Fantasztikus kanizsai siker! Világbajnok lett Kurucz Levente

A magyar versenyzők nagyszerűen szerepeltek a vasárnap délelőtti, esőáztatta döntős program során a milánói kajak-kenu világbajnokságon, két arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmet szereztek.

A zárónap délelőttjén hét futamot rendeztek, ezek közül ötben volt magyar hajó.

(Kurucz Levente (b) és Nádas Bence a férfi kajak kettesek 500 méteres versenyének középfutamában a milánói kajak-kenu világbajnokságon 2025. augusztus 23-án. MTI/Czeglédi Zsolt)

A júniusi Eb után összeült Kurucz Levente (a Plastex Kanizsa KK sportolója), Nádas Bence kajakos duó parádés versenyzéssel tette le a névjegyét az előfutamban, majd egy középfutamos harmadik hellyel lépett tovább a legjobb kilenc közé.

A 9-es pályáról indultak a döntőben és szinte kirobbantak a rajtgépből. Középen jól kezdett a címvédő portugál Joao Ribeiro, Messias Baptista duó is – amely a pénteken, négyesben a magyarok előtt öt századmásodperccel diadalmaskodó egységnek is tagja volt -, valamint az olimpiai bajnok, friss Eb-győztes Jacob Schopf, Max Lemke német kettős is.

A magyarok féltávnál a harmadik helyen voltak és aztán kihasználva, hogy a riválisok nem látják őket, egyre feljebb kapaszkodtak, s a végén fantasztikus győzelmet aratva ők értek elsőként a célba.

Kurucz megálmodta, Nádas megérezte

A K-2 500 méteres olimpiai számban aratott parádés győzelem után Kurucz Levente elárulta: hajnalban megálmodta, hogy megnyerik a versenyt vasárnap délelőtt a milánói kajak-kenu világbajnokságon.

(Az aranyérmes Kurucz Levente (j) és Nádas Bence a férfi kajak kettesek 500 méteres versenyének eredményhirdetésén a milánói kajak-kenu világbajnokságon 2025. augusztus 24-én. MTI/Czeglédi Zsolt)

Hajnalban arra ébredtem, hogy azt álmodtam, nyertünk. Bencének nem mondtam el, csak a futam után – nyilatkozott az eredményhirdetés után a Kovács Katalin Akadémia 22 éves versenyzője. – A kilences pályát is bevonzottam, nagyon szerettem volna a lelátó előtt célba érni, hogy a közönség behúzzon az utolsó métereken. A középfutamra pont ezt a taktikát beszéltük meg, mint most, de most erősebb rajttal és erősebb első háromszáz méterrel készültünk. Örülök, hogy végre tudtuk hajtani, amit elterveztünk.”

Kiemelte, hogy nagyon élvezte a felkészülést Nádas Bencével.

Végig nagyon időket tudtunk menni az edzéseken és örülök, hogy így tudtuk befejezni ezt az évet. A többiektől már hallgatom egy ideje, hogy nincs még világbajnoki érmem, most nagy kő esett le a szívemről, hogy végre megvan” – tette hozzá.

„Jó volt, hogy kiírtuk magunkat a forgatókönyvből, és a szélső pályán mentünk, így a többiek nem tudtak ránk figyelni – elemezte a döntőt a szegediek 29 éves olimpiai ezüstérmese, Nádas Bence. – A középfutam után lehet, hogy azt hitték, ennyi van bennünk. Aztán a kilences pályáról fekete lovakként megleptünk mindenkit. Minden jó, ha jó a vége!”

Felidézte, hogy változatos év van mögötte: először az ötszáz egyes volt nála fókuszban, aztán az ötszáz négyes és végül az ötszáz páros.

