Megújult a nagyrécsei Berényi Fogadó!

Megújult a nagyrécsei Berényi Fogadó!

A korábban megszokott magas színvonalon vállaljuk lakodalmak, rendezvények, programok, események kiszolgálását!

A tavalyi évihez képest lakodalmas árainkat 15%-al csökkentettük!

Csoportos kedvezmények!

30 szobás, minőségi szállással várjuk vendégeinket!

Nyitvatartás: Non-stop 0-24 óráig.

Nagyrécse, Táncsics Mihály út 48.
Tel: 06/93/571-081

Facebook: Berényi Fogadó.

Kézfertőtlenítőt adott a történelmi egyházak templomainak Nagykanizsa

Néhány nappal ezelőtt Varga László megyés püspök részlegesen feloldotta a járványügyi korlátozásokat a kaposvári egyházmegye katolikus templomaiban.

Ez azt jelenti, hogy ahol megoldható a szertartások előtti, illetve utáni fertőtlenítés (különös tekintettel a kilincsek, a korlátok és a padok tisztán tartására), ott újra lehet nyilvánosan látogatható szentmisét tartani.

Mivel Isten háza az imádság és a lelki feltöltődés helye, amelyre e rendkívüli helyzetben minden hívőnek nagy szüksége van, az önkormányzat MOL Hygi Fluid kézfertőtlenítőt biztosít a történelmi egyházak nagyobb templomainak Nagykanizsán. Ezek a következők:

Jézus Szíve-templom (Felsőtemplom)
Szent József-templom (Alsótemplom)
Sarlós Boldogasszony-templom (Kiskanizsa)
Szent Imre / Pirrotti Szent Pompiliusz-templom (Piarista kápolna)
Nagyboldogasszony-templom (Miklósfa)
Református templom
Evangélikus templom

(Fotó: MOL Lub)

Egyúttal Csorba Tamás atyával, az Alsótemplom plébánosával egyeztetve tájékoztatom Önöket arról, hogy vasárnap 9 órakor a templomban az idősebbeknek 11 és 18 órakor a Szent József téren a fiatalabbaknak mutatnak be szentmisét.

A további részletek, előírások megtalálhatók a Szent József-plébánia honlapján, valamint Facebook-oldalán – tájékoztatott Facebook oldalán hétfőn Balogh László nagykanizsai polgármester.

Súlyosan sérült egy autós Eszteregnyén

Egy 65 éves helyi férfi közlekedett Suzuki személyautóval Eszteregnyén, a Kossuth utcában május 18-án (hétfőn) délután 17 óra 10 perckor.

A rendelkezésre álló adatok alapján egy balra ívelő útkanyarulatból kiérve járművezetés közben elaludt, letért a jobb oldali útpadkára, majd a vízelvezető árokba hajtva egy beton hídfejnek ütközött.

A baleset következtében a sofőr az elsődleges orvosi vélemény szerint súlyos sérüléseket szenvedett – tájékoztatott kedden a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

(Helyszínelési fotók: ZMRFK)

Sportpark a nagykanizsai Csónakázó-tónál

Kedves Kanizsaiak!

A hétvégén már sportolni és edzeni lehetett a 18 új fitnesz kültéri elemet magában foglaló sportparkban, melyet pénteken adtunk át a mozogni vágyóknak.

Az elmúlt napokban megjelent rengeteg ember pedig igazolta, hogy ez a beruházás és a Csónakázó-tó szabadidő parkká fejlesztése kiváló döntése volt a városnak néhány esztendeje, amikor is elindult a fokozatos és tudatos építkezés Kanizsa páratlan zöldövezetében.

Napjainkra a város közösségének életében a Csónakázó-tó egyre kiemelkedőbb szabadidős szerepet tölt be, így rengetegen választják a pihenés és kirándulás, de legalább annyian sportolási, illetve edzési céllal. Ma már körbe lehet sétálni, futni vagy kerekezni a tavat, felmászni az ország egyik legmagasabb kilátójába, mely „olajos” örökségünk jelképe is egyben, de lehet vízibiciklizni, edzeni, erdei túrázni, a gyermekeknek játszani, felnőtteknek erősíteni, miközben egy frissítőt kortyolgatunk.

Ugyanakkor a koronavírus-világjárvány időszaka rávilágított, hogy milyen nagy érték az egészségünk és annak védelme, így ez az új sportpark hasznos módon járulhat hozzá a város lakosságának fittségéhez. Biztos vagyok benne, hogy népszerűvé válik az új park, kiegészítve a meglévő épített és természeti értékeket – írta Facebook oldalán hétfőn Balogh László nagykanizsai polgármester. (Fotók: Kovács Krisztián)

Rendkívüli támogatás a veszélyhelyzet alatt Nagykanizsán

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata új rendkívüli települési támogatás formákat hozott létre, hogy támogatást nyújtson a veszélyhelyzet ideje alatt munkájukat elvesztett, ezáltal váratlan megélhetési problémákkal szembesülő lakosai számára.

