vissza Magyarországra” – fűzte hozzá.
„Mélyebb történetről van szó, minthogy gyerekfilmnek tekintsük. Már a jelöléssel elindult az érdeklődés a nagy stúdióktól is” – mondta.

A NMHH Médiatanácsa Magyar Média Mecenatúra programjának támogatásával készült Mindenki univerzális témát tárgyal, a nemzetközi filmfesztiválok közönsége is közel érezte magához a történetet. „Viszonylag szívhez szóló, befogadható téma, de közben azért vannak olyan rétegei, amiken el is lehet gondolkodni” – mondta korábban az MTI-nek a rendező. MTI

Egy klassz videó Kanizsáról

Így a 2017-es év elején nem sok videó jelent meg a világhálón Nagykanizsáról. A legfrissebb feltehetően a Dél-Zala Press fánkfesztes videója, amely tegnap került feltöltésre a YouTube-ra és ITT LEHET MEGNÉZNI.

Február 24-én (pénteken) egy másikat is talált a Nagykanizsa videó szóra beállított Google kereső.

Ezt a videót a Szocialista autók nevű felhasználó töltötte fel pénteken, címe pedig Nagykanizsa képekben (2017).

Jó szórakozást hozzá 🙂

Momentum: egyszerre boldogok és szomorúak a pályázat visszavonása miatt

A Momentum Mozgalom „egyik szeme boldog, a másik pedig sír” amiatt, hogy a kormány, a főváros és az olimpiai bizottság Budapest olimpiai pályázatának visszavonása mellett foglalt állást – közölte a szervezet elnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Fekete-Győr András hangsúlyozta: azért boldogok, mert a népszavazást támogató több mint 266 ezer aláírás „sűrítménye volt az emberek tettvágyának”, amivel sikerült meghátrálásra kényszeríteni Orbán Viktor miniszterelnököt, Tarlós István főpolgármestert és Borkai Zsoltot, a Magyar Olimpia Bizottság elnökét. Ugyanakkor a másik szemük azért sír, mert „megint nem hallgatták meg az embereket” egy kérdésben, miközben a vita során lehetőség lett volna dönteni arról, hogy „mire költsünk” a következő évtizedekben. A „NOlimpia” kampánnyal azt is ki akarták fejezni, hogy nekik más prioritásaik vannak: az egészségügy és az oktatás fejlesztése – fűzte hozzá.

(Fekete-Gyõr András, a Momentum Mozgalom elnöke érkezik a Fõvárosi Választási Iroda épületébe 2017. február 17-én, hogy leadja az olimpiai népszavazás kiírásáért összegyûjtött 266 151 aláírást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi)

Kitért arra is, hogy miközben őket ügynöközték le kormánypárti politikusok, továbbra is titkosak az ügynökakták. Ezért az a céljuk, hogy ezek az akták végre nyilvánossá váljanak.

Kérdésre válaszolva elmondta: egyetlen politikai erővel sem keresik az együttműködést és őket sem keresték meg. Ám lehetnek olyan nemzeti ügyek, amelyek során együttműködnek másokkal – fűzte hozzá Fekete-Győr András.

Soproni Tamás alelnök arról beszélt, hogy az egész Kárpát-medencében meg akarják alakítani „a cselekvés köreit” annak érdekében, hogy erőt mutassanak a politikai elitnek. Ezzel pedig be kívánják fejezni a rendszerváltást – mondta, hozzátéve: 45 napos országjárásba kezdenek, amelynek során olyan embereket keresnek, akik felül akarnak emelkedni a megosztottságon. MTI

A Dél-Zala Press úgy értesült, hogy a Momentum országjárása során március közepe, április első hete között érkezik Nagykanizsára.

Vadak ugrottak az autók elé

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK) tájékoztatása szerint két vadbaleset, vadelütés is történt a napokban a megyében. Közülük egy Újudvar környékén.

Pénteken este 18 óra után Újudvar és Kámáncspuszta között egy Mitsubishi Lancer személyautó sofőrje elé ugrott egy szarvastehén.

A kocsiban jelentős kár keletkezett, a vad elpusztult.

Ugyanezen a napon Balatongyörök külterületén vaddisznó konda futott egy Volkswagen Golf elé.

A sofőr már nem tudta elkerülni az ütközést és két vadat is elütött, amelyek szintén elpusztultak.

Kérjük a gépjárművezetőket, hogy mindig az aktuális út és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek! – hívta fel az autósok figyelmét a ZMRFK.

Fánkfesztivál Kanizsán – Videó

Pénteken vette kezdetét a IX. Országos Farsangi Fánkfesztivál Nagykanizsán.
A részletes programot ITT TALÁLJÁTOK.

Az ezúttal kétnapos program napjainak eseményeiről Vízvári József kanizsai újságíró készített fotókat, a fényképekből pedig a délzalapress.hu (KanizsaPress) állított ösze egy kis videót.
Következzen tehát a kanizsai fánkfeszt eseményeinek néhány érdekes pillanata.

Itt traffiznak szombaton Kanizsán

Drága fotók készülhetnek ma Nagykanizsán a Csengery, Balatoni és a Magyar utcákban!

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén tervezett sebességmérő ellenőrzések kanizsai helyszínei szombaton.

Nagykanizsai Rendőrkapitányság:

–  14:15-15:50       Nagykanizsa, Csengery u. 89.
– 16:10-17:20        Nagykanizsa, Balaton u. 31.
–  17:40-19:00       Nagykanizsa, Magyar u. 189.

(Forrás: police.hu)

1 770 771 772 773 774 935