„Igyekeztem mindenhol a legjobb teljesítményt nyújtani, örülök, hogy ezzel az eredménnyel búcsúzok 2025-től, szomorú lettem volna, ha érem nélkül kell távoznom Milánóból. Éreztem, hogy ebben az egységben benne van az érem” – fogalmazott. (MTI)

3,2 milliárd kanizsai fejlesztésekre

„Újabb támogatási szerződéseket írtam alá, összesen 7 fontos projekt megvalósításáról, amelyek mind hozzájárulnak Nagykanizsa fejlődéséhez:

(Horváth Jácint nagykanizsai polgármester)

Balaton utca felújítása – 491 millió Ft

Hevesi Tagóvoda felújítása – 450 millió Ft

Közösségi zöld megújulás (Sétakert, Aréna melletti zöldterület, Mindenki Sportpálya) – 750 millió Ft

Közösségi élménytér fejlesztése a Csónakázó-tónál – 600 millió Ft

Ipari csarnok építése II. ütem – 542 millió Ft

Pivári utca hiányzó szakaszának felújítása – 284 millió Ft

Családok Átmeneti Otthona felújítása – 82 millió Ft

Ezek a beruházások Európai Uniós források segítségével, a TOP Plusz program támogatásával valósulnak meg. A program célja, hogy a városok és települések fenntarthatóan fejlődjenek, javítva az infrastruktúrát, korszerűsítve a közintézményeket, fenntartható városfejlesztést képviselve. Az ipari csarnok 2. ütemének és a Balaton utca felújításának pályázatát már ebben a ciklusban tavaly ősszel, a többit idén márciusban nyújtottuk be a támogató hatóságok felé.

Újabb fejlesztések előkészítése indulhat el ezzel a következő hetekben, amelyekkel Nagykanizsa tovább fejlődik. A beruházások megvalósítása még odébb van, hiszen legtöbb esetben a tervezés, engedélyezés, közbeszerzési eljárások hosszú hónapjai következnek. De 2026-2027 évben már sok beruházás látható formát fog önteni.” – tudatta Facebook oldalán szombaton Horváth Jácint nagykanizsai polgármester.

Hogyan lehet egyetlen festékkel szinte minden felületet újjávarázsolni?

(x) Te is beleuntál már abba, hogy különböző felületek festéséhez töméntelen dobozzal kell szembenézned a pincében? Ismerős a helyzet, amikor többféle festék foglal helyet az otthonodban, mindegyik külön rendeltetéssel: más a fém kapura, más a fa kisasztalra, és megint más, ha a lakás beltérét újítanád fel. 

De mi lenne, ha csak egyetlen festéked lenne, ami megmentene minden bonyodalomtól? Létezik olyan megoldás, ami ezt ígéri, és bátran nevezhetnénk univerzális festékcsodának. Gondolj csak bele, mennyi időt, energiát és pénzt spórolhatsz vele! A Borsodfesték Kft. festék kínálatában érdemes szétnézni. 

Egy nehézsúlyú versenyző a festékpiacon

A modern festékpiac tele van izgalmas termékekkel, amelyek között olykor nehéz megtalálni a tökéletes választást. De miért is ne próbálnánk ki egy olyan festéket, ami számos funkciót kínál egyetlen dobozba zárva? Gondoltál már arra, hogy létezik egy olyan termék, amely hosszú életű védelmet és kitűnő tapadást biztosít bármely felületen? 

Egy ilyen festéktípus fémre, fára és csempére is alkalmazható, így egyszerűsíti a felújítási munkálatokat. Alkalmas kültéri használatra is, hiszen ellenáll az időjárás viszontagságainak. Ráadásul gyorsan szárad, ami nagy segítség, ha sürget az idő. Egyszerűen vízzel hígítható, a szerszámaid is egy pillanat alatt tiszták lehetnek. 

Tények és tippek a sikeres felhasználáshoz

Sokan már megtapasztalták, hogy bár kiváló minőségű a festék, ha az előkészületek nem megfelelőek, a végeredmény sem lesz tökéletes. Először is, fontos, hogy a festendő felület teljesen tiszta legyen, mentes mindenféle szennyeződéstől, olajtól vagy rozsdától. Ha szükséges, távolítsd el a régi, repedezett festéket, és alaposan csiszolj át mindent. Használat előtt jól rázd fel és keverd el a festéket, így biztosítva az állandó minőségű réteg felvitelét. 

Ha kétségeid vannak a felhordás technikájával kapcsolatban, válassz ecsetet, hengert vagy szórópisztolyt a feladathoz. Az optimális eredmény érdekében tanácsos több vékony réteget felvinni, ügyelve arra, hogy minden egyes réteg között legalább 4 óra száradási időt hagyj. Ha szeretsz vastagon festeni, gyakran tapasztalhatod, hogy megfolyik. Ezt érdemes elkerülni. 