A veszélyhelyzet esetén igénybe vehető rendkívüli lakásfenntartási hozzájárulásra az jogosult,
• akinek munkahelye a veszélyhelyzet idején – legfeljebb a veszélyhelyzet kihirdetését követő 6 hónapon belül – szűnt meg,
• álláskeresési járadékban részesül,
• megszűnt korábbi munkahelyén bruttó 300.000,- Ft alatti jövedelemben részesült,
• lakásának nagysága nem haladhatja meg a 100 m2-t,
• háztartásában az egy főre eső jövedelem a rendeletben foglalt jövedelemhatárt nem haladja meg.

A veszélyhelyzet esetén igénybe vehető rendkívüli lakásfenntartási hozzájárulás három hónapra kerül megállapításra, összege a háztartás létszámától függően 10-20.000,- Ft lehet. Egy lakásra csak egy jogosultnak állapítható meg.

A veszélyhelyzet esetén igénybe vehető rendkívüli lakásfenntartási hozzájárulás megállapítása iránti kérelemhez csatolni kell:
• a keresőtevékenység megszűnését igazoló dokumentumokat,
• az állami foglalkoztatási szerv igazolását (az álláskeresési járadék időtartamáról, összegéről és a megállapítás alapjául szolgáló bruttó munkabér összegéről),
• a háztartás tagjai havi nettó jövedelmének igazolását,
• a lakás nagyságának igazolását.

A veszélyhelyzet esetén igénybe vehető újrakezdést segítő rendkívüli támogatásra az jogosult,
• aki a fenti hozzájárulásban részesült és a támogatás lejárta után munkát vállalni nem tud,
• aki csatolja az állami foglalkoztatási szerv igazolását arról, hogy a kérelem benyújtása időpontjában regisztrált álláskereső,
• aki a kérelmét a hozzájárulás megszűnését követően – legalább 15 nap, legfeljebb 60 nap elteltével – benyújtja.

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 6/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete a város honlapján megtalálható (A város élete/Népjólét/Segélyek).

A támogatás igényléséhez szükséges nyomtatvány ugyanitt letölthető, illetve a Polgármesteri hivatal ügyfélfogadó irodájában kérhető.

A kérelmek benyújtására postai úton, elektronikus úton és személyesen, az ügyfélfogadó irodában elhelyezett gyűjtőládán keresztül van lehetőség. Információ hétfőtől-csütörtökig 8.00-16.00 óráig, pénteken 8.00-12.00 óráig a +36 20/849-2414, +36 20/849-2415, +36 20/849-2441 telefonszámon kérhető – tájékoztatott Facebook oldalán hétfőn Balogh László nagykanizsai polgármester.

Az ipari park fejlesztésével gazdasági „nagyvadakra” pályázik Nagykanizsa

Pénteken Nagykanizsa gazdaságfejlesztést elősegítő legnagyobb projektje ismét jelentős mérföldkőhöz érkezett.

A város közel 3 milliárd forintos iparterület bővítést eredményező projektjének részeként ugyanis aláírtuk Erős Gáborral, a tervező és kivitelező Reaszfalt Kft. ügyvezetőjével azt a szerződést, amelynek révén elindul a jelenlegi ipari parkot és az autópálya felhajtót összekötő feltáró út tervezése és kivitelezése. Az új út mentén 20 ha új iparterület is kialakításra kerül a szükséges közműhálózat kiépítésével együtt.

Egyetértek Cseresnyés Péter államtitkárral, a térség országgyűlési képviselőjével, aki az aláírás alkalmából kiemelte, hogy hatalmas lépés előtt áll Nagykanizsa gazdaságfejlesztése, hiszen az elmúlt években ugyan nagyon sok vállalkozás érdeklődött iparterületek iránt, de ez a bővítés a kis- és közepes vállalkozások mellett a közeljövőben már a nagyvállalatok beruházásaira is lehetőséget ad.

A szerződés aláírását követően a tervezési-engedélyezési munkálatok kezdődnek el, mely a következő 5-6 hónap feladata lesz. Ősszel már a tényleges kivitelezéssel folytatódik a beruházás az új feltáró út kialakításával, a közművek megépítésével.

(Fotó: Balogh László – Facebook)

A több mint 2 milliárd forintos munka nagy része ugyanakkor 2021 évben fog elkészülni, a tervek szerint év végéig.

Megépül ezáltal 15 ezer négyzetméternyi útfelület és egy 4 kilométeres árok, továbbá 1,8 kilométer hosszan közvilágítás és 1,6 kilométeren ivóvíz- és szennyvízcsatorna-vezeték, illetve megtörténik több mint 13 ezer növény telepítése.

Érdemes hangsúlyozni, hogy a most megkötendő szerződés a korábban tervezett projekt költségvetésének keretein belül, további városi önrész nélkül került aláírásra.

Ezzel egy időben jelenleg is zajlik a városi keleti autópálya felhajtóján a közel 300 millió forintból megvalósuló körforgalom építése, mely várhatóan június hónap közepére elkészül.
E körforgalom túlsó oldalán lévő állami beruházás révén pedig újabb 70 hektárral bővül az ipari park, melynek hasznosítása már idén elindulhat – tájékoztatott Facebook oldalán Balogh László nagykanizsai polgármester.

