285 millióból fejleszt az E.ON Kanizsán

Több mint félmilliárd forint értékű villamos- és gázhálózati beruházást tervez idén az E.ON Zala megyében – közölte a társaság dél-dunántúli áramhálózati cégének vezérigazgatója pénteken Nagykanizsán.

Gelencsér Lajos elmondta: Nagykanizsán 285 millió forintból újítanak fel és építenek ki új villamos- és gázvezetékeket, illetve szerelvényeket. További tíz zalai településen 200 millió forintot meghaladó gázhálózati munkát terveznek, illetve 66 millió forintból öt települést érintő áramhálózati rekonstrukció lesz.
Ez utóbbi még nem is fedi le a megye egészét, Zala északi és nyugati területeinek beruházásai ugyanis az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. kereteibe tartoznak – jelezte a vezérigazgató.

Hozzátette, hogy a munkálatok célja a biztonság, az üzemzavarok megelőzése, ezért tervszerűen és folyamatosan újítanak fel és cserélnek áram- és gázvezetékeket, valamint a hozzájuk kapcsolódó szerelvényeket. A beruházásokra, karbantartásokra és üzemviteli feladatokra együttesen évente mintegy kétmilliárd forintot költenek Zala megyében.

Várfalvi Ferenc, az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. nagykanizsai üzemvezetője kifejtette: 2017-ben Nagykanizsán 120 millió forint, a megye déli és keleti részén további öt településen pedig több mint 66 millió forint értékű beruházást terveznek. A dél-zalai városban például több kilométernyi légvezetéket váltanak ki és helyeznek a föld alá, valamint új transzformátorokat is építenek a megnövekedett lakossági és ipari fogyasztói igények kiszolgálása érdekében.

Nagy József, az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. nagykanizsai üzemvezetője arról beszélt, hogy a város területén 165 millió forintot költenek a beruházásokra ebben az évben, további tíz településen pedig még 202 millió forint értékű munkálatokat terveznek. Nagykanizsán egyebek mellett számos lakótelepi társasháznál kicserélik az utcai vezetékeket és a szerelvényeket, de más Zalaegerszegen, Keszthelyen, Lentiben és Zalakaroson és más kisebb településeken is folytatják a vezetékcseréket. MTI

Újraindulnak a prágai repülőjáratok Sármellékről

Újraindítja a Czech Airlines (CSA) a Prága és a Hévíz-Balaton Airport között közlekedő közvetlen járatát, áprilistól október végéig hetente repülnek a gépek – tájékoztatta a sármelléki repteret működtető Hévíz önkormányzata pénteken az MTI-t.

Prága és Sármellék között 80 perc alatt teszi meg az utat a szombatonként közlekedő járat, amelyre péntektől már foglalhatók jegyek.
A cseh főváros és a nyugat-balatoni repülőtér között a 2014-es nyári szezonban repült hasonló gyakorisággal a CSA.
Hévízre a cseh vendégeket elsősorban a termálvízre épülő spa- és wellness-szolgáltatások, valamint a térségben található aktív programok vonzzák.
Számuk az elmúlt években nőtt, 2016-ban a cseh vendégek több mint a 42 ezer vendégéjszakát töltöttek el itt, ami 54 százalékos növekedés 2015-höz képest.
Nyugat-Magyarország és a Balaton régió nemzetközi repülőterének 100 kilométeres vonzáskörzetében 100 ezer vendégágy található.
Az új repülőjárat fontos szerepet tölthet be a kiutazó forgalom erősítésében is, hiszen Prága a magyar turisták kedvelt célpontja. MTI

Tavaszi virágkavalkád az Erzsébet téren

Tavasszal megkezdődött a virágosítás Nagykanizsán.
A tervek szerint az idén mintegy 40 ezer tő virág került, kerül kiültetésre a város közterületeire.
Nagykanizsa korábban már Arany Rózsa díjat kapott a Virágos Magyarországért versenyen és a képeket látva, az utcákat járva mondhatjuk,  jó eséllyel nevez az idei megmérettetésre is.
Ugyanakkor nem csak a városi önkormányzat virágosít, hanem az itt élők is, melynek köszönhetően tavasszal valóban virágba borul, szinte megszépül egész Kanizsa.
A napokban a kanizsai Horváth Valéria járt a Erzsébet téren és csodálatos tavaszi pillanatokat, melyeket fogadjátok szeretettel.

Felmentette a bíróság azt a magyarszerdahelyi férfit, aki áramot vezetett a kerítésébe

Felmentette az emberölés bűntettének kísérlete miatti vád alól a Zalaegerszegi Törvényszék azt a most 75 éves férfit, aki áramot vezetett a kerítésébe.