Minden felületen 

Néha elfelejtjük, hogy a festékek nem egyformák, és minden anyag más jellemzőkkel bír. Kíváncsi vagy, hogy a festék valóban bír-e a próbát, ha fém, fa, műanyag vagy csempe a felület? A fém felületek esetén, mint például alumínium vagy horganyzott acél, hatékony korrózióvédelmet nyújt, így kiváló lehet kerítések vagy kerti bútorok esetében. Fára is egyaránt alkalmazható, bár ha kültéri fa elemeket tervezel festeni, nem árt előtte egy faanyagvédő alapozót felkenni.

Amikor a műanyagból készült kerti eszközök újjá varázsolásán dolgozol, csak egy gyors tisztítás és enyhe csiszolás szükséges, hogy ismét újszerűvé varázsold őket. A régi fürdőszobai csempék átfestéséhez sem kell új burkolatot vásárolnod – elég, ha új színbe öltözteted!

A Borsodfesték Kft. hosszú évek óta kínál innovatív megoldásokat a festékek széles spektrumában. Az ő szakértelmük és piacismeretük számos otthoni és professzionális projekt alapját képezheti. A különféle festékeket, alapozókat és egyéb építőanyagokat forgalmazó cég arra törekszik, hogy a vásárlói igényeket maradéktalanul kielégítse, mérsékelt árak mellett. Miskolci üzleteik és online platformjuk folyamatosan új termékekkel gazdagodik, alkalmazkodva a legújabb trendekhez és technológiákhoz.

Fokozottan védett rétisas élőhelyét pusztította el

Természetkárosítás miatt felel a fakivágásért

A 49 éves keszthelyi lakosú férfi olyan erdőrészletekben végzett erdőgazdálkodási tevékenységet, amelyekre vonatkozóan a Zala Megyei Kormányhivatal fokozottan védett faj, rétisas fészkelés miatt természetvédelmi korlátozást rendelt el.

(Rétisas. Fotó: Léránt János – Letenye)

A korlátozás értelmében ezen területek egy részén egyáltalán nem, míg egy részükön csak a védett természeti területek természetvédelmi kezeléséért felelős szervvel egyeztetett helyen és időben végezhető erdőgazdálkodási és fahasználati tevékenység.

A vádlott azonban a korlátozás ellenére 2024 márciusa és 2024 májusa között, amikor a rétisas még a fészkén kotlott, a kezelésért felelős szervvel történő egyeztetés nélkül fahasználati tevékenységet végzett, több mint 4 hektárnyi területen letakarította az akácos állományt.

Mivel a rétisas fokozottan védett állatfajnak minősül, és a vádlott cselekménye következtében a költés meghíúsult, valamint a fokozottan védett madár élőhelye jelentősen átalakult, a fészek takartsága és rejtettsége csorbát szenvedett, a férfivel szemben a Keszthelyi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes sajtószóvivője.

Németországban találták meg a kanizsai bérautót

Külföldre ment, majd sosem tért vissza a bérelt kanizsai gépkocsival.

A 37 éves marcali férfi még 2023 decemberében Nagykanizsán vett bérbe egy személygépkocsit kettő napra, majd azt rendben vissza is vitte bérbeadójának.

A vádlott ezután egy másik gépkocsit szeretett volna bérelni a sértettől, ám nem voltak nála a személyi okmányai, ezért a gépkocsival eltávozott azzal az indokkal, hogy azokat elhozza.

A vádlott ezt követően többé nem vitte vissza a gépkocsit a sértettnek, hanem azzal Németországba utazott, ahol azt leállította, és otthagyta.

A gépkocsit 2024 márciusában egy müncheni parkolóban találták meg a német hatóságok üzemképtelen állapotban.

Az ügyben a férfivel szemben a Nagykanizsai Járási Ügyészség sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a napokban – közölte honlapunkkal dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes sajtószóvivője.

Óvoda, bölcsőde kapott klímát Kanizsán

Augusztus 20-án hivatalosan is átadta a kivitelező H-K Energia Kft. a felszerelt klímákat az Attila utcai intézményeinkben is.