Zalakaroson is lopott, 3 év börtönt kapott

A Zalaegerszegi Járásbíróságon május 13-án (szerdán) Via video rendszeren keresztül megtartott előkészítő ülésén jogerős ítélet született annak a férfinak az ügyében, aki öltözőszekrényekből lopott.

A vádlott 2019-ben 4 hónap leforgása alatt az ország különböző városaiban lévő fitnesz-wellness termekből készpénzt, értéktárgyakat, személyes holmikat tulajdonított el.

Megfordult többek között Zalaegerszegen, Hévízen, Zalakaroson, Miskolcon, Tatán, továbbá Esztergomban is. A lopásokat egyedül követte el, amivel közel 1.200.000 Ft összegű kárt okozott 25 sértettnek.

A vádlottat – aki elismerte bűnösségét – a bíróság 21 rendbeli lopásban mondta ki bűnösnek, 4 esetben a lopás vétsége kísérleti szakban maradt. A vádlott 2 esetben a bűncselekmények során megszerzett bankkártyákkal sikertelenül próbált meg vásárolni az interneten.

A férfit a bíróság jogerősen 3 év börtönbüntetésre ítélte, valamint 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától – tájékoztatta honlapunkat dr. Vándor Virág a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Koszorúkészítés ingyenes kiszállítással Budapesten

Ha eljön a vég, gondoskodunk kell szeretteink méltó temetéséről.

Régen ez úgy volt, hogy a halotti anyakönyvi kivonat beszerzése és a temetkezési szolgáltató kiválasztása után virágboltokat kerestünk fel és ott választottuk ki, milyen koszorú vagy dísz legyen elhunytunk, rokonunk, ismerősünk koporsóján, sírján.

Ma már ez nem így van, hiszen rendelhetünk koszorút megbízható webshopból Budapesten.

A koszorukeszites.hu weboldalon koporsós, urnás, templomi, szórásos vagy akár hajós temetésre is választhatunk a virágkölteményekből.

A legtöbben még mindig a temetés előtt templomi szertartást, megemlékezést kérnek, erre az eseményre inkább az oázisba tűzött közepes méretű tálakat, ravataldíszeket ajánljuk.

A koporsós temetések esetében a ravatalozóban és később a síron is van hely a virágoknak, így a távolabbi rokonok is nyugodtan vihetnek oda koszorúkat vagy nagyobb csokrokat. A virágdísz felkerül a koporsótetőre, melyet szokás a főkoszorú virágaiból készíteni.

Kegyeleti összeállításainkkal a közvetlen családtagoknak szeretnénk segíteni a választásban. Különböző temetési formákhoz kínálunk különféle kompozíciókat, melyek több, egymással harmonizáló készítményt tartalmaznak.

Nem feledkeztünk meg a gazdinak oly kedves kisállatok méltó búcsúztatásáról sem, ezekben az esetekben is különféle kompozíciókkal állunk megrendelőink rendelkezésére.

Áraink bruttóban értendők, tehát ez lesz a fizetendő végösszeg, nem kell többet fizetnie, mint amennyit megrendelt!

Előnyünk, hogy a megrendelt koszorúkat, csokrokat Budapest területén lévő összes temetőbe is templomba ingyenesen szállítjuk ki.

Jogsi nélküli ittas vezetésért kapcsoltak le egy rigyáci traktorost és egy Minivel szabálytalankodó kanizsai lányt

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság két ittas járművezető ügyében fejezte be a vizsgálatot a napokban.

A nagykanizsai járőrök április 4-én 16 óra körül Rigyácon, a Kodály téren állítottak meg egy rendszám nélkül közlekedő MTZ mezőgazdasági vontatót, melyet egy 44 éves helyi férfi vezetett.

Az ellenőrzés során az egyenruhások megállapították, hogy a sofőr jogosítvánnyal nem rendelkezett, a járműnek forgalmi engedélye nem volt és kötelező felelősségbiztosítást sem kötöttek rá.

(A fotó illusztráció)

Felmerült a gyanú, hogy a férfi a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott, ezért elfogták, és további mintavételre előállították. Az elkövetett szabályértések miatt a rendőrök a férfival szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek.

Szintén a dél-zalai város rendőrei állítottak meg egy Mini típusú személyautóval közlekedő 20 éves helyi nőt Nagykanizsán, a Széchenyi téren május 9-én a hajnali órákban egy közlekedési szabályszegést követően. Az igazoltatás során a sofőr vezetői engedélyt nem tudott átadni a rendőröknek, mivel azzal nem rendelkezett, valamint az alkoholteszter alkoholfogyasztást jelzett nála. A rendőrkapitányságra mintavételre előállították, az engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek ellene.

A mintavételi eredmények alapján mindkét sofőr ittas állapotban vezette járművét, őket járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nagykanizsai rendőrök a nyomozások vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek – tájékoztatott szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

1 487 488 489 490 491 909