A magyarszerdahelyi vádlott 2014 óta haragos viszonyban állt a telekszomszédjával, mert annak kutyái miatt több alkalommal is vita alakult ki közöttük.  A vád szerint 2015. október 11-e előtt – pontosan meg nem határozható időpontban – lakóháza melléképületéből egy 220 V-ot meghaladó hálózati feszültségű dugaszoló aljzatból egy hosszabbítót vezetett ki az épület külső falához, a kábel végét átalakította, s rákötötte a szomszéddal közös drótkerítésre, majd az egészet áram alá helyezte. A szomszéd 2015. október 11-én reggel 7 után – észlelve, hogy a kerítés több helyen „csillog” – megállapította, hogy a kerítésbe áramot vezettek, majd értesítette a rendőröket. A kiérkező járőrök jelenlétét látva a vádlott megpróbálta lekötni a kerítésről a vezetéket, ám tevékenységét észlelték a rendőrök, s felszólították annak abbahagyására.

Az ügyészi vádirat szerint a kerítés áram alá helyezett szakaszának megérintése  halálos lett volna,  ezért  emberölés bűntettének kísérletével vádolták meg a vádlottat. Arról ugyanis, hogy a közös kerítés áram alatt van, a vádlott nem tájékoztatta sem a szomszédban lakó családot – melynek tagja egy 10 éves gyermek is -, sem saját hozzátartozóit.

Az ügyben a Zalaegerszegi Törvényszék tanácsa 5 tárgyalási napot tartott, amelyek során több, szakértői véleményt szerzett be, s szakértőket hallgatott meg.  A szakvélemények végül azt támasztották alá, hogy az áram alatt lévő kerítés rendkívül rossz állapota folytán halálos veszélyt nem jelentett. Emiatt – bár a történtek tekintetében a vádirattal egyező tényállást állapított meg – a törvényszék a vádlottat felmentette. Az indokolásban elhangzott: a vádlott szándéka még eshetőlegesen sem terjedt ki emberi élet kioltására, vagy testi sértésre. Nem akart bántani senkit, alapos oka volt azt feltételezni, hogy a kerítést nem érinti meg senki azon a rövid szakaszon, ahol az áramütés lehetősége fennállt. A kerítés áram alá helyezésével az volt a célja, hogy a szomszéd kutyáit elrettentse, távol tartsa a saját udvarától.

Az ítélet nem jogerős: az ügyész három napot tartott fenn  a fellebbezés bejelentésére – értesültünk dr. Beznicza Árpádtól a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivőjétől.
(Fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Kiemelt fejlesztési területeket jelölt ki a kanizsai közgyűlés

Együttesen több milliárd forint értékű beruházások indításának megkönnyítésére nyolc helyszínt kiemelt fejlesztési területté nyilvánított csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.

A város önkormányzata által tárgyalt előterjesztés szerint több olyan nagyberuházás indítását tervezik, amely engedélyezési és kiviteli terveinek elkészülte után sürgőssé válhat a szabályozási terven történő átvezetés.
A kiemeltté nyilvánítás gyorsabb ügymenetben teszi lehetővé a beruházások, köztük a Modern városok program keretében megvalósuló építkezések elindítását.

A kiemelt fejlesztési területek közé került a nagykanizsai ipari park 400 hektáros bővítését szolgáló terület, valamint a belvárosi egykori ferences kolostor tömbje, ahol kulturális-idegenforgalmi központot kívánnak kialakítani. Az Erzsébet tér északkeleti oldalán konferencia- és rendezvényközpont megvalósítását tervezik, a mintegy két évtizede elbontott Thúry-laktanya helyén pedig multifunkcionális sportcsarnok építését.

A városi strand és a szomszédos Sétakert területén új, 50 méteres pályájú versenyuszoda épül, az Eötvös tér környezetében pedig a Zöld város program keretében folytatódik a belvárosi területek érintő városrehabilitáció.
Ugyancsak a kiemelt beruházások közé tartozik a Nagykanizsát majdan délről elkerülő út, továbbá a Csónakázó-tóhoz vezető és a tavat körbekerülő kerékpárút építése. MTI

Eltűnt egy zalai középiskolás lány!

A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 17 éves lány március 27-én (hétfőn) reggel Reziből iskolába ment, ahonnan ismeretlen helyre távozott.
A lány felkutatására tett eddigi rendőri intézkedések nem vezettek eredményre.

Kerék Regina Melani 157 centiméter magas, normál testalkatú, szemüveges.