Az önkormányzat által biztosított forrásból valósult meg az Attila u. 7. szám alatti óvoda és bölcsőde épület klimatizálása, amely három intézményegységnek ad helyet:

– Nagykanizsa Központi Óvoda Hevesi Tagóvoda Attila Utcai Telephely,

-Nagykanizsai Egyesített Bölcsőde Meseház Bölcsődéje,

-Szivárvány EGYMI Óvodai Telephely.

Az épület 6 pavilonjába pavilononként 2 db split klíma került felszerelésre, így összesen 12 berendezés működik, a szükséges új villamos hálózat és almérők kiépítésével.

Szintén ezen projekt keretében valósult meg a Rózsa Bölcsőde – amely egyben az Egyesített Bölcsőde székhelye – klimatizálása.

Itt 8 csoportszobába került 1-1 split klíma, valamint a kiszolgáló helyiségekbe további 2 készülék, összesen tehát 10 berendezés javítja a mindennapok komfortját.

A projekt mintegy 24 millió Ft forrásból, az önkormányzat saját költségvetéséből került finanszírozásra.

Mindkét helyszínen még az energiaszolgáltató általi jóváhagyásokra van szükség, és reméljük hamarosan teljes kapacitással üzemelhetnek. Nemcsak a nagy melegben a hűtést, hanem a kora őszi és késő tavaszi időszakban a fűtést is segíthetik a berendezések.

Ezek a fejlesztések is hozzájárulnak ahhoz, hogy intézményeinkben biztonságos, korszerű és gyermekbarát környezetet tudjunk biztosítani. A jövőbeni óvodafejlesztések esetében már eleve a teljes felújítás során is számolunk az épületek klimatizálásával, hogy minden intézményeinkben a gyermekek nyugodt, komfortos környezetben tölthessék mindennapjaikat – tudatta Facebook oldalán Horváth Jácint nagykanizsai polgármester. (Fotók: Horváth Jácint – Facebook)

Előzmény

Kiemelkedő bátorságukért tüntették ki a nagykanizsai és a zalakarosi tűzoltót

Két szabadnapos zalai tűzoltó füstöt észlelt Balatonfenyvesen. A helyszínre érve azt tapasztalták, hogy egy nyaraló tetőtere teljes terjedelmében ég, lángokban áll a hozzáépített műhely és garázs is.

A tűz már a környező épületekre, melléképületekre, garázsokra és fatárolókra is átterjedt. Intézkedtek az érintett ingatlanok áramtalanításáról és a gáz elzárásáról. Ekkor már a hőhatástól elpattant tetőcserepek hullottak az udvarra, majd egy gázpalack is felrobbant.

(Fotó: Novák András – Facebook)

A tűzoltók egy kerti slaggal igyekeztek megakadályozni a tűz továbbterjedését, valamint azt, hogy a lemezgarázs megolvadjon. Azt folyamatosan hűtötték, emellett a tűz- és robbanásveszélyes anyagokat kihordták a garázsból.

Ekkor érkezett a helyszínre az első hivatásos tűzoltóegység, amelyet tájékoztattak az elvégzett feladatokról és a tűz terjedéséről. Segítettek sugarat szerelni és oltani, majd a megmaradt értékek mentésében is.

A katasztrófavédelem főigazgatója, Dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy ezért Hősies Helytállásért elismerésben részesítette Novák András tűzoltó főhadnagyot, a Nagykanizsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságműszaki biztonsági tisztjét és Bakonyi Balázs tűzoltó főtörzsőrmestert, a Zalakarosi Katasztrófavédelmi Őrs gépjárművezetőjét – tudatta honlapján a zalai katasztrófavédelem.

Korszakváltás a csomagolóanyagok címkézésében

(x) Az utóbbi időben egyre több cégtulajdonosnak okoz gondot, hogy a termékeik címkéi nem felelnek meg az új szabályoknak, amelyek előírják a visszaváltható italcsomagolások megfelelő címkézését.

Különösen nehéz helyzetben vannak azok, akiknek nagy mennyiségű előregyártott csomagoló anyaguk van, amik régi típusú vonalkódot tartalmaznak. Gondolt már arra, hogy megoldás lehet erre a kihívásra egy kiegészítő öntapadós címke?

Hogyan kezelhetők a címkézési problémák?