Eltűnésekor fekete tavaszi bőrkabát, fekete válltáska, színes szabadidő felső, fekete szabadidő nadrág és fehér sportcipő volt rajta.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható 17 éves lányt felismeri és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-83/312-234-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111/140 „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107, vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

13 évet kapott a kislányával erőszakoskodó kanizsai férfi

Folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak, valamint kiskorú veszélyeztetése miatt első fokon 13 év fegyházbüntetésre ítélt egy 37 éves férfit, saját 11 éves lánya ellen elkövetett cselekményei miatt a Zalaegerszegi Törvényszék kedden.

A tárgyalássorozat erkölcsi okokból, a kiskorú kímélete, emberi méltóságának és személyiségi jogainak védelme érdekében mindvégig zárt ajtók mögött zajlott. A törvényszék kedden csak magát az ítéletet hirdette ki nyilvánosan, annak indoklását ezt követően szintén csupán zárt körben ismertette.
Az előzményekről, valamint a vádemelésről tavaly novemberben a Zala Megyei Főügyészség adott tájékoztatást, amely szerint a 37 éves férfi a tőle külön élő lányával rendszeresen erőszakoskodott, őt és édesanyját is megöléssel fenyegette, ha a kislány nem fekszik le vele.

A tavaly június óta előzetes letartóztatásban lévő, a bíróságra is kéz- és lábbilincsben szállított férfinak 2004-ben, élettársi kapcsolatból született lánya, akivel az élettársával való szakítás után kezdetben gondoskodó, szerető apaként bánt. 2015-től azonban ritkábbakká váltak a találkozások, néhányszor a nagyanyjához, majd egyre gyakrabban panziókba vitte láthatások idején a kislányt.

A serdülőkorba ért gyereket – annak tiltakozása ellenére – több alkalommal fogdosta, a nemi szervét mutogatta neki és önkielégítést végzett előtte. Azzal fenyegette, hogy megöli őt vagy az édesanyját, ha nem fekszik le vele.
Egy alkalommal egy nagykanizsai panzióban a kislány a folyosóra menekült az apja elől, aki ruha nélkül üldözte őt. A történteknek a recepciós vetett véget azzal, hogy rendőrt hívott, de a lány akkor még nekik sem merte elmondani, mi is történt vele.

A korábbi esetek miatt 2015 vége óta a kislány már nem akart találkozni az apjával, aki emiatt egyre gyakrabban zaklatta őt telefonon és interneten keresztül is, a vádirat szerint hét és fél hónap alatt több mint ötezerszer próbálta felhívni. A férfi egy idő után már nem tudta elérni, ezért lánya nemi szervéről fényképet küldött a gyereke egyik unokatestvérének, aki megmutatta a fotót a lány édesanyjának. A kislány csak ezt követően mert beszélni a történtekről.

A Zalaegerszegi Törvényszék első fokon folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak, valamint kiskorú veszélyeztetése miatt mondta ki bűnösnek a férfit, akire 13 év fegyházbüntetést szabott ki. A büntetése letöltésének kétharmada után kerülhet csak feltételesen szabadlábra.
Az ítélet részeként a törvényszék megszüntette a férfi szülői felügyeleti jogát a kislány felett. MTI

Rendőrségi Audi A3-assal csapnak le a szabályszegőkre Kanizsán és környékén

Már Keszthelyen és Nagykanizsán is segíti a rendőrség munkáját a két fedélzeti kamerája miatt speciális feladatokra is alkalmas „felderítő autó”.

A közlekedés közben elkövetett szabályszegések felderítése érdekében 2017. március hónapban újabb két Audi A3 típusú személyautót állított szolgálatba a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Nagykanizsán és Keszthelyen.

A két fedélzeti kamerával felszerelt, speciális feladatokra is alkalmas felderítő autók minden nap közlekednek a zalai utakon, ahol elsősorban a kiemelt szabálysértéseket – záróvonal átlépése, elsőbbség meg nem adása, tilosban áthajtás, irányjelzés elmulasztása, szabálytalan sávváltás, illetve előzés – figyelik és dokumentálják.

A szabálytalanság rögzítését követően a rendőrségi járművel szolgálatot ellátó járőrök azonnal megteszik a szükséges intézkedéseket.

(Forrás és fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Nő lopta meg a kanizsai táncosokat. Elkapták

Két nap alatt elfogták a kanizsai zsaruk azt a középkorú nőt, aki több sértettől nagy értékű telefont, készpénzt, kabátot, napszemüveget lopott el a nagykanizsai HSMK-ból.

Korábban Díjátadó közben lopták meg a kanizsai táncosokat címmel mi is írtunk az esetről.

A nő a táskájába tette a lopott holmit, majd egyszerűen kisétált a kulturális intézményből, de a kamerák rögzítették akcióját és a rendőrök két nap alatt elfogták tolvajt.

(Forrás: RTL Klub)

1 763 764 765 766 767 935