Rengeteg vállalkozó találkozik azzal a helyzettel, hogy rengeteg régi típusú csomagolóanyaggal rendelkezik. Ilyen esetekben a leghatékonyabb módszer lehet az Öntapadó Címke Nyomtatás vonalkódos címkéje, ami öntapadós, ezáltal könnyen orvosolhatja a felmerülő problémákat. 

Az új címke felragasztásakor fontos, hogy teljesen eltakarja a korábbi vonalkódot, elkerülve így az esetleges beolvasási gondokat.

További akadályt jelenthet, ha a termékimport címkéje az eredeti, vagy ahol a címke közvetlenül az üvegre, palackra vagy más felületre kerül festésre. Ne essen kétségbe: a kiegészítő címkék alkalmazása ebben az esetben is megoldást nyújt.

Mitől lesz sikeres a címkézés?

Ahhoz, hogy a kiegészítő címke jól működjön, szükséges néhány technikai részletre is odafigyelni. Először is, a termékeket regisztrálni kell a MOHU rendszerében, és mintát is szükséges küldeni termékauditra. Ezek a lépések biztosítják, hogy a termékek megfeleljenek az új előírásoknak, és elkerüljük a jövőbeli nehézségeket.

Továbbá elengedhetetlen, hogy a visszaváltás logója és a vonalkód egy helyen legyen. Minden piacon fontos az arculat és a vizuális megjelenés jelentősége, így a címketervezés során is szükséges figyelembe venni a megfelelő elhelyezésüket. Visszaváltható csomagolások esetében nem csak a vásárlók kedvéért, de a kódolvasók miatt is fontos odafigyelni erre, hogy visszaváltásnál könnyen felismerhetők legyenek.

Segítség a vállalkozóknak

Ha úgy érzi, hogy egyedül nehézségekbe ütközik a rendszer bevezetése, az Öntapadó Címke Nyomtatás segítséget nyújthat. 

Nemcsak a címkézésben segítenek, hanem akár grafikai tervezés vagy a megfelelő vonalkódok beszerzése terén is támogatást kínálnak. Az online világ ellenére is szeretnék megteremteni azt a személyes érzést, ami során ügyfeleik biztosak lehetnek benne, hogy a legjobb kezekben vannak.

A címkézés sokszor elengedhetetlen része az üzleti tevékenységnek, de nem kell, hogy rémálommá váljon. A megfelelő segítséggel könnyedén navigálhat a bonyolult szabályozási keretek között, biztosítva ezzel a gördülékeny működést és a termékek jogszerű forgalmazását. 

Ne várjon tovább, ha kérdése adódik, vegye fel velük bátran a kapcsolatot! Az eredmények gyorsan megérkeznek, és Ön is elégedett ügyfélként láthatja viszont cége termékeit a piacon.

12 éves kisfiút molesztált, Nagykanizsán emeltek vádat ellene

Kisfiú zaklatása és lopás miatt emeltek vádat egy zalai férfi ellen

A Nagykanizsai Járási Ügyészség vádat emelt egy 33 éves, Zala vármegyei férfi ellen, aki évek óta rendszeresen végzett ház körüli munkákat egy Nagykanizsa közeli településen élő családnál.

A munkavégzések során a férfi megismerkedett megbízója, 2012-ben született kisfiával is.

Az ügyészség szerint a férfi a találkozások alkalmával többször is illetlen módon közeledett a gyermekhez, és tiltott cselekményeket követett el vele szemben.

2024 júniusában a vádlott az utcán futott össze a fiúval. Kezet nyújtott neki, majd a csuklójánál fogva tartotta vissza, és megpróbált a gyermek intim testrészeihez nyúlni.

A fiú ellenállt és próbált szabadulni, ám a férfi nem engedte el, emiatt a gyermek a földre esett. A vádlott felsegítette, de tiltakozása ellenére is tovább zaklatta, míg végül a kisfiúnak sikerült kiszabadulnia és elmenekülnie.

Néhány hónappal később, 2024 decemberében a férfi ittas állapotban egy buszmegállóban a leállított autóbusz hátsó ajtaját benyomta, majd a sofőr táskájából és a pénztárgép fiókjából összesen 20 ezer forint készpénzt vitt magával.

Az ügyészség a férfival szemben kiskorú sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekmény és lopás miatt emelt vádat, és fegyházbüntetés kiszabását indítványozta – közölte honlapunkkal dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes sajtószóvivője.

Korábban egy 71 éves nagykanizsai férfinek egy 11 éves lány tetszett meg

Miért kellene a Pistolo casino szerű platformoknak a virtuális valóságot fontolóra venniük

A virtuális valóság technológiája már évtizedek óta ígéri a forradalmat, mégsem sikerült átütő sikert elérni a mainstream piacon. Az Oculus Rift 2016-os megjelenése óta számos VR headset került forgalomba, de a várt áttörés elmaradt. Most azonban úgy tűnik, hogy az online szórakoztatóipar, köztük a Pistolo casino típusú platformok lehetnek azok, amelyek végre megtalálják a kulcsot a technológia széles körű elterjedéséhez. A potenciál óriási, csak megfelelően kell használni.

Egy VR eddigi kudarcainak okája

A virtuális valóság már az 1990-es években megjelent a fogyasztói piacon, de akkor még a technológia kiforratlan volt. A pixeles grafika, a szédülést okozó késleltetés és a hatalmas, kényelmes fejegységek elriasztották a felhasználókat. Az elmúlt évtizedben jelentős fejlődésen ment keresztül a technológia. A Meta Quest 2 és a PlayStation VR bebizonyították, hogy létezik már megfizethető és használható VR, mégis a háztartások kevesebb mint öt százalékában található ilyen eszköz.

Az egyik fő probléma a tartalom hiánya volt. A játékfejlesztők vonakodtak nagy költségvetésű VR címeket készíteni a kis felhasználói bázis miatt. Ördögi kör alakult ki: kevés felhasználó miatt nem volt tartalom, tartalom hiányában pedig nem nőtt a felhasználók száma. A másik akadály a társas élmény hiánya. A VR magányos tevékenység volt, ami ellentmondott a modern szórakozás közösségi természetének.

Az online platformok egyedi lehetőségei

Az online szórakoztatóipar több szempontból is ideális lehet a VR technológia népszerűsítésére. Először is, a felhasználók már most is digitális mozognak, nem idegen a virtuális tér koncepciója. Másodszor, az amely iparág rendelkezik azzal a tőkével és innovációs készséggel, szükséges az új technológiák adoptálásához. A Pistolo casino és hasonló platformok már most is jelentős összegeket fektetnek a felhasználói élmény fejlesztésébe.

A VR egyedülálló atmoszférát teremthet. Képzeljünk el egy art deco stílusú virtuális termet, ahol a felhasználók körülhetnek, láthatják a többi résztvevőt avatárként, hallhatják a háttérzenét. Nem egyszerű képernyőn néznék az eseményeket, hanem részei lennének annak. Ez a fajta immerzív élmény teljesen új dimenzióba emelhetné a digitális szórakozást. A technológia már most is lehetővé teszi, hogy a felhasználók kézmozdulatokkal interaktáljanak a virtuális környezettel, ami természetesebb élményt nyújt.

Technológiai érettség és piaci feltételek

A VR technológia végre elérte azt a szintet, ahol valóban élvezetes élményt tud nyújtani. A modern heads mozgások vizsgálata már nem okoz fejfájást, a vezeték nélküli modellek szabadságot adnak ahoz. Az árak is csökkentek – egy Quest 3 már egy középkategóriás okostelefon árán beszerezhető. A 5G hálózatok terjedése pedig lehetővé teszi a felhőalapú VR streaming szolgáltatások, ahol nem kell drága hardvertni.

A Pistolo casino platformok számára különösen érdekes lehet, hogy a VR technológia új bevételi forrásokat nyithat meg. A prémium VR élményekért a hajlandóak esetleg fizetni. használja a VR természeténél fogva hosszabb ideig tartja meg a felhasználókat, ami növeli az elköteleződést.

Jövőbeli kilátások és fejlesztési irányok

A Apple Vision Pro megjelenése új lendületet adhat a VR piacnak. Amikor egy olyan befolyásos vállalat, mint az Apple belép egy szegmensbe, az általában legitimálja és népszerűsíti azt. A mix reality koncepció, amely ötvözi a virtuális és a valós világot, több lehetőséget kínál. Elképzelhető olyan alkalmazás, ahol a felhasználó a saját nappalijában ülve lép be egy virtuális térbe, továbbra is látja a valós környezetet is.

1 3 4 5 6 7 921